Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-16 / 39. szám

Gondok a pálya körül Megyei atlétikai életünk 1963-ban Csak egyszerű fekete „salakszőnyeg”, de úgy emelke­dik ki a Széktói Stadion edző­pályája a környezet vigasztalan sártengerből, mint egy üde sziget. Szárazföld, ahol menedé­ket talált a sport. Ezen a télen nem panaszkod­hattak a kecskeméti labdarúgó- csapatok. Olyan pályaviszonyok mellett készülhettek fel a baj­nokságra, amilyen még az NB I-es csapatok közül is kevés­nek adatott meg. De nézzünk be a stadionba is. Itt is alig van már hó, pe­dig ezen a télen bőven volt ré­szünk a sízők örömében. Inns­bruckban a téli olimpia rende­zősége a felét is szívesen látta volna. A betonlépcsőkről szor­gos kezek tüntették el a fehér takarót és a pálya közepén is itt-ott már zöld foltok üt­köznek ki. Hogy sikerült az idén megóvni a gyepet? — kérdez­tük Seres Lajost a városi sportlétesítmények gondnokát, aki még alig néhány évvel eze­lőtt a KTE csapatában rúgta a labdát. A népszerű „Mimi” nem tudott elszakadni a sport­tól. Most minden percét arra áldozza, hogy a város atlétikai, kosárlabda- és labdarúgópá­lyái minél jobb állapotban vár­ják a sportolókat. Nincs benne semmi boszor­kányság, — csupán a korábbi tapasztalatokat hasznosítva, gondosabban készültünk fel a szezonra. Amikor egy évvel ezelőtt erre a helyre kerültem, az első tapasztalatom az volt, hogy edzőpályanélkül nem le­het a füves pályát rendbentar- tani. Áprilisban kezdtük épí­teni a salakos edzőpályát és szeptemberre készült el. Igazi hasznát most látjuk. Nem mentünk a füves pályára és mivel nem tapostuk rá a ha­vat, most könnyen el is olvad róla. Közben a letisztított sa­lakpálya az első napsugárra beszívta a kevés ráolvadt vizet, lehengereltük és száraz pályá­val vártuk a csapatokat. Az Ú| pálya körül már a futópálya betonszegélye is el­készült. A városi tanács tervei­ben ebben az évben két újabb pálya építése szerepel. Egyik a régi KTE pálya helyén, a má­sik pedig e két pálya végében, a vasúttal párhuzamosan húzó­dik majd. Mindkettő salakos lesz. Nem túlzás, egyszerre három salakos pálya? ■— A most elkészültnek a he­lyén később füvespályát létesí­tünk. A jelenlegi kerítés a pá­lya hosszába lebontásra kerül és helyébe betonlelátó épül. Ez lesz a stadion ikerfrályája. A régi KTE pályán túli terü­letre kerülnek majd a kispá­lyák, kézilabda- és röplabdapá­lya. Végül az egész létesít­ményt a teniszpályákkal együtt bekerítjük. Egyelőre a stadionban leg­nagyobb gond az öltöző. Ad­dig, amíg az új klubház, — melyben öltözők, fürdők és sportszálló is helyet kapna — elkészül, szükség lenne 5—6 öltözőhelyiségre. Ideiglenessen csővázas épülettel lehetne leg­olcsóbban megoldani, de a ta­nács nem nagyon hajlik erre. Pedig addig valami megoldást kell találni. A legközelebbi tervek­ről érdeklődve megtudtuk, hogy a Stadion előreláthatólag feb­ruár 23-án nyitja meg kapuit a Kecskeméti Dózsa — Csepel mérkőzéssel. Mi lesz a belső városi pálya sorsa? — A belső városi pálya gyep­szőnyegét még az ősszel 170 ezer forintos költséggel újból gyeptégláztuk. Egyelőre nem használjuk. Majd ha az első kaszálás után a fű megerősö­dik, akkor ismét itt kerül sor a KTE és a Fémmunkás SK mérkőzéseire. Ez a pálya a távlati tervek­ben mint az iskolák Stadionja szerepel. Itt lesz a kispályás sportok fellegvára. A jelenleg ideiglenesen garázsnak hasz­nált terület épületeit még eb­ben az évbén lebontják, és he­lyére kézilabda- és röplabda pálya kerül. Itt is az öltöző a legnagyobb gond. Néhány hét és itt is megindul az élet. Ki­költöznek a kosarasok a röp- labdázók és az atléták. Egy-egy délutánon 300— 400 sportolónak kellene öltözőt és fürdőt biztosítani. Ennek még a felét is alig tudjuk ad­ni. Pedig a létszám egyre nő és fokozódnak az igények. A Dózsa-kosarasok már a máso­dik bitumenes pálya építését Még a múlt év október 6-án labdarúgó-mérkőzés zajlott le Csávolyon Sükösd és Csávoly csapatai között. A mérkőzést Severácz Jakab bácsalmási já­tékvezető vezette. Az első félidőben a csávo- lyiak 1:0 arányú vezetésre tet­tek szert és a sükösdi játéko­sok, élükön Czobor Jánossal, a csapat jobbszélsőjével és kapi­tányával játék helyett állandóan reklamáltak a játékvezetőnél. A második félidő elején a csávo- lyi csapat újabb gólt ért el. Ettől kezdve még több lett a reklamálás és az ideges légkört még fokozta, hogy a sükösdi ed­ző a pálya széléről állandó be­kiabálással zavarta a játékve­zetőt. tervezik és ha a kézilabda- és röplabdapálya is elkészül, még nagyobb lesz az öltözőhiány. Hány dolgozó végzi a pályák karbantartását? Mindkét sporttelepen 2—2 pályamunkás dolgozik, de a szezonban újabb munkaerőket kell felvennünk, mert egysze­rűen képtelenek a megnöveke­dett feladatot ellátni. Mindent megteszünk, hogy az igényeket kielégítsük és a város fiataljai-, nak sportolásához jobb, kultu­ráltabb körülményeket bizto­sítsunk. Szabó Zoltán A magáról megfeledkezett volt labdarúgó azonban nem „úszta” meg ennyivel. Az ügyészi felleb­bezés folytán ügye a megyei bíróság elé került és másodfo­kon jogerősen 5 hónapi szabad­ságvesztésre ítélték. — A vádlott igen dúrva ma­gatartást tanúsított — hangzik az ítélet indokolásé —, amikor sportolás közben a játékvezetőt az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított módon súlyosan bántalmazta. Ezért mind a vád­lott megnevelése, mind mások visszatartása hasonló bűntettől, megköveteli egy megfelelő sú­lyú, nevelő jellegű, de végre­hajtható szabadságvesztés kisza­bását Férfi 110 m gátfutás, 1. Márity János Bajai Építők 16,1, 2. Grosán Pál Kecskeméti Dózsa 18,2, 3. Vasvári Károly (i) Kecskeméti Dózsa 18,3. 4. Ruszkai János (i) Sportiskola 18,8, 5. Hízó László (i) Sportis­kola 18',8. Férfi 200 m gátfutás. 1. Vörös Mihály Bajai Építők 27,6, 2. Vasvári Károly (i) Kecs­keméti Dózsa 28,3, 3. Nemes An­tal (i) Katona J. G. 29,4, 4. Ruszkai János (i) Sportiskola 30, 5. Füzes Lajos Bajai Építők Az egyik legügyesebb tanítvány Szalai Móna gyakorlata. Még a múlt év szeptembe­ré bon Kunszentmiklóson 35 ál­talános iskolás kislány részvé­telével kezdődött meg a művé­szi torna oktatása. Az iskola tornatermében minden héten kétszer jönnek össze a gyerme­kek. Nagy kedvvel és szorga­lommal figyelik oktatójukat Nagy Gézáné testnevelőt. A fia­tal tanárnő, aki csak nemrég került ki a főiskoláról, nagy tü­relemmel és szeretettel foglal­kozik a kisleányokkal. Kíván­csian várjuk a kis tornászok el­ső vizsgáját és reméljük, hogy a jövő tanévben még többen jelentkeznek majd erre a szép és új sportra, a művészi torná­ra. Férfi magasugrás. 1. Vasvári Károly (i) Kecske­méti Dózsa 188. 2. Kullay And­rás (i) Kecskeméti Dózsa 185, 3. Perjésd Pál Kecskeméti Dózsa 180, 4. Gábor József (i) Katona J. G. 176, 5. Grosán Pál Kecs­keméti Dózsa 176, 6. Kiss Zol­tán Halasi járás 172, 7. Kovács Tamás (i) Katona J. G. 170. 8. Fellner Ferenc (i) Kertészeti T. 170, 9. Ruszkai János (i) Sport­iskola 170, .10. Kőszegi Ferenc Kalocsa 170. Férfi rúdugrás. 1. Kullay András (i) Kecske­méti Dózsa 380, 2. Vasvári Ká­roly (i) Kecskeméti Dózsa 370, 3. Koródi János (i) Katona J. G. Férfi távolugrás 1. Grosán Pál Kecskeméti Dó­zsa 645, 2. Sebő László (s) Sport­iskola 636. 3. Solymosi Pál (i) Katona József G. 628, 4. Gyön­gyösi Imre (i) Sportiskola 623, \ 5. Hízó László Sportiskola (i) 614, 6. Gengeliczki László (i) Bácsalmási G. 612, 7. Becz Gyu­la (i) Katona József G. 610, 8. Frank László (i) Sportiskola 610. 9. Vasvári Károly (i) Kecske­méti Dózsa 610. 10. Kullay And­rás (i) Kecskeméti Dózsa 609. Női 80 méteres gátfutás. 1. Majoros Rózsa (i) Bajai Építők 12,5, 2. Önody Éva (i) Bajai Építők 12,5, 3. Kiss Mária (i) Sportiskola 13,1, 4. Székeli Anna (s) Sportiskola 14,4, 5. Fe- rencz Ilona (i) Sportiskola 14,5 6. Hertelendi Ildikó (s) Bajai Építők 14,6. 7. Karádi Zsuzsa Kecskeméti Dózsa 14,6, 8. Tóth Erika (i) Bajai Építők 14,8. 9. Velin Valéria (i) Bajai Építők 14,8, 10. Pestality Mária (s) Ba­jai Építők 15. Női magasugrás. 1. Majoros Rózsa (i) Bajai Épí­tők 150, 2. Önody Éva (i) Bajai Építők 150, 3. Hertelendi Ildikó (s) Bajai Építők 145, 4. Málity Julianna (s) Bajai Építők 140, 5. Pestality Mária (s) Bajai Épí­tők 140, 6. Dömötör Hanna (i) Sportiskola 140, 7. Kiss Mária (i) Sportiskola 140, 8. Takács Magdolna (i) Félegyházi Móra G. 140, 9. Ferencz Ilona (i) Sport­iskola 140, 10. Bibék Katalin (i) Félegyházi Móra G. 135 cm-t ugrott még öt versenyző. Női távolugrás. 1. Hertelendi Ildikó (s) Bajai Építők 509, 2. Erdélyi Márta (s) Sportiskola 493, 3. Farkas Már­ta (i) Kunszentmiklósi G. 487 4. Majoros Rózsa (i) Bajai Építők 487, 5. Dömötör Hanna (i) Sport­iskola 485. 6. Önody Éva (i) Ba­jai Építők 476, 7. Karádi Zsuzsa Kecskeméti Dózsa 475, 8. Ko­vács Zsuzsa Kecskemét 471, 9. Túri Éva (i) Katona József G. 470, 10. Narancsik Katalin Ba­jai Építők 470. Bz edzők figyelmébe ajánljuk 30. Hódít a művészi torna Tettleges bántalmazásért öt hónap szabadságvesztés Megkezdődött Kecskeméten az alapfokú sakkcsapatbajnokság A kecskeméti alapfokú sakk­csapat-bajnokság küzdelmei megindultak. A résztvevő 16 csapatot két I csoportra osztot­ták. Az első forduló mérkő­zéseit a napokban már le is játszották a következő eredmé­nyekkel: A. csoport: Vasas B.— Konzervgyár 3:1, Barne\»ál A.— MÉSZÖV 3:1, Épszer B.—Kér. Tanulóiskola B. 2:2, Megyei Tanács—Fémmunkás A. 3:1. — B. csoport: Barnevál B.—Vasas A. 3:1, Fémmunkás B.—Rend­őrség 3:1, Cipészek—Épszer A. 2:2, Sütőipar—Kér. Tanulóisko­la A. 2:2. A második félidő 20. percé­ben Severácz játékvezető sza­badrúgást ítélt a csávolyi 16-o- son. Czobor János előbb, trágár szavakkal sértegette a játékve­zetőt, majd mikor ezért a já­tékból kiállította, odarohant és egy ütéssel a földre terítette, úgy hogy elájult és később az ütés következtében 36 napig táppénzes állományban volt. A mérkőzést Nagy László partjel­ző fújta le. A Labdarúgó Szövetség fe­gyelmi bizottsága természetesen örökre eltiltotta a játékost a sportolástól, de az ügy ezzel nem zárult le, hanem a bajai járásbíróságon folytatódott. A bíróság Czobor Jánost súlyos testi sértés bűntettében marasz­talta el és ezért az enyhítő kö­rülmények figyelembevételével 10 hónapi javító-nevelő munkára ítélte. Csak helyeselni tudjuk a me­gyei bíróság szigorú Ítéletét. Az eset sportolóinkra egyáltalában nem jellemző, mert túlnyomó többségükben fegyelmezettek és a játékvezető ilyen tetleges bán­talmazása megyénkben úgyszól­ván példanélküli. De Czobor Já­nos tette elrettentő eset. Egy sportoló soha nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy a sportmérkő­zés vezetőjét, bíróját tettleg bántalmazza. Érezze minden játékos és néző, hogy a játékvezető, aki sports zeretetből, pihenését és kényelmét feláldozva működik közre a mérkőzéseken, nem le­het sértegetés és bántalmazás tárgya, még akkor sem, ha egye­sek úgy vélik, hogy hibázott, vagy esetleg valóban hibát kö­vetett el. sz. z. Az MTS módszertani osztá­lya a korszerű felkészülés meg­segítésére különféle segédlete­ket bocsát az edzők és sporto­lók rendelkezésére. A most megjelent első ilyen segédlet címe: Útmutató a spor­tolók erőfejlesztéséhez. A füzet, célja, hogy alapfokon idézze fel az erő fogalmával kapcsolatos ismereteket. Foglal­kozik az izomzat működésével, az erőgyakorlatok különböző fajtáival. Ismerteti azokat a módszereket, melyeket úgyszól­ván minden sportág edzőjének vagy versenyzőjének az erőfej­lesztéssel kapcsolatban tudnia kell. A sportolók erőfejlesztése az első olyan magyar munkák közé tartozik, amely önállóan foglal­kozik a különböző sportágak erőfejlesztésének lehetőségeivel, módszereivel, eljárásaival. A testi képességek közül az erő tervszerű és rendszeres fej­lesztésének rendkívül nagy je­lentősége van a sportágak ered­ményeinek növelésében. Ezen túlmenően az erő, mint képes­ség jelentős szerepet játszik az összes többi képesség: a gyorsa­ság, az ügyesség, az állóképes­ség megszerzésében. Úgy gondoljuk, hogy ez a ki­advány különösen az egye sportágak alapozásához nyű1 majd megfelelő segítséget a oktatóknak, ezért valaamennv i edzőnek figyelmébe ajánljuk. A füzet 117 oldalon foglalkc zik az erőfejlesztés módszerei vei, valamint számos erőfejlesz tő gyakorlat leírását és rajz:'.: tartalmazza. Szerzői: dr. Sír Jő zsef és ifj. Kerezsi Endre A kiadvány hatforintos árban a megyei és a járási TS-ekné megvásárolható. Sz. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom