Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-22 / 247. szám

1963. ofctoßer 22, ketfil g^wr^^^wá^wrném^s^wm n Ln A P T Ä R 1963 október 22, kedd. Névnap: Előd. Napkelte: 6 óra 12 perc. Napnyugta: 16 óra 44 perc. 1 J s— A bajai járásban a cukorrépa-területnek több mint 50 százalékán már felszedték a ter­mést, amely átlagosan 170—180 mázsát* fizet holdanként. Egyedül az elmúlt vasárnap 40 va­gonnyit szállítottak el a földekről­— Kétévi szabadság- vesztésre és mellék­büntetésként a köz­ügyek gyakorlásától 3 évi eltiltásra ítélte a bajai járásbíróság Po- zsár Erzsébet kiskun- halasi lakost, mert Já­noshalmán jogtalanul behatolt több házba, s onnan különböző érté­keket ellopott. Pozsár Erzsébetet hasonló bűncselekmények elkö­vetése miatt korábban már egyszer elítélték; A járásbíróság ítélete jogerős. Románia a világ egyik legnagyobb cement• exportőre Románia sok európai, ázsiai és afrikai országba exportál cementet. Nem­rég Indonéziával 25 ezer, Ceylonnal ötezer tonna cement eladására kötött szerződést. Ez év első öt hónapjában több mint 600 ezer tonna cementet ex­portált 12 országba. Meg­jegyzendő, hogy az utób­bi két esztendő alatt kö­zel 2 100 000 tonna cemen­tet adott el külföldön. Ro­mánia cementexport te­kintetében a világon az első helyek egyikén áll. — A háború befeje­zése óta az idén taka­rították be a legtöbb cukorrépát Jugoszlá­viában. A gyárak há­rom hónap alatt kö­rülbelül 25 millió ton­na cukorrépát dolgoz­nak fel, szemben az 1962. évi 15,7 millióval. A feldolgozás után 330 ezer tonna cukor áll majd rendelkezésre, háromszor annyi, mint a megelőző évben. — A bajai járáshoz tartozó valamennyi község teljesítette a harmadik negyedévi összesített pénzadóter­vét. J árási szinten 111,6 százalékos az adóbefizetés. A túltel­jesítés összege több, mint 1 400 000 forint. — Egyre nagyobb feladatokat lát el a me­gyei tanácsi tervező iroda. Míg ez évben 7,5 millió forint értékű tervdokumentációt ké­szít különböző létesít­ményekhez, jövőre^ 12 millió forintra nő e munka értéke. A fel­adatoknak megfelelően bővülnek á tervező iro­da kecskeméti és a ba­jai részlegei. — A Bács-Kiskun megyei Faipari Válla­lat keceli telepén 1500 darab vizesszekrényt és 150 hálószobagar­nitúrát készítenek még az év hátralevő ré­szében­— A KALOCSAI paprikamalomból út­nak indították az első — idei termésből ké­szült — szállítmányt Becsbe. Az őrlemény — amely szinte a vi­lág minden részére el­jut — az idén kitűnő minőségű. A többi kö­zött Franciaországban, Dél-Amerikában, Ang­liában és Afrikában is kalocsai paprikával íze­sítik az ételeket. A vi­déken termelt „piros aranynak” mintegy 60 százalékát exportálják, a külföldi cégek meg­rendelésére. — A TANULÁS HE­LYES MÓDSZERE — címmel Babody Béla tanár tart érdekes elő­adást szerdán délután 6 órai kezdettel Kecs­keméten, a városi mű­velődési ház Katona József u. 4. sz. alatti klub (Építők) mozi he­lyiségében. A jövő bányája A novoeszíbirszki kémiai­kohászati intézet tudósai „A szén föld alatti hidro- genizálásának” témáján dolgoznak. E furcsán hang­zó cím mögött tulajdon­keppen a jövő bányájá­nak érdekes képe rejlik. A tudósok elgondolása szerint a szén egy szerves radióanyag, mesterségesen létrehozott magas hő, va­lamint katalizátor hatásá­ra folyékony állapotba ke­rül és csak ki kell szi­vattyúzni a föld alól. — Kubában az idei iskolai tanévre több mint egy millió két­százezer gyermek irat­kozott be, 111 száza­lékkal több mint a forradalom előtt. — Már megkötötte a téli gép javítási szerző­dést a Kisszállási Gép­állomással a tompái Szabadság Termelőszö­vetkezet. A gépállo­más vállalta, hogy a közös gazdaság gépeit a tél folyamán sorra „berendeli”, s elvégzik rajtuk a nagyjavítást, így a traktorok felké­szülten várhatják a ta­vaszi munkákat. — Allatká r cí­mén augusztus végéig 3442 esetben, közel hatmillió forintot fize­tett ki az Állami Biz­tosító a megye terme­lőszövetkezeteinek. — UNESCO-szakér­tők egy csoportja meg­állapította, hogy Ke- let-Afrikában évente két-háromezer föld­rengés történik, s ha sűrűbben lakott terü­leteken fordulnának elő. komoly károkat okoznának. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1878 októberében szüle­tett Krúdy Gyula, a mo­dem magyar próza egyé­ni hangú mestere, ragyo­gó stílusművész. A nyelv zeneiségének felhasználá­sával gyakran éles társa­dalomkritikai tartalmú, egyéni emlékeiket rajzolt meg. Kedvelt hősei a régi Pest mulatságos figurái voltak. Néhány művét idézzük: a Szindbád-regé- nyek, A vörös postakocsi, Az élet álom. — Állóeszközök és szemléltető eszközök beszerzése címén az is­kolák és óvodák részé­re 405 ezer forintot ál­lított jövő évi költség- vetésébe a Kiskunha­lasi Járási Tanács- Az összegből közel 240 ezer forint a szemlél­tető eszközök beszerzé­sét szolgálja majd. — ŰRREPÜLÉS ope­rettországba címmel ma este 19,30 órakor tartja második bérleti előadását a Kecskeméti Katona József Színház Kiskunhalason, a Gő­zön István Művelődési Házban. — JÖVŐRE előrelát­hatólag 10 millió forint értékű beruházással bőv'tik a bajai gázmü­veket. Ennek befejezé­se után a tervek sze­rint a bajai gázmű biz­tosítja a megye pro­pán-bután gázellátását­— HELYREIGAZÍTÁS. Vasárnapi számunkban a Rómától Capriig című írásban a második és a harmadik kép aláírása a nyomda hibájából felc&e- rétfdött. — ŰJ MŰVELŐDÉSI HÁZ létesül Soltvad- kerten, ahol a megle­vő már kicsinek bizo­nyult. Építését jövőre kezdik meg. Ax Elnöki Tanács jóváhagyta Magyarország, Auszt­ria, Jugoszlávia és Olaszország, továbbá a Duna—Száva—Adria Vasúttársaság kötvény­birtokosainak bizottsá­ga és a vasúttársaság között 1962. december 8-án létrejött megálla­podást. A megállapodás véglegesen rendezi a Duna—Száva—Adria Vasúttársaság függő­ben maradt problémáit. A megállapodás akkor lép életbe, amikor va­lamennyi érdekelt ál­lam ratifikálja. (MTI) =» JOSHUA LOGAN amerikai zeneszerző „Ba­ker Street” címen zenés vígjátékot ír, amelyben Sherlock Holmes, a mes- terdetektiv kalandjait ele­veníti meg. A zenés víg­játékot az idei évadban mutatják be a New York-i Broadway egyik színhá­zában. — Jó bürokraták. Paul Johnson, a New Statesman munkatársa Iránról szóló cikkében elmondja, hogy a 22 millió lakosú ország­ban 200 ezer tisztviselő van, 30 százalékuk analfabéta. — BÁRACKEXPORT a Német Demokratikus Köztársaságba. A kecs­keméti hűtőházban a cukrozott, mélyhűtött gyümölcsből 14 vago- nos tételt készítenek elő. — Kétezer-ötszáz „betétes” tízmillió fo­rintja kamatozik az OTP jánoshalmi fiók­jánál. Vásárlási kölcsö­nökre ez évben több mint egymillió forintot fordított eddig a taka­rékpénztár. /UŐjÁRÁS — A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: október hó 20-án a középhőmérséklet 3,3 (az ötvenéves átlag 9,7), a napi legmagasabb hőmérséklet 17 fok volt. Napsütéses órák száma: 7,6. — Október 21-én reg­gel 7 órakor a hőmérsék­let 2,6 fok, 14 órakor 17,3, a legalacsonyabb hőmér­séklet 2 fok volt. Csapa­dék nem esett. A várható időjárás kedd estig: Kevés fel­hő, eső nélkül. Több helyen köd, a fagyzu­gokban talaj menti fagy. Várható legma­gasabb nappali hőmér­séklet: általában 14—17 fok között, a tartósan ködös területeken 10 fok körül. — A VAS MEGYEI TANÁCS és a Moziílzemi Vál- it felkérésére több kisfilmből álló sorozatot készí- ek a Bács-Kiskun megyei filmhíradó munkatársai, ttc már elkészült, melyekről a legnagyobb eleme­sei nyilatkoztak a megye vezetői. A közönség is ízessel fogadta az új művelődési házról es a Kö- g életéről szóló filmeket. A filmhíradó munkatár- most újabb filmek forgatását kezdték “eI helyen. Az egyik az országos dalos találkozóról 1, a másik Vas megye műemlékeit mutatja be. — VASÁRNAP a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettesének, dr. Csanádi György­nek társaságában Kecskemétre látogatott dr. Maximilian Schantl, az osztrák államvasutak hazánkban tartózkodó vezérigazgatója A ven­dégek Reile Gézáné, a megyei idegenforgalmi hivatal vezetőjének kalauzolásával megtekintet­ték a város nevezetességeit, majd Bugacra lá­togattak. Az osztrák vendég nagy megelégedés­sel nyilatkozott a látottakról, tapasztaltakról és mind több osztrák vendég érkezését jelezte láto­gatás céljából. — AZ IDÉN az elmúlt évinél lényegesen több falusi fiatal jelentkezett eddig a Kiskun- halasi Mezőgazdasági Technikum levelező tago­zatára. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a járási KISZ-bizottság munkatársai júliusban felhívták a termelőszövetkezeti KlSZ-szerveze- tek figyelmét a tanulás fontosságára és ismer­tették a jelentkezés feltételeit. Nemrégiben az alapszervezeti titkárok értekezletén is foglal­koztak ezzel a kérdéssel és a KlSZ-vezetők felmérték, hogy a fiatalok közül kik nem ren­delkeznek megfelelő szakmai képesítéssel. Uj művelődési otthont avattak Fajsxon Vasárnap kettős ünnepség színhelye volt Fájsz. Ezen a napon ünnepelték a község fel- szabadulásának 19. évforduló­ját és avatták fel az új műve­lődési otthont. Az ünnepsége­ként részt vett Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyet­tese, Varga Ferenc, a járási pártbizottság munkatársa, Kö­ves Gyula, a járási tanács vb elnökhelyettese, Hegedűs János, a községi tanács vb elnöke, va­lamint a járási nőtanács, a Ha­zafias Népfront és az MHS kép­viselői, továbbá a kalocsai for­radalmi ezred fúvószenekara. Délelőtt megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét, ahol rövid megemlékezést tartott Farkas Ernő, a Hazafias Nép­front községi bizottságának tit­kára. Délután pedig Madarász László, a megyei tanács vb el- nökhelyette átadta a község la­kóinak az állami támogatásból és KÖFA-alapból közel 2 mil­lió forintos beruházással készült művelődési otthon korszerű épü­letét. A hat helyiségből álló művelődési otthonban kapott helyet a községi könyvtár, a KISZ- és az MHS-szervezet is, színháztermében pedig 320-an férnek el. A megnyitó ünnepség után a | helyi KISZ-szervezet tagjai és az iskolások szerepeltek a szín­padon, majd a KISZ Központi Művészegyüttesének műsora kö­vetkezett. Este közös vacsorán vettek részt a vendégek, a köz­ség vezetői és tanácstagjai, va­lamint a művelődési otthon épí­tésében tevékenyen résztvevő társadalmi munkások. Az Országos Békefanács Elnökségének ülése Hétfőn délelőtt összeült az Or­szágos Béketanács Elnöksége, Szakasits Árpád, az Országos Béketanács elnöke köszöntötte az ái elnökséget, amely a ható dik békekongresszus óta első ízben ült össze. Az elnöki megnyitó után Dé­zsáig László, az Országos Béke­tanács főtitkára számolt be a hatodik magyar békekongresszus óta végzett munkáról és ismer­tette az Országos Béketanács 1961. évi munkatervét. Az. ülés napirendjén szerepelt még Sebestyén Nándornérak az Országos Béketanács titkárá­nak beszámolója a Béke-Világ ta­nács bécsi elnökségi üléséről, és Harmati Sándornak, az Ukraj­nában járt magyar békedelegá­ció vezetőjének beszámolója a küldöttség útjáról. (MTI) Mozgalmas vasárnap Kecskeméten A KECSKEMÉTI Agrome­teorológiái Obszervatórium je­lentése szerint a megyeszékhe­lyen vasárnap reggel hét órakor 4,2 fokot, 14 órakor 16,5 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Derűs, csendes időjárás volt, 7,6 órán keresztül sütött a nap. Százával sétáltak a emberek az utcákon. Benépesedtek a Szabadság téri park piros pad­jai is. Idősek, fiatalok élvezték az őszi délelőtt szokatlanul kel­lemes melegét. Sétára indultunk mi is, megtudni, mi történik ezen a napon Kecskeméten. * NYOLC ÖRA harminc perc. A városi rendőrkapitányság közlekedési csoportjának ügye­letén megcsendült a telefon. S néhány perc múlva a motoros járőr már a Rendőrfalu felé robogott. A Halasi úton, a Rendőrfalu területén, Frei Imre EA 69—50 rendszámú motorkerékpárjával elütötte Molnár Károly, Rendőr­falu, Németh Imre utca 22. sz. alatti lakost, aki kerékpárjával jött vele szemben. A kerékpáros erősen ittas állapotban volt, s szabálytalanul fordult balra, ez okozta a balesetet. Az összeüt­közés következtében a motor hátsó ülésén tartózkodó Vida István bócsai lakos lezuhant, a mentők agyrázkódással szállí­tották a megyei kórházba. Az it­tas kerékpáros „megúszta” ki­sebb zúzódásokkal. A járőr megtette ellene a bűnvádi fel­jelentést. A nap hátralevő részében köz­lekedési baleset nem történt. * ÖTVENHÁROM KISZ-fiatal dolgozott vasárnap 7 órától dél­után 2-ig vagonrakodásnál. Ti­zenhármán a Katona József Gim­názium tanulói, negyvenen pedig az iparitanuló-otthon lakói. Hat vagonból raktak ki tüzelőt és építőanyagot. Több tonna kohó­salakot pedig vagonokba lapá­toltak. Az ipari tanulók szombaton is segítettek a vasúti kocsik ki­ürítésében. Akkor ezerharminc mázsa szenet és téglát raktak ki. * TIZENHÁROM ÖRA negy­venkét perc. Szirénázó tűzoltó- és mentőkocsik robogtak a vá­roson keresztül. Két perc alatt értek a baleset színhelyére. A Hunyadiváros 48-ban Sárosi Istvánná benzinfőzőn készítette az ebédet. A főző felrobbant, a légnyomás kitörte az ablakokat is. Az asszonyt és kétéves kis­lányát elsőfokú égési sebekkel szállították a kórház baleseti osztályára. Nagyobb tűzkár nem keletkezett. A mentők vasárnap 36 eset­ben vonultak ki. A Vak Bottyán utcából gyógyszermérgezéses be­teget, nyolc esetben pedig —* többnyire vidékről — szülőasz- szonyt szállítottak a megyei kórházba. VASÁRNAP délelőtt osztrák turistacsoport kereste fel a hí­rős várost- Az Aranyhomok Szállodában harminchat szoba telt meg amerikai, német és magyar vendégekkel. A vendéglátóipar Is őszi csúcs­forgalmat bonyolított le ezen a vasárnapon. Este hét óra után egyetlen eszpresszóban, étterem­ben sem lehetett helyet kapni. A forgalom 180 ezer forint körül volt. Ebéd- és vacsoraidőben több mint ezer adag étel fogyott a kecskeméti éttermekben. Tizen­egy cukrászdában és eszpresz- szóban közel 12 ezer süteményt vásároltak. Mintegy kilencezer vendég fordult meg a megye- székhely vendé e'iSM-'nari létesít­ményeiben. K. M. 11 ezer forint kárt okozott Vasárnap reggel újabb, de ez alkalommal szerencsés kimene­telű vasúti szerencsétlenség tör­tént Baja és Bátmonostor kö­zött- Faldum Mihály, a bajai Duna Termelőszövetkezet vonta­tóját vezette az egyik földúton A máriakönnyei vasúti megálló előtt, ahol a földút keresztezi a vasutat, nem győződött meg a biztonságos áthaladásról — annak ellenére, hogy köd volt —, e a 6342. számú vegyes vo­nat mozdonya a pótkocsinak ro­hant, s azt összetörte. A baleset folytán sérülés nem történt, de az anyagi kár meghaladja a 11 ezer forintot. A balesetért Faldum Mihályt terheli a felelősség, mert nem tartotta be a közlekedésrendé­szeti előírásokat. A sorompó nélküli vasúti átjáróban ugyan­is nem győződött meg az átha­ladás veszélytelenségéről-

Next

/
Oldalképek
Tartalom