Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-08 / 5. szám
1964. január 8, szerda S. oldal Eletet ment, aki vért ad Ki gondolná, hogy a bajai Véradóállomásnak a városban és a járásban 4650 állandó és 2745 alkalmi véradója van. Mennyi segíteni akarás, önzetlenség, emberi nagyság rejlik e statisztikai adat mögött! A véradóállomás vezetője dr. Mestyán Rezső főorvos. Lelkesedéssel beszél arról a szervező- munkáról, amellyel az állomás 1960-ban létrejött, munkatársainak lelkiismeretességéről, odaadásáról, aminek következtében az állomás olyan gyorsan fejlődik. Készséggel mutatta meg a drága és tiszta berendezéseket, s szűkre szabott termeket is, amelyek a kezdeti 200 liter vér számára még alkalmasak voltak, de kicsinynek bizonyultak az 1963-ban adott 1027 liter vér „termeléshez”. A bajai véradóállomás sok tekintetben úttörő intézmény. Az országban az első olyan véradóállomás, ahol megszervezték az ingyenes véradást, s kidolgozott szervezési módszerekkel, jól kiépített kapcsolatokkal, a véradók megbecsülésével tartják meg és szélesítik a véradók nemes táborát. A véradók főképpen munkások és parasztok. Elsősorban a falu népe mutat jó példát, de élen járnak például a bajai ruhaüzem dolgozói is. Vannak, akik háromhavonként jelentkeznek, többen a hozzátartozójuknak adott vért kívánják visszaadni, katonák kétnapi jutalomszabadságért nyújtják mosolyogva karjukat, sok fiatal pedig tiszta emberiességből friss vérrel segít megmenteni az anyákat, roncsolt sérülteket, a szív- és tüdőműtéten átesett súlyos betegeket. Az állomásra az állandó véradókat szükség szerint hívják be, így biztosítják az egyensúlyt a transzfúziós igény és a vértermelés között; rendszeresen kiszállnak a falvakba is és alkalmi véradást szerveznek. Bár a vér átömlesztésre csak 21 napig alkalmas, más módon felhasználható azután is. Az „öreg” vérből plazmát, drága gyógyszert készítenek, amelyet égés okozta sebeknél, vérzékenység ellen, a baleseti sebészetben, és kiszára- dásos állapot gyógyítására sikeresen alkalmaz az orvostudomány. Az állomás megható kedvességgel veszi körül a véradókat. Így elérte, hogy nemcsak vérüket adják ingyen és szívesen, hanem egészen az áilomáshoz tartozónak érzik magukat. A véradónak a beteg levelezőlapon mond köszönetét, az állomás szeretettel köszönti születése napján és az új év alkalmával, orvosi szak- rendelésen soron kívül fogadják, véradó ünnepségeken köszöntik, jutalmazzák és kitüntetik a legjobbakat. Az állomás 1964-ben minden faluban véradó kört szervez, amely önálló sejtként végzi majd a véradással kapcsolatos szervezőmunkát. Nagyra becsüljük a véradókat. Ingyen, önként és szívesen adják át ismeretlen embertársaiknak a legdrágább gyógyszert, a vért. De ne felejtsük el államunk erőfeszítését sem: minden liter vér így is 700 forintba kerül. Schwalm Pál Balta Lajos szobor- és rajzbemutatója Kecskeméten Az új év első napján nyílt meg a kecskeméti művészklubban Barta Lajos szobrászművész absztrakt szobor- és rajzbemutatója. Barta Lajos hét esztendőt töltött Párizsban, külföldön ismertek az alkotásai. Jelenleg a kecskeméti művésztelepen dolgozik. A káposztás- megyeri szökőkút, a siófoki napóra, a pécsi Uránváros óvodájának udvarát díszítő gyermekjátszó is Barta Lajos alkotása, Legutóbb pedig a gellérthegyi park számára tervezett játékos figurákat. A bemutató ízelítőt nyújt munkásságáról, a leegyszerűsített, harmonikus vonalak alkotójuk gazdag képzeletét és jó formaérzékét bizonyítják. A bemutatóról pénteken este 7 órakor filmvetítéssel egybekötött vitaestet tartanak a kecskeméti művészklubban. Vitavezető: Faluhelyi József festőművész. is egyelőre... Nos, figyeljen csak tovább... Tartsa nyitva a szemét, mert Sípost el akarják tenni láb alól! Liszkai várta, hogy Pálos többet is mond neki, de az őrnagy az ajtóhoz lépett. Halkan kinyitotta, hallgatózott néhány pillanatig, aztán kisurrant a folyosóra. Éva szobájához ment. Ismét körülnézett, majd anélkül, hogy kopogott volna, lenyomta a kilincset. Jól számított, az ajtó kinyílt. Egy szempillantás alatt bezárta maga mögött. Éva leeresztett kombinéban állt a mosdó előtt. Ijedten felsikoltott. — Azonnal takarodjon ki! Pálos mutatóujját tiltón a szájára helyezte, jelezve, hogy csendet kér. Éva csak most eszmélt fel, hogy kombinéban, meztelen mellekkel áll a hívatlan férfivendég előtt, s mindkét kezét a melle elé kapta. — Csend legyen, kislány! Halálosan komoly ügyben jöttem! — Tanár úr, nem gondolja, hogy szokatlan az időpont és a hely? — Máris elfordultam, kapjon magára valamit, de nagyon gyorsan. Évát olyan váratlanul érte mindez, hogy szó nélkül a szekrényhez lépett, és kivette egyik ruháját. — De mit akar tulajdonképpen? — kérdezte öltözködés közben. — Maga rendes lány! Tudom, hogy amit most mondani fogok, nem fecsegi el senkinek. A legszigorúbb államtitkokról van szó! — suttogta Pálos. — Röviden beszélek, mert senki sem láthatja, meg, hogy itt jártam. — Ne tessék már velem viccelni, tanár úr! — szólt kételkedőén Éva. Hangja azonban bizonytalanul csengett, s ez elárulta, hogy tulajdonképpen maga sem tudja, igazat mond-e a zenetanár vagy sem. — Beszéltem a bátyjával, a közeli rakétaegység műszakivegyvédelmi parancsnokával... A lány közben már magára rántotta pirospettyes ruháját, de még a villámzárat is elfelejtette felhúzni, annyira elámult a zenetanár szavain. — Magának, Éva, még ma reggel haza kell mennie Miskolcra. Sőt, azt is javasolnám, hogy három-négy napra.utazzon fel Pestre. Vannak rokonai? — Csak ismerőseim. De miért? Csak nem szakítom félbe az üdülést? — Nem mondhatom meg, hogy miért. Szereti a bátyját? — Hogy kérdezhet ilyet? — Hát akkor sürgősen el kell utaznia. Egy percet sem maradhat itt tovább. Mondja azt, Levél Bácsalmásról Osztályközösség és önállóság Beszélgetés a filmről Germinal Krencsey Mariann és Jean Sörei. így az osztályokban képződött „mag” szervesen magához kapcsolja a többi gyermeket is. Az ilyen osztályközösség kialakításának csak egy „titka” van — bízni kell a fiatalokban, előbb olyan feladatokat adni nekik, amelyeknek a végrehajtására önállóan vállalkozhatnak, később pedig támogatni az önálló kezdeményezéseiket. Molnár József pedagógus mon a valóság tárgyait, de ez csak akkor jelenthet művészi élményt, ha Balázs Béla szavai- val élve: „azt is megmutatja, amit különben soha sem vehetnénk észre”. A Germinal éppen ennek a Oktató-nevelő munkánk során számtalanszor használjuk fel a tanulók véleményeit, javaslatait mind a tanulmányi módszerek, mind a közös szórakozási formák — osztálykirándulások, társadalmi ünnepek, közös mozilátogatások — meghonosításában. Keressük azokat az eszközöket, melyeknek segítségével alakul, formálódik a tanuló egyénisége és természetesen az osztályközösséghez való viszonya. Jelenleg hetedikeseknek vagyok az osztályfőnöke. Harminchat 13 éves gyermek, közülük harminc úttörő. Két éve — ötödik osztálytól kezdve — tanítom őket. Már az első időben távlati terveket állítottunk össze, feladatokat tűztünk ki, melyek elősegítik a tanulást, támogatják a gyengébb előmenetel ű fiatalokat. Így a gyermekek közelebb kerültek egymáshoz, a pedagógushoz, az iskolához. Felvetődhet a kérdés: hol jut itt szerep az úttörőőrsöknek? Nos, diákjaim elhatározták, hogy emelik az osztály tanulmányi eredményét, csökkentik az elégtelen feleletek számát, és a mulasztásokat, példamutató magatartást tanúsítanak az iskolában és az iskolán kívül, szorgalmasan tevékenykednek az úttörőmozgalomban. A harminc úttörő a szput- nyik és Fecske őrsbe tartozik. Az őrsvezetők és a pajtások figyelemmel kísérik a tanulmányi eredmények alakulását. Volt olyan hét is, amelyen nyolcvan jeles feleletet jegyeztek fel. Az 1963—64-es tanévben kezdődött az „Űttörő-expedició a jövőbe” mozgalom. Osztályom az elsők között készítette el iskolánkban az expediciós faliújságot, amelyen rendszeresen jelennek meg írások az úttörőéletről, az expedíció kutatásainak eredményeiről. A tanulók ápolják az úttörőcsapat és az iskola hagyományait. Osztályom egyik igen aktív tagjának, Kiss Palinak az ötlete volt a decemberben tartott ' Vörös- marty-ünnepség megszervezése. Szeretnék megemlíteni még egy szép példát. Az egyik diákom, Zeke Jancsi a múltkor megbetegedett és több napig hiányzott. Délutánonként egykét osztálytársa rendszeresen meglátogatta. Elmondták neki a napi leckét és azt is, mi történt az iskolában. Így Jancsi, hogy valakije beteg, ezért megy el... — De nem megyek! Hogy jön maga ahhoz, hogy nekem parancsoljon? — toppantott dacosan a lány. — Nem megyek, és nem megyek! — És ha egy öregember kéri magától, aki tudja, hogy milyen veszélyek leselkednek bátyjára és esetleg magára is, akkor sem teszi meg’ — Tulajdonképpen kicsoda ön? — Pálos László zenetanár vagyok! Konzervatóriumi! — Hát kedves tanár úr, most pedig azonnal hagyjon magamra, a viccnek vége, majd este vicceljen a jelmezbálon .... Pálos kissé tehetetlenül állt az ajtó előtt. Most mit csináljon ezzel a lánnyal? Nem mondhatja meg, hogy ő rendőrőrnagy. Sipos pedig ügynök. Nem szólhat erről, mert a lány fülig szerelmes Márpedig a szerelmes nő kiismerhetetlen, bármennyire tisztességes, becsületes is Egyszerűen nem fogja elhinni Síposról, hogy kém, s képes lesz odarohanni hozzá, hogy felelősségre vonja. Más se hiányzik, csak éppen ez... — Szóval nem hajlandó elmenni? — Nem! Mondtam már __ — Hát akkor kedves Évácska, bár hiányzott, mégsem maradt el a tanulásban. A felsorolt esetek is mutatják, miképp teremthet harminc-negyven gyermek egészséges osztályközösséget. S itt jön az úttörőőrsök szerepe. Biztos alapot adhatnak a közösségi szellem kialakulásához: az úttörőpróbák kitartást és felelősségérzetet követelnek. Majd az őrsökben folyó kultúr-, sport- és mozgalmi élet szoros egységbe kovácsolja a fiatalokat. A VILÁG minden táján kedveli a közönség a filmre átdolgozott, mintegy életre keltett irodalmi remekműveket. Az utóbbi időben számos világhírű alkotás jól sikerült filmváltozata szerepelt a mozik műsorán, részben ennek is köszönhető, hogy a Zola regényéből készült francia—magyar filmet nagy várakozás előzte meg. Sajnos, Y vés Allegret rendező filmje nem váltotta be a reményeket. NEM AZÉRT, mintha meghamisította volna a mű eredeti mondanivalóját, cselekményét — korántsem. A film pontos mása a reg ínynek azzal a különbséggel, hogy hiányzik belőle a hősöket rabul ejtő szenvedély tüze, amely áthevíti, lüktetéssel tölti meg a szélesen áradó történetet. Az alkotók elfeledkeztek arról, hogy a filmfelvevő gép lencséje nagyon érzékenyen követi nyofogadja legteljesebb tiszteletemet. Este a jelmezbálon találkozunk. Ez a viccecske előkészület volt estére... Ugye nem haragszik? Éva kényszeredetten felnevetett. — Jó kis vicc, mondhatom ... Mi mindenen töri maga a fejét tanár úr... — De azért arra megkérhetem ugye, hogy erről a hajnali látogatásról senkinek se beszéljen ... Nem akarom, hogy este könnyen leleplezzék a jelmezemet... Mert ha elmeséli, akkor mindenki tudni fogja, hogy engem takar az a bizonyos jelmez ... — Miért, mibe öltözik? — ébredt fel Évában a kíváncsi nő. — Majd este meglátja ... — Akkor én sem mondom meg ... Pedig elárultam volna, ha maga is megmondja ... — No jó... Tudja mibe leszek este? De mégsem mondom meg... De mégis. Rendőr leszek ... Már szereztem is egy ruhát. Föl is próbáltam, olyan daliásán nézek ki benne, hogy minden lány velem fog táncolni ... — Igazán? Rendőr lesz? Én meg démon! Van egy ruhám. (Folytatjuk.) sorok mögött meghúzódó, rejlett és mégis az egész cselekményt mozgató, irányító indulatoknak az ábrázolásával maradt adós. Néhány jelenet kivételével úgy tűnik, mintha a rendező hatásos, filmre kívánkozó nyersanyagnak tekintette volna a regényt, melynek leginkább — a tőlünk, de a filmművészet módszerétől is ma már idegen — harsány naturalizmusa ragadta meg. A túlontúl keresett gonddal tervezett díszletek semmitmondó jellegtelensége, a zolai erotikát kifejezni óhajtó jelenet — szerelmespár minden bokorban és csillében — ízléstelensége, a sablonosán beállított tömegjelenetek szürkesége főleg azért szembetűnő, mert a film csak szegényesen illusztrálja, de sehol sem érezteti az elviselhetetlen körülmények között élő bányászok végső elkeseredését, sztrájkharcba robbanó, pattanásig feszített indulatait. A FILM élettelenségén a szereplők játéka sem változtatott. Külsejükben ugyan idézik a regény lapjain megrajzolt hősöket, de belőlük is hiányzik az, ami az egész filmből: a szív, a zolai atmoszférát teremtő indulat. Különösen a dráma gyújtópontjában álló Etienne Lantiért képtelen elfogadható hús-vér hőssé formálni Jean Soréi. Szépfiú és semmi több, alakítása színtelen, egyéniségéből semmit nem tud hozzáadni ßHenne nyugtalanító, izgalmas lényéhez. A francia színészek közül egyedül Bemard Blier nyújtott a regényhez méltó, kimagasló teljesítményt Hennebeau igazgató alakjában. A magyar szereplők közül Koncz Gábor, Makiári Zoltán és Pécsi Sándor nevét kell elsősorban megemlíteni. A hamis romantikától csöpögő Fekete szem éjszakája után, most elkészült a második francia-magyar produkció. Az elődjénél ugyan rangosabb kivitelben, de a kudarcot még ez a sovány vigasz sem tudja megszépíteni. V. Zs.
