Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-09 / 236. szám

1963. október 9, szerda 3. oldal Juhhodáíy Az akasztói Béke Tszcs nem­rég elkészült három — egyen­ként 600 férőhelyes — jühhodá- lyát ábrázolja képünk. A léte­sítményt nagyrészt saját erőből építették a csoport gazdái. Két­éves működése óta a gazdaság már a második majorközpontot hozta létre ezúttal. Szükség van rá, hiszen jövőre csaknem öt­ezer juhot tenyésztenek. Tavasai tervek és ígéretek tükrében Hol vannak a kitüntetett KISZ-fiatalok? „Nyájat a pásztorra Nyájat a pásztorra, pénzt a takarékszövetkezetre bízzuk.” — Tgy szól a hartai takarékszövet­kezet falán levő plakát. Szor­galmasan tilinkózó öreg juhász is látható a felhíváson, mögötte katonás sorban vonul a forint­nyáj. — Megfogadja-e a falu lakos­sága a jó tanácsot, pénzét a „pásztorra”, azaz a takarékszö­vetkezetre bízza? — kérdez­tük Festő Károlytól, a takarék- szövetkezet vezetőjétől. Festő elvtárs elmondta, hogy 1958-ban alakult a szövetkezet, 180 taggal. A 200 ezer forintos kezdő betétállomány két év alatt egymillióra növekedett, és 1961- ben bekapcsolódtak a termelő­szövetkezeti tagok járandóságá­nak kifizetésébe is. Ettől kezd­ve már ugrásszerűen nőtt a készpénzállomány, hiszen az el­múlt évben is egymillió 300 ezer forintot hagytak bent a taka­rékszövetkezetben zárszámadás után a tsz-gazdák. Mindössze öt év telt el az ala­kulás óta, s ma már 3,5 milliót számlál a szövetkezet betétál­lománya, 600 hartai gazda gyűjti itt a nagylány bútorára, vagy a rádióra, televízióra valót. Ki is nőtte a szövetkezet az apró he­lyiséget, rövidesen új irodát kap. Igazi kis falusi bank lesz ez már, fejlődése szemléletesen do­kumentálja a szövetkezeti gaz­dák életszínvonalának emelke­dését. B. D. Még a tavasszal Kecskemé­ten, az úttörőházban, a KISZ megyei bizottsága összehívta azokat a fiatalokat, akik a me­zőgazdasági munkaversenyben kiváló eredményt értek el. Traktoristák, kombájnvezetők, tehenészfiúk, zöldségtermesztő, baromfinevelő lányok tarka so­kasága telítette a termet. Sok ezer forintot, okleveleket és vándorzászlókat vittek innen haza a fiatalok és ígéretet tet­tek arra, hogy az idén még jobban megy a munka. A napokban felkerestünk né­hányat a kitüntetettek közül, hogy meggyőződjünk róla: való­ban jobban dolgoznak-e, mint tavaly, s az idén is számíthat- nak-e az elismerésre, ami tekin­télyes ezresekben „realizálódott”. Még pótolni lehet Először Tiringer Józsefhez, a Kunfehértói Állami Gazdaság traktorosához jutottunk el. A fiatalembert új házuk konyhá­jában találtuk, megérdemelt pi­henését töltötte: pár napja sze­relt le háromhónapos katonás­kodás után. — Jelenleg szabadságon va­gyok — mondja. — Nem is tu­dom, hol állok a versenyben, pedig a tavasszal beneveztem. A három hónap nagy kiesést je­lentett. Ez természetesen nem keserít el, mert bőven van még munka a gazdaságban, s ha nem is az egész „lemaradást”, de jelentős részét pótolni tudom. Az értékelés még soká lesz, meg aztán remélem, hogy figyelembe veszik majd, hogy három hóna­pig a „haza embere” voltam. A kis konyhában ezüst színű gőzkarikák ködfüggönye mögött ott díszeleg az oklevél. Vajon kerül-e mellé másik? Utunk következő állomása Kisszállásra, a Petőfi Termelő- szövetkezetbe, helyesebben szól­va Huczek Máriáék lakásához vezetett. A véletlen úgy hozta, hogy éppen odahaza találtuk a valamikori brigadérost, aki a Ennek már megint csák a játékon jár az esze! Három szánkó Reggelre nyugat felől felszakadoztak a sötétszürkén go- molygó felhők és egyszerre megszűnt bennem az a napok óta tartó szoronga­tó érzés, mintha egy nehéz fémku­pola alatt kellene élnem — kn tudja még mennyi ideig. Mosolyogva néztem az utcánkban ide- oda futkározó, majd valami nevetséges körtáncba csavaro­dó levélszemetet, s amikor kiértem a Szabadság térre és megpillantottam az öregtemplom tornya mögül leselkedő, de alig kétaraeznyi ezüstkék színét a felszabaduló égnek, önkéntelenül is füttyre csücsörödött az ajkam: fel a fej­jel, öreg cimbora — gondoltam magam­ban —, lesznek még arany fényű nappa­lok, csillagporos éj­szakák, s ibolyaszi- nű hajnalok! A Deák téren szinte megtorpan­tam, az ajkamról elkapta a füttyszót egy pajkos szélfic­kó és eliramodott vele... A színház felől különféle áru­val, ládákkal meg­pakolva imbolygott egy nehéz Belsped- kocsi és az első há­rom ládáról gúnyo­san felém mosoly­gott — három va­donatúj gyermek­szánkó. Borzongva begom­boltam a kabáto­mat, s észre sem vettem, hogy az ég alig kétarasznyi ezüstkékjén kisütött a Nap. Vass Imre tavasszal boldogságtól sugárzó arccal vette át Kecskeméten a 11 tagú brigád jutalmát, az ezer forintot és az oklevelet. — Kukoricatermesztési ver­senyben értünk el jó eredményt. Holdanként 40—45 mázsás át­lagtermés volt azon a területen, amelyet a KISZ-fiatalok gon­doztak. — Együtt van-e még a lány­csapat, és lesz-e jutalom az idén? — kérdezem, és azt vá­rom, hogy lelkendezve magya­rázza: most is oda siet, mert nem szeretnének lemaradni a munkaversenyben. Ehelyett azonban kézlegyintés a válasz. Mindenki máshol dolgosik — Az idén nincs semmi! Min­denki máshol dolgozik. A KISZ- titkár sem törődik velünk, illet­ve a többiekkel, nekem pedig most már annyi a munkám, hogy legjobb akaratom mellett sem jutna időm a brigád össze­fogására. Sokszor éjfélekig szá­molok idehaza, mert munkaegy­ség-számoló is vagyok ..; A kisszállásiak megirigyel­hették volna a Tompán látotta­kat. Itt a Szabadság Termelő- szövetkezetben Kiszely Marcella kitüntetett brigádjával talál­koztunk. A huszonnégy lány ma is együtt van, és szorgalmasan dolgozik. Néhány szót is csak úgy tudtam váltani velük, hogy mentem a krumlisor mellett, mert éppen a krumplit szedték. Versenyeznek. Tavaly elsők let­tek a zöldségtermesztési ver­senyben. Háromezer forinttal, s a legszebb vándorzászlóval tért haza Marcella az emlékezetes tavaszi „seregszemléről”. — Ebben az évben sem sze­retnénk alább adni, mint tavaly. Dolgozunk is rendületlenül. A jutalompénzből kirándulást tet­tünk a Balatonhoz. Csuda jól éreztük magunkat — mondja szemét hunyorgatva a „csapat- kapitány”. Mikor autónk kikanyarodik a krumliföldről, még sokáig lát­tam a hajladozó lányokat, akik telítve vannak optimizmussal, életkedvvel és tenniakarással. Ügy tűnik, hogy nem is a nap, hanem az ő fiatalságuk, jóked­vük ragyogja be a tompái ha­tárt. Az aranykoszorús Jelvény gazdája Négyszögletes, piros kis do­bozt vesz elő az asztalfiókból Dudás József, a kelebiai Vörös Csillag Tsz állattenyésztési ag ronómusa. — Ezt kaptam a tavasszal — teszi elém. Kinyitom a doboz­kát: aranykoszorús KISZ-jel- vény van benne. — Amikor ide kerültem a tsz-hez, nem volt KlSZ-szerve- zet. Én hoztam létre huszon­négy taggal. Azóta is együtt vagyunk, s állíthatom, hogy jó. erős az itteni ifjúsági szervezet. A KISZ-ista fiúk, lányok ott a termelőszövetkezetben nem fanyalognak a munkától, s ha a szórakozásnak, művelődés­nek eljön az ideje, abból is ki­veszik a részüket. A kitüntetett fiatalok — mint ahogy a fentiekből látjuk — leg­több helyen nem tétlenkednek. Nem csalódott bennük a KISZ megyei bizottsága, amikor át­nyújtotta nekik az oklevelet. Sajnos, azonban találtunk olyan helyet is, ahol a fiatalok a „ba­bérjaikon” ülnek, habár pél­dául a kisszállási Szabadság Tsz elnöke, s a vezetőség támo­gatná munkájukat. Nekik kel­lene tehát megfogni a dolog végit, s ha elsők nem is lenné­nek, bizonyára szép eredménye­ket tudnának még elérni; GÁL SÁNDOR Étkezés - pihenés A Jakabszállási Gépállomás MSZMP alapszervezete a leg­utóbbi taggyűlésen határozatot hozott a traktorosok szociális körülményeinek és munkaviszo­nyainak fokozottabb ellenőrzé­sére. Galló Istvánnéval, a pártszer­vezet titkárával arról beszélget­tünk: hogyan hajtják végre ezt a határozatot, s milyenek je­lenleg a gépállomás dolgozóinak szállás- és étkezési lehetőségei. — A munkahelyek szétszórt­sága miatt — (hiszen számos munkahelyünk van a körzeten kívül is) lakókocsi nem minde­nütt áll traktorosaink rendelke­zésére. Ilyen esetekben feltétle­nül gondoskodunk részükre meg­felelő lakásról. Élénk figyelemmel kísérjük dolgozóink étkezései lehetősé­geit is. A körzetben dolgozó traktorosok részére a meleg ételt a munkahelyre szállítjuk. — A szántás—vetés és a betakarítás idején a vasárnapi műszakban dolgozók is kapnak főtt ételt. Az üzemi konyha étrendjét is igyekszünk változatosabbá ten­ni. Nem mehetünk el azonban szó nélkül amellett, hogy több olyan termelőszövetkezet van a me­gyében — mint például a bu­gaci Béke, az orgoványi Sallai —, amelynek vezetői „képtele­nek” a náluk dolgozó traktoros számára lakást és élelmet biz­tosítani. Példát vehetnének — azokról a közös gazdaságokról, amelyek nem egy esetben a gép­állomás körzetén, sőt a megyén kívül — gondolok itt a tisza- földváriakra — versengenek az erőgépek vezetőinek minél jobb ellátásában. Szívünkön viseljük a fiatal, a szakmában még új traktorosok ügyét is. Szorgalmazzuk a szük­séges szakmai tudnivalók mi­előbbi elsajátítását, ismereteik gyarapítását; emellett pedig igyekszünk elősegíteni a kollek­tíva összhangját, a jó viszonyt, elsősorban az egy gépen dolgo­zó váltótársak között. Egyébként a szakszervezettel egyetértésben most dolgozzuk ki az őszi munkaévaddal kapcsola­tos versenyfeltételeket, s a ver­senyben élen járók részére cél­jutalmakat tűzünk ki. J. T­nogy az itteni nem gyár vagy más ipán objek­tum kapuját vigyázza, hanem a dusnoki Egyesült Munkás—Paraszt Tsz központjáét. Azaz, hogy... Kapu ugyan nincs a döcögős bejáróút mellett, mintha egymásra lennének hányva, a legkülön­bözőbb rendeltetésű épületek összetorlaszolva fogják el a mezőre nyíló szabad kilátást. De a portásfülke, az valódi! És a portás? Hunyadi Józsefnek hívják, ala­csony, szikár öregember — a leírás tehát pon­tosan illik a nemes, s nem is könnyű foglalkozás űzőjére. Mert most is, amikor már éjfél felé jár az idő, s nagy-nagy csendet hintenek az éjsza­kába borult tájra a hold sugarai, a fülkében ott ég a petróleumlámpa, és mellette olvasgat a portás. Köszönésemre hirtelen felrezzen, de a követ­kező pillanatban már elmosolyodik, láthatóan örül, hogy valakivel társaloghat. Bizony, hosszú a szolgálat. Huszonnégy óra. Este hatkor vette át az „őrséget”, s csak másnap ugyanakkor adja vissza a társának. És akkor 24 óra pihenő kö­vetkezik. Anélkül hogy kérdezném, a váltótársáról kezd beszélni. Nem éppen a dicséret hangján. Azt mondja, hogy — mármint a társa — többször pityókásan jelenik meg, aztán a munkahelyéről is elszédeleg, néhányszor már az elnök, Deli Péter sem találta ott. Van is torzsalkodás emiatt. Hiába, két portás nem fér meg egy fülkében. Mert bizony a fülke is kicsi. Egy asztal, egy szék, meg a bicikli. Azzal jár ki az öreg a fa­luból. A falra torzonborz árnyékokat rajzol a lámpa gyér fényköre. Pedig vele szemben már ott van a fali foglalat, benne $z égővel, Miért nem kötik be a villanyt^ hegesztenék a műhelyben... De hát nem csi­nálják. Azért mégsem panaszkodik. Elolvasgat ő a petróleum mellett is. Mindig szeretett olvasni: Akkor is, amikor maszek volt. Kerékgyártói Ez az eredeti foglalkozása. Becsavarogta az or­szágot, e mesterség, ha szűkösen is, de mindig adott kenyeret. Pár éve azonban felhagyott vele, Miskolcra ment lakni, a fiához, ahol két évig az egyik üzemnél belekóstolt a portáskodásba is. Akkor aztán visszajött Dusnokra. És a tavasz óta itt a szövetkezetben lelte meg a helyét. — Éjszaka lassan telik az idő — mondja. — Sokkal nehezebben, mint nappal. Akkor állan­dóan nagy itt a jövés-menés. De ilyenkor ... Legfeljebb a tsz tehergépkocsijai szoktak jönni vagy indulni. Hajnali háromkor aztán már ele­venebb az élet. Akkor jönnek az istállókba a gondozók. Hatkor meg már teljes a nyüzsgés. Megmutatja a nagy füzetet, amelybe a gépek, autók érkezésének és távozásának időpontját, a jármű rendszámát és vezetőjének nevét írja be. Ha valamit szállítanak, akkor elkéri a szállító­cédula másolatát. Ezt az elnök szokta ellenőrizni. Kitekintünk a holdfénybe, meg a húsz-har­minc méterre viliódzó országúti forgalomra. Mert az ilyenkor sem szünetel: Jönnek-mennek az autók, a motorkerékpárok, reflektoraik megsu­hogtatják az útmenti fákat. Az öreg is el-elme- reng az élet rohanó tempóján: — A harmincas évek elején még köves út sem volt erre. Akkor hajóval közlekedett a nép. De ahhoz át kellett gyalogolni Fajszra. Ma meg már... Nappal szinte óránként közlekedik a busz. erre is, arra is. Kicsi a portásfülke, de messzire látni belőle. , HATVANI DÁNIEL — Egy tető-tartóosz­lop kellene — legyint a portás. — Semmiből com e+on o mícf r\c e 70­Portásfülke. Éppen olyan, mint amilyen az ipari üzemek bejáratá­nál szokott lenni. Csak­PORTÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom