Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-17 / 269. szám
1963. november 17, vasárnap 3. oldal Vége a szép időnek — írtuk tegnapi számunkban a meteorológiai jelentés címéül. „Szép időre nem számíthatunk" — jósolták a központi előrejelző osztályon. S ha még kacérkodik is a napocska — előbukkan olykor — már előkerülnek a melegebb holmik, mint például ez a divatos, prémmel díszített szürke télikabát, melyet a Kecskeméti Állami Aruház egyik divatbemutatóján fényképezett le fotóriporterünk. Ki is volt az a mézeskalácsos? A méz édeskés és a liszt friss, nyers illata csapja meg az orrunkat, amíg a nagy udvaron keresztül a műhely felé tartunk, ahol Kirschner András mézeskalács-készítő — ennek a valaha virágzó, de napjainkban egyre inkább már csak kuriózumszámba menő szakmának a mestere — fűti a kemencét, formálja a sokféle mézeskalács-figurát. Kalocsa szívében van a műhelye, amelyben tíz év óta egyhuzamban dolgozik. — Már jóformán gyerekfejjel elsajátítottam a szakmát — mondja. — Tizenhárom éves voltam, az első világháború első évében, amikor inasnak mentem. Négy év múlva szabadultam fel tolnai születésű mesteremnél, Ribári Jánosnál. Tolna megye egyébként is a mézeskalács-készítés egyik hazája. Ott még ma is meglehetősen virágzik ez az ipar. A mi megyénkben, tudomásom szerint, ketten-hárman foglalkozunk még vele. Amíg beszélgetünk, fáradhatatlan kézzel alakítja és rakja tepsibe a huszárokat, szíveket; a ló-, bicikli-, és nyuszi-figurákat. Keresem a híres, nótákban is megénekelt nagy tükrös szivet, de a mester legyint. — Ma már nem kapós. A fiatalság kevésbé romantikus, legény a lánynak inkább cukrot, csokoládét vesz. A mi portékánkat leginkább az apróságok kedvelik. Kirschner András lovaskocsival járja a búcsúkat, vásárokat. A vasárnap a legfőbb munkanap. Évek során át jól megrögződött az emlékezetében, hogy hol, mikor van ünnepi alkalom: most vasárnap Hajósra, majd Foktőre viszi az árut. Mint mondja, a legkelendőbbek az olcsó egy- és félforintos órák, almák, a kakas és a hegedű ... Napjában pár száz darabot készít el belőlük a szénfűtéses kemencében, amelybe egyszerre két tepsi fér. A nullásliszten kívül — amelyből havonta mintegy 60 kilogrammnyit dolgoz fel — a krumplicukor és a méz az alapanyag; a „szimpla” mézescsókba ízesítőként fahéj, szegfűszeg is kerül. Élesztő helyett szalalkálival „fűvaí^a fel” a tésztát. A sütés után a figurák cifrázása következik, méregmentes piros ételfestékkel. Sütés — cifrázás — vásározás: ez a három elfoglaltság tölti be váltakozva a napjait. Mikor a szakmai utánpótlás iránt érdeklődünk, kesernyésen mosolyodik el: — A lányom már a „paprika- gyárban” dolgozik: a vejem kitanulta ugyan a szakmát, de ő is másutt helyezkedett el. Halódó iparág ez, kérem, az idő túlhaladott bennünket. Pár év múlva már csak a lexikonok árulják el, lei is volt az a mézeskalácsos ... Leveri a tenyeréről a „nyersanyagot”, hogy elbúcsúzhassunk. Az apró szivek fillémyi tükrei hunyorogva1 verik vissza a liszttel behavazott műhelybe tűző novemberi napfényt. A polcokon, glédában, merev me solyú huszárok, télapók sorakoznak... JÖEA TIBOR Lemondás vagy visszahívás Egyik tanácsi szervünk bejelentései között tallózgattunk a közelmúlt napokban. A vb elé kerülő jelentések között tanácstagi helyek megürese- déséről is olvashattunk. Kíváncsian nézegettük a rövid névsort, amely arról számolt be, hogy néhány tanácstag lemondott megbízatásáról, illetve valamilyen ok folytán megüresedett a választókerületi helye. Egy elvtárs meghalt, ezt említi is az írás, a többieknél azonban nem derül ki. mi okozta a lemondást. Elköltözött, vagy talán betegség folytán nem tudja vállalni tovább ezt a fáradságos munkát? Mindez előfordulhat, s ilyenkor, nyilvánvaló, új tanácstagot kell választani majd a régi helyett, s ki kell tűzni a választást a felsőbb szerveknek. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor az egyik tanácstag lemondásának okát kutatva kicsit restellkedve jegyezték meg a vb vezetői, hogy az illető nemrégiben kapott fegyelmit, különböző erkölcsi botlásai voltak, tehát méltatlanná vált a választók bizalmára. Ezért „kellett” lemondania tanácstagságáról. Értetlenül nézhettünk, mert rögtön magyarázkodni kezdtek mondván: Már az egész járásban tudnak az ügyről, nem lehetett titokban tartani tovább, különben is megérdemelte az illető, hogy „lemondassák”. Sajnos, nem tudtak bennünket megnyugtatni ezek a hoz- záfűzések, s látszott: nem egy malomban őrölünk. Mi ugyanis a „lemondás” tényén lepődtünk meg, s nem azon, hogy az illetőnek mindenképpen távoznia kell a tanácstagok közül —, s méghozzá nem is szépszerével. Ez természetes volt számunkra, s természetes ilyen esetben minden egyszerű választópolgár számára is. Mi volt hát a meglepődésünk oka? Az a — csupán formainak látszó — kérdés, hogy az illetőt a tanácsokról szóló törvény értelmében vissza kellett volna hívni a tanácstagságától és nem „lemondásra” bírni. A kettő között nagy különbség van. A lemondás oka ugyanis lehet sokféle — mint már említettük is —, de az a tanácstag, aki „eljátszotta a becsületét”, nyilvánvalóan nem a saját jószántából válhat meg a tisztségétől, nem tőle függ, hogy „lemond”-e arról vagy sem, hanem magatartása révén szinte kizárja magát ebből a közösségből, s a törvény értelmében vissza kell hívni megbízatásától. Természetesen a visszahívás bonyolultabb dolog, mint az egyszerű lemondás. Míg a lemondást a tanácsülés tárgyalja meg, s az dönti el, hogy a lemondást elfogadja-e vagy sem, a visszahívásra a Hazafias Népfront helyi szervének kezdeményezésére az adott területen összehívott jelölőgyűlések tehetnek javaslatot. Ezt a javaslatot terjesztik azután a tanács elé. A tanács e javaslat alapján nyilvános választógyűlést hív össze, amelyen ismerteti a visszahívásra vonatkozó javaslatot. A gyűlésen a választók nyílt szavazással döntenek a visszahívás kérdésében. A visszahívás kimondásához legalább a választók felének a jelenléte és a jelenlevő választók több mint felének a szavazata szükséges. Ez tehát — mint mondani szokás — „nem gyerekjáték”, módja és lebonyolításának feltétlen demokratizmusa és szélessége is bizonyítja: erkölcsileg nézve semmiesetre sem azonos az előbbivel, vagyis a lemondással. De nyilván pontosan ez volt a célja a törvény megszövegezőinek. A visszatartó erő, amely nagyon is el kell, hogy gondolkoztas- son minden tisztségviselőt: ér- demes-e megkockáztatni a nyilvános megbélyegzést és elítélést. Hiszen a visszahívás ily módon felér egy társadalmi bírósággal. Ez nem is baj. Csak az a baj, hogy a tanácsok egy része —, amikor pedig indokolt volna a visszahívás — inkább az egyszerűbb, kevesebb fáradsággal és munkával járó „lemondást” választja, illetve fogadja el. Kimondva vagy kimondatlan ebben néha az a megbocsátó igyekezet is benne van. hogy ugyan miért szégyenítsük meg az illetőt a nagy nyilvánosság, a választópolgárok előtt, hiszen még hasznát vehetjük munkájának a továbbiakban. S hogy ezzel mennyit ártanak az illetőnek, s éppenséggel nem segítik a tanulságok levonásában, a legmélyebb önbírálatban — az bizonyításra sem szorul. Anélkül, hogy holmi „példa statuálására” hívnánk fel a figyelmet, mert ez szintén helytelen lenne, úgy véljük, nem árt elgondolkozni az előbbieken. F. TÓTH PÄL Kutyáiról demonstrációnak, ezért értesülhettünk azóta a kutyaügyi kooperáció érdekes fejleményeiről. Először azt vettük hírül, hogy a Siófoki Háziipari Szövetkezet amerikai megrendelésre 12 ezer kutyakosarat készített. Ezt nemrég egy második szenzáció követte. Az amerikai élelmiszeripar legújabb „vívmányaként” túlhízott kutyák részére fogyasztószert hoznak forgalomba. A kutya-társadalmi élet ilyetén fellendülése lelkesítette hazánkban az ügy buzgó híveit arra a nagystílű kezdeményezésre, amiről legújabban tájékoztattunk országot-világot. A tél folyamán Budapesten kutyabált rendezünk. A magyar kutya-történelem már büszkélkedhet hasonló horderejű demonstrációval: mint emlékezünk rá — egyszer volt nálunk Budán kutyavásár. Most lesz kutyabál is. Hogy esetleg mólettebb testalkatú kutyáink ne kisebbségi érzéssel ropják majd a francia négyest, mazurkát, palotást, twistet a kutya-vígadóban, ajánljuk illetékesek figyelmébe az említett amerikai kutya-fogyasztószer beszerzését. Mén idejében szólunk! (TÓTH ISTVÁN TRAVEN Az irodalom iránt érdeklődőik soraiban barátommal együtt engem is régóta izgatott a világhírű író, Traven kiléte. „A taliga”, az „Akasztottak lázadása”, az „Embervásár Mexikóban”, „A halálhajó”, -s több más rangos irodalmi mű alkotójának ugyanis fedőneve a Traven. Hogy ki forgatja e név mögött a tollat, négy évtizeden át a titok sűrű homálya fedte. Nemrégiben aztán egyik országos lapunk több külföldi kutatónyomozó hosszas felderítő tevékenységének eredménye alapján nyilvánosságra hozta, hogy Traven a huszas évek táján bajor forradalmár újságíró és szerkesztő volt, majd a tengerentúlra emigrált, ahol 78 éves fővel ma is ÓL Addigi gyakorlatához híven különböző álnevek alatt jelenttette meg írásait, míg végül kikötött a szóban levő mellett. — Nemcsak a művei miatt becsülöm — mondta barátom. — Azért is, mégpedig rendkívüli módom, mert alkotásait fontosabbnak tartotta, mint saját magát. Nem igényelte a személye iránti hódolat megnyilvánulását. — Ém is így vagyok vele. — Amikor kutatni kezdték, hogy kicsoda, hova való tulajdonképpen, én egyet biztosan tudtam. Azt, hogy nem kecskeméti. _?! — Mert „hírős” vámosunkban ismerek vagy féltucatnyi embert, aki fűmek-fánák hangoztatja, hogy író, pedig..., pedig nem is írtomég semmit. ' - - Tarján István Mai emberek Axépítésvezető — Ugye, milyen rendes ember? — fordul most felém a vb titkárságán dolgozó egyik fiatalasszony, aki hallgatta a beszélgetésünket. — Nem ismer ez a Józsi bácsi fáradságot, pedig beteg. A gyomra miatt régen a kórházba kellett volna mennie, de nem kíméli magát. Gyakran már reggel hat órakor az irodában van. Rajzol, tervez, végzi a „papír-munkát”. És ha valaki véletlenül este vetődik a tanács- házára, nagyon sokszor itt találja. Mert mindig csak a munka, a város érdekei... Az elnök elvtárs már neheztel is rá, hogy az egészségét így hanyagolja ... Amint hosszú, lépteivel végighalad Kiskunhalas utcáin, Mu- esi Józsefet sokan köszöntik. Ismerik, s nem véletlenül. Lelkiismeretessége és a szorgalma miatt igen népszerű. A társadalmi munka irányításához úgy ért, hogy több millió forint megtakarítást ért el a város, amit más közhasznú dologra lehetett fordítani. Akik* a szép, fedett vásárcsarnok és számos más létesítmény építése során ismerték meg. tisztelettel veszik körül. Azok is, akikkel évek óta együtt dolgozik, az értelmiség fiatal jelöltjei, akiket a műszaki pályám való elindulásukban oly sok szeretettel segít, s azok, akikkel az egész napi fáradhatatlan munka után a gimnáziumi osztály padjaiba ül. M©rt az ide s tova ötvenéves Mucsi József —, aki harmincöt esztendeje az építőiparban dolgozik és tíz éve építés- vezető — tanul is. A ma emberére jellemző vasszorgalommal pótolja azt, amire ifjú korában nem volt lehetősége. Ám egészségének ápolására munkatársi környezetének kellene rászorítania, mert erényeire, emberi értékeire sokáig szükségünk van még! PERNY IRÉN — Munkánk? Hálistennek bőségesen akad! Év közben huszonnégy lakásra kaptunk állami beruházást és ez bizony nagy nyereménye a városnak. Igaz, a feltételek alaposan szorítanak bennünket. Arról van ugyanis szó, hogy ha az építkezés bármilyen okból a következő évre tolódna át, a kivitelezés fennmaradó költségeit tanácsunk köteles fedezni a községfejlesztési alapja terhére. S ha csak egymillió forint értékű munka húzódik is át, ez azt jelenti, hogy egy kilométer úttal kevesebb épülhet jövőre. Pedig arról nem mondhatunk le, nagyon kell a jó út! Ugye, meg lehet érteni, hogy a mi számunkra semmi sem lehet akadály? Szerencsére a szaktársak nagyon megértőek, szívesen és nagyon lelkiismeretesen dolgoznak szombat délután és vasárnaponként is. Három épület már tető alatt van. Elnézem ezt a magas, szikár embert, sápadt arcának barázdás, fáradt vonásait. Hallgatom egyszerűen, de határozottan csengő szavait, s valami nagy tiszteletfélét érzek iránta. Menynyi-mennyi felelősségérzet hatja át! Mintha egyedül az 6 vállát nyomnák a város fejlesztésének feladatai, gondjai. Rövid beszélgetésünk után Mucsi József, a kiskunhalasi városi tanács vb KÖFA csoportjának építésvezetője elbúcsúzik. Sietős léptekkel igyekszik a dolgára. Építési anyag után kell futnia, egyik, másik, a harmadik munkahelyre látogatnia. Mert itt is, ott is várják, szükség vari az útbaigazításaira, tanácsaira A három és fél millió forint értékű lakásépítés mellett az c irányításával alakul ki a helyi vastömegcikkipari vállalat új telephelye, épül a közel kilencezer négyzetméter járda és folyik számos egyéb tanácsi ház: kezelésű munka. Mi aztán igazán elmondhatjuk, hogy nálunk a kutyáknak is aranyéleiük van. Mit meg nem teszünk érdekükben, hogy fejlődjenek, jól érezzék magukat, és öregbitsék a magyar kutya-társadalom hírét-nevét a nagyvilágban. Tmhol, ni Tavasszal, közelebbről április 21-én az Állatkert pálmaházánál rendeztük meg az idei kutyakiállítás — első menetét. Ezen a napon 230 puli, pumi, kuvasz, komondor, vizsla, sima- és drótszőrű foxterrier és tacskó vizsgázott az érdeklődők nagy serege és a bíráló bizottság — ezúttal valóban szőröző — tagjai előtt. Ami „emberi vonalon” nem lehetséges, a kutyáknál erre is hajlandók voltunk. A hagyományos szépségversenyen 45 boldog tulajdonos vette át az első helyezettnek kijáró aranyérmet. Negyvenöt kutya — és mind első! Nagy dolog. A kiállítás második félidejét is beszámítva, 16 kutyafajta 500 példányát rangsorolták a tavaszon. Bizonyára nagy visszhangja támadt világszerte a kutya-
