Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-29 / 23. szám
19t>4. január 29. szerda 5. oldal „Gédcrlaki „honfoglalás” TARHONYA-MAG Mindössze pár hete avatták Géderlakon az új művelődési otthont, s máris kialakították életrendjét. Kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap benépesül a tv-terem, lemezjátszó mellett perdülnek táncra a fiatalok, s a meglet- tebb férfiak belemelegedve az izgalmas utltipartiba, meghány- ják-vetik a szükebb haza és a nagyvilág dolgait. Az olvasni- vágyók — s ők sincsenek kevesen — az 1400 kötetes könyvtárban válogatnak és az olvasószoba meghitt csendjében lelnek kellemes szórakozásra. S ez az igazi birtokbavétel „magától történt”. Senkit sem kellett a művelődési otthonba hívogatni. Mint ahogyan akkor sem volt szükség különösebb szervező munkára, amikor az építéséről volt szó. Megnövekedett igényei serkentették a lakosságot a társadalmi munkában való részvételre. Értéke — csak a kultúrház esetében — eléri a 120 ezer forintot. Ez sarkallta az anyagbeszerzési és az építkezéssel járó egyéb nehézségek leküzdésére a helyi tanács vb vezetőit. A múlt év decemberében, az utolsó simításoknál szinte hajráztak a társadalmi munkások. A vasárnapi műszakokra — amikor már a takarításról volt szó — hívás nélkül jöttek segíteni az asszonyok, a KISZ- szervezet fiataljai. • Maguknak csinálták, s már I akkor tervezgették, milyen hasznát veszik majd. Ez a magyarázata, hogy vasárnap délutánonként már két órakor elindulnak hazulról a férfiak, összeverődnek a kultúrház előcsarnokában egy kis — egész délutáni — ko- mázásra. És senkit sem zavar, senkinek sem hiányzik, hogy az otthonban nincs például italmérés. A kártyaparti és az eszmecsere tökéletesen kielégíti őket. A beszélgetés igen változó témái közben gyakran előbukkannak a gondolatok, amelyeket szilveszterkor, az avatás napján az összefogás, egyetértés nagy erejéről mondott Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese. S bár odakinn zord még az idő, ezek az eszmefuttatások gyakran vezetnek el az újabb tervek kovácsolásához. Mert ebben az évben, mindjárt tavaszon a kultúrházhoz méltóvá kell tenni a környékét is. Parkot szeretnének köré varázsolni. Legalább egy kilométer hosszúságú újabb betonjárda — ez is hozzátartozik az igényeik fokozatos kielégítéséhez. Nem is szólva a földművesszövetkezeti új üzletház építéséről, amit ugyancsak ez évben szeretnének megvalósítani, s amihez 50 ezer forint értékű társadalmi segítséget kínálnak a helybeliek. Géderlakon hagyományai vannak már a község fejlődését segítő társadalmi munkának. Évenként a fokozatosság elvén mindig a legszükségesebb tennivalókat válogatják össze, tűzik ki célul, de azért aztán következetesen fáradoznak, bármilyen akadály jöjjön is közbe. A község újabb és újabb létesítményeit ezért érzi minden lakosa joggal a sajátjáénak. Pár héttel az avatás után ezért is oly népszerű és nagy látogatottságnak örvendő a művelődési otthon. P. I. A kecskeméti szabadegye- tem egyik legérdekesebb és legszebb élményt nyújtó előadása volt a legutóbbi: Kristó Nagy István irodalomtörténészé az egzisztencializmusról. Sokan hallgatták, sokan megünnepelték a kitűnő előadót, de azt aligha tudták róla, hogy ő az Égető Eszter fia: Németh László nagy regényének hőséé, unokája a regény másik megraga- dóan érdekes alakjának, Eszter apjának. Nem méltatlan utódja a nagyszerű elődöknek — s maga is ott szerepel a remekműben, még mint talentu- mos és rokonszenves ifjú ember. Én még ismertem vala- mennyiőjüket, Németh László pompás modelljeit. A nagyapa igazi neve dr. Kenéz Sándor volt, aki azonban nem annyira mint ügyvéd szerepelt a város élvonalában, hanem mint gazdasági és társadalmi reformer, duzzadásig telve t szociális jóakarattal, korát megelőző értékű szociális tervekkel — mint az a Németh-regényből is kitűnik- Egyebek között tarhonyakészítő háziipari szövetkezetét is létesített — s érdekes, hogy Kecskemét asszonyait is ő ismertette meg az ország legkü- lönb búzalisztjével, a vásárhelyiével. A vonaton, utazás közben ismerkedett meg Bodócs Istvánnal, a csongrádi úti régi kereskedővel, annak ajánlotta azt a lisztet — s Bodócs boltja aztán híres is lett erről. D e én „a tarhonya himnuszát” hallottam Kenéz Sándortól. még diákkoromban. Így lelkesedett: — A vásárhelyi tarhonya makói hagymával és szegedi paprikával elkészítve az emberi táplálékok között a legjobbak közé tartozik... A párizsi világkiállításon (akkoriban persze) a magyar pavilon mellett szabad tűzön, szolgafán, bográcsban készítették a vásárhelyiek a vacsorát, mintha a Tisza folydogált volna ott a közelben, nem pedig a Szajna. Finom szalonna rózsaszínű tömegében pirult az édes makói hagyma, s szóródott rá és sis- tergett a zsírban a fölséges illatot árasztó szegedi rózsapaprika. A kiállítás nemzetközi népe, idegen emberek nagy csoportja gyülekezett az ételkészítésnél forgó magyarok köré, nyújtogatva a nyakukat, hogy belelássanak a bogrács párolgó mélyébe és elkapjanak az orrukkal valamit a még soha nem érzett, különleges ételillatból, s hogy megcsodálják a dúsan, du- dorosan fövő-forró, habosán piruló magyar pusztai eledelt, a paprikástarhonyát. összefutott a nyál az idegen népek szájában, mert a gyomruk megsejdí- tette a jót — és követelte is, bizony! A vásárhelyiek, a kiállító parasztok és iparosok, elkezdték kínálgatni őket. Virágos, kicsi cseréptányérokon nyújtogatták feléjük a meleg tarhonyát, s a népek óvatosan kezdték kóstolgatni. Hát eleinte köhécseltek tőle, volt, aki tüsz- szentett is, hanem aztán csudálatosán jónak találták. Egy ha- lovány, még fiatalos ipari munkás formájú, szép szál embernek kicsordult a könnye, ahogy belekóstolt. Tolmács útján megkérdezte tőle az egyik főző: — Nagyon erős talán? Erre már majdhogynem föl- zokogott az ember. Reszkető hangon szólalt meg: — Dehogyis erős! A boldogságtól sírok én, hiszen magyar vagyok! Tizedik éve élt Párizsban, azóta nem evett magyar ételt, pláne vásárhelyi tarhonyát!... Ennek a pazar ételnek azután híre is kelt azon a világkiállításon. Az történt, hogy egy nemzetközi gabonakereskedő cég vezetője megjelent a magyar pavilonban és azt tudakolta, kinél lehetne rendelni tarhonyavetőmagot, mert ő azt meg akarná honosítani Franciaországban és Olaszországban ... Nagyot nézhetett a jámbor, amikor megértették vele, hogy a 'tarhonyát asszonyok készítik fehér búzalisztből, s aranyos sárgájú tyúktojásból, tiszta kezű magyar nők, bikkfateknőben. Még pedig úgy, hogy nincs az a gép, amelyik célszerűbben megformálná az apró szemecs- kéket, mint az ő meleg tenyerük ... I gy mondta a tarhonya him1 nuszát Kristó Nagy István irodalomtörténész öregapja, az első tarhonyakészítő szövetkezet megteremtője, — s abban a szövetkezetben ott forgatta drága kezét az én gyenge kis anyám is... ... No, de ma se megvetendő exportcikk ám a mi szép, tojásos tarhonyánk! Simonka György Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülése *T1 I f/ / ■ /I íeknovajok A nagy munkán, a döntésen, ami kimelegiti az embert, már túl vannak. Az embervastagságú nyárfák már a hóban heverve szétfúrészelésre várnak. Jólesik előtte a cigarettaszünetnyi pihenő és melegedés a gallyakkal táplált tűzrakásnál. Közben Szabó János — a „gazda” — felméri, hány teknőt ad ki mai favágó munkájuk eredménye. A két fából tíz-tizenkét teknőt faraghat, s hat nap múlva — mert kettőt is elkészít naponta — már viheti is őket a kiskunhalasi piacra. Kelendő cikk ez a téli disznóvágások idején, cáak lenne több eladó, készítésre alkalmas fa a környéken! ... 9. Olyan mint egy bankfiú Ezen az estén az állam keletkezése, fejlődése és szerepe ke- rü’t napirendre. Sollner József volt az előadó, a nemesfémesek titkára. A rabszolgatartó és a feudális állam megmagyarázásánál nem bocsátkozott részletekbe. Főleg azt igyekezett megértetni hallgatóival. hogy ezek az államok, keletkezésüktől kezdve a kizsákmányoló, elnyomó kisebbség érdekeit szolgálták. Szünet alatt a társaságot közvetlenül érintő dolgokra terelődött a szó. Ladányi Karcsi, egy huszonkét éves ezüstműves segéd, a Siemensnél dolgozó Kollár Máriával beszélgetett. — Hogy honnan tudom? Hallottam. — Kilencen? — Kilencen. — És kik? — Mondom ... Sebes Pista, Réti Laci, Zala Imre... Mindnek nem tudom a nevét. — Azt hallottam, hogy hamarosan a Marton-tanács elé kerülnek. Az a vád ellenük, hogy ők készítették az Ifjú Proletárt. — Én is hallottam a lebukásról — mondta Mari. — Azt beszélik, komisz a bírósági elnök. Mit gondolsz — súgta —, nem kellene levelet írni neki? Egy kicsit megpróbálnánk lelohasz- tani a harciasságát. — Nem rossz gondolat — ismerte el Ladányi. — De meg kell kérdezni előbb. Hátha rontanánk vele. Később többen felfigyeltek rájuk, népes csoport gyűlt köréjük. Mari és Karcsi elhallgattak. Az egyik fiú, aki épületszerelőként dolgozott a Külső-Lipót- városban — ahol régi. düledező vityillók között bérpaloták épültek —, Új értesüléseit adta tovább. — Tizennyolc ifjúmunkás a Kúria elé kerül. Egy ügyvéd fiától hallottam. A Hársfa utca huszonhétben is most bukott le egy csoport. Nincs más vád ellenük, csak az, hogy szavalókórusba járták. Azt akarják rájuk bizonyítani, hogy agitáltak. — Az utóbbi hetekben nagyon be vannak sózva a hekusok — szólt Beke Zoli. — Szinte nincs nap, hogy le ne csapnának valamelyik szakszervezeti helyiségre. Jó lesz vigyázni. — Magadon kezd a vigyázást — intette Kotlár Mari. — Hiszen ha meglátnak ebben a bri- csesznadrágban és a micisapkában, mindjárt a nyomodba szegődnek. Mari nyelves teremtés volt. A Váci úton lakott szüleivel, egészen közel a gyárhoz. Apja vasöntő, ő maga segédmunkás a hőtechnikai üzemben, a csőgyártásnál. Nem az a kimondottan szép lány, egy kicsit „égi meszelő” és vagy tíz kilóval kevesebb, mint amennyi még ráfért volna a termetére. De vidámságával, talpraesettségével fel tudta kelteni a fiúk érdeklődését. Ha kiöltözött — mint ezúttal is —, egészen mutatós volt. Az utóbbi hetekben Ladányival járt, akit a nemesfémeseknél nagyon becsültek. Az egyik decemberi túrán ismerkedtek meg. Zolit nem hozta zavarba a lány megjegyzése. Sokszor úgy tűnt, szándékosan jár a kelleténél kopottabban. Volt ebben egy kevés erőltetettség. Leintette Marit. — Karcsi megy táncolni veled, nem én. Elég, hogy ő ki- huzakodott, olyan, mint egy bankfiú. Még monokli kellene a szemére. Engem csak hagyj... — Üljönk vissza a helyünkre — indítványozta békítőén egy sötétkékruhás fiú. — Tényleg szeretnénk még táncolni ma este. Ez a fiú abból a ritka fajtából való, amelyből a legkevesebb található az ilyen helyeken. Villamoskalauz, állami ember, évi kilencszáz pengő körüli „biztos” keresettel. Ide mindig civilben járt. Az előbb mesélte: délelőtt Folkus- házy vezérigazgatónál jártak a Beszkárt-alkamazottak megbízottai, mert náluk is általános bércsökkentést vezettek be az alacsony keresetűeknél. Mert most már a biztosnak látszó kereset se biztos. A vezérigazgató elé járult küldöttségnek Papp Ferdinánd — nyolc gyerek apja — volt a szószólója. Előadták: Kétségbeejtően romlik a megélhetésük, legalább családi pótlékot adhatnának, mert ugy-e a nagycsaládosok... Mire a vezérigazgató: Miért járna ez? A nagycsaládos se dolgozik többet, mint a családtalan. Ellenkezőleg: a magános ember jobban ügyel a szolgálatra, erre összpontosítja figyelmét, nincs gondja asszonyra, gyerekekre... A főváros nem fizethet többet, (Folyta tjük.) Kedden a Pest megyei Tanács székházának nagytermében a földművesszövetkezeti szervek 1964. évi fejlesztési, beruházási programjának vitájával folytatta munkáját az Országos Földművesszövetkezeti TanácsRészt vett az ülésen Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Tausz János belkereskedelmi miniszter, Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke, Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, dr. Poles Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese, több minisztérium, a SZÖVOSZ és a társadalmi szervek vezető munkatársai. A tanács elé került javaslat szerint a földművesszövetkezeti szervek 1964. évi beruházásainak értéke meghaladja a 630 millió forintot. Ebből több mint 200 millió forint szolgálja a zöldség-gyümölcs felvásárlás, értékesítés technikai korszerűsítését. Tovább folytatják, illetve befejezik a kecskeméti, a dunaújvárosi, a fonyódligeti, a szegedi, a gyöngyösi, a makói és a szombathelyi nagy raktárak építését. A földművesszövetkezeti kiskereskedelem és vendéglátóipar fejlesztésére csaknem 110 millió forintot költenek. (MTI)
