Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-17 / 294. szám
1963. december 17, kedd 5. oldal Kacsóh Pongrác és Kecskemét | Készül kilencven évvel ezelőtt, 1873 december 15-én született s 40 évvel ezelőtt, 1923 december 17-én halt meg Kacsóh Pongrác, az ismert nevű, kiváló zeneszerző és zenepedagógus. Mindössze 50 évet tett ki egész élete pályája, de ez elég volt arra, hogy nevét a magyar zenetörténelemben felejthetetlenné tegye. Minket, kecskemétieket azért érdekel közelebbről is Kacsóh életműve, mert 1909 június és 1912 január között az akkori kecskeméti állami főreáliskola igazgatója volt s ezen a két és fél éven át élénk részt vett a város kulturális életének szervezésében. Kacsóh Pongrácot Kecskemétre jövetelekor már nagy hírnév övezte. Legnagyobb sikerű művét, a János vitézt 1904 november 18-án mutatta be a budapesti Király-színház. A János vitéz háromszázszor ment egymás után, ez se azelőtt, se azután nem fordult elő főbbé. A nagyszerű daljáték dallamai mindenfelé elterjedtek s ma is általánosan ismertek. Idejövetelekor Kacsóh már utána volt a Rákóczi című zenés drámája bemutatójának is, melynek több énekszáma ma is állandóan műsoron van, mint pl. a Rákóczi megtérése című (Hazámba vágyom, — Duna, Tisza partja vár). S ekkor, 1909- ben jelent meg itt befejezett nagy műve: A zene fejlődés- története, mely zenetudományi hírnevét alapozta meg. heeskeméten előbb elődje, Hanusz István lakásába költözött, a madárdalos Gyenes téri, ma Marx téri házba, melynek számozása a Dellő utca felől van, 5. szám alatt. Itt kereste fel őt 1909 nyarán Molnár Ferenc, a nagy hírű színműíró, akinek Liliom című „külvárosi le- gendá”-jához ő készítette a kísérőzenét. Később a Nagykőrösi utca 35. a. számú házba költözött, mert ez közelebb volt a vasútállomáshoz, márpedig sokat kellett Budapestre utaznia, mert előadásokat tartott a Zeneművészeti Főiskolán. Kacsóh rendkívül érdekes megjelenésű férfi volt. Akkor még szokatlan volt a teljesen béretvált arc, hozzá még a haját is egészen rövidre nyíratta. Vonásai erősek, tekintete átható, beszéde határozott volt. Teles Me állítólag róla mintázta a kecskeméti Kossuth-szobor szúrós nézésű mellékalakját. Munkabírása páratlan volt. A főreáliskolában a mennyiségtant és természettant tanította — mert ehhez is csodálatos hajláma volt —, ellátta az igazgatói tennivalókat, továbbfolytatta zeneszerzői munkáját, sűrűn feljárt Budapestre s emellett olyan alapos társadalmi munkát végzett Kecskemét zenei életében, mely méltán vetekedett Szent-Gály Gyula vagy Bodon Pál munkásságával. Szabán Lyceum címmel zenetörténeti előadásokat tartott az akkori Iparosotthon emeleti nagytermében, mely minden alkalommal zsúfolásig megtelt. Énekkart szervezett, vezényelt, jelentős részt vett az 1909-ben rendezett kecskeméti országos dalosünnepen, a Kecskeméten eltemetett Káldy Gyula egykori operaházi igazgató síremlékének leleplezésére férfikaréneket szervezett s mindenütt ott volt, ahol a magyar ének- és zenekultúrát szolgálni lehetett. 1912 elején azonban elszólította tőlünk a hivatás és köte- \ lesség: a budapesti zeneiskolák 1 szakfelügyelője lett s r/iost mái kizárólag a magyar zenepedagógiának szentelte életét. Szenvedélyesen igyekezett az értékes, szép magyar muzsikát terjeszteni mindenütt, így a budapesti Népakadémián, a munkásság körében is. fe* OS önmagát nem kímélő munka azonban korán felemésztette testi erőit. Élete, mint a korán kiégett fáklya, 50 éves korában kilobbant. Temetésén tízezrek vettek részt s hallgatták a mindennél szebben beszélő rózsaszál dalát. Kecskemét sohase felejti el, hogy Kacsóh Pongrácnak pár évig otthont adhatott s szeretettel fogadta falai közé. Mi pedig boldogok vagyunk, hogy az ő kecskeméti vonatkozásait ismertetve, e cikk soraiban letehettünk egy szál rózsát az ő hervadhatatlan emléke előtt. Dr. Váry István A tanácstitkárnő Csinos fiatalasszonnyal találkoztunk a kompod tanácshá zán — este hat órakor. Csupán néhány hónapja, a legutóbbi választások óta vb- titkár Beregszászi Istvánná. Az előző évben érettségizett a kisteleki gimnáziumban. Szorgalmas, ügyes, meg vannak vele elégedve. Helybeli, jól járt vele a község, mert az elődje, aki pesti lakos volt, a hét végén nem tartózkodott Kömpöcön. ■— Érdekes a munkám, változatos, és azért is szeretem, mert sokat segíthetek az embereken — mondta nekünk Beregszászi- né. Amikor pedig le akartuk fényképezni az íróasztalnál, azt kérte, hogy inkább a kedves virágaival. Néhány perce nekik is jut minden nap. A RENDEZŐ feltartja a kezét. Halkan: — Kérem onnan újra, hogy: Kerüljön beljebb Soltészné... A jelenetet harmadszor is megismétlik. Negyedszer is. Színhely: kopott szoba az alagsorban. Sápadt villanyfény, néhány viharvert bútordarab. Nem a leendő díszletek. A hideg miatt szorult ide a balettterembe Dunai Ferenc szatírájának, A nadrágnak szereplő- gárdája. A darabot szilveszter éjjel mutatja be a Kecskeméti Katona József Színház. Ma van az első rendelkező próba. Mindössze három- vagy négy jelenetet próbálnak most. Órákon át. Itt a rendező új ráz, nem a közönség... „Innen még egyszer”... „Ezt talán így”... De ne higyje senki, hogy egyetlen bosszús mozdulat, kedvetlen hangsúly is zavarja a munkát. Sőt... Fut a játék, már nincs közbeszólás. S egyszer csak megáll Dévay Kamilla: — Várjunk, ez itt még mindig nem jó. Ha az igazgató a térdéről a pamlagra zavar, akkor nem kezdhetem újra „főzni”. Amikor eltol magától, jobb lesz, ha hirtelen átülök a má- "ik térdére... Próbálják. Csakugyan így okkal jobb. Ebben maradnak. Később Bárdi György fordul áratlanul a rendezőhöz: — Most megmutatom, hogy gondolom ezt a részt. Kérlek ne szólj, csak utána... KIMERÍTŐ munka. Minden gesztus patikamérlegen, valamennyi fül a szavak zenéjét figyeli. Ha pedig sikerült egy részlet, szemmel látható élvezettel játsszák el ismét, hogy rözítődjön: ez így már jó lesz. Most csak négy szereplő van itt Pétervári István rendezővel együtt: Dévay Kamillán és Bárdi Györgyön kívül a Soltésznét alakító Mojzes Mária és Laci szerepét Pathó Istvánnal kettős szereposztásban játszó Forró Pál. Meg természetesen Unger Rudolf ügyelő és a súgó: Lász- lófi Lajosné. Repül az idő. — Jaj, ebéd! Egy óra múlva színpadon kell lennem a délutáni előadáson — ijed fel Dévay Kamilla. S már rohan. De Bárdi még marad. A rendezővel együtt a fiatalon feltűnt Forró Pált „gyúrják”. — Ez a Laci nem egy balek — mondja Bárdi —, hanem vagány, aki csak azért van egy kicsit zavarban, mert szereti a nőt. Ne adj bele annyi lírát. — Azután: — Menni fog ez neked. De minden nap, minden áldott nap foglalkozz vele néhány órát a próbán kívül is...: ENNYIBŐL is látható, hogy a Kecskeméti Katona József Színház kollektívája milyen nagy szeretettel és milyen alaposan készül A nadrág bemutatójára. Több oka is van ennek. Először: kitűnőnek tartják a darabot, örömmel játsszák. Budapest után már számos vidéki város színháza bemutatta, s rövidesen játsszák Nyugat-Németország- ban, Angliában, sőt New Yorkban, a Broadwayn is. Azután: Pétervári Istvánnak ez a bemutatkozása, a diplomamunkája, így beszél róla: — Természetesen nagyon szeretnék jót produkálni. Öröm együtt dolgozni ilyen színészekkel. Mi eltérünk A nadrág eddigi előadásainak többségétől, azt hiszem a szerző szándékait követjük akkor, amikor bohózat helyett vérbeli szatírát játszunk. Igen, még egy darabot rendezek az évadban, az utolsó bemutatót. Fiatal író, Deme Sándor mai témájú tragédiáját. Már a címe is nagyon érdekes: Az istenek csak nézik a világot.. A legfőbb ok pedig talán — ami miatt lelkesen is, aggodalommal is készülnek a Katona József Színházban erre a bemutatóra — az, hogy A nadrágot nem a megszokott módon, egyfolytában játsszák két-három héten át, hanem csak szombaton éjszakánként. Először kapunk az idén szilveszteri tarka műsor helyett szabályos színdarabot, s aligha csalódunk, ha már előre örülünk ennek a cserének. Azután pedig minden szombaton éjjel 11 órakor, amikor véget ér az esti előadás, ismét felmegy a függöny, kezdődik az egyik legjobb magyar szatíra előadása... ÜGY MINT Pesten. Például a Bartók színpadon. közelükben. Az asszony nyakán vékony aranyláncon ébenfából készített kis feszület. Sípos rajta felejtette a szemét. Milyen érdekes ... Ilyen fekete feszület függött annak idején az édesanyja szobájában is, csak az jóval nagyobb volt... Hirtelen valami ellenállhatatlan vágy lepte meg, hogy elutazzon a szülőfalujába. Milyen régen nem látta. Vajon kik élhetnek még az ismerősök közül? De jó lenne most hirtelen eltűnni, kámforrá válni, és elszállni a poros kis faluba. Milyen furcsa ez. Itt van. s nem látogathatja meg a szülőfaluját... Tulajdonképpen meg kellene tagadnia, hogy abban a kis dombos-koszos magyar faluban született? Miért? Mindenki született valahol, s szülőhelye csak egy van az embernek. Mintahogy édesanyja is. Még jól emlékszik, a falu főutcáján állt a házuk. Elől, az utcai fronton a házigazdáék laktak, hátul, a „kisragasztottban” ők. Soha nem felejti el, hogy az anyja mindig így mondta: a „kisragasztott”. Mert hogy vályogfalat ragasztottak a téglaépülethez ... — Miért vagy olyan szomorú? — szólt Éva Sipos szeme szinte észrevétlenül megrebbent. — Semmi... Tudod, még régen elvesztettem valakimet, s most hirtelen ő jutott eszembe. Éva nem válaszolt. Megmagyarázni ugyan nem tudta magának. de érezte, hogy a fiút nyomja valami. Bánat? Titkol előle valamit? Vagy miatta szo- morkodik? De miért? Olyan őszintének látszott eddig. Most miért nem beszél? XIV. Pálos őrnagy és Liszkai főhadnagy mar tíz perccel a megbeszélt idő előtt ott lapultak a Forrás-barlangban. Suttogva beszéltek. — Mintha kicserélték volna ma este Kovácsot — mondta a főhadnagy. — Igen ... Egyébként máskor jobban vigyázzon, s ne kacsingasson úgy rám. Merő véletlen, hogy nem vette észxe. — Értettem! — Adja ide a zseblámpát.., Keresek beljebb egy jobb helyet, ahol nyugodtan beszélgethetünk. Maga itt marad, és figyel ... Jönnek... A barlang szűk nyílásában két férfi sziluettje tűnt fel. Sütött a hold, s a holdvilágos háttér csak sejtetni engedte körvonalaikat. — Bíbic! — szólt Istvánfi százados. — Bibic! — válaszolt Pálos. Istvánfi a megbeszélés szerint elhozta Ferenczi honvédszázadost. Bebotorkáltak a barlang mélyébe... — Szokatlan helyre hívtam önt, de szokatlan az ügy is, amiért ide kérettem — kezdte Pálos őrnagy. Ferenczi nagy figyelemmel várta a rendőrőrnagy szavait. — Hallgatom, őrnagy elvtárs — szólt —, s természetesen mindenre válaszolok, amire csak tudok. — Amit most elmondok, a legszigorúbb titoktartásra kötelezi önt. — De őrnagy elvtárs ... tudja, hogy hol dolgozom ... — RprrU - n van .. Ügynököt dobtak át hozzánk. Útját jól, rendkívül precízen előkészítették. Egész hálózat áll a rendelkezésére. Mi minden lépését figyeljük. Jelenleg itt tartózkodik Lillafüreden, a Palota-szállóban ... Nyilván valahol itt a környéken kell végrehajtania feladatát. Ügy látszik, alaposan kiképezték. Tökéletes felszereléssel érkezett. Nagyon veszélyes fegyverek vannak nála ... Feltevésünk szerint a hálózat feje is valahol itt tartózkodik a környéken, sőt, az ügynök közvetlen közelében ... Ami pedig önt illeti: már odakint előkészítették, hogy az ügynök az üdülőben megismerkedjen az ön húgával! — Micsoda? — kiáltott Ferenczi. — Halkabban, százados elvtárs! ... Igen, sajnos már nagyon is jóban vannak .. . — De őrnagy elvtárs! Ezt kikérem magamnak! A húgom nevében! — Félreért engem, százados elvtárs... Csoda agyafúrtan dolgoznak ... Megtudták, hogy a húga itt fog üdülni, s erre építették fel a tervüket! Ebből következik, hogy a kémfeladat önhöz kapcsolódik, ön rakéta- egységné' dolgozik, a legtitkosabb iratok vannak a birtokában ... Ismeri és őrzi a még titkosabb hajtóanyagmintákat, — Valami mászkál a lábunk alatt! — szólt közbe Istvánfi. — Mi az, csak nem fél a békáktól? — Itt kobrakígyók is vannak — figyelmeztetett a százados. — Ugyan, ne vicceljen már. .. Talán viperák!... Az a'kérdésem, Ferenczi elvtárs — fordult smét a horv^dszájadosboz Pálos —, hogy egységüknél a beosztottak ismerik-e a rakéta hajtóanyag összetételét? — Csak a parancsnok és a parancsnokhelyettes. Az egyik én vagyok. — Kezelés közben hozzájuthatnak-e a katonák a hajtóanyaghoz? — Semmiképpen! A rakéta hajtóanyagot többszörös biztonsággal őrizzük. Egyszerűen kizárt dolog, hogy bárki is hozzáférjen, anélkül hogy tizenhattizennyolc embert be ne avatna a titkába. De még így is valószínűtlen, hogy bejussanak, mert a páncélterem kulcsai nálunk vannak. Csak hárman léphetünk be. — És a mintát hol őrzik? — Nálam, a páncélszekrényemben. — No és be lehet jutni a hivatali szobájába? — Állandóan zárva tartom. Duplazáras, és speciális lakat van rajta. — Milyen a páncélszekrénye? — Tizenöt centi vastag, erre a célra készített páncélszekrény ... — Tehát azt állítja, hogy nem lehet hozzáférni. Az ön megítélése szerint mire építhettek, hogyan akarják megszerezni az ön által őrzött titkokat? Mert minden jel arra mutat, hogy a hajtóanyag mintáját vagy leírását akarják megszerezni. — Fogalmam sincs ... — Otthon, a lakásán szokott dolgozni? — Igen. — Odahaza őriz titkos iratokat? — Semmit.. De a húgomról mondjon már valamit, őrnagy elvtáns.., (Folytatjuk.) Ez persze szokatlan még vidéken. A színház vezetősége úgy érzi, nem is minden kockázat nélkül való vállalkozás. Vidéken még nemigen próbálkoztak ilyesmivel. Eljön-e majd a közönség? Eljön-e? Kecskeméten szereik a jó színházat. M. U M:nden ma 'or ságot véggíá.oyamak Ötnapos állattenyésztési bemutató és tapasztalatcsere kezdődik ma a kiskunfélegyházi járás közös gazdaságaiban A járási pártbizottság, a járási tanács vb mezőgazdasági osztálynak vezetői, munkatársai, a járás néhány — az állattenyésztésben jó eredményeket elérő — közös gazdasága elnökének kíséretében keddtől szombatig végiglátogatják a járás valamennyi termelőszövetkezetének majorságát, sőt, megtekintik — ahol ilyen van — a tszcs-k hizlaló telepeit is. A tapasztalat- cserén részt vevő párt- és tanácsi vezetők, szakemberek részleteiben megvizsgálják: a gazdaságok megfelelően előkészítették-e az istállókat, ólakat a téli tartáshoz, elegendő takarmányt gyűjtöttek-e be az áttelel tetéshez, betartják-e az egészségügyi és egyéb követelményeket. A bemutató után sor kerül a tapasztalatok összegezésére, értékelésére, amelyről a járás valamennyi közös gazdasága tudomást szerez.
