Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-13 / 291. szám
Elfogadta a jövő évi népgazdasági tervet Bérrendezés a vasúton és m postán A tatabányai katasztrófáról és munkavédelmi jogszabályokról tanácskozott a Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján megviUAta és elfogadta a jövő évi népgazdasági tervet. A kormány a munkaügyi miniszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján határozatot hozott a vasút és a posta dolgozói bérének 1964. január 1-i hatállyal történő rendezésére. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsa előterjesztést tett a dolgozók egészségének és testi épségének védelmére vonatkozó jogszabályok módosítására. Az ^Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal elnöke előterjesztést nyújtott be a földnyilvántartás szabályozására. A Minisztertanács az előterjesztéseket megvitatta, elfogadta, s úgy határozott, hogy az Elnöki Tanács elé terjeszti. A kormány elnökének előterjesztésére a Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta 1964. első félévi munkatervét. A Minisztertanács tudomásul vette a nehézipari miniszter jelentését a tatabányai szerencsétlenségről, a vizsgálat eddigi megállapításairól és a hozzátartozók megsegítésére tett intézkedésekről. A kormány ezután napi ügyeket tárgyalt. Megkezdődött a norhöieleaek oktató ga Félezer traktorost képez ki az MHS Ülést tartott a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei intéző bizottsága Tegnap délelőtt ^Cecskeméten, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Csányi utcai székházában ülést tartott az MHS megyei intéző bizottsága. Az ülés legfontosabb napirendi pontja a kiképzési osztály jelentése volt a novemberben megkezdődött oktatási évadról. A jelentés hivatkozott az intéző bizottság július 26-i határozatára, amely részletesen tartalmazta az 1963 64-es évad feladatait, és az előkészítés teen dóit. A határozat a legfontosabb feladatnak az oktatás minőségének javítását, a körvezetők kiválasztását és a szocialista versenymozgalom kibontakoztatását jelölte meg. Széles körű propaganda indult ezután a városokban és a községekben. Ifjúsági napokat rendeztek, előadásokon, filmvetítéseken Ismertették az MHS munkáját, és a honvédelmi előképzés jelentőségét. Ennek következtében számos olyan fiatal, főképp a sorköteles korosztály tagjai jelentkeztek az MHS gépkocsivezető, rádiós, műszaki, vegyvédelmi, lo- kátoros, rakéta- és modellező köreibe. A hallgatók toborzásával egyidejűleg folyt a körvezetők felkészítése a kiképzési évadra. Az országos elnökség tanfolyamot tartott a technikai körök vezetői részére, s ahol kellett, újabb szakkáderek kiválasztásával teremtették meg az eredményes kiképzés alapjait. A jó előkészítés következtében a technikai körök a megszabott határidőben megkezdték a munkát. A legtöbb kiképzési ágban több kör indult, több hallgatóval, mint ahogyan a megyei elnökség tervbe vette. Néhány szakágban azonban kevesebben jelentkeztek kiképzésre, mint amennyire az anyagi lehetőségek és a technikai ellátottság módot adna. Ezek között elsősorban a tehergépkocsiveze- tő-kiképzést említhetjük. Mindenképpen. az MHS vezetőinek, oktatógárdájának és aktivistáinak jó munkájára vall viszont az, hogy % a megyében összesen több mint kétezren tanulnak a különféle technikai körökben. A beszámoló részletesen értékelte a kiképzési év előkészítése során tapasztalt hibákat is. Ahol a választott vezetőségek taggyűléseken ismertették a feladatokat, ott fennakadás nélkül, idejében megindulhatott a kiképzés. Különösen ha együttműködésben dolgoztak a KISZ-szel, az állami és tömegszervezetek- kel, s a néphadsereg alakulataival. Ennek az együttműködésnek hiánya azonban Kiskunfélegyházán. a kalocsai járásban és néhány községben arra vezetett, hogy késve és a tér vezet.tnél kisebb létszámmal indulhatott meg a körök munkája. Az MHS megyei elnökségének munkatársai, valamint a járási elnökségek tagjai az elmúlt hetekben rendszeresen ellenőrizték a különféle köröket. Megállapították, hogy a munka jól megy, az előadások magasabb színvonalúak, mint az előbbi években, s a fiatalok nagy érdeklődéssel, szívesen vesznek részt az oktatásban. Az intéző bizottság ülése a kiképzési osztály beszámolójának megvitatása után az évad jó előkészítéséért és a tervszá- mok teljesítéséért dicséretben részesítette * kiskunhalasi, a bajai és a kecskeméti járási elnökséget. A következőkben az intéző bizottság a kecskeméti járási elnökség és a tartalékos tiszti tagozat munkáját tárgyalta meg. Végül Balabán Sándor őrnagy, az MHS megyei elnöke néhány bejelentést terjesztett az ülés elé. Többek között elmondotta, hogy a Magyar Honvédelmi Sportszövetség a jövő tavasztól segítséget nyújt a traktoroshiány felszámolásához. Januártól áprilisig 25—30 fős csoportokkal 21 községben megkezdik a kiképzést. Így mintegy félezer traktorost adnak jövőre a mezőgazdaságnak. Ez azt jelenti, hogy a különféle traktorostan- folyamok és iskolák végzett hallgatóival együtt jövő őszre minden erőgépre két gépkezelő jut megyénkben. A férfi fehérneműgyár bujái üzemében, a Varion 1. elnevezésű szalagműhely ében vagyunk. Több mint félszáz munkásnő ^avarja” a varrógépeket, hogy a másik műszakkal közösen elkészítse a napi kétezer férfi- vagy kétezer-négyszáz gyerekinget. A verseny szinte állandóan nyílt. Ottjártunkkor Kollár Pálné és Világos Mátyásné brigádjai voltak a legjobbak. Futtában belelapoztunk Kollárné „Haladás”-brigádjának naplójába. Csak a legjellemzőbb bejegyzéseket írtuk fel: „Segítettünk X brigádnak”, „Vendégek Komlóról”, „MTH-iskolások látogatása”, „Képkiállitáson voltunk”, „Versenyértékelés”, „Géphiba”, „Segítettünk N. szakxársnönek, akinek beteg a kisfia." A szövegek közé beiktatták az üzemre, egy-egy brigádra, vagy dolgozóra vonatkozó újságcikkeket, képriportokat. Beragasztott meghívók, díszes műsorlapok tanúskodnak arról, milyen érdeklődéssel látogatja a brigád a társadalmi, politikai, kulturális rendezvényeket. Sokat írnak az iskolai és szakmai továbbképzésről. Derűs emlékeket idéznek a kollegák üdvözlő képeslapjai nyaralásról, külföldi utazásról. Mindössze kétesztendős a brigád, de színes, eseménygazdag élettel dicsekedhet. (Pásztor Zoltán felvétele) Homokozzák, salakozzák az úttesteket Felkészültek a járási székhelyek a hóeltakarításra A fák ágait, a távvezetékek kábeleit, a házak tetőzetét már vastag jég- és zúzmararéteg borítja. Bács-Kiskun megye északi részén csütörtökön megkezdődött a havazás. Négy járási székhely építési és közlekedési osztályától érdeklődtünk telefonon, hogy miképp készültek fel a hóeltakarításra. esetleges csúszósság megszüntetésére. A Dunavecsén áthaladó 51-es számú műutat a KPM Közúti Igazgatósága tartja tisztán... A községi tanács ötven munkásból álló hóeltakarító brigádot bocsát a MÁV rendelkezésére... Kiskőrös Kiskunhalas Kecskemét — Az osztályvezető elvtárs nincs bent... Nagy Frigyesné előadó beszél... Tizenhárom emberünk először a forgalmasabb utakat, útkereszteződéseket tisztította meg a jégtől. Több helyütt homokkupacot helyeztünk el... Hóesés után naponta tíz kisegítő hóeltakarítót alkalmaz majd a tanács munkaerő-gazdálkodási osztálya... Dunavecse — Mayer Imre községi tanácselnök vagyok... A község kövesútjaira hatvan köbméter salakot szórtunk. Huszonnyolc helyen mintegy 30 köbméter apró dunai kavicsot tárolunk, az — Közlekedési osztály... Kora reggeltől késő estig hatvan emberünk dolgozik a megyeszékhely úthálózatának és járdáinak jégtől való megtisztításán. Idáig hetven köbméter homokot és négy mázsa ipari sót szórtak szét a városban. A további je- gesedésre számítva, húsz ládában — a város különböző helyein — tárolunk homokot. A tanácsháza környékét, a Rákóczi utat, a Dózsa György utat és a Bem utcát napjában többször is felszórják... A havazás beálltával a KPM Közúti Igazgatósága biztosít hóekéket... Nagyobb havazás után köztisztasági munkásaink mellé — kisegítőnek — naponta ötvenhatvan alkalmi munkást veszünk majd fel a Nyíl utca 1. szám alatti kirendeltségünkön... — Dr. Kurucz Sándor vb-el- nök: Harminc köbméter salakot hintettünk szét a jéggel borított utakon. A salakozás ellenére problémát jelentenek a forgalmas utak — Solt—Kiskőrös, Kalocsa—Kecel—Kiskőrös — állandó síkossága községünk területén.... Felkészültünk a téli csapadék „méltó fogadására”. Nyolc eke áll készenlétben a hó eltakarítására... K. M. Sz Országos Tervhivatal elnökhelyettese Kecskeméten Dr. Sághy Vilmos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese csütörtökön Kecskemétre látogatott, hogy különböző gazdasági kérdésekről a megye vezetőivel megbeszélést folytasson. A tárgyaláson részt vettek dr. Molnár Frigyes, a megyei párt- bizottság első titkára, Erdősi József, a megyei pártbizottság titkára és dr. Varga Jenő, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke. \