Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-11 / 34. szám
1961 február II, Kedd 3. oldal Fiatalok és öregek a termelőszövetkezetekben A Kecskeméti Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága, a tömegszervezetek, s néhány szövetkezeti gazdaság vezetőinek a bevonásával, korábban bizottságot hozott létre, amely a közelmúltban felmérést végzett a járás termelőszövetkezeteiben. Megvizsgálta, hogy milyen a szövetkezeti gazdák életkor szerinti megoszlása, valamint az öregek helyzete, hogyan foglalkoznak az utóbbiakkal. Megállapítást nyert, hegy a járás 28 termelőszövetkezetében a húsz éven aluli tagok az összesnek mindössze a 3, a harminc éven aluliak a 15,2 százalékát, a harminc- és ötvenéves közöttiek nem egészen az egyharmadát, az ennél idősebbek pedig valamivel több mint a felét — közöttük a hatvanon túliak - a tagságnak csaknem a harmad részét — teszik ki. Az arány meglehetősen kedvezőtlen, bár igaz, hogy e sta tisztika nem ad eléggé tiszta képet a szövetkezetben dolgozókról, hiszen — különösen ott, ahol százalékos művelést alkalmaznak — évről évre növekszik a családtagok részvétele a közös munkákban. Az elgondolkoztató adatok arra figyelmeztetnek, hogy szövetkezeteink vezetőinek több gondot kell fordítaniok a fiatalokkal való foglalkozásra, a tagok soraiba való felvételükre. (Szövetkezeti törvényünk lehetővé teszi, hogy a törvényes képviselő beleegyezésével a tizenhatodik életévét betöltött kiskorú t} is fel lehet venni a termelőszövetkezeti tagok közé.) A bizottság vizsgálata kiterjedt annak megállapítására is, hogy a 60—65 éven felüli öregeket általában milyen munkakörben foglalkoztatják. Több szövetkezetben az a tapasztalat, hogy igyekeznek számukra könnyebb munkát biztosítani (Éjjeliőr, lógondozó, mezőőr, udvaros stb.) A szőlőt és gyümölcsöst telepítő gazdaságokban egyébként örömmel vesznek részt például a szőlővesszők tisztogatásában, válogatásában. A százalékos művelést végzők között is mindenütt megtaláljuk az öregeket. A továbbiakban helyes, ha a szövetkezet vezetői a szociális bizottságokkal együtt megvizsgálják az öregek helyzetét, s olyan könnyebb munkalehetőségeket biztosítanak nekik, amelyek mellett megtalálják számításukat. Az öregek részvétele a számukra megfelelő közös munkában nagyon hasznos, egyszóval: nem lehet őket nélkülözni a termelésben. Tarka képet mutat a tez-ek öregeinek háztáji földdel való ellátása. Tudvalevő, hogy a háztáji föld nagysága — közgyűlési határozattól függően — féltől egy katasztrális holdig terjedhet. Az öregeket, nyugdíjasokat a háztáji területek megállapításánál ugyanazok a jogok illetik meg, mint a dolgozó gazdákat. Ha a termelőszövetkezetben öregedtek meg, célszerűnek tartjuk, ha a maximumot, tehát 1600 négyszögöl területet juttatnak számukra. Igen helyes kezdeményezést valósítottak meg a városföldi Dózsa Tsz-ben: az öregek háztáji földjeit térítés nélkül felszántják és bevetik. Jó lenne, ha mindenütt a lakásukhoz közel adnák ki háztáji földjüket. Azonkívül, hogy ajánlatos, ha a tsz-ek segítséget nyújtanak öregjeik háztáji földjének a megmunkálásához, még nagyon sok lehetőség van a támogatásukra. Ilyen például a kenyér- gabona kedvezményes juttatása. A lakiteleki Szikra Termelőszövetkezet szociális bizottságának javaslatára például a "Vezetőség 100—200 kilogramm gabonát adott idős tagjainak. A városföldi Dózsa Tsz a kenyérgabona- juttatáson kívül évente egy alkalommal, csépléskor, még egy- egy mázsa árpát is ad ingyen a nyugdíjasoknak. Lehetőség van továbbá az arra rászoruló öregek tüzelővel való segítésére, pénzbeli segélyezésére is. Az izsáki Sárfehér és a Mező Imre Tsz-ben 600- 1000 forint segélyt adnak az arra rászorultaknak. Több helyütt házassági, szülési és temetkezési segélyt is fizetnek. A tiszakécskei Béke Tsz a meghalt öregeket a közös gazdaság saját halottjainak tekinti, gondoskodik a temetésükről, s temetkezési segély címén ezer forintot fizet a hozzátartozóiknak. Termelőszövetkezeteinkben a földjáradék kifizetése is segíti a földdel belépett, de már elaggott, munkaképtelen öregeket. A szociális bizottságok is nagyon sokat tudnak segíteni a tsz-ek öregjein. Sajnos, e bizottságok munkája még mindig nem kielégítő. Éppen ezért felhívjuk figyelmüket a hibák kijavítására. Üdvös lenne, ha a tél folyamán a tsz-akadémiá- kon is megmagyaráznák, menynyiben tudnak a szociális bizottságok segíteni, milyen feladatokat kell megoldaniok az arra rászorulók támogatását illetően. (Például s* tsz-ek öregjei életkörülményeinek a figyelemmel kísérése, segítés ük, könnyebb munkalehetőségek biztosítása stb.) Végezetül a bizottság vizsgálata során szerzett tapasztalatok alapján szükségesnek tartjuk, hogy a tez-ek ben a vezetőség valamelyik tagja — az elnök- helyettes — hetente egy alkalommal tartson fogadónapot, beszélgessen el az öregekkel. S egyébként is: a vezetők többet foglalkozzanak a szövetkezeti gazdák egyéni ügyes-bajos dolgaival. Dr. Havasi László Szakértelem és erő A Bács-Kiskun megyei Finommechanikai Vállalat kiskunmaj- sai telepén különböző tartályokhoz gyártanak úszógolyókat. Nagy erőkifejtést igénylő munkát kíván a félgömbök készítése. Forgófejre fogják rá a rozsdamentes lemezt és nyomófával hajlítják a sablonra. Képünkön Bátyai József fémnyomó — volt többszörös magyar ifjúsági birkózó bajnok — úszógolyókat készít. A nehéz és nagy szakértelmet kívánó munkának már mesterévé vált, teljesítménye állandóan 105—110 százalék között mozog. A technikus kezében frissen gyúrt tészta puhaságával hajlik a tűz fölé tartott tejfehér üvegcső. Néhány perc alatt szép kerek ó-vá kanyarodik az anyag és Flentye János megigazítva orrára csúszott szemüvegéit, odamutatja művét: — tetszik? Kissé félve nyúlok a törékeny holmi után, hogy összehasonlítsam a rajzolt mintával. Tökéletesen egyezik. — Most jön a neheze — hűti le lelkesedésemet Schantek Mihály, a Keceld Vegyes és Építő Ktsz másik üvegtechnikusa. — Beforrasztjuk az elektródákat, aztán a vákuumozás és égetés után megtöltjük a csövet neon-, vagy argongázzal. Lánggal írt betűk így készül tehát a neonfelirat, amely ma már nemcsak a nagy városok színpompás foltja. Szinte alig található olyan község, ahol egy-egy földmű- vesszövetkezéti bolt, vagy OTP-fiók bejárata fölött ne csillognának a szép színű betűk. — Évről évre növekszik a kereslet — mondja Lavati János, a ktsz elnöke. — Ezért is határoztuk el tavaly, hogy két szakmunkással és egy tanulóval üvegtechnikai részleget állítunk fel. Az előző években ugyanis csak szerelési munkát végeztünk. Kereken egymillió forintot termeit tavaly a neonos részleg és mintegy százezer forint nyereséget hozott a szövetkezetnek. Beszélgetésünk során megtudom, hogy a neongyártó berendezés 80 ezer forintba került. Ezen kívül a meglevő gépkocsi mellé egy harmadikat is vásárolt tavaly a ktsz, mert a nyolc főből álló szerelőbrigád Bács- Kiskun megyén kívül Békés, Csongrád, Pest és Szolnok megyében is dolgozik. Még az év elejéin tartunk, de máris szép számú megrendelés érkezett. A megyében eddig 60 berendezés karbantartására kötöttek szerződést. A részleg termelési értéke eléri a két millió forintot és ez a ktsz összes termelésének egyötödét jelenti. — Jól jövedelmező munka a neonkészítés, éppen ezért a következő években tovább alkarjuk fejleszteni az üvegtechnikai részlegünket. Ehhez természetesen irányító szerveink hozzájárulása is szükséges — mondja beszélgetésünk végén Lavati János, a ktsz elnöke. Az udvaron néhány másodpercre megállít a neonosok narancs- sárga fényben fürdő ablaka. Azután kékre, majd csodálatosan szép zöldre vált a fény. A ma készült feliratokat próbálják ki a technikusok. B. D. VADÁSZNI j6í A vadászház társalgójának búboskemencéje vendégmarasztalón ontja a meleget, ám az erdő „menyasszonyai”, a hófehér csipkébe öltözött fenyők, csábítón mosolyognak be az ablakokon. Gyerünk hát sétálni! Az ajánlat Mariantól, a vendégségbe jött lengyel újságírótól hangzik el, s mi, mármint Bronislaw, a másik lengyel kolléga, valamint én, a kísérőjük, helyeslőén bólintunk felszólítására. Már az ajtóban állunk, amikor az erdőgazdaság igazgatója két vadászpuskát és vagy húsz töltényt nyom a kezembe. Marian barátom —, aki egyébként férfi, mert a lengyeleknél a Mária névnek, akárcsak a latin népeknél, van hímnemű változata is. s akit már az első nap elkereszteltünk Mariskának —•, szóval, az örökvidám fiatalember azonnal a fegyver után nyúl. a rendkívül szolid és Broncsira „magyarított” Bronislaw tartózkodó magatartásán viszont nyomban látom, hogy puska még soha nem volt a kezében, s nem is vágyik rá, hogy elsüsse a ravaszt. Fél hát a vadra! Megtöltve lóg csővel rézsűt lefelé a két vadász — mármint Mariska és jómagam — kezéből a puska, Broncsd pedig éber figyelemmel úgy változtatja mögöttünk mindig „álláspontját”, hogy még véletlenül se kerülhessen a netán elsülő fegyvereink .Jövedékeinek” a szórásába. S itt az első gond. Elfelejtettem, hogy a biztosító pockot le vagy felfelé kell-e húzni akkor, ha lőni akarok. Azaz nem tudom: máris tüzelésre kész-e a puskám, vagy a ravasz meghúzása előtt a pöcköt el kell még mozdítanom? Mariskától röstellem megkérdezni. Töröm a fejem. A megoldás viszont kínálja magát. Vagy ötven galamb formájú madár gubbaszt az egyik fa lombtalan koronáján. Rájuk célzok. Dörrenés, a raj felröppen, de három apró szárnyas lefordul az ágakról, s élettelenül hull a földre. Puskám tehát azonnali lövésre kész állapotban volt. Szégyellem magam. Mariska tekintetéből is ezt olvasom ki: „Ez erkölcstelen dolog volt Picsu”, (mivel a ty-t mindig cs-nek mondja, ha — németül — beszélgetünk). Broncsinak láthatóan vérzik a szíve a három sármány tetemének láttán. Szótlanul tapossuk tovább a havait, s csak akkor érzek némi megnyugvásos kiengesztelést, amikor Mariska úgy mellé lő egy futó fácánnak, mint a pinty. A lövések zajára megélénkül az erdő. Nyírlak ugranak fel és tűnnek el pillanatok alatt, fácánok futnak át az allék egyik szegélybokraiból a másikakba, s mire a puskák tusa arcunkhoz kerül, az üres céltalanság „tátong” a csövek előtt. — Álljunk láncba! — adom ki az ordrét. — Marian, te tőlem vagy nyolcvan méterre haladj, a balszárnyon, Bronesi, te középütt menj, hajtani a vadat! Mélyen benne vagyunk már az erdőben. Mariskát viszont nem látom. Negyedóra múlva sem. S az alkony eléggé egyszínű szürkére festett már mindent. Kollégámnak tőlünk balra kell haladnia. Arrafelé hahózok. Fülelek. Semmi válasz. Belepuskázok a levegőbe. A lövés zaja lomhán száll tova. Viszonzatlan a jeladásom. Barátom eltévedt. Üjabb gond. A hideg egyre erősödik ... Végre! Vagy háromszáz méternyire lövés dördül. A jobbszárnyon. Ha-hó- ooó! Jön a válasz. Mariska összekeverte az utat. Mögöttünk átcsalinkázott a vadászlánc másik szárnyára. Ügy megörülünk egymásnak, mintha sikeres oroszlánűzés után találkoznánk össze. De most már elég a vadászatból. A siker Trilátástalan. Sűrű a homály, s négy töltényt máris zsákmány nélkül pazaroltunk el. Bandukolunk hazafelé, de egy útkereszteződésnél megtorpanunk. — Most merre? Négy irányba vezet az út, szürke homályban derengő négy égtáj felé. Mariska azt mondja, menjünk balra. Próbálom az emlékezetemben felidézni eddigi útjaink irányát, s az irányváltoztatásokat. Igen, először balra, majd egyenesen, azután jobbra, most rézsűt balra, megint egyenesen, aztán összevissza haladtunk — $ ezt . kellene visz* szafelé megcsinálnunk, ösztönöm azt súgja, jobbra induljunk. Lengyel kollégáim kétkednek tájékozódó képességemben. Negyedóra múlva magam is. Roppant nagy a felelősség rajtam. Ha eltévedünk, reggelre sem evickélünk ki az erdőből. Nagyon messziről kutyaugatás hallatszik. Valamelyik tanyaház őrzője perbe szállt a titkokat sejtető köddel. Ha rossz úton vezetem barátainkat, nincs más hátra, az ugatás irányában haladva a tanyához kell érnünk, ahol majd eligazítanak bennünket. Cskhogy Bronesi már alig lézeng a fáradtságtól. Mariska bár nevetgél, érzem, udvariasságból teszi. Menteni a menthetőt, agyonmesélem vadászkudarcunkat, s visszatérésünk egyelőre bizonytalan kimenetelének a lehetőségét. Hogy tulajdonképpen rendkívül egészséges dolog ez a kirándulás. Egyszóval: Ha nincs is zsákmány — vadászni jó! Bronesi akkorát tüsszent fejtegetésemre, hogy egy közeli fenyőről majd’ leomlik a zúzmara. Ezúttal mégis szerencsénk van. Elérjük az állami gazdaság almáskertjét — kudarcfeledtetőn újabb elbeszélés, hogy micsoda termés volt itt az idén —, s innen számomra már gyerekjáték meg találni a vadászházat. Kedvünk magasra hág. Később a? is — micsoda féltés! — mert a házb maradt társaság éppen keresni indu bennünket. Az már mellékes, hogy a hatalma erdőnek pontosan az ellenkező táján kutatták volna nyomunkat. Tarján István
