Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-28 / 302. szám

1963. december 28, szombat 5. oldal Pályázatot hirdet a KISZ Beszélgetés a filmről ♦ Elektra Negyedik esztendejében jár az Ifjúság a szocializmusért moz­galom, a Kommunista Ifjúsági Szövetség legkiválóbbjainak mozgalma. A részvétel feltéte­lei között fontos helyet foglal el a kulturálódás, a művésze­tekkel való ismerkedés, a mű­velődés — a József Attila ol­vasómozgalomtól egészen a mű­vészi alkotó munkáig, -igen sok­féle formában. Ennek a célnak jegyében a KISZ megyei bizottsága — kö­zösen a Hazafias Népfront me­gyei titkárságával, a megyei ta­nács vb művelődésügyi osztá­lyával, a Szakszervezetek me­gyei Tanácsával és a MESZÖV- vel pályázatot hirdet öt kategó­riában: néprajzban, irodalom­ban, fotoművészetben, zenében és képzőművészetben. Pályázni csak olyan munkák­kal lehet, amelyek az 1963—64. évi kulturális szemle ideje alatt készültek, s más pályázaton nem szerepeltek. A pályázat megyei jellegű, csak megyénk lakosai vehetnek rajta részt. A legjobb műveket a kulturá­lis szemle megyei kiállításán mutatják be május 15-e és jú­nius 15-e között Kecskeméten. A megyei bíráló bizottság fenn­tartja magának a jogot, hogy a pályázati díjakat megossza, vagy megfelelő mű híján ne adja ki. A NÉPRAJZI pályázaton bármilyen néprajzi tárgyú, nyomtatásban meg nem jelent, eredeti helyszíni gyűjtést tar­talmazó művel részt lehet ven­ni, valamint népi díszítő-művé­szeti és háziipari alkotásokkal. Pályázhatnak egyéniek, vagy szakkörök egyaránt, bármilyen terjedelmű munkával, vagy bár­mennyi darabból álló kollek­cióval. Az írásbeli pályaműve­ket jeligével, a népi díszítő-mű­vészeti és háziipari készítmé­nyeket kísérő jegyzékkel ellátva kell megküldeni. AZ IRODALMI pályázaton mai témájú jelenettel, egyfelvo- násos színdarabbal, kisregény­nyel, verssel, novellával, drama- tizálással lehet részt venni. A pályaműveket jeligével kell el­látni. A FOTÓPÁLYÁZATON egyé- niek és szakkörök vehetnek részt. Az előbbiek négy darab, legalább 18X24 centiméteres fe­kete vagy színes (nem színezett) képpel. A szakörök legalább 5 tag egy-egy képből álló kollek­ciójával. A kollekciót kísérő­jegyzékkel kell éllé' ;i. A képek hátoldalán feltüntetendő a be­küldő neve, lakcíme, a kép cí­me és sorszáma. A ZENEI pályázaton úttörő- és ifjúsági tömegdalokkal, nép­dalfeldolgozással, több szólamú kórusművekkel, hangszerszó­lókkal és rövid zenekari mű­vekkel lehet részt venni. Előny­ben részesülnek az új szocialis­ta családi és társadalmi ünne­pek alkalmával előadható mű­vek. A KEPZÖMÜ VESZETI pá­lyázat kiterjed a képzőművészet minden ágára, de főképp gra­fika, rajz, illusztráció, festmény, akvarell, kisplasztika beküldé­sére számít a bíráló bizottság. Tanulmányokat és csendélete­ket nem vesznek figyelembe. A pályázók legfeljebb három mű­vet küldhetnek, lehetőleg kiállí­tásra alkalmas formában. Kép­zőművészeti szakkör a tagok legsikerültebb műveiből összeál­lított kollekcióval is pályázhat. A művek hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, élet­korát, pontos lakcímét, és a mű címét. Pályadíjak: a fotopályázat ki­vételével valamennyi kategóriá­ban az I. díj 800 forint, II. díj 600, III. díj 400 forint. A foto­pályázat I. díja 500 forint, II. díja 400, III. díja 300 forint. A pályázatokon a művészeti ágakkal nem hivatásszerűen foglalkozók vehetnek részt kor­határ megkötése nélkül. A pá­lyaműveket a KISZ Bács-Kis- kun megyei bizottságához (Kecs­kemét, Szabadság tér l/a.) kell beküldeni legkésőbb 1964. má­jus 1-ig. Visszavágás R eggelenként találkozom velük a lajosmizsei vasútállomáson, mint régi ismerő­sökkel. Mindhárom „jóképű srác” ez vitathatatlan, s az a kis berzenkedés, amivel mindenki tu­domására adják, hogy ők már nagy­fiúk, egészen jól áll nekik. Iskolások még, gimnázisták, talán a nyáron érettségiznek. Kecs­kemétre járnak a Katona József Gim­náziumba, látom a sapkájukon levő jelvényről. Egy csinos kis­lány magakelletően libben el előttük. A fiúk megtorpannak. Szinte földbe gyöke­redzik a lábuk. De ez csak egy pillanatig tart, s máris a kis­lány után lépnek, csillog a szemük, mosolyog a szájuk. Az egyik jó hango­san megkérdezi a másik kettőtől: — Mi a vélemé­nyetek a futómű­veiről? — Tipp-top p! — hangzik a válasz. — S a hárija? A színe? Meg ahogy libben? — Tökéletes! A harmadik, a •* hosszú, a trapéznadrágos, csettint a nyelvével. — Szóval... hulla­klassz dög! Most a kislány torpan meg egy pil­lanatra, de aztán meglibbenti bronz- vörös haját és fel­lép a vonatra. El is feledtem volna az egészet, ha másnap — ugyancsak a reggeli vonatnál — nem folytatódik az előző napi „kis történet". A trapéznadrágos egyedül jelent meg az állomáson. Két társa — úgy véltem — késett. Jött a kis­lány is, ő viszont nem egyedül, ha­nem a barátnőjével, aki szintén csinos, bájos. Elhúznak a tra­péznadrágos mel­leit, s ekkor ezt mondja barátnőjé­nek a kislány jó hangosan: — Ó, nézd csak, milyen hulla-klassz mamlasz ez a srác! — S hangosan kacag. A fiú tátott ** szájjal néz a kát lány után és látom, elvörösödik. Meglepődésében, mérgében vagy szé­gyenében, nem tu­dom. De annyi bi­zonyos, hogy jól megkapta a magáét! Dékány Ida Az ajtóban megjelentek a töb­biek. — Hány pettye van egy kati­cabogárnak? — kérdezte most már hangosan Pálost a fiatal­ember. — Hét. — Hogy lehet az, hogy min­den katicabogárnak hét pettye van? — Miért szürke minden sza­már? — szólt közbe nevetve Járfás, aki szintén hallotta az egyetemista kérdését. — És miért hatszögletű minden méhviasz? — Igen, a természet törvé­nye ... — toldotta meg Pálos. — Indulunk? — Megyünk, megyünk! — vá­laszolta az erdész. A csoport — lehettek vagy huszonötén — gyorsan felka­paszkodott a hegyi ösvényre. Si­pos és Éva most is együtt men­tek. El sem tudták volna kép­zelni őket külön-külön. Közvet­lenül az erdész mögött lépked­tek, akinek egy kétcsövű va­dászpuska volt a vállán. Nemsokára fakitermelő mun­kásokkal találkoztak. — Láttunk egy vaddisznócsor­dát. Járfás elvtárs! — mondta az egvik az erdésznek. — Hol? — A katlanon túl, a szarvas­kői út mellett... Ha idejében fölérnek a gerincre, talán még csőre kaphatják... — mutatta az utat baltája nyelével az er­dőmunkás. Járfás azonnal tolmácsolt a németeknek. A vadászok izga­tottan kémleltek az erdő mé­lyébe. Aztán úgy nekilódult a kis csoport, mintha nem felfe­lé. hanem legalábbis lejtőnek tartottak volna. Pálos és Liszkai a sor végére maradtak. Kihasználták az al­kalmat: — A fényképek elkészültek? — Igen, azt mondják, hogy jól sikerültek. Meg fog lepődni — intett Sipos felé a fejével Liszkai főhadnagy —, ha meg­látja a képet mint tárgyi bizo­nyítékot ... Jól dolgozott a sze­relőnk — nyomta meg az utolsó szót... De ismét abba kellett hagy­niuk a beszélgetést, mert Kurt Müller, a német vadász cipő­fűzője kibomlott, s lemaradt a többiektől. így Pálosék is beér­ték, s ettől kezdve együtt men­tek tovább. — Sprechen sie deutsch? — szólt Páloshoz a vadász, miután kifújta magát. — Nur ich spreche ein we­nig ... — válaszolt Liszkai Pá­los helyett. — Kár — mondta a német —, de azért fordítsa le az úrnak, hogy nagyon fárasztó ez az út... Liszkai lefordította a vadász szavait. Az őritagy, aki szintén igyekezett fáradtnak mutatkoz­ni, bólogatott... — Hallom, hogy ön zeneta­nár ... — Igen, az vagyok — vála­szolta Pálos az újdonsült tol­mács segítségével. — Én már jártam Magyaror­szágon, amikor katona voltam... — Igen? ái- kérdezte közömbö­sen az őrnagy. — A visszavonulás idején ... Eey hónapig laktam Sátoralja- úihelven . . Járt már ott? — Ismerem a várost. . — Szép, ugye? Itt a szállodá­ban vannak sátoraljaújhelyiek, tegnap beszélgettem velük — árulkodott akaratlanul is a né­met. Pálosnak hirtelen eszébe ju­tott vitéz Kertes ügye, amellyel a felszabadulás utáni években oly sokáig foglalkozott. Azelőtt sohasem járt Sátoraljaújhelyen. Nyomoznia kellett vitéz Kertes után, s ezalatt sok ismerősre, barátra tett szert a városban. Hetekig a rendőrkapitányság kis vendégszobájában aludt, bár azt aligha lehet alvásnak ne­vezni. Néhány órára ledőlt, de még akkor sem pihenhetett a sok poloska miatt. Éjjel-nappal dolgozott. Lehet, hogy ez a va­dász ismerte vitéz kertest? Ha egy hónapot ott töltött, akkor feltétlenül ismernie kellett. Ha pedig ismerte, s nem kiáltott fel, dinikor megérkezett a szál­lodába, helytelen a feltevése... Pálos ugyanis logikai kapcsola­tot talált az egykori DEF-pa- rancsnok és a B. 26-os személye között... Kiáltások verték fel gondola­taiból. A csoport élén haladók, mint valami vad indiánok, utá­na eredtek a völgyben rohanó csordának. Velük szaladt Jár­fás is. — Lőni! Lőni! — kiabált né­metül Járfás a külföldieknek, hogy el ne szalasszák a vad­disznókat. Dörrentek a fegyverek, mint a géppuska. Az egyik vad fáj­dalmasan felüvöltött, s látha­tóan lemaradt a csordától. Jár­fás is lekapta válláról a puskát, s a vadászokkal együtt a disznó után rohant. A sebesült állat Két és fél ezer év távolából izzik fel viharos szenvedéllyel Euripidész remekmívű tragédiá­ja. Döbbenetes rajza a szeretet és a gyűlölet béklyóiban vergő­dő emberi léleknek, szuggesztív erővel fejezi ki az érlelődő bosz- szúvágy a megtorlás és az ezt követő iszonyat tragikumát. hagyományos pózai, a kórus sti­lizált beállításai nem hatnak za­varóan, sőt szerves részét képe­zik a darabnak, amely forrong a szenvedélyektől. Ez a sister­gő tűz üvöltő, fájdalmas lobo- gással csap fel Agamemnon és Klütaimnésztra meggyilkolása jeleneteiben. Az indulatokkal Euripidész tragédiája több az Agamemnon család szörnyűsé­ges történetének egyszerű leírá­sánál és az Elektra megfilmesí- tőjének, — Michael Kakoyan- nis görög rendezőnek — érdeme, hogy dicséretes hűséget tanúsí­tott a mű szövege és szelleme iránt. Sőt, ma is eleven monda­nivalóját erőteljesebben juttatta érvényre azáltal, hogy a cse­lekményt szabad ég alatt, va­lóságos környezetben játszatja le. Mükénében, Argoszban. ahol a táj Euripidész óta semmit sem változott. A palota, ahová a tró­jai háború győztes hadvezére, Agamemnon belép a híres Oroszlánok Kapuján, ugyanaz ahol Atreusz fiai éltek hatalmas falak és teraszok között. A ko­pár völgyet pedig ma is pászto­rok, parasztok, feketébe öltözött asszonyok lakják, csakúgy mint két és fél ezer évvel ezelőtt. Ebben a környezetben, amely egy nép arculatát és örökkéva­lóságát tükrözi, páratlan fen­séggel árad szét a modern és az antik szépséget csodálatosan egyesítő tragédia. A szereplők már nem bírta erővel, ledőlt a földre. Valaki még egyet bele­lőtt, s a vad végleg kimúlt. Mire a többiek odaértek, a nyugatnémet vadász, aki elő­ször eltalálta, már az állat te­temén hasalt, s várta, hogy va­dász szokás szerint felavassák... Az üdülők kíváncsian nézték, vajon mi fog következni. Az erdész elmagyarázta, hogy az a vadász, aki először lő vala­milyen állatot, avatásra kerül... Bicskát vett elő, levágott egy gallyat, megtisztította, majd odalépett a vaddisznón hasaló vadászhoz. — Hubertus, a vadászok vé­dőszentje nevében felavatom a vaddisznőlövés mesterét! — mondta teljes komolysággal Járfás, és egy jó csípősét húzott a vadász fenekére, miközben a többieket, akik még nem láttak ilyet, a nevetés fojtogatta. Ez­után minden jelenlevőnek ki kellett próbálnia, hogy mit bír el egy vadász nadrágja... A külföldi, bármilyen derekasan tűrte is az avatást, a husza­dik ütésnél már feljajdult. De nem kímélték, mindenkinek meg kellett forgatnia az avató pálcát... A szertartás végén aztán elő­kerültek a pálinkás kulacsok. Az üdülők nevetve tárgyalták, vajon érdemes-e vaddisznót lő­ni. Járfás körbe adta kulacsát, hogy a többiek is igyanak, a külföldiek azonban nem követ­ték a példáját, ök fizették meg az árát, ők is fogyasztják el... (Folytatjuk.) együtt a természet is féktelenül elszabadul, vihar tépázza a föld­re omló asszonyok fekete fáty­lait, az apja sírja felett zokogó Elektra körül megfordul az ég­bolt. Az élményhez, amelyet a film nyújt, nagyban hozzájárul Irene Papas kimagasló színészi telje­sítménye. Irene Papas, a legen­dából kilépett Elektra, akit szenvedés marcangol és bosszú- szomj. Tekintetében gyűlölet lángol és tünékeny, csendes szo­morúság. De a film minden egyes szereplője azt példázza, hogy nem elérhetetlen magas­ságban trónoló hősök ők, hanem érző, szenvedő, egyszerű embe­rek. Aleka Katseli Klütaim- nesztrája sem a megtestesült gonoszság maga. Bűne az örege­dő asszony elszánt és kegyetle­nül önző ragaszkodása a szánal­masan zsugorodó élet múlandó élvezeteinez. A hol komor, hol buja szép­séggel előtűnő hellasi táj, a ki­tűnő szereplőgárda, a ragyogó felvételek és a zene, amely ár­nyalatnyi pontossággal követi a tragédia mozzanatait — mind részesei a sikernek, annak, hogy a film közvetlen kapcsolatot tu­dott teremteni a régmúlt és a jelenkor között. Mert az Elektra nemcsak filmre ültetett antik tragédia, hanem mélyenszántó modern dráma is. A zsarnokság elleni harc örök és halhatatlan szimbóluma. És abban az or­szágban készült, ahol a nép szí­vében ma is olthatatlan tűzzel lángol a zsarnokok elleni gyűlö­let. V. Zs. Hazaérkezett Kodály Zoltán Kodály Zoltán hazaérkezett Moszkvából. Fogadására a Ke­leti pályaudvaron megjelent Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Sárai Tibor, a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára, vala­mint a Művelődésügyi Minisz­térium több vezető munkatársa. Ott volt V. A. Guszev és G. I. Turjanica, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövetségének tanácsosa és első titkára. Az Orszáps Filharmónia gazdag hangversenyprogramot állított össze az új évre. Janu­árban hazánkba érkezik Igor Bezrodnij szovjet hegedűmű­vész, aki Budapesten, Békéscsa­bán és Kaposvárott is szerepel. Manfred Scherzer német hege­dűművész szintén januárban ér­kezik Magyarországra, s Pécsett a Filharmóniai Zenekar hang­versenyén lép fel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom