Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-03 / 1. szám
1964. január 3, péntek. 5. oldal Kiment a divatból? A titkár délutánja Mostanában annyi új dolgot 1 1 kell megjegyezni, nem csoda, hogy a régiek közül elfelejtünk valamit. A megunt, felesleges holmik lomtárába került például az udvariasság is. Nem. Nem a régi, a polgári értelemben vett hajbókoló, bokacsattogtató, mézes-mázas felszínes formaság eltűnéséről van szó, hanem... De nézzük inkább a tényeket. Hétéves „kisded” ül angyali ártatlansággal az autóbuszon és szemrebbenés nélkül nézi, hogy körülötte a felnőttek ácsorog- janak. Miért? Mert az a drága, jó édes anyukája bizonyára így mondta neki. Vagy. A műhelyben ipari tanulót „kér” meg a mestere valamire. A válasz: „Mi vagyok én. Tán kifutó fiú? Hol él, öreg? A kapitalizmusban?” A magabiztos ifjú csak éppen arról feledkezett meg, hogy ilyen hangot megütni pontosan a mi társadalmunkban nem volna szabad. És sorolhatnám tovább. A tisztviselőt, aki arcán az undor jeleivel küldi el, vagy várakoztatja az ügyfeleket. Az ügyeletes orvost, aki dühös, ha zavarják a betegek, a pincért, akitől kitüntetésnek számít, ha az étlen-szomjan üldögélő vendéghez „leereszkedik”, a bolti elárusítót, aki harapós arccal rontja el a vásárlás minden örömét és így tovább. A múltkor csúszkáló kama** szók csiszolták alkalmi Jégpályává a járda szélét. Miközben ide-oda siklottak, nekipenderültek egy asszonynak, aki a vad iramtól, no meg az ijedtségtől hanyattesett. Mintha mi sem történt volna, folytatták szórakozásukat. Az egyik járókelő rájuk szólt: „Micsoda viselkedés ez? Udvariasság is van a világon!” „Téved, tata — ordítottak vissza tele torokból — olyan nincs. Az már rég kiment a divatból...” Kiment volna? Ezt mégsem lehet nyugodt lélekkel állítani. Mindenesetre óva intenek a kirívó esetek. De mit is értünk mi udvariasságon? Egymás megbecsülését — ezzel a magunkét is — utcán, autóbuszon, üzletben és a munkahelyen. Mindenütt Elvégre senkinek a tekintélyén nem esik csorba, ha az emberi közösség íratlan szabályainak megfelelően viselkedik. Vagy, ha a munkáját kedves szóval, esetleg mosoly- lyal fűszerezi. A z udvariatlansági hóbort — mert az — sok helyen, de különösen ifjúságunk körében ütötte fel mostanában a fejét. Rajtunk, mindannyiunkon múlik tehát, hogy gátat vessünk neki, vigyázzunk: ne menjen rovására a társadalmi együttélés most alakuló, új formáinak. Mert az udvariasságról tévedés azt hinni, hogy divatjamúlt. Sőt. Éppen az ellenkezője, az önző, magának való kispolgári életérzések felett járt el az idő. Még ha nem is akarják észrevenni azok, akik a maguk módján az udvariasságnak üzentek hadat. —s —a A havas pusztaságban fehér takaró alatt szunnyadnak a tanyák, lakóik a meleg szobában pihenik az év fáradalmait. Ám Török Péter, a városföldi Dózsa Termelőszövetkezet fiatal párttitkára ezeken a napokon is, mint a többin, végzi a munkáját. Olyan ember az én Péter barátom, aki minden rögöt és a búzatermő föld lakóit is jól ismeri. Fiatal kora ellenére a Dózsa törzsgárdájához tartozik. Több mint tíz esztendeje, hogy titkár. Azelőtt az Ifjúsági mozgalomban, most a pártszervezetben. Volt növénytermesztő, aztán raktáros, s talán nincs is olyan termelési ágazat, amelyben hosszabb-rövidebb időt ne töltött volna, attól függően, hogy „hoí szorított a cipő Több évig volt községi függetlenített párttitkár, a szövetkezeti gazdákkal akkor sem szakadt meg a kapcsolata. Bizonyára ez az oka, hogy hisznek neki, és követik őt, tanácsait kérik és az embereknek nincs titkuk előtte. Azon a délutánon is, amikor meglátogattuk, gondolatokba mélyedve üldögélt a szépen berendezett, tiszta irodában. Asztalán a szocialista címért küzdő brigádok felajánlásairól és teljesítéséről szóló feljegyzések. Mutatja: a gépműhelyben és az állattenyésztésben dolgozó 14—14 tagot számláló brigádok kitettek magukért, túltellesitették vállalásaikat. Zubornyák Ferenc brigádjának valamennyi tagja kifogástalanul végzi munkáját. Kiváló termelési eredményekkel büszkélkedA három éve alakult pécsi balettegyüttes ma már országos, sőt a határokon túl is terjedő hírnevet szerzett Az együttes az Állami Balettintézet végzett növendékeinek egy csoportjából áll, vezetőjük Eck Imre, az Állami Operaház balettművésze. A lelkes fiatalok a modern balett-művészettel jegyezték el magukat — meglepő eredményekkel. Néhány héttel ezelőtt nagy sikerrel vendégszerepeitek Budapesten. Képünkön: Az „Etűdök No 2” című jelenet. vágta oda a szakaszvezetőnek a testes férfi. Az ügynök lassan feltápász- kodott. Felemelt egy palackot, s váratlanul olyat sújtott ci- borája fejére, hogy az menten lecsúszott az asztal alá. A vendégek felugráltak, odarohantak hozzá. Néhányan —, akiknek fizetett, az ő pártjára álltak. Pillanatok alatt olyan tömeg- verekedés bontakozott ki, amilyet csak cowboy-filmekben lehet látni. Repültek az üvegek, a székek. Csörömpölt az egész kocsma. Néhányan felüvöltöttek fájdalmunkban ... Hamarosan két rendőr lépett a terembe, s gumibotjukkal pillanatok alatt megfékezték a garázda társaságot... Mindenki azt állította, hogy a „lottónyertes” kezdte a verekedést. Mire a rendőrök, anélkül hogy igazoltatták volna, elvezették a támolygó embert... — Hát ez meg kicsoda? — kérdezte az őrszobán a törzs- őrmester, amikor a két rendőr betámogatta a részeget. — Verekedett a kocsmában. Több ezer forint van nála ... — Igazoltatták? — Még nem. Nem volt rá időnk. — Hogy hívják? — fordult a törzsőrmester a részeghez. — Eng ... Engem? — Naná, majd a dalai lámát. A szakaszvezető azonban nem tudott válaszolni, mert hirtelen kiömlött belőle a töménytelen mennyiségű ital, amit az este lenyelt. A szoba tele lett eavanyú borszaggal. — A szentségit ennek a disznónak! — kiáltott fel a törzsőrmester. — Mint egy állat... — A lottón... A lottón nyertem a pénzt... — nyögte a részeg ügynök, mihelyt vissza tudta fojtani hányingerét... A kopott íróasztalon megszólalt a telefon. A törzsőrmester felvette a kagylót. ... Kicsodát? ... Kivel beszélek? Nem adunk semmiféle felvilágosítást ... Még akkor sem, ha a sógora... — mondta, aztán lecsapta a kagylót. — Ez után a disznó után érdeklődtek . s. — Biztosan a hapsik — válaszolta az egyik rendőr. Ebben a pillanatban a szakaszvezető mintha eszméletre tért volna. — Ki volt az? — kérdezte tágra meredt szemmel. — Fogja be a száját! Semmi köze hozzá!... Vigyék le, amíg teljesen kijózanodik — utasította a két rendőrt, a törzsőrmester, aztán vizsgálgatni kezdte a szakaszvezető iratait. Hirtelen a nyomozó robbant be a szobába ... — Mit csináltak, maguk szerencsétlenek? — ordította. — Mindent elrontottak! — Talán bemutatkozna! —válaszolta minden nyugalmát magára erőltetve a törzsőrmester. — Krajovics főhadnagy vagyok! — hökkent meg a nyomozó, s igazolványát odadobta a törzsőrmester elé. A rendőr megnézte a könyvecskét, aztán felállt, és vi- gyázzba vágta magát. — Miről van szó, főhadnagy elvtárs? — Erről a részeg szakaszvezetőről ... Mi a fenének hozták be? — Főhadnagy elvtárs, nem hagyhatták, hogy tovább verekedjen ... Szétverte az egész kocsmát... — mondta a törzs- őrmester még mindig vigyázzállásban. — Ott yoltam! Láttam! — Mégsem avatkozott közbe? Kérem, ezt jelentenem kell... — Tessék csak ... Mindent elrontottak! — De miért? — Arra legyen gondja, törzs- őrmester elvtárs, hogy ha már behozta ide ezt az embert, akkor úgy vigyázzon rá, mint a két szemére! Négyen őrizzék az ajtót, és egy mindig az ablak alatt álljon! Megértette? Ha a szakaszvezető megszökik, mind a kettőnknek a fejét veszik! A törzsőrmester ugyan nem értette, hogy miért kell ennyire őriznie ezt a részeget, de a kilátásba helyezett büntetéstől ő is megrettent. — Értettem! — válaszolta, de a főhadnagy ezt már nem is hallotta, mert milyen gyorsan jött, már ment is. Szinte hihe- telen, hogy épkézláb ért le a földszintre, mert néha hat lépcsőt is átugrott. Az utcán többen utána is néztek, hová rohan ilyen eszeveszettül ez a férfi? Krajcsovics főhadnagy lihegve érkezett meg a különben elég közel levő megyei főkapitányságra. Kazán századosnál, a kihelyezett részleg parancsnokánál éppen megbeszélést tartottak, amikor a főhadnagy rájuk törte az ajtót. — Százados elvtárs. baj van! Őrizetbe vették a szakaszvezetőt! — Micsoda? Hogyhogy őrizetbe vették? Üljön le, fújja ki magát, és mondjon el mindent sorjában! A főhadnagy ivott néhány korty vizet. Ettől kissé lehiggadt. — A lakása előtt vettem át a figyelőszolgálatot. Hét óra lehetett, amikor lejött. Civilben volt. Kísértem, amíg be nem tért egy kocsmába. Egyszer sem fordult hátra, tehát nem láthatott. Ügy gondoltam, hogy utána mehetek... — Helyesen tette... No és nem figyelte magukat senki? — Ügy láttam, hogy most nem — válaszolta a főhadnagy. — Egészen biztos? — Azt hiszem... — Mert ha a múltkori pasashoz hasonlóan magán volt valaki, a drót már lement... — Tudja százados elvtárs, hogy itt Miskolcon ilyenkor már nemigen járnak az utcán... Ma egyébként is televíziós nap van... — Halljuk tovább... — A kocsmában úgy helyezkedtem el, hogy ő ne vehessen észre... Először töményét ivott, aztán bort... Odacsalogatott néhány vendéget, és együtt ittak. Több ezer forint hevert előtte az asztalon, minden üvegért egy százassal fizetett. — Az istenit! — tört ki az egyik rendőrtisztből. — Egyre inkább lerészeged- tek ... Aztán valamin összeszólalkoztak, ha jól értettem, valami meccsen. Majd a szakaszvezető felugrott, fölemelt egy borosüveget, s fejbe csapta az egyik asztaltársát... (Folytatjuk.) nek. A gondozásukra bízott kilencven anyakoca 100 darabbal a terven felül, összesen 1001 malacot adott. Sertéshizlalási tervüket teljesítették, és a tervezett 106 kilogramm helyett 115 kilós átlagsúlyt értek el. A birkatejet megduplázták, és tehenenként az évre tervezett 2300 literes fejési tervet is „megfejelték”, 200 literrel. Mivel a tél a szövetkezeti emberek többségét pihenőre kényszeríti, de a néhány napos pihenő után unalmassá válnak a hosszú esték, megint a titkárnak kell „előállni”, hogy hasznosan töltsék el az időt. Mindenekelőtt a tanulásra teremtett lehetőséget a titkár, amelyben évek óta maga is példát mutat. Az idén fejezte be a mezőgazdasági technikumot és az ősszel hozzáfogott a marxiz- mus-leninizmus esti egyetemének elvégzéséhez. A szövetkezeti gazdáknak pedig a tsz-központ- ban létrehozták az általános iskola kihelyezett osztályát, amelyben 14-en most birkóznak a VII. osztály anyagával. Heten pedig a nyolcadik osztályban készülnek az általános iskola befejezésére. Az idén először sikerült megnyerni az embereket a szakmai továbbkéozés gondolatának is, harmincketten tanulnak a felnőttszakmunkásképző tanfolyam első évfolyamán. A titkár neve pedig ott szerepel a tanítók között. A pártszervezet tagjai és többen a pártonkívüli aktivisták közül a gazdaságpolitikai tanfolyam mezőgazdasági tagozatán tanulnak. Szombat délutánonként 20—25 résztvevővel nagy viták zajlanak, az egyetemet végzett agronómussal saját szövetkezetük jövőjét tervezgetik. A KISZ-fiatalok, tizenkilencen, a mezőgazdasági tanfolyamot végzik. Az órák minden héten a modern táncok tanulásával fejeződnek be. Mert olyan propagandistát kívántak a fiúk, lányok, akinek „nemcsak a fejében, hanem a lábában is van valami”. De ezek mellett van még egyéb is a városföldi Dózsában: hat alkalommal tartanak előadásokat a rendszeres tanulásra nem vállalkozó gazdáknak. Két előadás egészségügyi, a többi: kukoricatermesztésről, takarmányozásról és állategészségügyről, valamint a szocialista erkölcsről szól. A titkár a 30 párttag és 12 pártonkívüli aktivista segítségégével a közös gazdaság vezetőivel elkészítette a ka turális tervet is. A tavalyi 33 ezer forintot 1964-ben 40 ezerre tervezték kulturális célra. Szépítik a kultúrtermüket, ahol már van televízió, könyvek és folyóirat is szép számmal. 1964-ben is küldenek külföldi társasutazásra és országjárásra jól dolgozó szövetkezeti gazdákat. Az idén csaknem százan láttak így világot... A KISZ-kultúrcsoport pedig három egész estét betöltő műsorral szórakoztatja majd a szétszórt tanyavilág közösen dolgozó, tanuló és művelődő gazdáit ... A szocialista brigádokról a feljegyzések bizony elintézetlenül kerültek vissza a fiókba aznap délután. Még a szót is nagy- hirtelen kellett abbahagynunk, amikor Török Péter az órájára pillantott: — Tyűha! Estére egy kis beszélgetésre hívtam össze az embereket. Beszélgetésre, a közös dolgairól. S a párttitkár természetesen kötelességének tartja, hogy az ilyen alkalomra is készüljön. Horváth Ignác
