Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-08 / 32. szám
5. oldal 1984. február 8, szombat Asszonyok a szövetkezetek Harminc kitüntetés ÚJRAKEZDIK megerősítéséért Csütörtökön Kalocsán ülést tartott a járási nőtanács. Az asszonyok a megyei pártbizottság január 22-i és a járási párt- bizottság február 5-i ülése nyomán a járás nőmozgalma előtt álló 1964. évi feladatokról tanácskoztak. Mivel a kalocsai járásban legégetőbb gond a termelőszövetkezetek megerősítése, zömmel a mezőgazdasági jellegű feladatokról esett szó. Juhász Gizella, a járási nőtanács titkára rövid vitaindítója után huszonegy felszólalás hangzott el. A gyenge termelőszövetkezetekben dolgozó asszonyok részletesen elemezték azokat a hibákat, amelyek véleményük szerint lerontották az elmúlt gazdasági év eredményeit. Felhívták a figyelmet a gazdaság- vezetés és irányítás fokozott ellenőrzésére, de utaltak a hozzászólások a szakképzettség növelésének szükségességére is. Az Ott lehettünk „alkalmilag” egy tsz-érte- kezleten. Hátul húzódtunk meg a belső ajtó mellett, amely tárva- nyitva mutatta a jó szagot árasztó konyhai életet: bográcsgulyást főzött ott Konczné asz- szony, társasebédet az értekezleten megjelentek számára. Mellettük Nyúl Pétör bácsi foglalt helyet, a „répa- brigád” Pétör bácsija, szájában az éktelen hosszú szipka s annak távoli végében az — úgy látszik — soha ki nem alvó, soha el nem égő Kossuth. Az előadó igen okos érvekkel már vagy negyedórája azt bizonygatta, hogy a répabetakarítás körüli hibákat igenis ki lehet küszöbölni —, de Nyúl Pétör folyvást csak a nyitott konyhaajtó felé ügyelt, orrát, szemét arra illegette. Józsi, a fogatos, már nem is állhatta szó nélkül. Rászólt csendesen: — Magukról van szó, Pétör bácsi, a répásokról. Miért nem figyel eredményesen gazdálkodó, erős termelőszövetkezetek e tanácskozáson megjelent asszony tagjai pedig részletesen beszámoltak a szövetkezetükben meghonosított jó munkamódszerekről, s így a járási nőtanácsülés nemcsak a feladatokat meghatározó, de gazdag tapasztalatszerző fórummá is vált. A tanácskozáson elhangzottak alapján az asszonyok elhatározták, hogy a múlt évben gyenge eredményt elért szövetkezetekben rövidesen ismét összehívják az asszonyokat, részletesen és konkrétan elemzik a gazdálkodás múlt évi hibáit és ennek nyomán állítják össze az asszonyok ez évi munkaprogramját. Ezenkívül március második felében községenként megrendezik a termelőszövetkezeti asszonyok tanácskozását, melyre meghívják a falu tanácsi, párt és gazdasági vezetőit. Tavaly a Kiskunhalasi MÁV Fűtőház dolgozói 5 millió 334 ezer százelegytonna kilométeres évi tervüket (ezzel a viszonyszámmal mérik hány tonna árut szállítottak milyen távolságra) 5,8 százalékkal túlteljesítették. Az egy mozdonyra eső teljesítmény a megelőző időszakhoz mérten 4 százalékkal emelkedett. Az eredmények eléréséhez nagymértékben hozzájárult —, hogy az állomás vezetői részletesen megtárgyalta velük a tennivalókat, ily módon minden brigád ismerte tervfeladatait. Eredményes munkájuk jutalma nem maradt el. A fűtőháziak közül tavaly egy dolgozó Érdemes vasutas kitüntetésben, egy pedig miniszteri dicséretben részesült. Tízen Kiváló dolgozó jelvényt, tizennyolcán Kiváló dolgozó oklevelet kaptak. tonnán inkább csak neki igyekeztem szónokolni, lelkesedve és hálából is szívet melegítő érdeklődéséért. Beszédem végén a csattanót is az ő kedvére vágytam kihegyezni — lett is aztán taps és éljen- dübörgés, az ón emberem csak úgy harsogott ... én pedig, amint már lehetett, lelépve a dobogóról, egyenesen hozzá léptem, és kezet nyújtottam neki, szólván: — Nohát, láttam, kedves választóm, hogy milyen éber ésszel- szíwel hallgatott. Mit figyelt meg? Mi tetszett legjobban az előadásomban? A derék ember szorosan fogta és meg- rázta a kezemet, majd kivéve szájából a makrapipát, nyomatékosan megmondta: — Azt figyeltem én, az tetszett nekem a legjobban, hogy másfél óráig beszélt a tekintetes úr, másfél óráig, oszt egyszer se köpött! ... Lám csak: ki mit figyel!... S. GY. A két lány déltájt telepedett a váróterem, kövér, kerek kályhája mellé. Akkor a szélből, fagyból érkeztek, s úgy viselkedtek, mint dermedt madarak. Gubbasztottak a lóca sarkában. Gyanús tisztaságú, átlátszó divatkendővel bekötött fejüket úgy behúzták felhajtott gallérjuk közé, hogy éppen csak piros orruk hegye, meg két vizslató, félénk szemük látszott ki. Tizenhét-tizennyolc évesek lehettek. Egyikük világoszöld kabátot viselt, a másik pepitát. Mind a kettőn eléggé kikoszolódott sötétkék melegítő nadrág volt és az ismert hegyes orrú fehér cipő, amit időnként torz ütemességgel kocogtattak a kő- padlóhoz. Délután, sötétedés félé, már élet költözött beléjük. Kigom- bolóztak, tarka kendőjüket kacér masniba a nyakukba kötötték és gondosan megigazították hajukat foghíjas szarufésüvel. A pepita, akinek piros volt a kendője — fekete pettyekkel — különösen felélénkült, mikor négy-öt között megérkeztek az ingázó fiatal munkások. Mind kihivóbban kereste a legények tekintetét, akiknek a szeme ugyancsak pillanatokon belül odatévedt az elárvult lányokra. Egyik hosszan rájuk feledkezett, mintha gondolkodna, kik ezek? A másik egyenesen oáavigyorgott, a harmadik még a száját is járatta, mintha ismerősöket köszöntene. A piros kendős kislány erre már óIdolba könyökölte barátnőjét, közben bátorítón hívta nézésével is a fiút. A halványzöld kabátos lány azonban nem lelkesedett az érdeklődésre. A könyökjelre inkább bosszúsan megrándult szőke szemöldöke. Ax előbbi, szemtelen képű, pattanásos fiú, ócska lem- berdzsekje prémjét markolász- va, tengerész imbolygással vette útját a lányokhoz. Keskeny homloka közepébe hegyesedö fekete haja komikusán ugrált, míg társai felé vissza-visszafor- dult és jelentőségteljes grimaszokat vágott. Vállát is megbillentette, másikat is hívott, hiszen két lány vár felhívásra. Mivel senki nem követte, ö vágódott oda, egyedül. Ráült az előző pad vaskarjára, és sportszatyrát lezseren görgetve a hátán, odaszólt a két árvához. — ATi van, lánykák? Szabira? Disznótor lesz, vagy halott van KI MIT FIGYEL — Hogy én nem figyelők? — mordult vissza bal szájszéllel Pétör, mert jobb felől a füstöt szűrte kifelé a szipka mellett. — Nagyon is figyelők, hiszen már fél órája azt lesöm, meddig rotyog- tatja még Konczné azt a finom növendékmarhahúst a bográcsban. F,gészen szét akarja főzni? Forgatni kéne mán azt, mög föl is kéne önteni, az ár- gyélusát! Ezt figyelőm én, de nagyon!... Hát így--S erről mindjárt fel- liindöklik emlékezetünkben Herman Ottó, a nagy zoológus és néprajztudós, aki hajdan Bugacot is jól megtanulmányozta, feltárta madárvilágát, csakúgy, mint pásztoréletét — emellett bátor szavú radikális politikus is volt —, s éppen most lesz ötven éve, hogy meghalt. Mi még hallottuk jókedvű élőszavát nagy szakállas öregkorában Miskolcon, a vasúti pályaudvar restijének teraszán, ahol asztal- társaságának éppen egy ilyen „figyelésről” mondta el saját esetét — emlékezetem szerint körülbelül így: — Törökszentmiklósi választó kerületemben mondtam nagy beszédet politikai híveimnek. Nagy, népes gyűlés volt, én jól odamondogattam a kormánynak, de a helybeli urak érzékenységét sem kíméltem. Hallgatott is a nép igaz meleg figyelemmel, mondhatom: feszült érdeklődéssel. Mindjárt előttem, alig pár lépésnyire a szónoki emelvénytől, igen értelmes képű idős atyafi élénk tekintete szegeződött rám. Ahányszor csak odapillantottam másfél órás beszédem alatt, mindig erősen hatott rám lankadatlan figyelme s már-már jóálltak, nem lett volna szabad semmiféle egyesületet, vagy csoportosulást látogatniuk. Kórusbeli szereplésükkel —, ha egyéb ezúttal nem is bizonyult rájuk — megsértették a rendőri felügyelet előírásait. A „házi maccs” megszegéséért büntetés járt: néhány hetes őrizetre bentfogták őket a Moso- nyi utcában. A többieket — az első vendégeket — nyilvántartásba vették, felkartotékozták. Ezek közé tartozott Kurimszky is. Bátran viselkedett, a vallatás nem törte meg. Glotz Béla tudta ezt, mert akkor éppen ő is odabent volt a jergliben és figyelemmel kisérte az ifik erőpróbáját. Ezért hozta össze Ga- raival Kurimszky Sándort. Cigi augusztus harmadikén szabadult a toloncházból. Túl voltak az elsejei háborúellenes napon, nélkülük is fellobbant a főváros több pontján a tüntetés: Le a háborús készülődéssel! Éljen az ifjúmunkások nemzetközi összefogása a fasizmus és a háború ellen! Elhangzott néhány jelszó, a csoportok szétoszlottak, a rendőrség ezután már nem látta ■ szükségesnek, hogy bentartsa a „gyanúsakat’ . De neveik bekerültek a K-betűvel jelölt kartotékokra. (FolytatjukJ a famíliában... Hogy durmoltatok a hepaj után? — Szia! — fészkelődött kissé most a pepita kabátos barna, szin*e híva maga mellé a fiút. — Fészkes nyavalyát szabi. Kiadták az utunkat a szállásról. Mehetünk vissza a téeszbe, táncolhatjuk ismét a trágyarevüt... — Mégis megtudta a vén csúfság, hogy bent voltunk nálatok „Cipó”-val? — Meg ám. Arra ébredtünk, hogy a vén hölgy ráz bennünket. Rikácsolt, míg sorra fco- tyogtatta a két pálinkás üveget, meg a hat söröset: „Elegem van belőletek! Nem elég, hogy miattatok volt a legtöbb veszekedés, mikor későn jártatok a szállóba, és fellármáztátok a lányokat? Most még ez is? Palikat hordanátok ide?! Betelt a pohár, menjetek csak vissza a faluba! Hogy engedhetnek el városi életre a szülők ilyen felelőtlen taknyosokat?!” — Szóval most agyő? — lendítette másik vállára a szatyrot a fiú. — Igenis, mit szólsz hozzá! — vágott vi3sza keserűen a szőke, és olyan gyűlölettel né- zett a legényre, hogy még maga is megsokallhatta, mert hirtelen elkapta róla a szemét. Fejét a váróterem szutykos ablakai felé vetette. Görcsösen szorongatta a pad vastámaszát, bütykei egész belefehéredtek. Szinte összeroskadva mondta — csak éppen magának. — tíatamegrek^. Elegem volt. Több lehetőség itt a varosban? Igen, ha tanultunk volna. így csak kis pénz jött, az is szétszóródott ... Mert... a szórakozás tényleg több ... — De látod, nem engedik még azt se! — bújt a barna a fiúhoz, aki egy lendülettel mellé huppant... — Ne kenődj el, Pontyi! — lódította meg gyengén az öklével a fiú. — Onnan kidobtak benneteket? Van még ezer munkahely. Nincs jobb a változatosságnál ... Igaz, te „Brigitte- bardot”? — karolta át a másikat ... Hát mi, haverok, kutyák vagyunk? Sehova! — értitek? ... Hívom a „Cipó’’-t. Itt várjatok bennünket. Burkolunk valamit a söntésben, záróráig piálgatunk. Utána mi hazamegyünk a kéglibe, előkészítjük a srácokat, hogy ha a rendőr kitessékelne innen benneteket, odajöttök hozzánk... Na? És reggel kerestek melót. — De segítetek ti is, Nálatok nem kell segédmunkás? — mutatott mindjárt hajlandóságot a „Brigitte”-nek szólított. — Maradj, ha akarsz — húzódott el a zöld kabátos a barátnőjétől, és olyan tágra nyílt szemmel meredt megint az ablakokra, mintha máris szállni akarna innen. — Én hazamegyek... Otthon újra kezdhetem... tisztán. Erre a másik váratlan változáson ment át. Szemében sötét ijedtség tágult, látszott, megdöbbentette a felismerés: mi lesz itt vele egyedül?! Egyáltalán, merre indul ő holnap? így, megperzselődve, csalódottan, saját felfokozott illúzióitól is megfosztottad Lesz-e ereje megállni?! A legény megsejthette, mi játszódik le benne, mert igyekezett gyorsan felszítani a lángot. — Ä, mit hallgatsz erre a vészmadárra?! Gyere, hajítsunk be mindjárt egy féldecit! A barna azonban csak barátnőjét leste aggódó komorsággal, és szinte önkéntelenül is kifejtette ujjait a csábitó erőszakos markából. Aztán a fiú köpött egyet, és szó nélkül faképnél hagyta őket. nemsokára egymás kezét fogva menekült a két lány az értük jött vonatra. elhagyták a helyiséget. A kórus együtt maradt, tanult, Pákozdy Ferenc versét gyakorolták: Mélykar: Mint szüntelenül feltörő forrásból kiáltások szakadnak fel belőlünk. Magaskar: Szánkról visszhangzik a munkanélküliek jelszava: Férfi szóló: Munkát, kenyeret! Mélykar: Munkát, kenyeret! Magaskar: Éhező gyermekek és kizsákmányolt asszonyok sikolya szakad fel torkunkról. Női kár: Éhezünk! Mélykar: Béresek és kubikusok fáradt hangját dobjuk ki magunkból. Női kar: Nem bírjuk tovább! Mélykar: Robotoló munkások lázadó énekét daloljuk. Női kar: Elég volt! Röpcédula, vagy más veszedelmes dolog nem maradt a helyiségben. Megérkezett a rendőrség. Nagy feltűnés közepette, mintegy harminc kórustagot vitt el a „meseautó” a toloncházba. A detektívek egyenként vették őket „kezelésbe”. Bonyhádi Károlyt és a kórus néhány tagját már ismerték. — Bolsik vagytok valameny- nyien — ordítottak rájuk —, tudjuk jól, a kórus csak fedőszerv. Belelátunk a kártyátok- - ba. . Ezeket a „feketéket” elkülöní- , tették, rendőri felügyelet alatt tfat: néhányan, akik az illegális ellenes tüntetésre szóló röpira párt soraiban dolgoztak, elosz- tokát, s azzal hogy dolguk var tották egymás között a háború- nem vehetnek reszt a próbán