Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-25 / 224. szám
Megszületett az első győzelem Kalocsai Kinizsi—Szekszárdi Petőfi 2:1 (2:0) NB lll-as mérkőzés Baján [VIegvei I. osztá'vú labdarugó-eredmények ÉSZAKI CSOPORT DÉLI CSOPORT _ Kalocsa, 1000 néző, vezette: Simonfai. K. Kinizsi, Surman — Bol- vári, Vatai, Tóth — Tamási, Páncsity — András, Sipos II., Boda, Miskei, Heimli. — Edző: Molnár II. Ferenc. Az első tíz perc enyhe kalocsai fölénnyel telt el. A 11. percben egy veszélyes hazai támadás mindjárt gólt eredményezett. András futott el a jobbszélen, beadását Heimli a kifutó kapusba lőtte. A lepattanó lap- dát Boda fogta el, és nyugodtan az üres kapuba gurította. Továbbra is a Kinizsi támadott. A 19. percben Boda futott el szép cselekkel, és lövésszerű beadása alig ment mellé. A 25. percben Miskei beadását Heimli tíz méterről mellé lőtte. A 26. percben egy veszélyes támadást szögletre hárított a szekszárdi védelem. András ívelte be, de Heimli jó helyzetben lyukat rúgott. A 41. percben Miskei hosz- szú labdával indította Andrást. A szélső jól ívelt be, és Miskei a hálóba fejelte a labdát. Az utolsó percben Surman egy 25 méterről a sarokra irányított szabadrúgást bravúrral tolt szögletre. Kalocsai támadásokkal indult a II. félidő. Sipos II. szép labdáját jól védte a vendégkapus. A 18. percben Heimli egy jól ívelt beadást a kapus kezei között a hálóba fejelt. A szabályos gólt a játékvezető nem adta meg. Ennél az akciónál a szekszárdiak kapusa megsérült és elhagyta pályát, ahova már nem is tért ííssza. A tíz emberrel játszó szekszárdiak nagy erővel támadtak és a 27. percben Homann góljával sikerült is szépíteniök. A gól után Tamási és a szekszárdiak balösszekötője összecsapott, és a játékvezető Tamásit kiállította. Az utolsó negyedóra a Kinizsié volt, de újabb gólt már nem tudtak elérni. A kalocsai csapat javuló formában szerezte meg első idei győzelmét. Az utolsó' hely elkerüléséOrosháza, 500 néző, vezette: Szabó L. H. MEDOSZ: Nagy — Tóth II., Várhegyi, Mester — Homyák, Mészáros — Csányi, Vanyiska, Csermák I., Tóth I., Csermák II. — Edző: Virágh István. A Horváthot, Hödört és -lágert nélkülöző Halasi MEDOSZ edzőjének nagy gondot okozott a csapat összeállítása. Az I. félhez azonban további javulás szükséges. Egyébként az egész csapatot dicséret illeti lelkes játékáért. Baja, 800 néző, — vezette: Kimmle. BMTE: Sztoity — Uhercsák, Páncsics II., Viszmeg — Nagy, Mikus — B. Szabó, Czeglédi, Kreisz, Poszlancsek, Ágfalvi. Edző: Hirmann Endre. A bajai csapat lépett fel tá- madólog és folyamatos támadások után a 7. percben Poszlan- cseknek adódott nagyszerű helyzete. Ellenféltől kapott váratlan labdát, de meglepetésében gyengén a kapus kezébe helyezte. Mindinkább változatos lett a játék, majd lassan a vendégek vették át a kezdeményezést, egészen a 30. percig. Ekkor a jó helyzetben levő Czeglédi elöl a honvédkapus az utolsó pillanatban tisztázott. Ettől kezdve a félidő végéig kiegyensúlyozott játék folyt. A II. félidő 1. percében a bajai csapat vezetést szerezhetett Székszárd, 600 néző, vezette: dr. Kamarás. K. Honvéd: Zérczi — Szabó II., Szabó I., Russz — Maul, Balázs — Fodor I., Tábor, Berkes, Kamrás, Kelemen. Edző: Malomszegi Ottó. Kezdés után már a 2. percben vezethetett volna a Honvéd, de Kamrás az ötösről fölé lőtt. A játék irányítását fokozatosan a Dózsa vette át, de a Honvéd-védelem egyelőre jól hárította a támadásokat. A félidő egyetlen gólja a 18. percben szögletrúgásból esett. A védők röviden szabadítottak fel és Kormos közelről a hálóba vágta a labdát. Továbbra is a a halasi csapat, amikor az utolsó percekben védelmi hibából megszületett az orosháziak harmadik gólja is. A Halasi MEDOSZ 70 percig jól játszott. Ekkor kaptak egy gólt és érthetetlenül belenyugodtak a vereségbe. Jók: Várhegyi, Tóth, Csermák I. A legutóbb zivatar miatt elmaradt Bajai MTE—Kalocsai Honvéd NB lll-as labdarúgó- mérkőzést ma, szerdán délután három órakor játsszák le Baján. volna. B. Szabó a jobb szélen kiugratta Kreiszt, akinek beadása pontosan szállt az ötösre, ahol Poszlancsek élesen kapura fejelt, de Varga szerencsés reflexszel ki tudta öklözni a hálóba tartó labdát. Utána a félidő közepéig a vendégcsapat támadott többet, de komoly gólhelyzetet nem tudott kidolgozni. A 31. percben ismét a bajai csapatnak adódott helyzete, de B. Szabó nagy lövését a kapus ki tudta öklözni. Ellentámadás során a bajai védők csak üggyel-bajjal tudtak hárítani. Az utolsó tíz perc a BMTE-é volt. Helyzetük is akadt, de nem tudták kihasználni. A mezőnyben a taszári csapat játszott szervezettebben, míg a kapu előtt a bajaiak voltak veszélyesebbek. Jók: Páncsics II. és Nagy. Dózsa támadott és több ízben csak a szerencse mentette meg a Honvéd hálóját a góloktól. Hazai támadásokkal kezdődött a második félidő. Szabó I. ellenfélhez adott labdát, s máris 2:0. A gól után a Honvéd kezdeményezett és Berkesnek sikerült javítania. A Honvéd most lendületbe jött és úgy látszott, hogy sikerül az egyenlítés. Védelmük azonban többször is kihagyott és a szekszárdiak három gyors góllal bebiztosították győzelmüket. A Honvéd csak a 42. percben tudott szépíteni Fodor góljával. A kalocsai közvetlen védelem nagyon gyenge napot fogott ki. Mind az öt gólban ludasok voltak. Jók: Berkes, Kamrás és Tábor. NB III. Délnyugati csoport 1. Taszár 7 4 3 — 20: 9 11 2. N Bányász 7 3 3 1 8: 7 9 3. Dombóvár 6 3 2 1 12: 7 8 4. Nagymányok 7 4 — 3 27:16 8 5. Kaposvári K. 7 3 2 2 12:13 8 6. Sz. Dózsa 7 3 1 3 21:16 7 7. NVTE 7 3 13 14:11 7 8. Sz. Petőfi 7 3 13 10:14 7 9. Mohács 6 2 2 2 6: 5 0 10. PEAC 6 3 — 3 10: 9 6 11. K. Honvéd 6 2 2 2 15:15 6 12 N. Dózsa 7 2 2 3 9:13 6 13. Máza-Sz.-vár 6 — 4 2 11:15 4 14. Bajai MTE 6 1 2 3 6:11 4 15. Pécsszabolcs 6 2 — 4 7:17 4 IC. K. Kinizsi 6 114 6:16 3 Kiskunfélegyházi Vegyipari— Kiskőrös 4:1 (1:1) Kiskunfélegyháza, 600 néző, vezette: Hegyes. — A hazai csapat a.z I. félidőben több helyzetet hagyott ki, de ekkor játszott jobban. Szünet után Kiskőrös nagy mezőnyfölényt harcolt ki, míg gyors ellentámadásokból a hazaiak értek el váratlan gólokat. A vendégcsapat gyengén védő kapusuknak köszöhheti a vereséget. — Góllövők: Lantos II. 2, Kiss, Sahin II., illetve Szentgyörgyi I. — • Jók: a két Lantos, Sahin II., Sánta, illetve Szikszai,* Gacs és a két Szentgyörgyi. Kecskeméti Épületlakatos— Kunszentmiklós 8:0 (6:0) Kecskemét, 200 néző, vezette: Kiss J. — A mérkőzésen meglátszott az osztálykülönbség. A kecskeméti csapat szünet után félgőzzel is fölényes győzelmet aratott. Érdekes, hogy a II. félidő mindkét gólját hátvéd szerezte. Góllövők: Kócsó II 2, Ábrahám, Bakó, Koncz, Virágh, Pálfi. Gerőházi. — Jók: Vass, Pálfi, Gerőházi, illetve Bálint ás Makádi. Kkunfélegyházi Honvéd—Alpár 2:1 (2:0) Alpár, 300 néző, vezette: Kristóf. — A nagyobb technikájú Honvéd-csapat megérdemelten szerezte meg a bajnoki két pontot az alaposan megfiatalított alpári együttes ellen. Fordulás után a vendégcsapat meglehetősen kemény, helyenként durva játékba kezdett, aminek a következménye lett Lenkei II. és Draskóczi kiállítása. A lelkes alpári csapat csak szépíteni tudott, egyenlíteni már nem. Az alpári ak közül Barcza és ifj. Tóth játéka érdemel dicséretet. Tiszakécske—Dunavecse 2:0 (0:0) Tiszakécske. 400 néző, vezette: Barta.' — A tiszakécske: együttes az egész első félidőt végig támadta, de a lövésekkel nem volt szerencséjük. A fordulás után sem változott a helyzet. A góllövés most sem ment. és csak két 11-esből szerzett góllal tudták a hazaiak a két pontot megszerezni. Góllövők: Gyenes és Bravik. — Jók: Szőke, Sánta, Varga, illetve Mandl, Faragó és Váczi. I.ajosmizse—Kecskeméti MÁV 2:0 (1:0) Lajosmizse, 400 néző, vezette: Mészáros. — Jó iramú, színvonalas mérkőzésen az I. félidőben jól tartotta magát a kecskeméti csapat. Szünet után felülkerekedett a lajosmizsei együttes és teljesen ők irányították a játékot. Góllövők: Kocsis és Kanyik. — Jók: Rigó (a mezőny legjobbja). Danics, Rúbos. illetve Szabó, Bánó és Balanyi. A Kecskeméti Légierők—Izsák mérkőzést közös megegyezéssel november 7-re halasztották. Több gólhelyzetük volt a babaiaknak Bajai MTE — Taszári Honvéd 0:0 Gyengélkedett a kalocsai védelem Szekszárdi Dózsa—Kalocsai Honvéd 5:2 (1:0} Tartalékos volt a halasi csapat Orosházi Kinizsi -Kkhalas' MEDOSZ 3:1 (0:0) Ronlabda-találliozólí két város knzHtt idő biztatóan indult. A halasi csapat állandóan támadott és kis szerencsével két-három gólt is rúghatott volna. Ezt igazolja Csermák II. kihagyott nagy gólhelyzete, majd később Csányi és Vanyiska kapufára lőtt labdája. A védelem Várhegyi vezényletével és Nagy kitűnő védésével a játéknak ebben a részében minden hazai támadást elfojtott. A II. félidő halasi támadásokkal kezdődött, de ez az ösz- szetételű csatársor nem tudott egy gólt sem összehozni. A 26. percben egy kapu előtti kavarodásból az orosháziak megszerezték a vezető gólt. Majd négy perc múlva védelmi hibából újabb gólt rúgtak. A 35. percben Csermák I-nek sikerült szépítenie. Már úgy látszott, hogy ezt az eredményt tartani tudja Életrevaló elgondolást valósított meg a Kecskeméti és a Kiskunfélegyházi Városi Röplabda Szövetség. A két város között levő sportkapcsolat erősítésére és növelésére létrehozták a vámosi röplabda-válogatott rendszeres évenkénti találkozását — egyelőre férfi csapatok között — visszavágó jelleggel. Az első találkozó Kiskunfélegyházán volt. Itt szoros küzdelem alakult ki és csak ötjátsz- más mérkőzés után sikerült győzni a kecskeméti csapatnak 3:2 arányban. A visszavágó mérkőzést Kecskeméten játszotta a két csapat. A találkozót zászlócsere vezette be. majd Nyitrai Emil. a városi TST és a városi röplnböa- szövetség nevében üdvözölle a vendégcsapatot. — A két csapatban a következő játékosok szerepeltek: Kecskemét: Babay, Csányi, Dezső, Dicső, Farkas, Kecskeméti, Kiss J., Lajos, Pataki, Rock és Sipos. — Kiskunfélegyháza: Bodóczi. Mayer, Molnár. Nagy, Szijj és Tóth. A játék és a küzdelem méltó volt a két város sportjához. A találkozóból a kecskeméti együttes került ki győztesen, 3:0 arányban nyerve a visszavágó mérkőzést. A két város sportjának színvonalát emelné, ha más sportágakban is megrendeznék a rendszeres évi találkozókat. Hiszen adva lenne a találkozó atlétikában, birkózásban, kerékpározásban, kézilabdában, kosárlabdában ’ábderúeásban. tekében, ökö"' í\'áá>:u>, sóij»tHkelésben stb. iá. A Kecskeméti Dózsa II.— Szabadszállási Honvéd találkozót ma. szerdán du. fél 4 órakor játsszák le Kecskeméten a Széktói Stadionban. Flotté a Kecskeméti Dózsa I. a Kecskeméti Épületlakatossal edzőmérkőzést játszik háromnegyed 2 órai kezdettel. MEGYEI I. OSZTÁLY Északi csoport 1 F. vegyipari 6 6 ------- 29: 9 12 2. F. Honvéd 6 5 1 — 18: 3 11 3. K. Ep.-lakatos 6 4 — 2 26: 6 8 4 Szsz. Honvéd 5 4 — 1 20: 6 8 5. K. Dózsa II. 5 4 — 1 25: 8 8 6. Tiszakécske 6 3—3 13:12 6 7. Kiskőrös 6 3 — 3 18:23 6 6. Lajosmizse 6 2 1 3 8:21 5 9. K. MÁV 6 2 — 4 13:23 4 10. Alpár 6 2 — 4 7:15 4 11. K. Légierők 5 113 6:12 3 12. Kszt.miktás 6 1 1 4 9:26 3 13. Izsák 5 1—4 8:21 2 14. Dun»«oc 6 — — 6 5:20 — Jánoshalma—Császártöltés 2:1 (1:0) Jánoshalma, 300 néző, vezette: Fehér M. — Változatos küzdelemben nehezen szerezték meg a hazaiak a győzelmet az igen lelkesen küzdő császártöltésiek ellen. Az I. félidő gólját Tan lőtte. Szünet után a jól kezdő vendégek Jakubács góljával kiegyenlítettek. A mérkőzést eldöntő gólt az utolsó előtti percben Ferenczi rúgta. — Jók: Nagy, Németh, Simovics, Fenyvesi, illetve Mezőfi, Juhász, Hauser és Jakubács. Hajós—Kiskunhalasi Honvéd 5:2 (1:0) Hajós, 300 néző, vezette: Tur- csányi. — Az I. félidőben igen. lanyha volt az iram. Szünet után megélénkült a játék és a feljavult hajósi csapat biztosan szerezte meg a győzelmet. — Jók: Diebner, Kínál, Fettele, illetve a halasi belső hármas. Bajai Honvéd—Nemesnádudvar 1:1 (0:0) Vaskút, 300 néző. vezette: Tegze: — Az I. félidőben a Honvéd '(SZott jobban, de a kapu előtti helyzeteket nem tudták kihasználni. Szünet után kiegyensúlyozottabb lett a játék. A vendégek szerezték meg a vezetést, és a Honvéd egyenlített. Az eredmény igazságosnak mondható. Solt vadkert—Bácsalmás 3:2 (2:1) Soltvadkert, 300 néző, vezette: dr. Zsoldos. — Az ifjúságiakkal megtűzdelt hazai csapatnak sikerült felülkerekedniük a rutinosabb bácsalmásiakon. Az első negyedórában kiegyensúlyozott játék folyt, majd Karászi a hazaiaknak megszerezte a vezetést, amit Borcsik egyenlített. A félidő vége felé Zsikla I. 11-esből újból megszerezte a vezetést. — Fordulás után a vadkertiek támadtak nagyobb erővel és Zsikla I. szabadrúgásából bebiztosította csapata első idei győzelmét. A félidő vége felé Bognár szépített. — Jók: Karászi. Zsák- la I., illetve Borcsik. Bocskai. Kecel—Vaskút 3:2 (3:1) Kecel, 300 néző, vezette: Bo- ronkay. — Nagy iramú mérkőzésen a vaskúti Varga szerezte meg a vezetést, amire a kecellek Kocsics, Kiss és Hasziló góljaival válaszoltak. Fordulás után mindkét csapat fáradtan küzdött és a vendégek Müller góljával csak szépíteni tudtak. — Jók: Csúzi, Ferró, Németh, illetve Gál és a két Marton. Bajai Bácska Posztó— Kiskunhalasi MÁV 2:1 (2:1) Kiskunhalas, 20o néző, vezette: Fehér L. — Bajai kezdeményezés után Ikotity két góljával vezetéshez jutottak a vendégek. Az utolsó percekben Sej- ben 11-esből szépített. A II. félidőben is a bajaiak támadtak, de a kitűnően védő Hegedűsnek nem tudtak gólt lőni. — Jók: Ikotity. Horváth, Pólyák, illetv^ Hegedűs (a mezőny legjobbja), Sejben, Házi. Kalocsai Spartacus—Mélykút 0:0 Kalocsa, 200 néző, vezette: Mihala. — A mélykútiak lelkes játékukkal megérdemelten harcolták ki a meelepetésszerű döntetlen. A győzelemhez a hazaiak álltak közelebb. — Jók: Faragó I. , Kapitány II., Józsa, illetve Kovács, Rajcsány, Sziráczki. Déli csoport 1 B. Bácska 5 5-------19: 2 10 2. Kai. Spartacus 6 4 2 — 17: 5 10 3. Mélykút 5 3 2 — 16: 5 8 4. Vaskút 6 3 12 12:10 7 5. Jánoshalma 6 3 1 2 15:19 7 fi. Bácsalmás 5 3 — 2 20:14 6 7. Kecel 5 3 — 2 15:14 6 8. N.-nádudvar 5 2 2 1 8: 8 fi 9. Császártöltés 5 2—3 14:13 4 10. Hajós 5 2 — 3 11:20 4 II. H. MÁV 6 114 14:18 3 12 B Honvéd 6 — 3 3 6:17 3 13. Soltvadkert 5 1—4 4:13 2 14. H. Honvéd 6----------6 8:21 —