Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-28 / 22. szám
1964. január 28. kedd S. oldal Nemcsak a gazdálkodásban léptek előre... Dohány a mérlegen Most van a dohányátvétel szezonja a Kiskunfélegyházi Dohányértékesítő Vállalat telepén. Nem csoda hát a hideg ellenére sem, hogy nagy a forgalom az átvevőteremben. Mint képünkön is látható, megmérik a már bálázott jóféle hevesi füstölnivaló súlyát. Autóklinika A tágas udvaron hat-nyolc beteg ácsorog, türelmesen vár va, hogy sorra kerüljön. Egy vajszínű páciens törött orrára gyors elsősegélyként puha vattaborogatást rak a lassan szitáló hó. Csikorogva nyílik a műtő szárnyas vasajtaja és a kék köpenyes orvosok a lábbadozó- hoz mért kímélettel tessékelnek ki egy frissen olajozott beteget. Neve: AB 32-34. A Moszkvicsok népes családjából származik. A közel húszfokos hideg dóm, hogy a ktsz szerelői tavaly 800 személykocsit javítottak. A jó nevű szövetkezetei Csongrád megyeiek és budapestiek is felkeresik. — A szegedi szabadtéri játékok idején számos külföldi turista is betért hozzánk — kapcsolódik a beszélgetésbe Kertész Gyula műszaki vezető. — Még ma is jót nevetünk, ha eszünkbe jut egyik német vendégünk. Csillogó-villogó Opeljét tsz-fogat vontatta idáig. Magyarázta kézzel-lábbal, hogy A beszámolót néhány percnyi csend követte, majd megkezdődött az okos gyülekezetben a véleménynyilvánítás. Ahogy sorban felálltak az ünneplőbe öltözött gazdák és előadták mondókájukat, a szavakból szinte sugárzott, hogy itt más emberek ülnek, mint akár egy évvel ezelőtt. Nemcsak a gazdálkodásban léptek előre a tataházi Petőfi Termelőszövetkezét tagjai, hanem öntudatban is, sőt mondhatnám, a kettő együtt kölcsönhatásban fejlődött az immár tizenötéves szövetkezetben, amely a tizennegyedik zárszámadását tartotta. Talán bizonyos vonatkozásban egy kicsit alátámasztja ezt az a megjegyzés is, amit egy simára kefélt bajszú, idősebb gazda mondott a moziban — mert itt tartották a közgyűlést. — Azelőtt, kedves fiam, a Márton napi búcsú volt a legnagyobb ünnep itt a faluban, ma már viszont a zárszámadás. * Kétmillióval több Igen, a zárszámadás, melynek résztvevői nagy érdeklődéssel hallgatták az elnök, Szebellédi Nándor, dr. Zalántai Endre főkönyvelő és Magyar József, az ellenőrző bizottság elnöke beszámolóját. Sok érdekes adat világított rá a gazdálkodás előrehaladására. Az egy tagra jutó jövedelem 20 800 forint volt az elmúlt évben. A szövetkezetben tavaly rátértek a készpénz- fizetésre. Jól bevált ez a jövedelemelosztási módszer. Különösen az állattenyésztés hozott szépen. Néhány jellemző számot talán érdemes megemlíteni. Százötven tehén átlagában a tervezett háromezer helyett 3344 liter évi tejhozamot értek el a szakszerű és jó állatgondozás következtében. 280 helyett 323 hízó marhát szállítottak le. A 3 millió 600 ezer forintos bevétellel szemben több mint Az első csehszlovák atomerőmű Csehszlovákia és a Szovjetunió testvéri együttműködése jegyében épül a Csehszlovák Szocialista Köztársaság első atomerőműve. A Bratislava környékén épülő atomerőmű teljesítménye 150 megawatt lesz. Az atomerőművet szovjet és csehszlovák tudósok tervezték. Szovjet atomfizikai és kémiai intézetek szállítják majd a bratislavai atomerőműnek az üzemanyagot, és a nehézvizet. 5 millió forintot jövedelmezett a baromfitelep. A beszámolók rávilágítottak a hibákra is. Nem érték el például a száz kocára tervezett malacszaporulatot, a baromfitelepen nem sikerült biztosítani a tervezett tojáshozamot. Az állattenyésztésben egyébként majdnem 2 millió forinttal magasabb volt a bevétel a tervezettnél. A növény- termesztés eredményei közül említésre méltó a kukoricatermés. A fészkes vetéssel elérték a 29 mázsát májusi morzsolt- ban számítva, 650 hold - átlagában. A közös vagyon védelmében A hozzászólók valamennyien hangsúlyozták, hogy jó eredményeket értünk el ugyan, de még sok tennivalónk van a hibák megszüntetésében, különösen a közös vagyon védelmében. Papp Mihály, az első számú hozzászóló is erről beszélt. Mint növénytermesztési brigádvezető észrevette, hogy a fészkes vetésnél néhányan nem keverték a földbe az előírt szerves- és műtrágyát. Dutkai József, a parlagterületek hasznosításának fontosságáról beszélt, mégpedig annak kapcsán, hogy számos tanya bontásában részt vett mint kőműves. A tanyák körül két-három holdnyi terület maradt parlagon. Fajszi Mihály, a raktáros elmondta, hogy egy tétel napraforgóra azért fizetett rá a termelőszövetkezet, mert hanyagságból nem takarták le, emiatt megázott és a víztartalma a megengedettnél magasabb volt. Kovács Mihály, a segédüzemágak vezetője érdekes módon vetette fel a tudatformálás helyzetét. 641 különböző újság jár a községbe — mondotta —, ugyanakkor 650 adózó van. Tehát a község zöme újságolvasó, de ez önmagában nem elég. Nagy a lemorzsolódás a különféle tanfolyamokon, pedig a gazdálkodás további megjavításához a szakmai, de az általános műveltséget is állandóan növelni kell. Dr. Náfrádi Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága agit.-prop. osztályának munkatársa miután tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözletét, a szövetkezeti demokrácia fontosságát hangoztatta. A vezetők tartsanak állandóan szoros kapcsolatot a gazdákkal, beszélgessenek velük, hallgassák meg javaslataikat, véleményüket. A termelőszövetkezeti demokrácia együtt ' fejlődjön a szövetkezettel. A gazdálkodás további javításának fontos feltétele a szövetkezet anyagi, technikai bázisának további növelése. Űjabb beruházásokkal, az eddiginél még nagyobb eredményeket lehet elérni. Kőházi Ferenc, az MSZMP járási párt- ; bizottságának mezőgazdasági osztályvezetője elmondta, hogy a tataházi Petőfi Termelőszövetkezet eredményei nagy hatással vannak a többi közös gazdaságra. Bírálta a beszámolót, hogy kimaradt az asszonyok munkájának dicsérete. íme néhány hozzászólás. Tévedés ne essék, ezek a felszólalások nem a hibák felhánytor- gatásából álltak. Az eredmények kihangsúlyozása mellett azonban jóakaratúlag felhívták a figyelmet a mulasztásokra. Tevékeny munkaértekezlet volt a tataházi Petőfi Termelőszövetkezet zárszámadása. Az elnök könyveket oszt A vita után még nem fejeződött be az ünnepi aktus. Szebellédi Nándor, a termelőszövetkezet elnöke p megköszönte a hozzászólásokat, hangoztatta, hogy a közös gazdaság vezetősége megszívleli a hibák kijavítására tett javaslatokat. Ezután egész kis könyvtárra való könyvet osztott ki a gazdák között. Az őszi vetési munkák jó elvégzéséért ugyanis 10 ezer forintot kapott a megyei tanácstól a szövetkezet, amit némi kiegészítéssel kulturális célokra fordított. A, munkában különösen kitűnt gazdáknak könyveket vett a vezetőség, az iskolának pedig egy televíziót. Ezek átadására is ez alkalommal került sor. Még ennél is nagyobb sikere volt természetesen annak a bejelentésnek, hogy az elmúlt évi munka után még járó kész- pénzrészesedést azonnal kifizetik. Majdnem 2 és fél millió forintot osztottak ki ez alkalommal a tagok között. Külön dicséretet kapott Takács Ferenc állattenyésztő, akinek az évi jövedelme majdnem 42 ezer forint. Természetesen ehhez jön még a háztájiból származó bevétel. A jól dolgozó tagok közül többen elérték a 25—30 ezres évi jövedelmet. A tataházi Petőfi a megye egyik legjobb szövetkezete. Jó földeken gazdálkodó, szorgalmas tagjai vannak, akik nagy lelkesedéssel formálják, alakítják új életüket. Búcsúzunk a szövetkezettől azokkal a szavakkal, amit az elnök mondott: — A vezetők nevében köszönetét mondok valamennyi gazdának az 1963-as év szorgalmas munkájáért és kívánom, hogy az idei esztendőt erőben, egészségben és még nagyobb jövedelemmel zárjuk. K. S. pillanatok alatt jégvirágokat rajzol a fürdőtől nedves ablakszemére. — Szerelőcsarnokunk sajnos, mindössze nyolc kocsi befogadására képes, a javításra váró autókat ezért csak a szabadban tudjuk elhelyezni — tájékoztat Komár Sándor, a Kecskeméti Autó- és Motorjavító Ktsz elnöke. — De már nem sokáig szorongunk így, reméljük, ez évben már tető alá kerül a 12 kocsira méretezett új szerelőcsarnokunk. A beruházás előnyös változást -jelent azért is, mert egy újabb hidraulikus emelő beállításával jelentősen megrövidítjük a javítást. Az előjegyzési idő előreláthatólag kettő napra csökken a jelenlegi 4—5 napról. Beszélgetésünk során megtuleállt a motor, fogalma sincs, mi lehet a hiba. Hát csak az volt, hogy eltörtek a tartóvasak és a motor formálisan kilógott a karosszériából alul. — A határon inneni tulajdonosok gondosabbak-e? — Amíg a garanciaidő le nem jár, hozzák a kocsit szorgalmasan, amikor aztán „zsebbe vág” a dolog, sokszor csak akkor jönnek, amikor a hibát már csak súlyos százasokért tudjuk helyrehozni. Természetesen akadnak gondos gazdák, sőt túl gondosak is. Némelyik aggodalmas kezdő vezetővel például alig •tudjuk elhitetni, hogy nem „húz” a kormány, csak érzékenyen követi az útburkolat szintjének változását. Ök azok, akiknek mindig „csörög” a szelepjük és azt hiszik, hogy ha csigalassúsággal járnak a kocsival, akkor tovább tart. Ezért is szervezünk idén szakmai tájékoztatót részükre. A szerelőműhelyben Villám István és társai szorgoskodnak egy kékcsíkos Trabant körül. Egyik oldalfala hiányzik. — Összedörzsölődött egy teherautóval — magyarázza Villám István. — Ez a kis dörzsö- lődés négyezer forintjába kerül a tulajdonosnak — hallom meglepődve. De nézzük csak a többit. A zöld Moszkvics egy lóval találkozott. Kemény csontja lehetett szegény párának, mert a sárhányójavítás és az új ablaküveg két és fél ezer forintot emel ki a gépkocsi gazdájának zsebéből. Ennek háromszorosát fizeti a téglaszínű Wartburg tulajdonosa. Alapos rombolást végzett a sebességváltóban a meglazult bolygójrerékcsap. — Szegény kocsitulajdonosok — gondolom magamban, de a sajnálkozás sem tarthat vissza attól, hogy meg ne jegyezzem: ha jobban ügyelnének a köz lekedési szabályokra, sokkal olcsóbb mulatság lenne számukra a gépkocsitartás. Békés Dezső Kárba veszett fáradság Kedélyes poharazgatás közben faggattam falum deresedő, egykori dón- jüanját, a lány- és asz- szonyszívek koronázatlan hódítóját, hajdani emlékei felől. Az ő tarsolyában mindig akad néhány bűbájos történet, amelyekből csaknem minden találkozásunkkor, trónja vesztett uralkodóként ajándékoz meg eggyel-eggyel. — Van már vagy harminc éve... — húzott egyet a karcosból. — A faluba nyaralóvendég érkezett. Sejtheted, hogy nem hímnemű. tűzről pattant, parázs szemű, ringó csipejű elvált asz- szony. Kerülgettük, oldalaztuk. Kettőnkhöz volt a legtöbb bizodalma: Gáspár Ferihez, a száztíz kilós, kackiás bajű- szú halászhoz, meg hozzám. De úgy éreztem, engem valamicskét talán lobban a kegyeibe vett. Egy vérforraló délelőtt, amint az utcán, az akácok alatt összetalálkoztunk — mondanom sem kell, egészen „véletlenül” —, azt mondja a menyecske: — Péter, én olyan rossz emberismerő vagyok. Árulja el nekem maga, a tapasztalt férfi: milyen ember ez a Gáspár Feri? — No, te is jótól kérded! — somolyogtam magamban, majd kellően komoly képet vágva, így hümmögtem: — Nézze, nem szívesen mártom be a barátaimat. De ha már megkérdezte; miheztartás végett, s mert. annyira... khm... tisztelem magát, meg kell hogy súgjam: Gáspár Ferinek a nőkkel kapcsolatban irtózatos rossz a híre. Nagy szoknyavadász, meg ez. meg az. De miért kérdi? — Mivel őszinte woH — s ez végtelenül jól esett nekem —, én is őszinte leszek. Tudja. Feri ma délutánra tiszai csónakázásra hívott. Mit javasol, elmenjek? — kérdezte ártatlanul. — Csónakázni? Ezt végképp nem ajánlom. Tisza, füzes, romantika, Gáspár Feri: veszélyes, kétélű dolgok ezek. Hanem, tudja mit: jöjjön délután én velem! Átsétálunk a Tisza-gáton Várkonyra. Nem azért, mintha dicsekedni akarnék, de magad is emlékezhetsz, hogy nem voltam éppen utolsó legény, bár súlyra csak feleannyit nyomtam, mint Feri, de nó- tás kedvű, vidám, az asz- szonyok nyelvén jól értő valakinek ismert a fél megye. Szó, ami szó, az asszonyka ráállt a sétára. A megbeszélt időben ott várt a gáton, könnyű nyári ruhában, s elindultunk. ándalogva, a szomszéd falu felé. A Tisza közepén pedig, egy halászladikban, ott láttam Gáspár Ferit, aki félőrültként evezett, és rázta ránk az öklét. Némi átkozódás foszlányait is arrafelé sodorta időnként a főrró nyári szél. Ezt a tréfámat csak hosszú évek múltán tudta nekem megbocsátani. Hiába, öcsém, a szerelemben nincs nagylelkűség, önző az ember, mint a kutya! — villantotta rám ma is töretlen fényű, asszonybolondítás- ra termett szemét. — S az asszonykával — nógattam, hogy a történethez csókízű csattanó kerülközzék —, a kökényszemű, darázsdere- kú kis virágszállal... hogy volt azután? — Hogy volt, hogy volt... — nézegette tettetett bosszúsággal a félig ürült boroskancsót. — Átkísértem Várkonyra, útközben elbeszélgettünk az időjárásról, aztán becipelt a falu templomába, ,. Engem a; csikorgatta fogát az emlékezés hevében —, képzeld, szépfiam, engem vezetett az oltár elé, aki utoljára a keresztelőm alkalmával szagoltam tömjént! Hazafelé már olyan voltam, mint a’ toportyánféreg, amelyik vért szagolt. Latba vetettem minden ékesszólásomat, megcsillogtattam hétprá- bás, andalító, s eladdig mindig célra vezető fortélyaimat: hiába. Tiszta borral öblítette le három évtizedes fájdalmát, a felkínált szódásüveget undorral tolva félre. — Hanem, ezt csak neked mondtam el, hallod-e! „Azt, hogy itt benn mi fáj, ne tudja más...” — sóhajtott. — Egyébként, ha kíváncsi vagy rá, a kökényszeműt ma is szemrevételezheted. A Tisza-soron lakik, a nagy nyárfánál. Úgy hívják: Gáspár Fe- rencné... Jóba Tibor
