Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-17 / 13. szám
1964. január 17. péntek 5. oldal A színek költője Hetven éve született Szönyi István Eladó a borjú (Szönyi István temperaképe). Az óesztendő búcsúztatásaként fejedelmi ajándékot nyújtott át a Magyar Nemzeti Galéria a képzőművészet barátainak: megnyílt Szönyi István emlékkiállítása. Még élénken él emlékezetünkben a hatvanadik születésnapja tiszteletére 1954-ben rendezett gyűjteményes kiállítása: a tévedések és félremagyarázások közepébe vágott bele. s a tematikus naturalizmus festőiet- lenségének uralma után a fes- tőiségnek „kért eget” a piktú- rában. Akkor becsmérlésszámba ment őt Munkácsyval egy sorban emlegetni — ma már nyugodtan beszélhetünk arról, hogy Szönyi István piktúrája a magyar festészet legszebb, legszínesebb fejezetei közé tartozik, s neve méltón sorakozik a két világháború közti időszak nagy művészegyéniségei: Der- kovits Gyula, Egry József, Be- rény Róbert, Medgyessy Ferenc, Bemáth Aurél és a többiek mellé. 1894. január 17-én született Újpesten. Középiskoláinak elvégzése után a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly növendéke lesz; a nyarakat ösztöndíjasként Nagybányán tölti. Tanulmányait a háború szakítja ketté, s csak 1919-ben Réti István tanítványaként tudja folytatni. Erősen hat rá ez időben Uitz Béla monumentális piktúrája; ennek láthatjuk nyomait többek közt a Hegytetőn c. alkotásában is, mely e korszakának kiemelkedő alkotása. Ekkor készülnek monumentális aktképei is — ezekben plaszticítás- ra törekszik, a napfény ragyogását a levegő és az emberi test felfokozott értékeivel adja visz- sza. 1924-ben megházasodik és kiköltözik Zebegénybe. Ez döntő fordulatot hoz festészetében. Először csak a téma megváltozásában látjuk ennek nyomát, majd festésmódja is változik. A nagy kifejező formák helyét a dekoratív szépségű körvonal, majd a színek gazdag, változatos skálája veszi át; később a foltfestés, a színnel mintázás lesz uralkodó stílusában. Ekkor születnek a Zsuzsa-képek, az Anyám, az Átkelés a Dunán, az Eladó a borjú, s a híres Zebe- gényi temetés. Mind jobban beletemetkezik a falu hangulatába; de ebből nem az ellentéteket érzékeli, hanem a csendet, a nyugalmat. A természet rendjének lassú, egyenletes fordulásait vetíti ki a falu embereinek életére, a parasztság életének nyugodt, egyenletes ritmusát emeli jelképpé, s ezt közvetítik a harmincas években született, csodás színekben pompázó temperaképei: az Este Ze- begényben, az Este, a Szürke, a Duna, az Uszályok. A feltartóztathatatlanul háborúba rohanó ország viharai közepette magányába, a szépség birodalmába zárkózik. De e magány, a szépség — már nem elegendő védelem: ez magyarázza festészetének pangását. Súlyos csapások is érik: elesik hőn szeretett fia, ő maga súlyos műtéten esik át. A bombázások megsemmisítik egy sor képét, másokat pedig csak nehéz munkával lehet restaurálni. A felszabadulás egy új, termékeny korszak kezdetét jelzi művészetében; monumentális elgondolásai kifejezési lehetőséghez jutnak: freskómegbízásokat kap, hétrészes pannót fest a parasztság új életéről, melyet 1957-ben fejez be; ugyanekkor adja át a csepeli posta részére készített freskóját is. Egyre nehezebben viseli súlyos betegségének terhét; 1960 augusztusában végleg eltávozott az élők sorából. A magyar nép a színek költőjét vesztette el benne; festészetünknek azt a vonalát vitte tovább, melynek kezdetén Ferenczy Károly neve áll. Ez a piktúra a világ szépségeinek észrevétetésére törekszik: a nap csodás ragyogását, a vízparti bokrok csábító nyugalmát, a test szépségét énekli —, s ezek a csendes örömök éltetik, ezek táplálják. A Pataky Dénes és P. Molnár Zsuzsa rendezte emlékkiállítás most születésének 70. évfordulóján teljes pompájában és gazdagságában idézi elénk életművét L. S. hozzá, Ferenczi bácsi. Nézze meg jól — szólt Pálos. A kis, hajlott hátú öregember felállt, és odalépett a külföldi vadászhoz. Nézte, nézte. Még az állát is megfogta, elfordította az arcát. — Semmit sem látok rajta... Mit kell néznem? — Jól nézze meg, Ferenczi bácsi..: — Hiába nézem ... — Most is? — kérdezte Pálos, majd odalépett a B. 26-oshoz, és egyetlen rántással letépte arcáról a bőrt. Jött a szemöldöke, az orra, még a hajából is egy darab. De előbújt egy másik arc, immár az igazi ott: állt a szoba közepén Járfás Kálmán, az erdész. Éva felsikoltott: — Az erdész! — Most nézze, Ferenczi bácsi. A szemét! Ferenczi bácsi felhördült: — Ő az! A vitéz Kertes! Az erdész felpattant a székről. Riadtan nézett körül a szobában, mintha a menekülés útját keresné. De az ajtóban ott álltak a rendőrök ... — Sejtettem, hogy kellemetlen lesz ez a találkozás önnek, Kertes úr! Vagy inkább százados úr? A B. 26-os nem válaszolt. Ha eddig úgy gorcklta, hogy talán életfogytiglani börtönbüntetéssel megúszhatja, most már biztos lehetett a jövőjében! — Mutassa meg neki a haslövését Ferenczi bácsi... Az tidős ember inkább tépte, mint gombolta az ingét, s amikor elővillant a még mindig jól látható heg, odabökött az ujjával. — Ezt te csináltad! — Mert nem volt ideje a tarkólövéshez. Amit korábban már százötven esetben kipróbált — folytatta metsző gúnnyal az őrnagy. A többiek mit sem tudtak a kémhálózat és a Ferenczi bácsi haslövése közötti összefüggésekről, legfeljebb csak sejtették, hogy itt most Jártásnak, vagyis vitéz Kertesnek a múltjáról beszélnek. — Nézzék az arcát — mutatta Pálos őrnagy. — Plasztikai műtétet csináltatott, hogy ne ismerjék fel! Ugye, Kertes úr? A B. 26-os nem válaszolt. — Most arról beszéljen, hogyan gyilkolta meg Sipost. Járfás kis ideig még hallgatott, de aztán meggondolta magát és beszélni kezdett. — Azt tudja, hogy a nyugatnémet vadászok tolmácsa voltam ... — Ez előre el volt készítve, vagy véletlenül jött? — Elő volt készítve. — A vadászok is tudtak valamiről? — Nem, 5 sem, akinek a maszkját viseltem. Odakinn, a központban tudták, hogy ők mikor érkeznek. Futár útján megkaptam az egyik vadász öltözékének pontos mását, több öltönyt és egy bőrálarcot, amely teljesen az ő arcát mintázta. Termetünk szinte egyforma ... — Emberbőrből készült az álarc? — kérdezte Pálos. — Azt hiszem, igen. — No, tovább! — Amikor megkaptam a parancsot, hogy Fecske nem repül többé, kerestem az alkalmat. Úgy akartam megcsinálni a dolgot, hogy utána eltűnhessek, s ne terelődjön rám a gyanú. — Ezért hagyott neki üzenetet, hogy hajnali négykor menjen a Hámor-kohóhoz? — Igen — kapta fel a fejét Járfás, hogy még ezt is tudják róla. — No és miért gyilkolta meg előbb? — Parancs volt rá, hogy meg kell halnia ... A nap sugarai áttörtek a függönyön, s beborították a szobát. Járfás cigarettájából alig maradt néhány millimétemyi. (Folytatjuk) Az első beszámoló A vizsga izgalma zsong a Kecskeméti Felsőjokú Óvónőképző Intézet folyósóin. Ma nem a növendékek, hanem vendégek vizsgáznak: a marxizmus—leninizmus esti egyetemének elsőéves hallgatói. Négy helyen folyik a beszámoló, mégis késő délutánig elhúzódik. Az egyik szobában Szabó Lajos elvtárs, a megyei pártbizottság ágit. prop. osztályának vezetője vizsgáztat. — Mi a különbség a dialektikus materialisták és a régi ösztönös materialisták nézetei között? A felelő, aki az előbb részletesen, határozottan beszélt az ösztönös materialistákról, most megakad. A tételt elmondta, ahogyan a könyvben áll, de most önállóan kell gondolkozni, a párhuzamot és különbséget támasz nélkül kell megvonnia. Ráadásul ilyen pillanatokban mennyivel nehezebben vált az ember esze! Kisegítő kérdést kap, felcsillan a szeme és máris mondja, gyorsan, szabatosan... Mennyi adat!... Feuerbach, Hegel, Démokritos... Nevek, tételek hangzanak, világos okfejtéssel peregnek a feleletek. Egy vizsgázó azon a kérdé- *“ sen akad fenn, hogy mint képzelték az ókori görögök a világ atomos felépítését. Egyszerű kérdés, de a felelet lendülete megakadt. Csend, kínlódás. És a végső érv: pedig tudom! Bizony nem könnyű, öten várakoznak az asztal mellett a sorukra, ketten közülük magas lázzal. No, nemcsak a v'zsga miatt. Az egyik megfázott, a másiknak a foga fáj, alaposan megdagadt tőle az arca. Szép, hogy egyáltalán eljöttek, nem jelentettek beteget. Odakinn a folyosón nem csökken a várakozók száma. Mindig újabbak érkeznek, akiket későbbre rendeltek be, hogy ne kelljen az egész napot a beszámolóval eltblteniük. yezetők, párt-tisztviselők, pedagógusok, orvosok. kA egkérdezem: — Most, az '' I első félév végén, hogy látják, mit adott az esti egyetem? — Adott? Ez a vizsga elvesz két évet az életemből — válaszolja valaki. Egészen piros az arca az izgalomtól. De mosolyogva teszi hozzá: — A logikus érvelés képességét adta és tényleg nagyon sok olyan ismeretet, amivel az ember biztosabban áll a lábán, meg könnyebben meggyőzhet másokat is. Most már egészen jól el tudok vitatkozni bárkivel, ha szükség van rá... kivéve persze a tanárokat — int az ajtó felé és megint nevet. — Félretéve a tréfát — szól egy fiatal asszony —: én gazdasági vezető vagyok, s a jövő évi anyag, a- politikai gazdaságtan fontosabb lesz számomra. De magam is meglepődtem, mennyire érdekel az idei, a filozófia. Nemcsak azért tanulom, mert ötösre akarok vizsgázni... Ha nincsenek sokan a könyvtárban, Koós Emőke szívesen végig is lapozza a legfiatalabb olvasókkal a mesekönyveket. A melegen kívül — ahhoz, hogy barátságos legyen a könyvtár — hiányzik még néhány bútordarab is. Asztalok, székek, egy- egy váza és terítő. A fiatal könyvtáros azonban panasz helyett védelmére kel feletteseinek: tavaly nagyon sokat költött a megyei könyvtár és a községi tanács a soltvadkerti könyvtárra. Ami még hiányzik, majd meglesz az idén. Valóban. Amikor Emőke átvette a könyvtárat tavaly januárban az édesapjától, mindössze 2000 kötet volt az állomány, és öreg szekrényekből, polcokból állt a felszerelés. Azóta megkapták a szomszédos helyiséget, és több mint kétszer akkora lett a könyvtár, mint azelőtt. 12 ezer forintot a 6 szép nagy polcra költöttek, a községi tanács pedig 10 ezer forintot adott könyvekre. Így a megyei támogatással együtt nem egészen egy esztendő alatt 4300 kötetre növekedett a könyvállomány. Az idén pedig Góczen Ferenc vb-elnök javaslatára újabb 15 ezer forintot szavazott meg a tanács végrehajtó bizottsága könyvtárfejlesztésre. Joggal bizakodhat tehát a könyvtáros, hogy mind több könyvvel és egyre szebb környezetben fogadhatja a soltvadkerti olvasókat. E**y esztendő a könyvtárban Aligha dicsekedhetnek el vele a soltvadkerti községi könyvtár délelőtti látogatói, hogy meleg fogadtatásban részesülnek. Koós Emőke könyvtáros ugyan szíves szóval és kedves mosollyal fogadja őket —, de hideg kályha mellett. Hiába élesztgeti kora reggeltől a tüzet, a nagy terem levegője estig is csak úgy-ahogy enged fel. Magyar igazgatóhelyettes a Dubnái Atomkutató Intézetben MOSZKVA (MTI) Első ízben érte magyar tudóst az a megtiszteltetés, hogy a Dubnái Egyesített Atomkutató Intézet egyik igazgatóhelyettesévé választották. A tagállamok kormányul eg- bízottai bizottságának kedden véget ért tanácskozása egyhangúlag úgy döntött, hogy Fenyves Ervint, a fizikai tudományok doktorát bízzák meg az Egyesített Atomkutató Intézet egyik igazgatóhelyettese teendőinek ellátásával. Az intézet másik igazgatóhelyettese a csehszlovák Ivan Ulehla lett.
