Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-18 / 14. szám

C «Mai 1964. január 19, «ombal r­Ln A P T Á R 1964. január 18, szombat. Névnap: Piroska. Napkelte: 7 óra 26 perc. Napnyugta: 16 óra 24 perc. 1 J — Tovább gyarapítja közös vagyonát a sza­badszállási Lenin Ter­melőszövetkezet. Az idén többek között 10 ezer férőhelyes tojóhá­zat és egy gépszínt épí­tenek. A kalászosok gyorsabb betakarításá­ra pedig kombájnt kí­ván vásárolni a szövet­kezet tagsága. — A MAGAS-TATRA- BAN levő Stary Smoko- vecben néhány héttel ez­előtt befejezték egy rep­rezentatív nemzetközi szálló építését. Jelenleg a belső munkálatokat vég­zik. A szobákban a ven­dégek a rádiókészülék mellett a televíziót is megtalálhatják. A tízeme­letes szálloda építésére 10 millió koronát irá­nyoztak elő. — VASÁRNAP ta­pasztalatcserével egy­bekötött látogatásra ér­kezik Kecskemétre a hódmezővásárhelyi mú­zeum és művésztelep vezetősége. Megtekin­tik a Katona József Múzeum kiállítását, gyűjteményét, majd felkeresik a műkerti művésztelepet is. Este baráti beszélgetésen vesznek részt a kecs­keméti Művészklub he­lyiségében. — Közel 140 ezer al­kalommal végeztek a múlt év első felében egészségügyi felvilágo­sító munkát — család- látogatást, egészség- ügyi tanácsadást — Bács-Kiskun megyében a körzeti védőnők. A cenzúra is pénzkérdés Az angol ügyészség megtiltotta a „Fanny Hill,, egy prostituált emlékira­tai” című pornográf re­gény zsebkönyv alakú kiadását. A Scotland Várd viszont egyetlen lé­pést sem tett, hogy meg­akadályozza a könyv mé­regdrága kiadásának ter­jesztését. Aki tehát haj­landó 45 shillinget áldoz­ni „Fanny Hill”-ért, az nem követ el büntetendő cselekményt. Egyébként a meghirdetett olcsó kiadás betiltása olyan reklámot csinált a könyvnek, hogy míg korábban ott hevert a könyvesboltok polcain, most egykettőre elkap­kodták az összes példá­nyokat. — TIZENHÉT újítá­si előadót vizsgázta­tott a megyénkben az elmúlt napokban az Országos Találmányi Hivatal, és a SZÖ- VOSZ. A földműveszö- vetkezeteknél működő újítási előadók száma ezzel harmincnégyre emelkedett. — MOLDOVA GYÖRGY, az ismert fiatal prózairó talál­kozik a kecskeméti írókkal január 29-én a megyeszékhelyi Mü- vészklubban. — Tizenötezer ügyfél kereste fel az elmúlt esztendőben az Állami Biztosító Kecskemét városi fiókját. Csak balesetekre több mint 1.5 millió forintot fi­zettek ki a biztosítot­taknak. — A HERCEGSZAN- 7 Öl délszláv művész- együttes is részt vesz a február 8-án és 9-én Mohácson megrende­zésre kerülő busójárá­son, a szomszédos Tolna megyei délszlá­vok hagyományos farsangi ünnepén. — ÜJ BÖLCSÖDÉ építését tervezik az idén Kiskunfélegyhá­zán. A városi tanács községfejlesztési alapból egymillió 400 ezer forintot irány­zott elő erre a célra. 105 évvel ezelőtt, 1859 januárjában született Ré­vész Imre festőművész és grafikus. Munkácsy ha­tása alatt kezdett dolgoz­ni, majd a plein air ered­ményeit felhasználó élet­képeket, jeleneteket fes­tett, melyekben nem­egyszer kritikai realista állásfoglalás nyilvánult meg. Az 1848—49-es ese­ményekről készült festmé­nyeit, grafikáit forradalmi szellem hatja át. Leghí­resebb műve az agrár­proletárok harcát meg­döbbentően ábrázoló Pa- nem című képe, melyet 1899-ben festett. — Négy hold kukori­ca megművelését vál­lalták ebben az évben a szalkszentmártoni Békéért Termelőszövet­kezet KXSZ-fiataljai. A kukoricatermés árából a vezetőség hozzájáru­lásával az alapszerve­zet tagsága hangszere­ket vásárol az ősszel megalakuló tánczene­kar számára. Cérna nélküli varrás A londoni Omega La­boratories új varrógépet konstruált, amely nagy- frekvenciájú rezgéssel „varrja” össze a szövött és nem szövött műszál­anyagokat. A folyamat közben a műszál rostjai a rezgésektől összekap­csolódnak és olyan varra­tok létesülnek, amelyek állítólag erősebbek, mint maga az anyag. Ezt a technikát alkalmazni le­het a különnemű anya­gok, így például a plasz­tik és a papír ösezevarrá- Sára is. — Kiszélesítik a be­kötő utat. Másfél kilo­méter hosszúságban felújítják a Mátételek- re vezető bekötő utat. Az útszakasz még eb­ben az évben elkészül, s a kiszélesítés után már az autóbuszok is bejuthatnak a kis köz­ségbe. Té i tanfolyam a tss-elrben A napokban három­hónapos baromfite­nyésztő tanfolyam in­dult Harta községben. A község három ter­melőszövetkezetéből — Lenin Tsz, Béke Tsz, és Űj Élet Tsz — több mint harminc asszony vesz részt a téli to­vábbképzésben. — FALU MŰZEV - MOT létesítenek Ke­celem A Hazafias Népfront helyi szer­vezete bizottságot alakított, amelynek feladata lesz össze­gyűjteni a falu régi életét dokumentáló muzeális anyagot. A falumúzeum részére a községi tanács megfelelő helyiséget biztosított. — A nagymértékű italfogyasztás áldozata lett Kisa István, Kecel, Szélmalom dűlő 220. szám alatti lakos. A vizsgálat megállapítot­ta, hogy Kisa erősen italos állapotban, ciga­rettával feküdt az ágy­ban. A parázstól tüzet fogott az ágynemű, s mire a szomszédok ész­revették a tüzet, és be­hatoltak a lakásba, Ki­sa István már belehalt égési sebeibe. — KISKÖRÖSÖN a közeljövőben adják át a forgalomnak a 2,2 kilométer hosszú, por- talanított burkolatú Rákóczi utat. Az út csaknem teljesen tár­sadalmi munkával ké­szült. A lakosság egye­bek között 432 vagon követ szállított a hely­színre. A lottó e heti nyerőszámai: 29, 43, 63, 68, 81 — Űjabb üvegházat adtak át a napokban a Kiskőrösi Állami Gaz­daság kertészetében. Az üvegfelületek alatt 850 ezer szalvia, 300 ezer árvácska és csaknem félmillió oroszlánszáj- palántát, valamint nagy mennyiségű can- nát és gladiolust ne­velnek. A palánták egy részét az üzemi központok parkosításá­ra szállítják. — Aszparátzöldet szállít Budapestre, Deb­recenbe és Szegedre a Kecskeméti Községgaz­dálkodási Vállalat ker­tészete. Csak a fővá­rosba mintegy tízezer csomót küldenek ebben az évben a Virágért Vállalat részére. — Egy amerikai cég elektronikus készüléket hoz forgalomba, amely előre megszabott időke­retek között tartja a gyű­lések, konferenciák szóno­kait. A készüléket be­állítják egy bizonyos idő­pontra, amelynek letel­téig a szónok asztalán zöld lámpa világít. Egy perccel a kiszabott idő előtt a fény sárgára vált, majd vöröset mutat, jelez­ve, hogy ideje lesz befe­jezni a beszédét. — EBBEN AZ ÉV­BEN 200 ezer facseme­tét ültetnek el Bács- Kiskun megyében — közel ötvenezerrel töb­bet, mint az elmúlt esztendőben. t 4 Ötvennégy taxi van megyénkben A 9. számú Autóköz­lekedési Vállalat öt­vennégy taxit üzemel­tet Bács-Kiskun me­gyében. Az eddigi ta­pasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a jelen­legi gépkocsiparkkal ki tudják elégíteni az igé­nyeket. Éppen ezért 1964-ben sem növelik a taxik számát, mind­össze a kiselejtezésre kerülő öt személykocsi helyett állítanak be új Warszawákat. MŐJÁQÁ5 A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: Január 16-án a középhőmérséklet minusz 7,9 (az ötvenéves átlag minusz 1,8), a leg­magasabb napi hőmérsék­let mínusz 5,2 fok, a nap­sütés 6,1 óra volt. A ja­nuár 17-én reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet mí­nusz 10,7 fok, délután 14 órakor mínusz 6,9, a leg­alacsonyabb napi hőmér­séklet minusz 12,4 fok. A hóréteg vastagsága 19 centiméter. Várható időjárás szombat estig: páráso­dó, felhős, hideg idő. Néhány helyen, főként az északi és a keleti részeken havazás. Gyenge légáramlás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 5—minusz 10 fok között. Feivétel az áoolónőképxő iskolákba A fővárosi tanács egészségügyi osztálya felvé­telt hirdet a fővárosi ápolónőképző isko­lák márciusban kezdődő tanfolyamaira. Felvé­telre jelentkezhetnek leányok és asszonyok 17— 35 éves korig. A felvétel iránti kérelmeket feb­ruár 20-ig kell az iskolák címére beküldeni. A kérelemhez csatolni kell közép vagy általános iskolai bizonyítványt, önéletrajzot, születési anya­könyvi kivonatot, orvosi igazolást és két darab fényképet. Az iskolában a hallgatók teljes ellá­tásban részesülnek. A budapestiek bejárnak, a vidékiek bent laknak. Bővebb felvilágosítást az iskolák nyújtanak. Az ápolónőképző iskolák cí­mei a következők: Varga Katalin Ápolónőképző Iskola, Budapest, VIII., Puskin utca 28., Vámos Ilona Ápolónőképző Iskola, Budapest, V., Váci utca 47., Fővárosi Betegápolónőképző Iskola, Bu­dapest, VIII.. Szentkirályi utca 4. — A ZENEI ÉVAD kiemelkedő eseményének számít a január 27-én este hét órakor kezdődő nagyzenekari hangverseny, melyet Kecskeméten, a Katona József Színházban tartanak. A hang­versenyen fellép a Budapesti MÁV Szimfoniku­sok zenekara Forrai Miklós vezényletével. Köz­reműködnek a Magyar Állami Operaház művé­szei és a Budapesti Kórjs. A műsorban Bartók: Cantata profana és Honegger: Dávid király ora­tóriuma szerepel. Az ismertető és összekötő szö­veget Körber Tivadar mondja ej. A közséafe lesztés idei terveiből többek között — Jánoshalma, Hetényegyháza, s a megyeszék­Ebben az évben megyénkben 150 515 000 forintot fordítanak községfejlesztésé alapból bölcső­dék, iskolák, kultúrotthonok építésére, vízművek lé'f sítésé- re, csatornázásokra stb. Kecs­keméten az új vásárcsarnok fel­építésére 1964-ben 4,5 millió fo­rintot fordítanak. Kiskunhala­son bölcsőde, Csengődön kul- túrház, Soltszentimrén iskola, Dunavecsén szakorvosi rendelő épül. gyalogjáró pedig nagyon sok községben, így például: La- josmizsén. Izsákon, Kecelen, Kiskőrösön. Soltvadkerten, Csi- kérián, Szánkon és Kömpöcön. Korszerű orvosi rendelőt kap — hely, ahol egymillió forintos költséggel két szakorvosi rende­lő építéséhez látnak hozzá. Ba­ján folytatják a már elkezdett útépítési programot, amire az idén egymillió forintot fordíta­nak. Vízműépítésre és bővítésre Madarason, Tataházán. Solton, Városföldön, Kiskőrösön, Csó- 'yospáloson, Borotán, Jánoshal­mán és Baján kerül sor. Üj mélyfúrású kutakat a követke­ző községek lakói kapnak’Katy- már Bátya, Géderlak, Úszód, Fájsz, Kecel és Császártöltés. Szabálytalanság, csúszós át, két baleset A csúszós, havas út és a köz­lekedési szabályok megszegése ismét két nagy kárt okozó bal­esetet idézett elő a megyeszék­helyen és annak közelében Ez ismét arra figyelmezteti, hogy téli időben fokozottabban kell ügyelni a közlekedési szabályok bé tartására. ÁROKBA FORDULT A TEHERAUTÓ A Kecskemét és Solt között vezető 52-es számú betonúton a 39-es és 40-es kilométerkő kö­zött, január 17-én délelőtt fél 12 órakor könnyen végzetessé válható baleset történt. A hely­színre kiérkező rendőrjárőr elé döbbenetes látvány tárult. Az 1-es számú Belkereskedelmi Szállítási Vállalat FA 40—59. rendszámú tehergépkocsija — amely Solt felé haladt — égnek meredő kerekekkel feküdt a kétméteres árokban. A helyszíni vizsgálat eredmé­nye szerint Ladányi Zoltán bu­dapesti lakos a pótkocsis teher­gépjárművet 40 kilométeres se­bességgel vezette Solt irányá­ban. Vele szemben egy üres pót­kocsis teherautó érkezett — és ezért az út szélére húzódott. Az út szélén levő puha hó a gép­kocsi első kerekét elkapta, s a vezető már nem tudta — a nagy hó miatt — a volánt balra csavarni. Ennek következtében az FA 40—59. rendszámú te­hergépkocsi, amelynek pótko­csija is megvolt rakva mosógé­pekkel, az árokba csúszott, s ott felborult. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a szál­lítmányban 30 ezer forint kár keletkezett. NEM ADTA MEG AZ ELSŐBBSÉGET — 12 EZER FORINT KÁR Súlyoö közlekedési baleset történt a napokban Kecskemét belterületén. Az AB 33—03. rendszámú személygépkocsi —, amely a Bajai Állami Gazda­ság tulajdonát képezi, s ame­lyet Északi János vezetett, egy mellékútvonalon közlekedve, a tilalmi jelzőtáblát figyelmen kí­vül hagyva, kihajtott a főútvo­nalra. Nem adta meg az áthala­dási 'elsőbbséget a magasabb rendű útvonalon közlekedő, Tóth István által vezetett CH 36—60. rendszámú Személygép­kocsinak, s ennek következté­ben összeütköztek. A baleset alkalmával, szeren­csére, személyi sérülés nem tör­tént, azonban a két személygép­kocsiban 12 ezer forint kár ke­letkezett A balesetért teljes egészében Északi Jánost terheli a felelősség. Gémes Gábor Influenza elleni védtfoltások Baján Az elmúlt napokban a Bajai Finomposztógyárban és a Férfi- fehémeműgyárban 300 dolgozót láttak el az üzemorvosok influ­enza elleni védőoltással. Dr. Varga István városi or­vos elmondotta, hogy az emlí­tett két gyárban első ízben 1962. decemberében kétszáz önként jelentkező dolgozó kapott kí­sérletképpen hazai készítményű inf luen za-vakc ina védőoltást. A védőoltások eredményeinek kivizsgálásába a fővárosi Kü- JÁLL intézet is bekapcsolódott — speciális laboratóriumi vizs­gálatokkal. Az elmúlt évben az üzemorvo­sok is azt tapasztalták, hogy a beoltottak között nem fordult elő komolyabb influenzámég- betegedés. Az idei oltásoknál, az 1962. év­ben védőoltást kapott dolgozók túlnyomó többsége minden kü­lön felhívás nélkül jelentkezett az orvosi rendelőkben és kérték az influenza-vakcinavédőol- tás megismétlését. 57. Pálos elhallgatott, mintha gondolkodna valamin. Pedig csak a fáradtság tört ki rajta. Hosszan nézte ezt az embert, aki úgy ült ott a szoba közepén, és olyan folyékonyan válaszolt, mint egy megfenyített gyer­mek .. Milyen félelmetesnek tetszett még néhány nappal ez­előtt is! Milyen titokzatosnak... Mintha legalábbis egy egész or­szágrész az övé lett volna. Pe­dig az élet továbbfa is ugyan­úgy zajlott ezen a vidéken, mint annak előtte. Az emberek ugyanúgy dolgoztak, szórakoz­tak. pihentek, mint máskor. — Art mondja meg, Járfás — pödört egyet a bajuszán Pá­los őrnagy —, hogy mit csinált aztán, amikor az üzenetet ott­hagyta? Illetve, hogyan jutott be észrevétlenül a szobába? — Felvettem a külföldi öltö­nyét és az álarcot. Ilyenkor mindenki azt hitte, hogy a né­met vadász megy felfelé a lép­csőn. Amikor úgy láttam, hogy senki sem tartózkodik a folyo­són, kinyitottam a szobát. — És ha jött volna valaki’ — Bementem volna ez egyik nyugatnémet szobájába. — Olyan tökéletes biztonsá­got nyújtott a maszkírozás? — Igen. — Tovább! — Eszembe jutott, hogy a Há­mor-kohónál azért nem hajtom végre a parancsot... — A gyilkosságot! — .... a gyilkosságot, mert akaratlanul is nyomot hagyok. Tudtam, hogy lesz jelmezbál, minden turnus szokott tartani. Amikor a lepényevő-verseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom