Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-30 / 280. szám
Jó az együttműködés A kecskeméti Alsó-pályaudvar az egyre inkább fejlődő, iparosodó megyeszékhely teherpályaudvarává válik, ahol naponta 100—150 vagonból rakodnak ki és 20—30 kocsit töltenek meg áruval a vállalatok, A meglehetősen szűk pályaudvaron akadálytalanul bonyolítani a forgalmat csak a szállítókkal való jó együttműködéssel lehet. Ezt bizonyítja a csütörtöki nap is. A 28-án befutott 115 vagon között negyven- kettő 17.20 órakor, a város utcáinak burkolásához hozott kohósalakot Dunaújvárosból. Egy órával később a kocsik a rakodóhelyre kerültek. — Közben újafco szerelvény érkezett: 20 vagon sóder az építőiparnak. A kohósalakot hozó nagyobb mozdony személyzete nyomban elvállalta a kistolatúgép dolgozói helyett, hogy a rakodó- helyre állítja. A jó együttműködésnek részese valamennyi szocialista brigád. Tar Vilmos forgalmi szolgálattevő, Kristóf Vilmos raktárnok, Funák Károly tolató brigádja, a Fenyvesi Sándor vezette kiskunhalasi mozdony személyzete, Kovács László gócponti áruirányító, a városi tanácstól Füzesi István szállítási előadó — jó munkát végeztek. A nyolcvantagú rakodóbrigád a 1Ö.25 órakor beállított vagonokat 22 óra 30 perckor már üresen adta vissza. S amikor e sorok megjelennek, ismét Dunaújvárosból fordul vissza a tehervonat Kecskemétre, hogy a szépülő városunk anyagellátásában ne legyen fennakadás. a i. Apróhirdetések MAGYARORSZÁGON levő házamat jugoszláviai házért elcserélem, vagy helyben eladom. Varga József, Baja, Dózsa György út 122 . 9721 ELADÓ kis családi ház. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Kecskemét, Vacsihegy 219. Ceglédi út. 3976 175-ÖS fekete Czetka Jawa príma állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Bethlen utca 4.___________________9690 REVIZORI képesítésű belső ellenőrt keres felvételre a Kecskeméti Hűtőház. Rákócziváros 20. 9706 ORION televízió eladó. Kecskemét, Zsinór u. 67. _______6958 PR ÁGAI korai fehér karalábémag kapható, felelősséggel. Szentes, Zol- nai Károly utca 5. _______9709 TS Z képesített könyvelői vizsgával elhelyezkednék Kiskunhalas környékére. „Gyakorlat van 102593” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 9710 A TÉLJ hónapok alatt is veszünk föl építőipari szakmunkásokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat. Munkásszállást, ebédet és munkaruhát biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges; Baja,' Április 4 tér 10. Kalocsa, Martinovics u. 3. Kiskunfélegyháza, Izsáki űt 6. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. _______9713 SZ IVATTYÜSKÜT felszereléssel jó állapotban riadó. Kecskemét, Csóka U. 25, ____________9716 EL ADÓ 1102-es Skoda jó állapotban. Szabó, Nagykőrös, Nádasdi ut- ca 8. 17 óra után. 9676 MOSZKVICS 407-es riadó. Csengőd, Dózsa György u. 9. 9682 HÁZHELY eladó. Keresek egyszobás szükséglakást. Kecskemét, Kő- rösihegy 110. KISZ-házak mellett. 9685 TRABANT eladó. Kecskemét, Szélmalom utca 33. 9686 BEJÁRÓ háztartási alkalmazottat felveszek. Dr. Kovács Jenő, Kecskemét, Rákóczi út 4. Jelentkezés délután fél 2-től fél 3-ig. 9692 175 KÖBCENTIS öninditós Cezeta robogó eladó. Kecskemét, Margit u. 8. 3959 Oj Varia bútor eladó. Kecskemét Alsószéktó 144/a. 1-es busz, Kullai megálló. 3955 SEGÉDMUNKÁSOKAT kőművesek mellé azonnali belépésre, állandó budapesti munkára felveszünk. Munkásszállást és ebédet biztosítunk. Tanácsi Igazolás szükséges. Utazási költséget nem térítünk, csak a kedvezményes Igazolást adjuk. Jelentkezés: Április 4 Magasépítő és Szerelőipari Ktsz. Budapest, VIII. Auróra u. 23. Munkaügy ________________________________9364 A 44. sz. Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz budapesti munkahelyre TSZ-TAGÖKAT szerződéssel, TOVÁBBÁ KUBIKOSOKAT és férfi segédmunkásokat. A vállalat a dolgozó kívánságára szerv zödést köt. Szállást, napi kétszeri étkezést, családfenntartóknak külön- élésl díjat biztosítunk. Munkaruha, tanácsi igazolás, tsz-tagoknak a tsz. vezetőségétől igazolás szükséges. Jelentkezés: Budapesti V. Kossuth Lajos tér 13—15. 9365 1960-AS Wartburg kitűnő állapotban eladó. Mélykút, Rákóczi u. 8. szám. ________________________ 9671 EL ADÓ 2 szobás családi ház. Kecskemét, vili. kér. Bakonyi Antal U. 46. 3948 UDVARI kis műheJyhelyiséget forgalmas helyen sürgősen keresek. Mészáros József vízvezetékszerelő mester, Kecskemét, Széchenyi tér 10. sz. 3969 SEGÉDMUNKÁIT kéményseprő kirendeltség felvesz azonnalra, jelentkezni lehet Kiskunhalas, Deák Ferenc utca 11. 9672 SZAMLOÖGÉPEK, összeadógépek termelőszövetkezetek részére garanciával, készpénzért riadók. Tel: 336-845. 9371 FODRÁSZSEGÉD nőt azonnal felveszek. Hegedűs Gyula fodrászmester, Kecskeméti Batthyány u. 35. szám. 9707 A Várpalotai Szánba nyászati T röszt férfi munkaerőket felvesz 18—40 éves korig, mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi 3-szori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahidrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Felvételhez rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás, katonakönyv szükséges. Jelentkezni lehet 1963. december 31-ig Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán. 9582 Kispajtások karácsonya a Pajtás Áruházban. Karácsonyi ajándékokat összeállít a cipő, készruha és a kötöttáru osztályán. Kecskemét, Arany János utca. 9720 Megnyílt a játékosztály a kecskeméti és a kiskunfélegyházi Állami Áruházban! Diafilmvetítő Diamesefilm Bababútorok 230,— Ft 4,80 Ft-tól 20,— Ft-tól 9300 A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ November 30-án, szombaton este 7 órakor Huszka Jenő: MARIA FŐHADNAGY Nagyoperett 3 felvonásban. Bérletszünet. November 30-án, szombaton: Baja Központi: Utolsó szerelem, Baja Uránia: Én és a gengszter, Kalocsa: Púpos, Kecskemét Árpád: Hitler élete, Kecskemét Városi: ördög és a tízparancsolat, Kiskőrös: Vérdíj, Kiskunfélegyháza: Itt lakik a szerelem, Kiskunhalas: Elektra. Közlemények JÁRVÁNYOS gyermekbénulás elleni védőoltások 1963. december hónapban Kecskeméten az alábbiak szerint lesznek. Oltásra kötelezettek: 1960. X. 1.—1963. IX. 30. között született csecsemők és kisgyermekek. Oltás helye: a lakóhely szerint területileg illetékes gyermekszakorvosi körzeti rendelő (SZTK rendelőintézet, Bem u. 14. és mária- városi rendelő). Oltáa időpontja valamennyi rendelőben: 1963. XII. 2. hétfő, 3. kedd, 4. szerda, 5. csütörtök 8—9. 12—13 óra között és 14—15, 18—19 óra között. Pótoltás időpontja: 1963. xn. 6. péntek 8—9, 12—13 és 14—15, 18—19 óra között. Az oltásra mindenki névre szóló idézést kap a területileg illetékes gyermekszakorvosi körzeti rendelőtől. Az idézőn feltüntetett helyen és időben pontosan kell jelentkezni. (Aki nem kapná meg idejében az idézőt, az oltásra a fenti beosztás szerint, enélkül is jelentkezzen.) 9719 KÖSZÖNETNIYI,VANITAS. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a máriavárosi iskola pedagógusainak, tanulóinak, Pedagógus Szakszervezetnek, BKKM Építési és Szerelőipari V. dolgozóinak, OTP dolgozóinak ezúton mondunk köszönetét, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, Molnár István temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, bánatunkban velünk együtléreztek. A gyászoló család. 3974 KÖSZÖNETÉT mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Fodrász Szövetkezet munkatársai-* nak, akik felejthetetlen férjem ravatalára koszorút és virágot helyezték. Özv. Réti Józsefné. 3973 Olvasóinkhoz 1 A Petőfi Népe 1964. január 1-től kezdve vasárnaponként az eddigi 8 oldal helyett 12 oldalon jelenik meg. A lap nagyobb oldalterjedelme lehetőséget ad szerkesztőségünknek, hogy az eddiginél bővebben, színesebben és olvasmányosabban tájékoztassa megyénk lakosságát a kül- és belpolitika, a művelődés, a sport és minden egyéb közérdeklődésre számot tartó eseményről. Biztosak vagyunk abban, hogy olvasóink örömmel veszik tudomásul ezt a bejelentésünket, és a jövőben még szívesebben olvassák lapunkat. Ezt az alkalmat ragadjuk meg arra, hogy olvasóinkat tájékoztassuk arról is, hogy a Petőfi Népe előfizetési ára az oldalterjedelem növelésével együtt havonta 1 forinttal növekszik. A postáskézbesítők és a lapki- hordók december hónapban a Petőfi Népe előfizetéséért tehát 13 forintot szednek be. Felhívjuk olvasóink figyelmét: azok, akik december hónapban válnak előfizetőkké, a január első napjaiban kiadásra kerülő Petőfi Népe színes fali naptárát — régebbi előfizetőinkkel együtt — már megkapják. Kiadóhivatal Szerkesztői üzenet B. J„ Kiskőrös: Ha Kecskemétre jön, keresse fel szerkesztőségünket. Jakab L, Kunszentmiklós: Pontos címet kérünk, hogy levélben válaszolhassunk. R. J., Kiskunhalas: Érdeklődéssel várjuk ígért közérdekű közleményeit. Előfizetők, Kecskemét: Intézkedésünkre vala nennyit eltávolították. Juhállományunk gondozásához JUHÁSZT, továbbá FOGATOSOKAT megállapodás szerint, esetleg havi fizetés biztosításó- vail ’ felveszünk. Felvételi ügyben érdeklődni lehet a tsz központi majorjában, Kecskemét, Béke Mg. Tsz, Űrrét 24., főagronómusnál naponta reggel 7—9-ig. _________________ ___9708 A Kecskeméti Ezermester Ktsz gépipari fechnikust és műszaki anyagraktórost keres felvételre. Jelentkezés: Kecskemét, Kada Elek u. 3. központi iroda. Fizetés: megegyezés szerint. 9722 Eladásra ajánlunk: Nagyobb mennyiségű, hordozható stabil benzinmo-' tort 200, 400—600 l/p teljesítményű szivattyúval egybe építve;'' Öntöttvas „MARABU” kazánokat és radiátorokat használható állapotban. Terménydarálókat, 24—60 kalapácsost. Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Szeged, Tábor u. 8. sz. 9712 Rönkvágást, bérfűrészel ést, fűrészelt áruk bérszárítását, kovács- és bognármunkát, kocsijavítást vállal a Kecskeméti Fém- és Vasipari Ktsz. Szent István város 17. (Fűzfásköz.) Telefon: 24-68. __________ • 8974 Ir atkozzék be A községi, járási, megyei könyvtárakba! „A tudomány tárházai a könyvtárak, és a tudomány feladata, hogy az embert szolgálja.” (Tolsztoj J Ü Olvasson! Művelődjék! A Bajai Állami Gazdaság gy akorlot hálózati villanyszerelőt keres azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Ajánlatot kérjük Bajai ÁG Baja, Kölcsey u. 37. sz. alá küldeni. _______________________9657 Használt bútort, ruhaneműt stb készpénzért is vásárolunk! Bizományi Áruház Kecskemét. Nagykőrösi u. 22. sz. 9104 Használt bútort, téli ruhaneműt stb. készpénzért is vásárolunk Bizományi Áruház, Baja Szabadság út 9. 9634 PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dánlei. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó Mezei István gazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér L .zám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1 la. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 12 forltv Bács-Kiskun megyei Nyomda v Kecskemét — Telefon: 11-85. Index: ’5 065. Kedves ajándék a divatékszer. VÁSÁROLJON DIVATÉKSZERT! Szép ruhát szebbé teszi az ékszer. Fantázia, strasszbetétes tékla és áttetsző kristály gyöngyökből sok újdonságot, és nagy választékot talál a BÁCS-KISKUN MEGYEI IPARCIKK-KISKERESKEDELMI VALLALAT kecskeméti és kiskunfélegyházi „Opera” illatszerbnltban, kalocsai és kiskunhalasi kultúrcikkboltban és a bajai önkiszolgáló illatszerboltban. 9681