Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-23 / 274. szám
1»63. november 23, szombat 5. oldal Segítséget kérnek a kecskeméti barakképületek lakói A MÚZEUM BARÁTAI Hosszú, négyoldalas, sűrű sorokkal teleírt levelet kaptunk az ÉM Fémmunkás és Tömegcikk Lakatosipari Vállalat kecskeméti üzemének területén levő volt Városi barakkházak lakóitól. Már-már kétségbeejtő helyzetükről panaszkodnak. A vállalat ugyanis több mint tízéves fennállása óta, fejlődésének következményeként, egyre nagyobb területet vesz birtokába. így állhatott elő azután az a helyzet, hogy az idén — a szó szoros értelmében — bekebelezte a négy barakképületet is, az ott élő huszonnégy családdal együtt. A házakat mintegy száznyolcvan személy, többségükben 6—8 gyermekes család lakja, s ezek az emberek most már szinte az üzem kellős közepébe kerültek. A három műszakban folyó különféle munka mindinkább elviselhetetlenebbé váló zajától se éjjelük, se nappaluk. Egyi etve mindazt, amit a helyszínen láttunk, nem volt nehéz megállapítanunk, hogy a Hortby-rendszernek ezek az úgynevezett „szociális intézményei” végérvényesen megértek a lebontásra. Kérdés azonban, hogy a barakképületek szanálása, valamint a vele járó komoly költségek fedezése és természetesen a huszonnégy sokgyermekes család megfelelő lakáshoz juttatása kinek a kötelessége? A konkrét választ a városi tanács igazgatási osztályán kaptuk meg az összes ide vonatkozó ügyiratokból; az ÉM Fémmunkás és Tömegcikk Lakatos- ipari Vállalat kecskeméti üzeme a kereken tízholdas terület kisajátításakor a tanácstól, illetve a Közületi Ingatlankezelő Vállalattól a barakképületeket is átvette, kötelezve magát arra, hogy azokat az üzem terjeszkedése folytán lebontja, de ezt megelőzően a főbérlőknek üj lakásokat épít. A vállalat azonban ennek a kötelezettségének a mai napig sem tett eleget. A huszonnégy család a városi tanács végrehajtó bizottságihoz fordult segítségért. Megkezdődtek a tárgyalások, amelyeknek eredményeképpen a vállalat vezetősége érintkezésbe lépett az ÉM Építőipari Főigazgatóságának beruházási főosztályával, s kérte, hogy a lakások építéséhez, valamint a szanáláshoz szükséges beruházási összeget haladéktalanul állapítsa meg és bocsássa is a rendelkezésükre. Rövidesen erre is sor került, és úgy látszott, hogy a vállalat a 4 millió 200 ezer forintos beruházással megkezdheti majd a munkákat. Ebből azonban nem lett semmi, mert a várt intézkedések valahol, valamilyen okból — megfeneklettek. Felkerestük tehát a vállalat vezetőségét és tájékoztatást kértünk a tulajdonképpeni helyzetről. A vállalat igazgatója elmondotta, hogy nagyon jól ismeri a barakklakások családjainak helyzetét, de megfelelő beruházás hiányában tehetetlenül áll a problémával szemben. A Városi tanács igazgatási osztályához fordultunk ezután, hogy onnan kérjünk segítséget a barakklakások családjainak. — Bár az ügy — amint az a kisajátítási okmányokból is világosan kitűnik — kétségtelenül a lakatosipari vállalatra tartozik, mégis szükségesnek tartjuk, hogy segítséget nyújtsunk a szorongatott helyzetbe került huszonnégy sokgyermekes családnak — mondta dr. Kálló János osztályvezető. S már másnap délelőtt megszületett a döntés: a városi tanács vb igazgatási osztálya átiratban fordul az ÉM Építőipari Főigazgatóságának beruházási főosztályához, és kéri, hogy legkésőbb a jövő évi költségvetésben feltétlenül irányozza elő a szükséges beruházási összeget a volt városi barakk- épületek szanálására és egyben új lakóépületek létesítésére. Külön is felhívja majd az Építésügyi Minisztérium figyelmét az öt év óta vajúdó ügy káros következményeire és kérni fogja, hogy a barakklakók részere építendő vállalati bérház átadási határidejét a lehetőségek figyelembevételével az 1964. év végére állapítsa meg. Az építkezések megindítása nem ütközhet komolyabb nehézségekbe, hiszen a tervdokumentáció kész anyaga már hosszabb idő óta a vállalat birtokában van. VASS IMRE Diákélet A Kalocsai I. István Gimnázium KISZ-szervezete havi tájékoztatót indított. Az első szám beszámol a dunapataji kihelyezett osztály alapszervezetének vezetőségválasztó taggyűléséről, elmondja, hogy mint segítettek a gimnázium tanulói és a tanárok az őszi mezőgazdasági munkákban. Több mint 20 vagon fűszerpaprikát, 40 vagon cukorrépát szedtek fel és negyven holdnyi területről takarították be a kendert. A kertészeti növényekkel együtt összesen mintegy egymillió forint értékű terményt takarítottak be a gimnázium diákjai. A kereset jó részét osztálykirándulásra, hangversenybérletre használják fel, illetve takarékba tették. A kis lap a továbbiakban ismerteti az iskola KlSZ-szerve- zetének munkatervét, ezután az MHS országos sportversenyében II. helyezett csapat egyik tagja beszámol a gödöllői repülőtéren megrendezett versenyről. Végül számos hirt is közöl a Diákélet. Többek között megtudjuk, hogy november 7-én a kalocsai Fmsz ifjúsági boltot. nyitott az iskolában, ahol süteményt, gyümölcsöt és iskolaszereket i- •'■‘•tárolhatnak a tanulók. II csepeli zeneiskola növendékhangversenye Kecskeméten Az elmúlt év őszén Csepelen tartottak nagy sikerű hangversenyt — az ottani zeneiskola meghívására — a kecskeméti állami zeneiskola növendékei. A két intézet között kialakult baráti kapcsolat elmélyítése érdekében most a kecskemétiek hívták meg a csepeli zeneiskola növendékeit, akik szombaton érkeznek a megyeszékhelyre, viszonozva a látogatást. A találkozó eseményének a csepeli zeneiskolások növendék- hangversenye ígérkezik, amelyet vasárnap délután 4 órakor tartanak meg a kecskeméti Űttörőház dísztermében. Már nagyon sokan feltették a kérdést — népnevelők is —, hogy egyáltalán mi szükség van múzeumbaráti körökre? Hasznos lehet-e a művelődésügy számára, ha egy csomó „bogaras” ember félévenként összedugja a fejét, leszúrkolja a tagdíjat, s ezeréves csontok és egyebek vizsgálatába temetkezik? Erre természetesen senkinek nincs szüksége, viszont, ha a kérdezők ismernék a múzeumbaráti körök lényegét, célkitűzéseit, nem is hangoztatnának ilyen egyoldalú nézeteket. Igaz, hogy megyénkben csak most kezd erőteljesebben bontakozni, életre kapni, a múzeum- barát-mozgalom, de ott, ahol a tagok tevékenyen bekapcsolódnak a munkába, máris mutatkoznak az eredményei. Példának a kiskunhalasi múzeumbaráti kört említhetnénk, amely nemrégen tartotta újjáalakuló ülését. Szinte családias kapcsolat alakult ki a lényegében 1954 óta működő kör tagjai között. Előadásokat tartanak, helytörténeti kutatásokat végeznek, s érdemük, hogy — egyelőre kéziratban — elkészült a helytörténeti monográfia is. A múzeum fokozódó társadalmi jelentősége, a növekvő feladatok — tudományosan megalapozott népművelés, a hagyományok ápolása, a történetiség szemléletének elmélyítése — azonban megkövetelték, hogy felfrissítsék, még aktívabbá tegyék a kör munkáját. Az említett újjáalakuló ülésen résztvevők lelkes kezdeményező javaslatai azt mutatták, hogy közreműködésükre, támogatásukra bátran számíthat a múzeum. A tagok tulajdonképpen a város társadalmát képviselik úgy, hogy ennek nemcsak a múzeum, hanem a közösség is hasznát látja. Ezt a kettős célt tükrözték a megvitatott és végrehajtásra elfogadott feladatok is. A múzeum tervei között első helyen szerepel a sóstói skanzen (szabadtéri múzeum) létesítése. A városi tanács támogatja ezt az elképzelést, de még nem ismerik a lakosság véleményét, azt, hogy lehet-e számítani az üzemek támogatására, valamint a skanzent körülvevő növénykert kiépítésére, gondozására vállalkoznak-e a város biológusai. A tájmúzeum létesítése országos jelentőségű- terv, de megvalósítására a városi tanács anyagi segítsége, a körtagok odaadó támogatása,- tanácsadó szervező munkája nélkül nehezen lenne megvalósítható. Vorák József, a múzeum tudományos munkatársa örömmel közölte, hogy a kiállítások, rendezvények látogatottsága kielégítő. Viszont a tavaly elhatározott tárlatvezetéssel összekötött tsz-látogatások elrriaradtak. A tagok feladata lenne felhívni a tsz-ek és a népművelők figyelmét, hogy ne hanyagolják el a tudatformálásban fontos szerepet játszó múzeumlátogatásokat. Szóba került, hogy az előadásokat kevés pedagógus látogatja. Előfordult, hogy a múzeum az Alföld növényvilágának kialakulásáról tartott előadást, s erre országos nevű szakembert kért fel, de az előadásról éppen az érdekelt szakemberek — növénytantanárok, erdészek, a mezőgazdasági technikum növénytanszakos hallgatói — maradtak távöl. Itt megint csak a tagságra hárul a feladat — mozgósítani, az érdeklődést felkelteni. Ugyanakkor rájuk vár felmérni, tolmácsolni a közönség igényét az előadások, rendezvények témáját illetően. A jövő évi tervek között szerepel egy gyűjteményes kiállítás a város magángyűj tőinek képzőművészeti anyagából. A körtagok feladata lenne a kiállításra érdemes művek felkutatása, s a tulajdonosok meggyőzése. Továbbá az üzemek felkérése, hogy a birtokukban levő várostörténeti, ipari fejlődést dokumentáló tárgyi anyagokat bocsássák a múzeum rendelkezésére, mivel a legújabb- kori történeti kiállítás anyaga elég szegényes. De sokat tehet a tagság a múzeum érdekében azzal is, hogy a tudomására jutott néprajzi, történeti adatközlő nevét, vagy a lelőhelyet, tárgyat bejelenti a múzeumnak. A pedagógusok bevonhatnák ebbe a munkába tanítványaikat is. A város történetének, múltjának kutatása, az összegyűjtött anyag feldolgozása szintén az elvégzésre váró feladatok közé tartozik. Fontos, hiszen az elkészült monográfia után — amelynek nyomtatásban való megjelentetése további ösztönzést jelentene — múzeumi füzetek kibocsátását is tervezik. Ehhez elsősorban anyagra van szükség, amely feltárná Kiskunhalas teljes arculatát földtanától a legújabb kori eseményekig. De feldolgozásra vár a város iskolaügyének, népművelésének története, a régi tanyai gazdálkodás technikája, a pásztorkodás gazdaságtörténete, a halasi homokvilág kialakulása, annak megkötésére irányuló jelentősebb kísérletek és még bőven lehetne sorolni az eddig elhanyagolt, jelentős témákat. A kiskunhalasi múzeum eredményes munkájával bebizonyította, hogy méltó a megbecsülésre. Akkor pedig, ha a széles körű társadalmi segítséget jelentő múzeumbáráti kör valóban beváltja a hozzáfűzött reményeket, még gyümölcsözőbben tudja a tudományos kutatómunka és a népművelési tevékenység arányait a közösség javára alakítani. Nehézséget jelent a helyhiány. Janó Ákos, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a lakosságtól rengeteg értékes anyagot kapnak, amelyet nem tudnak kiállítani, de még a raktározása is gondot okoz. A nedves, penészes raktárban milliós értékek mennek tönkre és az állandóan gyűlő, szaporodó anyagot lassanként nem is tudják sehol sem tárolni. A sok apró rekeszből álló múzeumra ráférne egy gazdaságosabb tér- kialakítást eredményező átépítés, de addig is, amíg erre egyáltalán sor kerülne, megoldásra vár a raktározás kérdése, Hely volna, hiszen az épületben egy éve üres a Mezőgazdasági Ktsz irodája, az a szoba, amely eredetileg amúgy is a múzeumhoz tartozik. A helyiség üres, sajnos, jelenlegi tulajdonosa a Fa- és Építőipari Vállalat nem hajlandó lemondani róla a múzeum javára. Többször fordultak segítségért a városi tanácshoz — eredménytelenül. Holott, ha megkapnák, akkor felszabadulna egy raktárnak használt kiállítási terem. Lehetőség tehát van, egyedül a városi tanács megértő jóindulatán múlik, hogy a múzeum fejlődésének útjából legalább ezt az akadályt el tudják hárítani. A múzeum célja felkutatni, összegyűjteni a régészeti, hely- és művészettörténeti, néprajzi anyagokat és hozzáférhetővé tenni a közönség számára. Egyre szerteágazóbb, az egész város kulturális életére kiható népművelési feladatait azonban csak a művelődésügyi szervekkel karöltve, a tanács és a múzeumbaráti kör segítségére támaszkodva tudja valóra váltani. A kör tagjaira tehát fontos szerep vár a múzeumi munka társadalmasításában és erre szív- vel-lélekkel vállalkoztak is a kiskunhalasiak. V. Z*. inkább ennének? Vagy hozzak vizet? Az őrnagy most már nem szólt, megijedt az asszony nyelvétől. De a többiek újra csak erősítgették. hogy már vacsoráztak. nem szomjasak. — Ne beszéljenek nekem! Nem lehet az éjszakát üres hassal kibírni... — Hallgass már... Hozd be, és hallgass — mordult rá a víziember. — Igaz is ... — felelt az asz- szony és máris indult, de előbb még a papucsát is lehúzta a lábáról, hogy minél kisebb zajt csapjon. Pálosnak jólesett ez a baráti fogadtatás. Elvégre mégiscsak betörtek ezekhez az emberekhez, megzavarták nyugalmukat. Igaz, a beleegyezésükkel, de vajon ő szívesen venne-e egy effajta váratlan éjszakai látogatást? Jó néven venné-e, hogy kiszorítsák az ágyából, s egy székre telepít- ség egész éjszakára? Nem felelt magának, de tudta, hogy hasonlóképpen tenne ő is. Persze ő rendőrtiszt, és neki tudnia kell, miről van szó. Ezek az.emberek viszont csak azt látták, hogy idetelepedett egy kisebb hadsereg, sürgölődnek, vezetékeket húznak, s egész nap. egész éjjel ezt a vibráló készüléket lesik... Megcsörrent az egyik telefon. Bondor felkapta. — Igen ... Bondor százados... Azonnal adom az őrnagy elvtársat. A csehek — súgta halkan Pálosnak. Az őrnagy átvette a kagylót. — Igen ... Hatvan kilométer? Ejha? Egy pillanat, elvtársak ... Elrendelem a készültséget... A felső szakaszon átjött, és ötvenhatvan kilométerrel halad a víz alatt! — mondta Bondornak. — Készültség az egész vonalon! A part mentén, a figyelősáv teljes hosszában a legszigorúbb mozdulatlanságot! Bondor, intézkedjen! — pattogta a vezényszavakat Pálos, s már ismét a kagylóba beszélt: — Köszönjük, elvtársak. a viszontlátásra! Bondor megnyomott egy gombot a rövidhullámú rádiókészüléken, és máris továbbította a parancsot. A gátőr nem is sejtette, hogy kis házából egyszerre több száz embert parancsoltak merev mozdulatlanságba, végig a Duna partján. — Mégiscsak így küldték ... — mormogta az őrnagy mintegy magának. — De milyen készülékkel tud ilyen gyorsan haladni a víz alatt? No, majd meglátjuk! Figyelni az ernyőt! Néhány perc múlva itt lesz ... Hacsak ki nem lép valahol. — Ha ilyen sebes a készüléke, akkor jó messzire beúszik, akár Pest alá is. Nem kockáztat semmit — mondta halkan az egyik nyomozó. — Mi a véleménye, őrnagy elvtárs? — Én is így gondolom. Figyeljünk! Eltelt egy perc. aztán kettő, aztán még egy... És még mindig sehol semmi. A nyomozók egyre izgatottabbak lettek. Még Pálosra is átragadt izgalmuk, pedig ő aztán igazán nem szokott idegeskedni. A mély csendet ajtócsikorgás törte meg. A gátőr felesége tért vissza; szegény nem tudta, hogy éppen a legrosszabbkor. Persze jót akart, hiszen úgy megpakolt egy tálcát, hogy alig bírt vele egyensúlyozni a sötétben. De most senki sem törődött az evés- sel-ivással. — Meghoztam... — mondta az asszony, s nagy zajjal lerakta a tálcát, az asztalra. — Jöjjenek, egyenek... — Most maradj csendben! Riadó van! — szólt szokatlan erélyességgel a gátőr. Fogalma sem volt, hogy miért történik mindez a szobájában, de az elejtett szavakból ki tudta hámozni, hogy most nagyon vigyázni kell. Katonaviselt ember volt, így hát a készültség parancsát le tudta fordítani asz- szonyi nyelvre. Az asszony ijedtében megállt az asztal mellett, mozdulatlanul, mintha odacövekelték volna. A nyomozók azonban észre sem vették a zajt, annyira elmerülte« figyelték a radarernyőt. — Itt van — szisszent fel Pálos. (Folytatjuk.)
