Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-11 / 238. szám
1963. október 11, péntek 3. oldal Äz első gép Nemcsak indiszkréció Ott áll az udvaron a Szuper Zetor. Űj gép. Egyetlen karcolás sincs üdezöld testén. Á!1 az ágasegyházi Aranykalász Tszcs udvarán. Első traktora a közös gazdaságnak. És a községnek is. A csoport a gépesítést illetően megelőzte másik két helybeli társát, a Mathiász és a Békegalamb Tszcs-t. — Kétévi gazdálkodás után szereztük a gépet — mondja az irodában Szűcs Gábomé könyvelő. — Ekével együtt 128 ezer forintba került. Nem hitelre vettük, készpénzzel fizettünk. iVem rosss kezdet Két év után mindenesetre nem rossz kezdet. S véleményünk e tekintetben megegyezik Fekete Mihály elnökével. Elmondja, hogy 12 évvel ezelőtt az itteni állami gazdasági üzemegységnek is csak egy ócska Lanz-Bulldogja volt. És ma már — gép-gép hátán. Egyik korszerűbb, mint a másik. tos, s jelenleg is az. Majdnem kétszáz holdunk van belőle. Jól termő. Holdanként huszonhárom mázsa átadására szerződtünk, de több lesz az átlag. Nem vitás, szükség volt a gépre. A gazdák ötszáz hold szántót művelnek. Eddig a Jakab- szállási Gépállomással volt szerződésük, de az nem mindig tudott traktort a kellő időben küldeni. Szőlőtermesztés, sertéshizlalás Most hát ez is rendeződött. Mi tette lehetővé? Kétségkívül a közös jövedelem. Abból származott az új székház is. A gazdák évente és aranykoronánként 15 forinttal járulnak hozzá a fel nem osztható és a közös üzemviteli alaphoz. Növeli ezt a szőlő és a gyümölcs értékesítése után járó nagyüzemi felár, meg a negyven hold nádas, amiből az elmúlt télen 14 ezer forint termesztették, de a hizlalást nem kismértékben segíti a közös daráló, illetve az abból származó vámőrlemény is. Tavaly az egy holdra jutó tiszta jövedelem több mint 500 forint volt. Pedig a szőlőről igen gyenge termést szüreteltek. 4. traktoros hazajött Megvan a gép, de hát vezető kell hozzá. Van is. Kovács István személyében, éppen ott van az irodában, traktoros overálban. — A könyvelőnő SZTK-bejelentőt állít ki részére. A Kerekegyházi Gépállomáson dolgoztam eddig — mondja. — De hazajöttem. Idevalósi vagyok. Apám is ennek a csoportnak az egyik gazdája. Már bejáratta a gépet. Pár óra múlva indul szántani. A csoport első gépével. De a traktor, mivel gyorsjárású, szállításra is kitűnő lesz. Nemcsak az Aranykalász, de — ha szükség lesz rá — a másik két csoport részére is. H. D. Levél érkezett postán az egyik bajai vállalathoz. Az ügyrendi előírás szerint a titkárnő felbontotta a borítékot, s a benne levő ügyiratot továbbította a vállalat vezetőjéhez. A másfél oldalas ügyirat a bajai járásbíróság P. 21082/ 1963/4. sz. ítéletét, valamint annak indokolását tartalmazta — a gyárban dolgozó X és X-né válóperes ügyében. A vállalatvezető végigolvasta a terjedelmes iratot, és így — akarva-akaratlanul is tudomást szerzett X-ék házasságának történetéről, annak legintimebb titkairól, nemkülönben az erre vonatkozó orvosszakértői véleményről is. A teljes áttanulmányozás után a vállalatvezető végül is tudomásul vette a vállalatra vonatkozó néhány sort, mely szerint X fizetéséből az ítéletben meghatározott gyermektartási összeget le kell vonni. Ezután az ügyiratot szabályszerűen iktatták, majd a könyvelés vezetője — szintén a kötelességszerű végigolva- sás után, a bérelszámolókhoz juttatta. Ök szintén „átrágták” a másfél oldalt, és X bémyilvántartásán előjegyezték a letiltás összegét. A fentieket megfontolva, önkéntelenül is felmerül a kérdés: szükséges volt-e teljes egészében megküldeni a szóban forgó vállalat részére az ítéletet és annak teljes indokolását? Elengedhetetlenül szükséges volt-e a gyárban dolgozó peresfelek hálószobatitkait az üzem adminisztrációja előtt feltárni? Szerintünk egy kis figyelmességgel és jelentéktelen többletmunkával könnyen elkerülhetők lennének hasonló esetek. Elegendő lett volna ez alkalommal is egy ötsoros kivonat az ítéletből; ami a vállalatra tartozik. —i —or — Kevés a ló nálunk — teszi hozzá. — Az itteni gazdák különben sem jeleskedtek soha a lótartásban. A szőlő volt a fonvolt a tiszta haszon. Nem is szólva a már átadott és idén hizlalt 50 sertésről. A takarmányt ötven hold közös szántón Tíz óra a vagonrakodásnál — Az újságíró élményei — Változik a világ — Nem olyan nehéz, csak szokatlan — biztatom magam. Hangosan csak ennyit mondoK: — Mintha kiabáltak volna ne- ktink... Jól hallottam. A szerelvény végiben vasutasok tűnnek fel. Az apró lámpák, mint szentjánosbogárkák fényei — cikáz— Nem bírja már a kocsi. Az utolsó szállítmány, amit elviszek — jön felénk a gépkocsivezető. Feri bácsi krákog egyet. A téglapor már nekem is mar- dossa a torkom. Ez a negyedik fuvar lesz. A rakodótér már tele van. A végén hagyunk kis helyet, hogy berakjuk a vagon Motorkerékpár vesztegel az országút szélén. Két fekete ruhás asszony áll mellette. A fiatalabbik a kuplungot babrálja, útitársa, az idős néni aggodalmas arccal figyeli -munkáját. Segíteni, sajnos, mi sem tudunk, de legalább együtt szidjuk a Pannóniák védőszentjét Kovács Ferencnével, a lajosmizsei Búzakalász Tsz gazdájával, aki bosszúsan mondja, hogy már két éve vezet, de ilyen még sohasem történt vele. Lajosmizsére igyekezett anyósával az autóbuszhoz, és pont most makacsolta meg magát a motorkerékpár. — Sebaj, mi is arra megyünk, elvisszük a nénit szívesen. Kovács néni örömmel fogadja az ajánlatot, s amíg a faluig érünk, arról beszélgetünk vele, hogy mi a véleménye menye — számára biztosan szokatlan — szenvedélyéről. — Hát, bizony, helytelennek tartom — mondja útitársunk. — Én már hetvenkét éves vagyok, de most ültem először ilyen masinán. — Milyen érzés volt? — Nem tudom én, kedveseim. Mindig csak az járt az eszemben, hogy jaj istenem, le ne essek róla. Nem illik már egy ilyen magamformájú asszonynak a motorozás. — Fiataloknak illik-e Kovács néni szerint? Kicsit gondolkozik, latolgatja a választ, aztán elmondja, hogy amikor fiatal volt, még azt az asszonyt is megszólták, aki kerékpárra ült. No, de azóta sokat változott a világ, és ismer olyan lányt is, aki „agronómus”, lóháton jár és dirigálja a férfiakat. Megérkezünk Lajosmizsére. Kovács néni fürgén felszáll az autóbuszra, és otthonosan elhelyezkedik a hátsó ülésen. Lám, azt, hogy gépkocsival utazik, már természetesnek tartja. II. — Mennyit hoznak? — fordul Feri bácsi felé a vízmű portása. — Egy vagonnal. Lesz vagy négy forduló. A távolból betonkeverő gép zaját hozza felénk a szél. Ide látszik a lámpa fénye is. Fel-fel- tűnik egy-egy ember sziluettje. Nagy területen van az építkezés. Éjszaka is dolgoznak. — Hát, kéne egy kis eső — mondja az éjjeliőr. Az égboltra pislant. — Talán hajnal felé... Megindulunk a zsombékos talajon. A teherautó is megfordult. Elöl az öreg, nagy botjával. — Ehun vanank a téglák —■ mutat az egyik rakásra. — Két vagy három napja hozták ... Elvakít a fényszóró. A kocsi motorja „birkózik” a kátyús talajjal. Leáll. A „pilóta” dühösen !ép ki a fülkéjéből. — Az istenit...! — sziszegi a foga között. Nagyot rúg a kerékbe. — Hát nem defektes lett ez a dög! Négy kerék van hátul. Az egyik kilyukadt. Odamegyek hozzá; — Be kéne állnom. Kampec a tragacs.: s — Majd a következő fuvarral kevesebbet hozunk — jön oda Feri bácsi is. — Talán bírja a három kerék. Lehajtjuk a teherautó oldalát. Hozzálátunk a lerakáshoz. Sokat időztünk feleslegesen. Sietni kell. — Csak rendesen ám::. — szól az éjjeliőr búcsú helyett. Nem köszön el, hiszen találkozunk még. — Ha aztán kell valami, csak szóljanak be értem — teszi hozzá barátságosan. Forró percek A vasútállomáson vagyunk. Ölomnehézzé válnak a tégladarabok. Talán három sor, és telve ismét a kocsi. Vagy lehet, hogy négy is? nak. — Tíz perc múlva tolatunk. Addigra fejezzék be... — És meddig tart? — kérdezi munkatársam. — Egy óra az egész. Forduljanak egyet. — Fél fuvarral? — Találjon ki jobbatl <.» — és tovább mennek. Feri bácsi dühösen a kupacra dobja a kezében levő téglákat. — így megy ez éjszakáról éjszakára. — Zsebébe nyúl. — Gyújtson rá, szaki. Vagy inkább hajtsunk.;.? A cigaretta a felső zsebbe kerül, Gőzerővel dolgozunk. Minden pillanat drága. Már mindkét tenyerem ég. Forró perceink vannak a hideg éjszakában. — Hagyják abba, jön a mozdony*. — kiabálják felénk a vasutasok. A felesleges „jószívűség” Ugrás a vagonról. A körúton haladunk. Vacsora. Feri bácsi májas kenyeret ken nekem is. Tudja, hogy nem hoztam ennivalót. — Csak egyen nyugodtan. Van bőven... — Nagyot harap a kenyérből. — Ezt csinálják mindig. Mármint a tolatást. Aztán az AKÖV meg nem fizeti a bért az alkalmiaknak, ha nincs kész időre a munka. így járt a múlt héten az Illés Mihály is. Lakitelekről jött be dolgozni. Száznegyvennégy forinttal lógnak neki:. t Nem ismeri őt? Nagy ívben repíti ki az ablakon az üres konzerves dobozt. középén felhalmozódott törött darabokat is. — Mondja ezt a főnökségnek — dörmögi a kollégám. — Megmondom én ott is! Meg bizony! — fogadkozik a „pilóta”. — Nincs pótkerekem. Hát hogy a fenébe menjek azon az átkozott úton? Megállunk a szállítmányozási főnökség előtt. Bent az ügyeletes alszik az íróasztalon. Morogva bújik ki a bundából. — Mennyi maradt még a vagonban? — Ezernyolcszáz darab. Feri bácsi nagy komótosan kis papírt húz elő a zsebéből. — Nézze már meg a vagonnaplót, főnök úr, hogy mennyi is volt a kocsiban. Mert a bárca- cédulán az eredeti terhelésnek 240 mázsát írtak; Álmos szemekkel nézi a sűrűn teleírt lapokat. Megtalálja. — Igen. Ötven mázsát elhordták tegnap a mi fuvarosaink. Maradt még százkilencven. — Nekünk este az a sport- zakós férfi azt mondta, hogy százkilencvenből vittek el már ötvenet, de az egészet nekünk írja majd. Felesleges ez a „jószívűség”; Nekünk is van szemünk. Kitölti a papírjainkat. Ketten százharminchárom mázsát szállítottunk el az éjszaka. Ha nincs defekt Hajnal van. Most indulnak az első helyi járatok. A buszállomásnál állunk. Gépkocsink már elfordult a sarkon. A garázsba tart. Búcsúzunk. Nehéz az elválás a tízórás közös munka után. Feri bácsi — bár lenne dolga — sem akar indulni. Magamra te- rítem a kabátom; — Fáj? — a kezemre mutat. — Á, dehogy! — nevetek. S égő tenyeremet a zsebembe süllyesztem. Délelőtt az állomás előtt találkozunk. Ö már fél nyolckor felvette a pénzt. — Ötvenhárom forint — szedem elő a ropogós zöld tízeseket, meg a csörgő aprót. Az éjszakai munka anyagi eredménye. — Ha nincs defekt, még több is lehetett volna — teszem hozzá. Aztán szótlanul, lassan lépkedve indulunk a sétányon. A város felé.:. KOVÁCSI MIKLÖS Békés Dezső Öszmtén Találkoztam Galagonya Dezsővel és megkértem, tegye a kezét a saját szívére és mondja el őszintén, kertelés nélkül, minden aggályoskodást félretéve, mi a véleménye rólam. Galagonya értelmes, okos tekintete végigmért, elmosolyodott és így válaszolt: — Kedves barátom, veled szemben nem nehéz őszintének lenni. Ott nehéz, ahol az őszinteség kiábrándító, fájdalmas és leleplező. De nálad ilyenről szó sincs. Rendkívül szimpatikus, kedves, megnyerő modorú fickó vagy, akivel néhány percet eltölteni is tiszta felüdülés. Ne pirulj, valóban így van. Az emberek szeretnek szerénységedért, amelyet talán egy kicsit túlzásba is viszel, s ez lehet az egyedüli hibád csak, hisz tudásod, műveltséged, látóköröd minden vitán felül áll. S ha még ehhez hozzáveszem, milyen péjldás apa, férj, barát és elvtárs vagy, úgy gondolom, sikerült megrajzolni rólad azt a képet, amely még mindig csak szerény mása a te valóságodnak — rázta meg a kezem Galagonya és ráztam meg én az ő őszinte, tárgyilagos és mélyen elemző kezét. Két hét múlva áthelyeztek egy másik vállalathoz, szerényebb beosztásba, de magasabb fizetéssel, saját kérelmemre, mert tibetiül tanulok, s tanulmányaimban akadályozott igazgatói beosztásom. Újabb egy hót múlva hallom, hogy Galagonya volt vállalatom egyik összejövetelén tömören így fogalmazta meg rólam alkotott őszinte véleményét: — Ilyen ostoba marhát még nem láttam bőgni a jászol előtt... S ráadásul milyen nagyképű, durva és faragatlan fickó... Nem csodálom, hogy retteg tőle mindenki, s elsősorban retteg a családja... — mondja Galagonya és melegen, őszintén megrázta új igazgatója kezét. .. Tegnap találkoztam Burbolyával, osztályom egyik dolgozójával, aki megrázta kezem és őszintén, kertelés nélkül kezdte mondani: — ... rendkívül szimpatikus, megnyerő fickó vagy, akivel néhány percet eltölteni is tiszta felüdülés... Adtam neki egy akkora pofont, hogy a csillagos eget is trappista sajtnak nézte... Előlegben! Gv- e.
