Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-19 / 270. szám

L oldal 196&november^^^ ■ EM mmr !- W» " m r­L" A P T Ä R 1963. november 19, kedd. Névnap: Erzsébet. Napkelte: 6 óra 54 perc. Napnyugta: 16 óra 5 perc. ~1 J — Tizenhatmillió fo­rint értékű gazdasági épület készült el ed­dig — az idei tervből — a bajai járás közös gazdaságaiban. Még mintegy négymillió fo­rint értékű építkezési munka vár befejezésre, főleg a szarvasmarha- istállóknál. — KEDVES CSALÁ­DI ÜNNEPSÉG színhe­lye volt az elmúlt na­pokban a Ladánybenei Községi Tanács Anya­könyvi Hivatala: Pető Piroska mezőgazdász és Máté László rendőr fogadott örök hűséget egymásnak. A fiatal párnak Csábi Dezső vb-titkár, valamint a családi ünnepek ren­dezésére alakult albi­zottság, a nőtanács, a KISZ-fiatalok és a tszcs-k képviselői fe­jezték ki szerencsekí- vánataikat. majd át­adták a nászajándéko­kat, a többi között egy világvevő rádiót és hatszáz forintról szóló takarékbetétkönyvet. (Dékány Ida levelező.) —• Kajszibarackost telepít a bácsalmási Petőfi Termelőszövet­kezet. A tél beállta előtt mintegy ötven holdon alakítják ki az új, zárt gyümölcstele­pet. Első taggyűlés— összevonás után Az elmúlt hónap vé­gén vonták össze a Kecskeméti Asztalos Ktsz és a Kecskeméti Vas- és Fémipari Ktsz KISZ-alapszervezeteit. Tegnap délután — az egyesülés óta először — tartott taggyűlést az új KISZ-alapszervezet, melyen mintegy ötven fiatal vett részt. A tag­gyűlés megvitatta az összevonás utáni fel­adatokat, majd az If­júság a szocializmusért mozgalom helyi prob­lémáit tárgyalta. — A múlt héten újabb 82 hízott sertést értékesített a bátmo- •nostori Kossuth Ter­melőszövetkezet. Ezzel összesen 922 sertést ad­tak át a felvásárló szerveknek, amit az év végéig 1100-ra egészí­tenek ki. — Kelendőek a nép­művészeti kézimunkák. A Kalocsai Népművé­szeti Ház 15 millió fo­rint értékű kézimunka elkészítését vette terv­be ez évre, s ebből 12 millió értékűt exportra készítenek. — KEDVES megnyil­vánulása volt a ma­gyar—szovjet barátság­nak nemrégiben a Szovjetunió Rosztov- Don városában lezaj­lott esküvő, amelyen Fehér István budapesti eszperantista kötött házasságot le tő partnerével: Álla Pi- menckájával. (Ba..nt István leveléből.) Erzsébet A múlt héten szerény hírecske tudósított arról, hogy egyedül Kecskeméten több mint 4500 cse­repes virág, sok-sok ezer szál vágott virág kerül üzletbe az Erzsébet-napi köszöntőre. Ezt egyetlsn kertészetünk adta, s hol van még a többi! Köz­tudott dolog, hogy az ünnepeiteket nemcsak vi­rággal — más ajándékkal, kedveskedéssel is illik meglepni a jókívánságok mellett. Mennyire igy van ez, bizonyítja a boltok e napokban meg­emelkedett forgalma, a postások szokottnál is tömöitebb „tarisznyája”. Külön kis ünnep az Erzsébet-nap. E név vi­selőinek sokasága tette azzá. Ezért ne vegyék tőlünk zokon a más nönevek viselői, hogy az Erzsébeteket — virágcsokor helyett — mi is külön köszöntjük. — Harminc — nö­vénytermesztési, kerté­szeti és gépészeti — brigád nyerte el a szo­cialista címet a Kis­kunhalasi Állami Gaz­daságban. Az év ele­jén 54 brigád indult a versenyben, s közülük jelenleg 43-at értékel­tek. A szocialista cí­met elnyert brigádok között 112 ezer forint jutalmat osztottak szét. Versenyfelhívás az őszi mélyszántást munkák meggyorsítására A szabadszállási I^enln és a Zöld Mező Ter­melőszövetkezet gazdái versenyre hívták a dunavecsei járás termelőszövetkezeteit az őszi mélyszántási munkáknak november 25-ig történő befejezésére. A verseny feltételei között a szerves és szer­vetlen talajerőpótlók alászántása mellett a talaj mélyforgatási munkáinak megfelelő agrotechni­ka alkalmazásával, jó minőségben, a fenti ha­táridőre való elvégzése szerepel. A verseny értékelésére a Dunavecsei Járási Tanács mezőgazdasági osztályát kérték fel. m\mL ■ 135 évvel ezelőtt, 1828. november 19-én halt meg Franz Schubert osztrák zeneszerző, a dalok hal- hataüan mestere. Fiatal korában Magyarországon nevelősködött, és az it­teni verbunkosok hatot­tak zenéjére. Műveit a csapongó érzések, hangu­latfestő felfogás és a nép­dalok közvetlensége jel­lemzi. Leghíresebbek a Szép molnámé (1823) és a Téli utazás című dalcik­lusai. Nyolc szimfóniát, tizenkilenc operát Irt és az ő szerzeménye a Há­rom a kislány című ope­rett. — 1500 ürü hízik gö­rög és francia export­ra a kunszentmiklósi Kiskunság Termelőszö­vetkezetben. A pe­csenyebárányokat az év végi ünnepek előtt értékesítik. Salumoni ítélet Ibn Szaüd, Szaúd-Arábla uralkodójának parancsára nemrég letartóztatták Szaid Manzi udvari csillag- jóst. Azután vetették börtönbe, hogy a király magán­repülőgépe az Alpesckben katasztrófát szenvedett. A csillagjós letartóztatását azzal indokolták. hogy nem látta el lelkiismeretesen hivatali kötelességét, és nem állapította meg idejében a csillagokból, hogy a király repülőgépét veszély fenyegeti. Nemrégen mégis szabadon bocsátották. Az ügyet tárgyaló bíró­ság ugyanis salamoni ítéletet hozott. Szaid Manzit ártatlannak nyilvánította, mivel a csillagjós csak Szaúd-Arábla határain belül köteles megjósolni a be­következő baleseteket. — A kukorica kivételé­vel befejeződött a ka­pások betakarítása a kiskunhalasi járás ter­melőszövetkezeteiben . Még mintegy két és fél ezer holdon vár tö­résre a kukorica. első­sorban Jánoshalma és Mélykút határában. — Már aa év köze­pe óta terven felüli te­jet értékesít a mély­kúti Alkotmány Ter­melőszövetkezet. A gazdaság jó hírű tehe­nészetében az idén el­érték, hogy minden te­héntől 3800 liter tejet fejjenek. — A TIT agrártu­d ományi szakosztálya. november 20-án, szer­dán délután hat órai kezdettel előadást ren­dez Kecskeméten, a Móricz Zsigmond ut­cai klubhelyiségben. Az előadás elme: Az ön­tözéses gazdálkodás nagyüzemi módszerei. Előadó: dr. Kiss Ká­roly, a Gödöllői Ag­rártudományi egyetem aspiránsa. Föld alatti tó Üzbegisztán déli ré­szén a hidrogeológusok sós vizekkel körülvett föld alatti édesvízű tó­ra bukkantak. Feltevé­sek szerint ez a rej­tett víztároló közönsé­ges tó volt, amelyet az évezredek folyamán betemetett a homok. Az édesvizű medencét a Sirabadi sztyeppén létesítendő 13 állami gazdaság fogja fel­használni. — Az ősszel to­vábbfejlesztik a jól jövedelmező fekete ribizlis telepeiket a Bácska vidékén. A már meglevő, nagy­részt termő ribizlis mellé újabb harminc holdat telepítenek. Megtalálták H. G. Wells ismeretlen levelét A Moszkvai Világ- irodalmi Intézetben megtalálták H. G. Wellsnek, az októberi forradalom jelentősé­géről szóló eddig is­meretlen levelét. A le­velet 'Wells 1932-ben írta. — KALIFORNIAI élei­mezési szakemberek ön­ként jelentkező 18 bűnö­zőn próbálták ki több mint egy hónapon keresz­tül a „szintetikus diétát**. A rabok a kísérleti idő­szakban kizárólag labora­tóriumi úton előállított anyagokkal táplálkoztak. Táplálékuk jó része aml- nósavakból állt, ez az anyag építi fel a szerve­zetben a fehérjéket. Az érdekes kísérlet eredmé­nye rendkívül biztató: a rabok valamennyien ki­tűnő egészségi állapotban maradtak, sőt, sokan kö­zülük jobban érezték ma­gukat, mint azelőtt. — AZ IFJÚSÁGI akadémia ünnepélyes megnyitójára holnap este hét órai kezdet­tel kerül sor Kiskun halason, a Gázon Ist­ván Művelődési Ház klubtermében. — Gazdag volt az idei gyümölcsfelhoza­tal. Megyénk felvásár­ló szervei eddig 5960 vagon árut vettek át, 36o vagonnal többet a múlt év hasonló idő­szakánál. — S2ABÖ JÓZSEF, a kiskunfélegyházi Bem Jó­zsef Tsz fogatosa, a tsz fogatával dohányt szállí­tott a városba. Közben több italboltban „megpi­hent”, s a nap folyamán körülbelül 3 liter bort ivott. A dohányhordás után, amikor a lovakat az istállóhoz hajtotta, be­lekötött a tsz éjjeliőrébe, Kurucz Istvánba, és ve­rekedés közben eltörte egy oldalbordáját. A kis­kunfélegyházi járásbíró­ság Szabó Józsefet súlyos testi sértés bűntettéért kéthónapi szabadságvesz­tésre ítélte és kötelezte a bűnügyi költségek meg­fizetésére. T. M. — A CSAL AD mint nevelőközösség címmel hangzik el filmvetítés­sel kísért előadás hol­nap délután hat ór'ii kezdettel a hajai mű­velődési ház szabad­egyetemének pedagó giai tagozatán. /JöŐfÁRÁS A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: November l'-én a középhőmérséklet 8,i (az ötvenéves átlag 3,8), a legmagasabb napi hőmérséklet 19 fok, a napsütéses órák száma 1,1. — 18-án a reggel 7 órakor mért hőmérsékl üt 2,5, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 11,6 fok volt. Vasárnap, 17-én, 2,« milliméter csapadék esett. Várható időjárás kedd estig: nyugat fe­lől felhőátvonulások. Néhány helyen futó eső, megélénkülő dél­nyugati, nyugati szél. A szélvédettebb helye­ken reggeli ködök. Né­hány helyen gyenge ta­lajmenti fagy. Legma­gasabb nappali hőmér­séklet 11—14 fok kö­zött. Tragikus A felelőtlenség, a hanyagság, s az ital ismét emberéleteket oltott ki. Szombaton és vasár­nap három kisgyermek és két felnőtt halt meg, s két súlyos sérültet ápolnak a megyei kór­házban. A kisgyermekekre bí­zott lakás, a tűzgyújtó szerszá­mok előhagyása, valamint a szolgálati fegyver illetéktelen használata tragikus szerencsét­lenségeket okozott. Gyermekjátékból — ■ három halott Családi tragédia történt szom­baton a déli órákban Kiskun­halas Felsőkistelek 87. számú tanyán. Petrovics István a kora reggeli órákban ment el dol­gozni, felesége pedig délelőtt 10 órakor indult el otthonról, hogy nyolc gyermeke közül az egyiket Kiskunhalasra kórházba vigye. A tanyában négy gyermek, az ötéves IVlihály, a négyéves Vil­mos, a kétéves Mária és az egy­éves Ágota maradt. Petrovics István délután fél kettőkor ér­kezett haza, s észre vette, hogy a tanyából füst szűrődik ki. Gyanúja — hogy a lakásban tűz ütött ki— igaznak bizonyult. Első dolga a tűz eloltása volt, ezért kannákban vizet vitt a szobába és a zsarátnokokat el­oltotta. Ez azonban már nem segített három kiskorú gyerme­kén, akik a tűzben lelték ha­lálukat. A helyszíni vizsgálatkor a rendőrség megállapította, hogy a tüzet az ötéves Petrovics Mi­hály okozta, aki megtalálta a szabadon hagyott gyufát, s az­zal játszani kezdett. A szoba padlóján ugyanis igen sok el­gyújtott gyufaszálat találtak. A három gyermek halála okának kiderítésére tovább folyik a nyomozás. Embert ölt az ital Az ital Ismét súlyos kimene­telű balesetet okozott Kerek­egyházán. Szombaton este fél nyolckor Szilvás! Sándor He- tényegyháza, Szarkás 51. sz. alatti lakos erősen ittas álla­potban Kerekegyháza felől He- tényegyháza felé, a vasúti vágá­nyok között haladt, maga mel­lett tolva kerékpárját. Az ittas ember az egyik sínben felbu­kott és a vágányok között ma­radt. A 3843. sz. személyvonat a vágányokon fekvő ember mind a két lábát levágta. A szerencsétlenség megtörténte után Szálvási Sándort a kecske­méti kórházba szállították. Ál­lapota súlyos, de nem életveszé­lyes. A baleset körülményeinek megállapítása ügyében még nyo­moz a rendőrség. hét vége Kecskeméten vasárnapra vir* radóra, 1 óra 10 perckor véres, szerelmi dráma zajlott le a Kál­vin tér és a Szabadság tér ta­lálkozásánál. Ungvári László honvédőrmester, feltehetően fél­tékenységtől indíttatva, szolgá­lati pisztolyával átlőtte Nyúl Minály kecskeméti lakos, a Bács-Kiskun megyei Épitőipari Vállalat segédmunkásának combcsontját. Ungvári, aki elég­gé ittas volt, ezután maga el­len fordította a fegyvert és fej­belőtte magát. Nyúl Mihályt a járókelők elsősegélyben része­sítették, majd a mentők a kór­házba szállították, Ungvári a helyszínen meghalt. Az ügyben megkezdődött a nyomozás. Családi dráma — féltékenységből Szombaton délután a lakoda­lomba indult Berecz István és felesége, Dunapataj, Madách utca 22. sz. alatti lakos. Berecz a lakodalomban leittasodott, s feleségét szidalmazta. Este 8 órakor visszament lakására, s ott magához vette szolgálati pisztolyát, majd visszament a lakodalomba. A jelenlevők kö­zül többen megtudták, hogy Be- recznél fegyver van, s parancs­noka, H. J. pénzügyőrhadnagy a fegyvert elvette tőle, s csak reggel, amikor kijózanodott, ad­ta vissza. Délelőtt 11 órakor Be­recz ittasan érkezett haza, s kö­zölte feleségével, hogy elutazik, szüleihez. Az asszony 20 perc múlva a ház vége felől lövést hallott. Nyomban értesítette a mentőket és a rendőrséget. A féltékeny embert — aki főbe­lőtte magát — azonnal elsőse­gélyben részesítették és beszál­lították a kalocsai kórházba. A kórházba szállítás után tíz perc­cel azonban meghalt. Az eddigi nyomozás megállapítása szerint Berecz féltékenységből követte el tettét. Gémes Gábor Magyar ~'róküidöttség utazott a Szovjetunióba A magyar—szovjet kulturális és tudományos együttműködési munkaterv alapján hétfőn író­küldöttség utazott a Szovjetunió­ba. A delegációt Király István vezeti. Tagjai: Fodor András, Juhász Ferenc, Papp Lajos és Simon István. 10. Gondoljon arra: ez a lány ti­zennyolc éves korában halálo­san szerelmes volt egy férfiba, aki külsőre eléggé hasonlít ma­gához. Ilyen típus, mint ön. Ezt kell kihasználni. De nehogy el­szólja magát... Ha semmiképpen sem menne, próbálja meg ital­lal. Le kell itatni, s ha egy nőt leítatnak, már szétdobja a lá­bát... Ért engem? De azt hi­szem, menni fog udvarlással is. Ügy eredményesebb, mint erő­szakkal. És még egyet. Ha már birtokában van az anyagnak, a B. 12-est el kell tennie láb alól. Sípos kérdőn nézett az ezre­desre. — A szakaszvezetőt. Isten őrizz, hogy faggatni kezdjék. Pusztuljon, de nyom ne ma­radjon utána. Ügy, ahogy ta­nulta. Ez nagyon fontos, és nem bízhatjuk a B., 26-osra, mert kockáztatnánk a hálózatot. Neki még további feladatai lesznek, maga meg úgyis visszajön. Sípos visszahelyezte a „kis- ujját”, ami tulajdonképpen nem volt más, mint egy ügyesen megoldott fényképezőgép, az új tökéletes, plasztikus másával. A rózsaszín köröm alatt helyezték el a lencsét, s ha valaki egé­szen közelről vette szemügyre Sípos bal kezének kisujját, ak­kor sem látott mást, mint egy hajszálvékony vágást. A bőr és műujj tökéletes összhangban volt, a legfigyelmesebb szemlé­lő sem tudta volna felfedezni a különbséget. Legfeljebb akkor lehetett gyanús, ha Síposnak a bal kezével is fognia kellett valamit, mert ilyenkor a kisujj mereven elállt a többitől. De ezt rá lehetett fogni átmeneti bénaságra, porcleválásra is. Egyébként az iskola valamennyi tanulóján elvégezték ezeket a plasztikai műtéteket, csak az egyiknek a kezén, a másiknak a szemén, a harmadiknak a fej­bőrén. — És most, Sípos úr, ismétel­je el röviden a feladatot. — Kérem. Átérkezés. Buda­pest. Beutaló! Találkozás turis­tákkal! Üdülés. Ismerkedés a lánnyal. Á többi a helyszíntől

Next

/
Oldalképek
Tartalom