Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-22 / 44. szám

1964. február Ti, szombat S. otflaJ Eltűnnek a fehér foltok GYAKRAN büszkélkedünk azokkal a számadatokkal, ame­lyek az iskolázottság rohamos fejlődését bizonyítják hazánk­ban, megyénkben. S van is mivel büszkélkednünk, hiszen köztudott: a tanulási vágy, a műveltség megszerzésére irá­nyuló törekvés, s ebből faka­dóan a felnőttoktatásban való részvétel soha ilyen magas fo­kot nem ért el még országunk­ban, mint manapság. Említett eredményeink mel­lett azonban még akadnak ,fe­hér foltok” is, s ezekről sem szabad megfeledkeznünk. Hi­szen az egyetemi és főiskolai végzettséget vagy szakmai tu­dást szerzett felnőtt lakosság soraiban — sokszor szinte ész­revétlenül — még irni-olvasni nem tudó emberek is élnek. Olyanok, akikről csak egy-egy hivatalos irat aláírásakor derül ki, hogy csak jelezni tudják nevüket. Előfordul ez — a dol­gok szokatlan együtthaladása folytán — még olyan esetekben is, amikor az idős nénike vagy bácsika az Országos Takarék- pénztárba rádió vagy televízió vásárlási hitel ügyében kopog­tat be — tehát éppen azért, hogy műveltségét, látókörét ily módon is gyarapítsa. S bizony zavartan keresgél tanúkat, akik igazolnák: a három kereszt, amit az irat alá húzott, való­ban tőle származik. NOS, EZEKNEK a fehér fol­toknak az eltüntetésén is na­gyon sokan fáradoznak me­Három film a 20. évfordulóra A Magyar Filmgyártó Válla­lat dokumentum filmstúdiója ha­zánk felszabadulásának 20. év­fordulójára három — köztük két egész estét betöltő — dokumen­tumfilmet készít. Lakatos Vince rendező vezetésével dolgoznak a ,, Magyarország felszabadítása” című egész estét betöltő doku­mentum film összeállításán. A filmet a második világhá­ború haditudósítóinak fennma­radt felvételeiből „vágják össze”. Az „Itthon” című alkotás azt mutatja majd be, hogyan élünk a felszabadulás után húsz évvel. A „Születésnap” című film a felszabadulás évében született — a fiataloknak az életéből ad szemelvényeket. gyénkben. Dunavecsén például az analfabétizmus felszámolá­sára külön bizottság alakult 12 taggal. Ez a bizottság már meg is kezdte munkáját. Megállapí­tották, hogy a községben ötven írni-olvasni nem* tudó ember él, s köztük 13-an ötven éven aluliak. A község értelmiségi foglalkozású lakossága vállalta a velük való foglalkozást, s kö­zülük egyelőre tízet sikerült rá­bírniuk az alapvető képzettség megszerzésére. Hajóson is szépen halad a felnőttoktatás, s ezen belül, illetve ehhez kapcsolódva az írni-olvasni tudás pótlása is. APRÓ tények ezek, hétköz­napi kis cselekedetek. De ki tagadná: ez nyit ablakot na­gyon sok embernek a világra, tudásának gyarapítására. S akik ennek a nemes misszió­nak érdekében szívesen áldoz­nak szabad idejükből naponta néhány órácskát az embertár­sukkal való törődésre — úgy véljük, minden dicséretet meg­érdemelnek. Nekik is részük lesz abban, hogy mielőbb és véglegesen eltűnjenek a „fehér foltok” megyénk művelődés- ügyi térképéről... Nagy gondot fordítottak Fel- sőszentivánon a Vörös Október vezetői tavaly ősszel a terme­lőszövetkezeti akadémia meg­szervezésére. Sőt már a nyáron hozzákezdtpk az előkészítéshez, a kulturális terv összeállítása idején személyesen beszélgettek azokkal, akiket be akartak szer­vezni az akadémiára. Az eredmény: az akadémiát a terv szerinti időpontban, de­cember 2-án megkezdhették, és február közepére az utolsó elő­adás is lezajlott. A Vörös Október akadémiája a növénytermesztéssel foglalko­zott. Az előadásokat helyi szak­emberek tartották. Részletesen ismertették a helyi eredménye­ket, beszéltek a hibákról és rá­mutattak a következő gazdasági év legfontosabb tennivalóira. A hallgatóság igen szívesen járt az előadásokra és többségük ak­tívan részt vett a vitákban. A tekintetekben kíván­csiság, öröm, szorongás bujkál. „Vajon, hogyan fogadnak ben­nünket, milyen lesz a faluról szerzett első benyomásunk?” —i találgatják izgatottan a csopor­tokba verődött fiatalok, a Sze­gedi József Attila Tudomány- egyetem, az Orvostudományi Egyetem és a Pedagógiai Főis­kola hallgatói. Tíz napra érkez­tek megyénkbe, hogy résztve- gyenek a Művelődésügyi Mi­nisztérium egyetemi és főisko­lai hallgatók számára rendezett hagyományos falusi népművelé­si gyakorlatán. — Már napok óta a könyvtá­rakat bújtuk — meséli Frick Mária III. éves bölcsészhallga­tó. — Császártöltésre megyek — egyébként odavalósi vagyok — és az általános iskolában kell magyar órát tartanom. Illés Bé­láról. Már előre izgulok, hogyan sikerül?.. • — Még soha nem voltam fa­lun — mondja Csányi Irén III. éves orvostanhallgató, aki Kis­kunhalasról került társadalmi ösztöndíjasként az egyetemre és most Szabadszállásra megy. — Nagyon kíváncsi vagyok és örülök, hogy végre megismerhe­Nemcsak sok kérdés hangzott el, hanem számos javaslat is. Ezért mondhatta Sárdi Sán­dor, a Vörös Október párttitká­ra az ünnepélyes évadzárón, hogy a termelőszövetkezeti aka­démia a tagság és a vezetőség iskolája is volt. Nemcsak a hallgatók tanultak, hanem sok figyelemreméltó észrevételt je­gyezhettek fel a vezetők is. A sikerben a gondos szerve­zésen kívül bizonyára annak is része volt, hogy a vezetők min­den lehetséges eszközt felhasz­náltak az előadások érdekeseb­bé tételére. Szakfilmeket vetí­tettek, sőt néhányszor játék­filmmel toldották meg a fog­lalkozások idejét. Az idei si­ker után joggal remélhető, hogy Felsőszentivánon még nagyobb létszámmal sikerül megszervez­ni jövőre a termelőszövetkezeti akadémiát. Molnár János T. P. Befejeződött Felsőszentivánon a termelőszövetkezeti akadémia dühödten vetették magukat a tüntetők közé Villogott a !»• 1 hideg vasa. Hátracsavarták aa nyeg- és paplanüzlet előtt ment. Egy idősebb embert úgy talált el a kardlap, hogy vérző nyak­kal összeesett. A kislány meg­torpant. A kardlapozó rendőr fújtatva elrohant mellette, ott­hagyta lekaszabolt áldozatát. Egy kapu alól szaladtak ki ér­te. Bevonszolták. Kati tovább ment, aztán meg­állt. Nem messze tőle egy asz- szony sikoltott. A lány látta, amint egy keménykalapos férfi durván vállon ragadta, és von­szolni kezdte. Az asszony sza­badulni próbált, rimánkodott. De, ahelyett hogy elengedték volna, most már egy rendőr is rávetette magát. A lány rémülten nézte a je­lenetet. Futni kezdett. Már kö­zel volt a sarok, be akart for­dulni. Széttárt .karú, magas fér­fi állta útját: — Megálljunk kicsikém, hová szaladsz? Mire delet harangoztak, több mint százan álltak a Hársfa utcai kapitányság udvarán. Sok volt köztük a sebesült. Orvost senki sem hívott hozzájuk. Tár­saik zsebkendőkkel, ingből ha­sított kötésekkel látták el őket. Megkezdődött a kihallgatás. Kati kétségbeesetten sírt. Ott állt a várakozók között. Egy idős munkásasszony vigasztalta — Egy csöppet se félj, lel­kem. Amint sorra kerülsz, ki­engednek. Nem vary bűnös! {Folytatjuk.) tem az ottani viszonyokat. Hi­szen könnyen előfordulhat, hogy falura kerülünk és akkor már­is nem állítunk be új munka­hely ünkre teljesen tájékozatla­nul. A többiek véleménye hasonló. Helyeslik, hogy elméleti tudá­sukat gyakorlati tapasztalatok­kal is gazdagíthatják. A kér­désre, hogy az egyetem elvég­zése után szívesen mennek-e falura és munkájukon kívül hajlandók-e bekapcsolódni a népművelésbe is? — Csontos Pál, III. éves orvostanhallgató válaszol. — Szeretnék szülővárosomba Bajára visszakerülni, de szíve­sen megyek bárhová, ahol szük­ség van orvosra. Véleményem szerint — egyébként mindnyá­jan így gondolkodunk — az or­vosi hivatás nemcsak azt je­lenti, hogy kizárólag a szakfel­adatait lássa el az ember, ha­nem mint értelmiségi vegye ki részét a népművelési munkából is. Az erre fordított idő bőven megtérül, hiszen ha foglalko­zunk a lakossággal, felvilágo­sítjuk őket például az egészsé­ges életmód követelményeiről, saját munkánkat könnyítjük meg. 4 kecskeméti TIT klub­szobája felbolydult méhkashoz hasonlatos. Mindenkinek akad észrevétele, mondanivalója. Közben elérkezik az indulás ideje. A hallgatók hármas cso­portokra osztva, a kijelölt köz­ség művelődési otthon vezető­jének irányításával útra készü­lődnek. Irány: Lajosmizse, Pál- monostora, Harta, Szabadszál­lás, Kisszállás, Bácsalmás, Csá­szártöltés és Kiskunmajsa, ahol tíz napot töltenek. Komolyan, várakozó izgalom­mal tekintenek egymásra. Egy kicsit sorsdöntő számukra ez az első találkozás és felelősségtel­jes. Tudják, hogy a községek­ben is sokat várnak tőlük és bármilyen gondosan készültek fel a gyakorlatra, elmaradhatat­lan utitársként jelentkezik — a lámpaláz. Igaz, most még ven­dégként ismerkednek a falusi élettel, az ismeretterjesztés, a népművelés helyzetével, az ot­tani emberekkel. Néhány év múlva már — ki tudja? — hosszú időre, talán egy életre szólítja majd őket távoli, kis községekbe a hivatás. As itgaxi, nagy munka ak­kor kezdődik. Ez a mostani — amolyan háztűznéző. De ha ké­sőbb is megőrzik lelkesedésü­ket, őszinte segíteni akarásukat, akkor nemcsak tudásukra, ha­nem emberségükre is lehet szá­mítani a falusi élet minden te­rületén. V. Zs. Az első agrártörténeti archívum A Budapesti Mezőgazdasági Múzeumben megkezdték a vi­lág első agrártörténeti archívu­mának kiépítését. A gyűjtemény legfontosabb, s már készülő ré­sze a mezőgazdasági munkaesz­köz-történeti archívum lesz. Az előzetes számítások szerint a gyűjtemény mintegy százezer archivlapból áll majd s teljes áttekintést ad a magyar mező- gazdaság technikai apparátusá­ról a legrégibb időktől kezdve napjainkig. A muzeológusok eddig ötezer archivlapot állítot­tak ki. Absztrakt szeánsz JV’szes kivitelű meghívóban értesültem, hogy a macs­kaházi művészfészekben meg­nyílt a Macskaházán alkotó ab­sztrakt festőművészek kiállítása. Talán mondanom sem kell, hogy a kíváncsiság elhajtott a tárlatra. Barátaim már az állomáson vártak. „Öregem, szerencséd van! Éppen ma lesz a bemu­tató vitája” — kiáltott felém egyikük. „És tudod, ki vezeti a vitaestet? A nagy Zavarogya Ábris művészettörténész.” őszintén szólva este kissé el­fogultan léptem be a kiállí­tásra. Hiszen az ember nem mindennap láthat macskaházi tárlatot, és ritká í találkozhat személyesen a nagy Zavarogyá- val. Megszólaltak az üdvharsonák, tust húzott a fog nélküli abszt- rahálók fésűs zenekara: a nagy Zavarogya Ábris belépett a te­rembe. A kíséretéhez tartozók már felállították a díszes ki­vitelű absztrakt trónust, me­lyet egy-két tudatlan szemlélő vasbilinek nézett. „Tisztelt hölgyeim és uraim! — kezdte a nagy Zavarogya a beszédet. — Immáron tíz éve figyeltem érdeklődéssel a macs­kaházi képzőművészek csodálatos alkotásait, s így hivatottnak ér- ’em magam értékelni az itt ki­állított műveket...” • • II ’vrivalgás. Megszólaltak a ” harsonák, megint tust hú­zott a fésűs zenekar. „Az itt látható vertikális és horizontális egyenesek egy olyan kompozíciót alkotnak, ahol a kubista evincifikáció alantas ösztönöket éleszthet a primer gondolatban. Ez a belemagva- rázás nem támadó szándékú, hiszen a beleiznivel és shulcnival készült direkt megoldások disz­harmóniája — lejattolja a figu­rális transzverzációt, és rafi­nált eszkö7"',-i-ei teremti meg a nonfiguratív figurákat. S ezek a művek — annak ellenére hogy absztraktok — a belülről kitörő külső atmoszféra szfé­rikus grafikájának srégvizavé harántolt differenciájában talál­nak olyan harmoniális tényező­re, mely központi látásmódot követel, racionális tényezőivel egyetemben ...” Üdvrivalgás. Megszólalnak a harsonák, tust húzott a fog nélküli absztrahálók fésűs ze­nekara. A festők egymás nya­kába borultak, majd hanyatt feküdve ritmikusan csapdosták pucér hasukét. „Én egész életemet az abszt­raktok konföderációjának szen­teltem — krákogott meghatód­va önnön szavaitól. — Ez ké­rem irreparábilis ... Mint ahogy Omiba Ahmár Telebaub absztrakt esztéta is mondta: Nyéké tutyu dedámitya umbu- siga hetyetye uhu!” Nagyságának tudatában ki­vonult a teremből. S a helyi­ségben ott maradt művészek és műpártolók — a harsonások és a fog nélküli absztrahálók fé­sűs zenekar kíséretével — vér­ben forgó szemekkel kocogtat- ták össze kobakjaikat, és szív­szaggató hangon szavalták kó­rusban a távozó mester után Omiba Ahmár Telebaub sza­vait. C gyik barátom időközben elkallódott, a másik vi­szont még — a nagy Zavarogya beszédétől — átszellemült te­kintettel meredt a kijárat felé. „Hát mit szólsz hozzá! Nem csodálatos?” — bökött oldalba. „Ehe!” — adtam meg absztrak­tul a feleletet. „Csak azt tud­nám — folytatta elmélázva —, mit jelent Omiba Ahmár Tele­baub utolsó két szava, hogy • hetyetye uhu«?!.. ” Megértőén simogattam meg üstökét, s fö­lényesen, ahogy egy tájékozott emberhez illik, csak ennyit mondtam: Ez titok... De tényleg, hát mit jelent ez a hetyetye uhu?! K. M. HÁZTÜZNÉZÖBEM... emberek kezét, ráncigálták, ta- S7íhálták őket. Kaszás Kati a Gichner sző-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom