Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-14 / 215. szám
1963. szeptember 14. szombat S. oldal Egyhangúlag EMBER A FOLYÓPARTON — Szavának súlya van, szíwel-lélekkel végzi feladatát — mondták útbaigazításként a Kecskeméti Konzervgyár szak- szervezeti irodájában. Akire ez a megállapítás vonatkozik, Balogh Ödön, a konzervüzem művezetője. Fiatalember, megnyerő külsővel. Barátságos és közvetlen. Ennek köszönheti, hogy gyorsan közel tud férkőzni munkatársaihoz. Több mint tíz esztendeje tápod ja a gyár küszöbét. — A Budapesti Élelmiszeripari Technikum elvégzése után kerültem Kecskemétre. Az édesüzemben kezdtem, mint segédművezető. Dolgoztam a szárítóban, majd Tiszakürtöm és a II-s telepen. Munkásságom zöme a kanzervkonyhában eltöltött időre esik.-— Jelenleg 150 munkás- társam — 80 százalékuk nő — munkával való ellátásáról kell gondoskodnom. Maga is tudja, hogy az életben a nagyobb teher a nő, az anya, a háziasszony vállára nehezedik. Én erről egy pillanatra sem feledkezem meg napi munkámban. Akárhányszor hozzám fordulnak, abból indulok ki: Munkatársamnak ez a legfőbb gondja, ezért nekem segíteni kell... A türelem és a megértés alakította ki azt a meghitt barátságot, ami a művezető és beosztottjai között fennáll. Az asszonyok minden gondjukat megosztják főnökükkel. Pogány Józsefné kisgyermekének elhelyezését kérte a gyár bölcsődéjében. A művezető segített. Nagy Jánosnak gázpalack-kiutalás ügyében írt kérvényt a városi tanácshoz. Mészáros Józsefnek is teljesítette kérését: ma már feleségével együtt dolgozik. Tanító Antalnénak pedig egyik fiát ipari tanulónak javasolta a gyár vezetőségénél. Barna Mária tanúnak hívta esküvőjére. Mások meg egyéb családi ügyeikben kérik útmutató, segítő tanácsát. Nemrég a szövetkezeti lakásvásárlás feltételeiről beszélt munkatársainak egy csoportjával. Voltak olyanok, akik bútorvásárláshoz kérték ki tanácsát. Ezek után érthető, miért mondtak igent egyhangúlag üzemi tanácstaggá választása alkalmából. Azóta is fáradhatatlanul a köz érdekében cselekszik. — Felkerestem a szakszervezeti bizalmiakat. Mindegyikkel külön-külön megbeszéltem, gyűjtsék össze munkatársaik termeléssel, munkavédelemmel és egyéb problémáikkal kapcsolatos észrevételeiket, kívánságaikat —, mondja a művezető. Jegyzetfüzetében többek között ilyen bejegyzések olvashatók: A munkaruha anyaga nem jó. A zárógépkezelőknek hőál- lóbb kesztyűre volna szükségük stb. A látogatás óta bizonyára újabb észrevételekkel lett tartalmasabb a füzet, amelyben foglaltak egy részét a legközelebbi tanácsülésen mondja el, hozzáfűzve javaslatait. Beszélgetésünk közben többször ránk nyitották az üzemiroda ajtaját. Hol egy szőke, hol egy barna fej kukkantott be. őt keresték. Érthető. A szezonban napról napra jelentkező tengernyi gond közepette jól esik Balogh Ödön megnyugtató, határozott, hozzáértő, baráti szava. V. K. Hatezer szakmunkástanuló a mezőgazdaságban Az utóbbi években igen megnőtt a parasztfiatalok érdeklődése a mezőgazdasági szakmunkásképzés iránt. Egyre többen választják hivatásul a termelőszövetkezeti gazdálkodás — a növénytermesztés, állattenyésztés és kertészet — egy-egy ágát, s iratkoznak be a szakmunkásképző iskolákba. Az 1963—1964-es tanévben az ország különböző vidékein működő 25 üzemi és körzeti iskolában több mint 20 szakmában 6000 fiatal kezdte meg a tanulást. A tanulók a hároméves tanulmányi idő alatt évente három hónapot — főleg a téli időszakban — elméleti tananyag elsajátításával töltenek. Az év többi hónapjában a termelő- szövetkezetekben dolgoznak, ahol szakképzett munkások irányítása mellett részt vesznek a gyakorlati munkában. A fiatalok többsége — 1250 tanuló — a szántóföldi növénytermesztési szakra jelentkezett, de sokan választották a zöldség- és gyümölcstermelési, baromfitenyésztési, öntözéses növénytermelési, halász, vadász, méhész, komló- és kertimag-termelői szakmtá is. (MTI) Először rekkenő nyári hőségben láttam, egyenruhában, fehér tányérsapkában a folyó menti kispadon üldögélve, hosz- szas, elmélyült beszélgetésben egy hasonló korú parasztemberrel. Szerettem volna megszólítani, de az illendőség legyőzte a kíváncsiságot. Két hónappal később Úszódra indulóban a kalocsai járási népfrontbizottság titkára kért meg, hogy továbbítsak egy üzenetet Horányi Béla bácsihoz, a hajóállomás főnökéhez. A naphosszat csendes állomás megérkezésemkor a délutáni hajóvárás izgalmában égett. A pénztár előtt bőszoknyás, fejkendős asszonyok otthonosan tereferélő hada és néhány, zsebrádióval szórakozó csőnadrágo6 ifjú. S a nyitott ablak mögött, a jegypénztárban, a lármás zsibongést láthatóan türelemmel viselő, derűsen dolgozgató állomásfőnök, az ismerős és mégis ismeretlen Béla bácsi. Vártam. Arra, hogy a hajó elvigye a piacra készülődő, zöldséggel, gyümölccsel megpakolt lármás asszonynépet. Mert nemcsak a néhány szavas üzenet átadása tartott már fogva. Naponta számtalan uszály húz el, s kétszer a szárnyashajó is végigszáguld az Úszód előtt hömpölygő forgalmas vízi országúton. De az uszódi part előtt csak két hajó simul a parthoz, hogy kikössön: a délutáni és az esti személy. Az is csak néhány percre, míg fel- és leszáll- nak az utasok, s a napégette, izmos teherhordók fel- vagy lerakják a súlyos poggyászokat. És utána az állomás negyven év körüli főnöke itt marad majd húsz órán át egymagában. Vajon elűzi-e, s ha igen, hát hogyan, a vele kacérkodó fenséges magányt? (Mert ilyen dologidőben biztosan nem akad mindig olyan ráérős beszélgető társ, mint akivel a múltkor láttam ...) — Huszonkét éve dolgozom különböző állomásokon ebben a szakmában. Itt, Úszódon, hat éve. Egy napot, egy órát sem hiányoztam még — betegség miatt sem — a szolgálatból. De a magányt, a nyomasztó egyedüllétet nem ismerem ... A zivatar előtt hirtelen elboruló táj egyetlen vidám színfoltját, a vakító fehér hajót, a haragos, szürke hullámok hátán egyre távolabb hajtja nyughatatlan, dohogó motorja. A partról mi is a házba ballagunk, az előbbi gondolattól kísérve: — Talán azért nem éreztem a magányt, mert mindig nagyon szerettem az embereket. Nincs olyan ház Úszódon — de még a két szomszédos községben, Gé- derlakon és Dunaszentbenecle- ken is kevés akad —, ahol baráti látogatáson vagy hivatalos ügyben ne jártam volna ... Kíváncsiság hajtja, vagy öncélú barátkozási vágy? Nem! íróasztala egyik fiókjából sárguló papírlapokkal tömött dossziét húz elő. Válasz helyett adja a kezembe. Az 1947 óta őrizgetett, gondok-bánatok enyhítésére, egyszerű örömök közelebb hozására vállalkozó beadványok, jegyzőkönyvek másolatai az igazi, a cselekvő ember- szeretetről tanúskodnak. Úszódon a korábban végzett szakszervezeti munkát népfronté mozgalmival cserélte fel. Hogyan is kezdődött? Pontosan 6 sem emlékszik rá. Vagy nem akar szerénytelennek tűnni? Joggal gyanakszom erre is, mert mindig többes számban beszél: csináltuk, megszerveztük stb. így, többes számban számolt be az Árpád-árok tisztításáról is, pedig sok falubeli a megmondhatója, hogy ha hajnalonként nem kopog sorra ablakaikon, s nem hívogatja őket — talán még ma is csak ábrándoznak az összefogásról, s a jó kiadós esők után nem az árok, hanem az utcák előtti járdák telnek meg vízzel. S az idén? —• Év elején a választásokkal voltunk lekötve. S hogy jól sikerült, csak most látjuk igazán. Körülbelül harminc százalékban új tagok kerültek a tanácsba, és gazosodott, mintha nem is szántottuk volna le. Kár parlagon hagyni. — Meg kell kapáltatni! —vágott közbe erélyesen az elnök. — Nekem más tervem van. Még nincs későn, köztesként adjuk ki krumpliföldnek. Felesben. Vetőgumónk még van ... Be sem fejezhette a mondatot, Szilasi valósággal felüvöl- tött: — Felesben? Miért nem min- dibem? Azután oszlassuk fel a szövetkezetét! Bujdosó arca elkomorult. Idegesen végigsimította haját, azután lassan, megfontoltan kérdezte: — Tehát kapálhassuk meg? M unkaegységre ? — Ügy van! — Számíts legalább szeri kapálást, akkor már száz holdról van szó. Tudod, hány munkaegységet jelent ez? — Pár száz m unkaegységet még kibír a szövetkezet! — Hogyne! — felelt gúnyosan Bujdosó. — Akár ezret is. De emögött nincs termés, teljesen improduktív munka. Mennyit teremhet köztesként az a föld? Húsz mázsát holdanként? Az összesen ezer mázsa. Fele a közös alapra, fele a tagnak, leszámítva a vetőgumót. A művelés meg lenne oldva ingyen, ráadásul öt vagon burgonyával gazdagodna a szövetkezet. Világos, nem? Piroska csendesen közbeszólt: — Ésszerű javaslat — Én meg tartsam a hátam? — fakadt ki az elnök. — Mindnyájan tartjuk — felelt dühösen Bujdosó. — Egyébként néha nekem is az az érzésem, hogy nem tudod, miért állítottak ide. Ha jól sejtem, az a feladatunk, hogy minden talpalatnyi földön termeljünk. Adjunk a városnak élelmet és juttassunk a tagjainknak is bőségesen. Hogy ne úgy induljanak a télnek, mint tavaly. Könnyű dobálózni a munkaegységgel! Ide ötszázat, amoda megint mit tudom én mennyit. De még előleget is alig bírsz rá fizetni. Előbb meg kell teremteni a munkaegység becsületét. A te kilencforintos munkaegységedre fütyülnek a tagok. Kérdezd csak meg, hajlandók-e néhány munkaegységért megkapálni neked négy-öt holdat? Azt hiszem, sejted a választ. De ígérj be nekik húsz mázsa krumplit, még a nyugdíjasok is mind kapát fognak. És engem ez érdekel, nem az, hogy mit szól hozzá néhány „okos” ember, akitől te bérezel tél. Ilyen hangnemben még soha nem beszélt Bújdosó az elnökkel. Piroska csak tátogatta a száját, békítőleg közbe akart avatkozni, de nem jutott szóhoz. — Mit képzelsz te tulajdonképpen? Én vagyok az elnök, vagy te? — Ennek semmi köze ahhoz, amit javasoltam. — De annak van, hogy nem dirigálhatsz kényedre-kedvedre! Bújdosó már teljesen elvesztette türelmét. Nem bírt idegei fölött uralkodni, kiabált, hogy zengett bele a szoba. — Én nem dirigáltam, hanem ésszerű javaslatot tettem, az hogy nem érted meg, jellemző rád! — Hogy merészelsz velem így beszélni? Megtiltom! — A köztes vetést megtilthatod, de hogy megmondjam a véleményem, azt nem. Szilasi a dühtől fulladozva ordított, verte az asztalt. — Meg-til-tom! Meg-til-tom! És menj a fenébe a javaslataiddal együtt... Bújdosó valami gorombaságot akart mondani, de az utolsó pillanatban meggondolta. Sarkon fordult, bevágta maga után az ajtót és elviharzott. Az elnök pedig reszkető kézzel hideg vizet töltött egy tiszta pohárba... XV. Bújdosó másnap kora reggel, miután ellenőrizte a fejést az istállóban, kilovagolt a Kossuth határát jelző északi mezsgyekaróhoz. Egyenesen ült a nyeregben és az árok mélyén lustán úszó vizet figyelte. Ha valaki távolról szemmel tartja, azt gondolhatta volna, hogy fürdésre alkalmas helyet keres. Pedig az ag- ronómusnak sokkal hasznosabb dolgon járt az esze. Duzzasztógátakat tervezett a csatornára. Primitív, ősi módszerrel akarta elkészíttetni, hogy ne kerüljön pénzbe. Először Szakáll Jani bácsi tanyájával szemközt állapodott meg. Jegyezgetett valamit a noteszébe, anélkül, hogy leszállt volna a nyeregből, azután indulásra nógatta a lovát. „Ezt a tervemet vajon ki húzza keresztül?” — gondolta és kesernyés mosolyra húzódott a szája. Ebben a percben nevetségesnek és ostobának tűnt előtte tegnapi viselkedése. Együtt kell dolgozzanak Szilasival, nem szabad kutya-macska barátságban élni. Ha nem érti meg, hogy jót akar, visszakozót kell fújni. Egynéhányan úgysem válthatják meg a világot. Másfél kilométerrel lejjebb megtalálta az újabb alkalmas helyet. Olyan tanya közelében tervezte a duzzasztókat, ahol a legmegbízhatóbb tagok laktak. Mert ha valami felhőszakadás jönne, késlekedés nélkül utat kell engedni a víznek. Nehogy elöntse a mély fekvésű művelt területeket. Errefelé a határ már benépesült. Tarka ruhák villantak a földek felett, lovak húzták gőzölgő testtel az ekekapákat és férfiak basszusa hallatszott messzire hangzóan. Káromkodás volt ez bizony, amolyan megszokott dolog. A lovakat biztatták így. (Folytatjuk.) egy sincs köztük, aki ne vállalna részt a munkából. Nekifogtunk egy négytantermes iskola építésének, oda megy a KÖF A-alap — ami évente olyan 570—580 ezer forint körüli összeg — jó része is. És hétezer körüli társadalmi munkaóra felajánlás, amit a pedagógusokkal együtt gyűjtöttünk. — Mi a tervük az iskola felépítése után? — Pillanatnyilag nincs tornatermünk, az egyik öreg isiidből szeretnénk majd kialaitani... — kezdi a felsorolást Bármiről kérdezem, ami a faluban történt — mindenről tájékozott. Pontosan számon tartja nemcsak a KÖFA-terveket, s azt, hogyan lehetne olcsón szétválasztani a község egyetlen artézi kútját az jószágitatótói, de azt is, hogy mennyi baromfival adósa még a község az állam- háztartásnak. S a két év előtti sikertelen, sok pénzt felemésztő kútfúrási kísérlet éppoly nyug- hatatlansággal tölti el, mint az, hogy a termelőszövetkezetük még ma sem pártfogolja eléggé a háztáji tehéntartást Pedig egyikről sem ő tehet egyik rossznak sem ő az oka. De mint mindig — most is kutatja: mi az, amit ő tehetne, hogy jobb legyen ... A verandán tv-antennát barkácsol az utolsó vakációs napokat kihasználva tizenöt éves nagyfia. El-elhalkuló dudorá- szással kísérve hallatszik be a szobába szerszámainak friss zaja. A hasznos munka jó szórakozás is, de mivel tölti pihenő idejét a papa? — Az egyik legfőbb mulatságom a péntek esti ultiparti. A gárda mindig ugyanaz — köztük a tanácselnök, a falu orvosa, két pedagógus —, csak minden héten másikunk a házigazda, A vacsorára való halat közösen „vadásszuk ki" a Dunából... így van ez hat év óta ,.. Mert a folyóparti ember kitartó a szokásokban, hűséges a barátságban. Ám ez olyan barátság, melyet sokszor viták heves tüze edz. Péntek esténként, a kártya- asztal mellett, mindig „szent” a béke. De közben nem alkuszik. Védi, s meg is harcolja igazát még a legjobb baráttal, a tanácselnökkel szemben is. Mert ő nemcsak tanácstag, és a falusi népfrontbizottság elnöke, de kommunista és párttag is ... ESZIK ÉVA A TIT összevont titkári értekezlete Pénteken délelőtt megkezdődött a TIT kétnapos összevont megyei titkári, szaktitkári és szervező titkári értekezlete. Dr. Nagy László főtitkár bevezető szavai után Honfi József főtitkárhelyettes tartott előadást Az 1963—1964-es ismeretterjesztési évad feladatai címmel. Ismertette az elmúlt évad eredményeit, tapasztalatait, majd hangoztatta, hogy a soron következő legfontosabb feladat az ismeretterjesztő munka minőségi színvonalának további emelése. Ez a követelmény tartalmi és módszertani, didaktikai szempontból egyaránt érvényes. Ehhez elsősorban maguknak az előadóknak a továbbképzése szükséges. Foglalkozott a szemléltető eszközök fokozott fel- használásának szükségességével. Rámutatott, hogyan lehet a televízió és a rádió műsorait bevonni az ismeretterjesztő munkába. Hangsúlyozta, hogy nagy súlyt kell helyezni a TIT és a különféle társadalmi szervek, tudományos intézmények között fennálló kapcsolatok továbbfejlesztésére. A főtitkárhelyettes a továbbiakban részletesen elemezte a TIT egyes szakosztályainak feladatait. Az előadást vita követte. (MTI)
