Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-19 / 194. szám
A TUDÁS A NÉP HATALMA LETT... Ifan valami mély és szim- » bolikus tartalma annak nálunk, ha azt mondjuk: a tudás hatalmat jelent. Erőt, biztonságot, mely együtt jár azzal, hogy dolgozó népünk soha azelőtt nem élvezett jogok birtokosa lett. A tanuláshoz, művelődéshez — a tudás megszerzésihez való jogát, lehetőségeit a Magyar Népköztársaság Alkotmánya rögzítette és biztosította először. Pedig mennyit beszéltek a múlt rendszer urai a magyar „kultúrfölényröl”, a „szentisváni állameszméről”, amely a Kárpát-medence uralkodó fajának, a szomszéd népeknél magasabb- rendűnek kiáltotta ki a magyarságot. De ki törődött vele, hogy a cselédsorba süllyedt nép nagy többsége imi-olvasni sem tudott, a tanyavilág, vagy a városi nyomornegyedek lakói közül középiskolába vagy egyetemre csak nagyon szerencsés kevesek jutottak el. A teljes tudatlanságban és nehéz anyagi körülmények között éléknek vajon mit nyújthatott a „keresztény-hazafias" szellemű, egy-két elemiből álló népoktatás, vagy a hasonló ideológiát arasztó iskolán kívüli „kulturális” nevelés. 4 „sorsba való alázatos belenyugvás” gondolata, mely ellen ha valaki fellázadt, börtönben találta magát, vagy az életével fizetett?... A felszabadulás szabadította meg népünket nemcsak a kizsákmányolástól és a társadalmi igazságtalanságtól, hanem a tudatlanság börtönétől is. egnyílt végre az út a mű- veletlenségre kárhoztatot- tak előtt. S a munkások és parasztok százezerszám indultak harcba a tudásért. Vállalták a tanulást a munka mellett is, hogy pótolhassák az önhibájukon kívül mulasztottakat. A jövő építői, az ifjúság számára pedig immár szabad, egyenlő utat nyitott iskolareformunk. Az új típusú iskola- rendszer minden gyerek előtt egyformán nyitva áll, sőt ott tartunk, hogy rövidesen bevezetik a kötelező középiskolai oktatást. Megyénkben megindult a tanyai internátusok szervezése, hogy a legeldugottabb vidékek iskolaköteles fiataljai is az általános követelményeknek megfelelő oktató-nevelő munkában részesüljenek. Mertek volna a hajdani zselVÁROSOM Szeretem ezt a várost — szivemhez nőtt egészen, mint konok, őszinte vágy fészkelődik, és makacs ragaszkodással fog már mély, nyugtalan ölében. Ringatás nélkül, csak úgy, ahogy a kérges kezű és munkás édesanyák karja leláncol — megköt, marasztal — vagy int kezük s étkük is — a szerényen hivó terített asztal. Porból kimászó gyermek maszatos arca ragyog oly ifjonti hévvel — ahogy elém áll szinte dacosan: Ilyen vagyok! No, fuss utánam, lássuk, cammogó lábad hogy ér el! S én elmerengek; múlt és tapintható jövő él összevegyülve bennem — városom, hazám, népem: ahogy nekilódulnak bátran — s átlépnek ezer gáncsvető törpeségen. F. TÖTH PÁL lérek, kiskondások arról álmodni, hogy gyermekeikből mérnök, orvos, professzor vagy tudományos kutató lehet? És hogy nemcsak a lányuk, vagy a fiuk jut minden nehézség nélkül a tudás birtokába, hanem ebből a kincsből ők maguk is részesülhetnek még? Ki hitte volna valaha, hogy a munkától eldurvult, kérges kezekbe tollat, könyvet ad a nagy változások tüzében született újkori történelem? B ács-Kiskun megyében csak az elmúlt évben 13 900 dolgozó járt az általános iskola, a gimnáziumok és a különféle technikumok esti és levelező osztályaiba, s a nyilvános könyvtárak olvasója a lakosság csaknem egyötöde. De nincs olyan kis község vagy tanya, ahová ne jutott volna már el a könyv, az újság, a film, a televízió és a rádió. Elgondolkoztató eredmények ezek. Még akkor is, ha jól tudjuk, bőven akad még tennivaló. Nem is annyira a már eddig is szinte szédületes mennyiségi eredmények további növelésében, hanem a rejtettebben megmutatkozó belső nevelő, emberformáló feladatokban. Igen, a tudás a nép hatalma lett. S az ezután következő időszakban, a szocializmus teljes felépítésének szakaszában még több gondot fordítunk az emberek művelésére, a még számosak gondolkodásában megbúvó polgári maradványok, kisszerűség, babona, önzés elleni harcra. A talakítottuk körülöttünk a világot, a természetet. Itt az ideje átalakítani magát az embert is... V. Zs. Űj kenyér. (Bozsó János rajza.) AZ EMELETI teremben szinte kibírhatatlan az augusztusi hőség. Am senki sem bágyadt. Izzadságban fürdenek az arcok, de a tekintetek élénken csillognak az érdeklődés tüzétől. Feszült figyelemmel hallgatják az előadót. Nyúlánk termetű, enyhén hullámos barna hajú fiatalember, huszonöt éves ha lehet. Magas homloka, átható tekintete, a lényeget kifejező szabatos mondatai rendkívüli értelemről tanúskodnak. Valamennyien — mintegy másfél százan — tudják róla: Kulich Gyulának hívják, a Szociáldemokrata Párt kebelében működő Országos Ifjúsági Bizottság — az OIB — titkára. Az azonban csak az ifjúmunkás-mozgalom régebbi tagjai előtt ismeretes, hogy az országos titkár nem szociáldemokrata, hanem kommunista. Az illegalitásba kényszerített párt útmutatásainak megfelelően irányítja a törvényesen tevékenykedhető szociáldemokraták által létrehozott ifjúsági szervezeteket, a kommunista eszme elterjesztése végett szervezte meg Budapesten a kerületi és szakmai ifjúsági csoportokban, s szervezi vidéken is az illegális kommunista sejteket. Mindezt a szoci vezetők szándékai és érdekei ellenére. Nem veszélytelen a funkciója. Büch- lér, a szociáldemokrata titkár például még arra is ügyelt, hogy Kulich Gyula dolgozószobája átjáró helyiség legyen az ő irodája felé: hadd ellenőrizhesse így bármikor, hogy nem bolsi agitáció folyik-e az OIB titkáránál, amikor innen is, onnan is, s egyre nagyobb számban, a fiatalok felkeresik. Büchler úr, aki szolgálatai fejében a tőkések, földesurak hatalmától húzott sápból egy előkelő angliai intézetben nevelteti leányát, miközben melldöngetve „münkás- vezérnek” hirdeti magát. De korábban keljen fel, ha Kulich Gyulát le akarja leplezni. Az OIB titkára műveltségének csodálattal adóznak közvetlen munkatársai: annak ellenére, hogy csak a polgári iskolát végezhette el, s női szaÜnnepi básznak tanulhatott, vasszorgalommal nagyszerűen elsajátította a marxizmust, az eszperantó, a német és a francia nyelvet... Mily’ értelemhez és szívhez szólóan hangzanak szavai. Azt nem mondja meg (különösen a nemrég beszervezett fiatalok között, akár szószátyárkodásból is, akadhat áruló), hogy azért kellett e találkozót ezen a napon megrendezni, mert ma nem feltűnő, amiért vidékről is eljöttek csaknem nyolcvanan. Itt vannak a békési Viharsarokból, a nagyszerű ifivezető, a villanyszerelő szakmájú Tóth- falusi Sándor vezetésével többen Debrecenből, sőt, a visszacsatolt Kassáról is néhányan. Érik a gyümölcs, gondolja Gyula, vidéki szervező munkájának a gyümölcse. Eljöttek, úgy ahogy megbeszélték ... Ezrek utaztak a fővárosba, a tehetősek, a nemzeti mámortól bódult vidéki hivatalnokok, vitézkedő nagyparasztok, hogy ma, Szent István napján, lubickolhassanak az ezeréves, az integer Magyarország „eszmeáramlatában”, s esetleg láthassák az ünnepi körmenetet, benne Serédi Jusztinián hercegprímást, vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltóságát, a tengernagyi egyenruhájában, no, és a Szent Jobbot, meg este a gellérthegyi tűzijátékot. Nem gondolva arra, hogy az ország szakadék szélére jutott, arra még kevésbé, hogy az a néhány tucat szerény öltözé- kű fiatal, „hárommillió koldus” képviseletében, másfajta célból szállt le a vonatról a Keleti, vagy a Nyugati pályaudvaron. KULLICH GYULA beszél. Megmagyarázza, hogy a főváros számos utcáján, terén zajló ünnepi cécó porhintés a tömegek szemébe; a hatalmon levők módelőadás szere annak elhitetésére, hogy a „szent- istváni eszme” örök, vagyis az idők végezetéig való, megváltoztathatatlan az országban uralkodó kizsákmányoló társadalmi rend is. A FIATAL hallgatók értelme világosodik, átforrósodik, „úgy van!” hallatszik innen is, onnan is —, s az országos titkár már a legfőbb veszélyről, a fasizmusról beszél. A tőkések nyílt diktatúrája ez, hogy a dolgozó népet megfosz- szák legelemibb jogaitól is. Odakünn a fasizmus dajkáinak szerepében tetszelgő nagyurak ünnepeltetik magukat, s az országhatárokon túl, Ausztriát az előző évben, 1938-ban már bekebelezte, ez év tavaszán pedig Csehszlovákiát is letiporta a német fasizmus. Csak a vak nem látja, felkészült a világháború kirobbantására is. Hogy a csatlósnak oly készséggel ajánlkozó magyar uralkodó osztályt még jobban magához láncolja, koncul odadobta neki a Felvidéket. Kinek lett ebből máris haszna? A földes- urak számos helyütt a nyáron ruszin aratómunkásokat foglalkoztattak, akik éhbérért voltak kénytelenek vállalni a betakarítás inatszakasztó munkáját; a visszacsatolt területek erdeiben a tőkés vállalkozók rabló módján hozzáfogtak a busás hasznot hajtó fakitermeléshez. A fiatalok lenyűgözve hallgatják az OIB titkárát. — Széles egységfrontra van szükség, minden haladó erő összefogására, a fasizmus, a háború ellen! — hangzik a szó. A részvevők közül számosán hozzászólnak. A vidéki küldöttek elmondják: a parasztfiatalokat is, ők magukat, hogyan zsákmányolják ki az uradalmak, a zsírosparasztok. Egyikük négyheti aratásért-cséplésért másfél mázsa ocsús gabonát kapott mindössze. — Jó talajba került a vetés. A parasztfiatalok képviselői is megértették, miről van szó — állapítja meg magában Kulich Gyula. — De siettetni kell az érést, mert a veszély igen nagy a haza felett. Estébe hajlik már, vége az összejövetelnek. A parasztifjúság minden képviselőjébe egy-egy ifjúmunkás karol. A gyárak, műhelyek öntudatos kizsákmá- nyoltjai viszik magukkal a szántóföldek páriáit. Megmagyarázni nekik az utcán, hogy a belvárosi kirakatokban pompázó, az ő verejtékükből származó sokféle árut csak a kiváltságosak képesek megvásárolni; hogy a közép- és uralkodóosztály dőzsölő tagjai az ő vérük árán éltetik tobzódva a „rendet”. A szervezett fiatal munkások karon fogva viszik egyszerű otthonaikba a parasztifjakat, hajnalba nyúló beszélgetések során — folytatni a hazát mentő, tehát ünnepi előadást. A lánglelkű Kulich Gyulára mosolyognak a távozók. Biztatást, az eszme győzelmének hitét sugározza vissza meleg tekintete... ÍGY EMLÉKEZTEK RA a fiatalok, amikor alig nyolc hónap múlva híre futott a mozgalomban, hogy a szociáldemokraták árulása folytán lebukott, a Horthy-reakció pribékjeinek egyik kínzókamrájában sanyargatják. Biztató szavait hallották akkor is, miután öt és fél év múlva magaásta sírjába hullt a tőkések, földesurak rendje, s az új éle! hajnalának fényénél a dolgozó magyar nép hozzálátott a maga társadalnv rendszerének felépítéséhez. S így látják őt ma is az ünnepi előadás életben maradt, s már a teremtő férfikorban tevékenykedő részvevői. Noha fizikailag megsemmisítették, 1941 decemberében Dachau koncentrációs tó- borában az SS-ek kivégezték —, ner halt meg. mert a hősök halhatatlanok Együtt élnek az eszmével, amelynek győzelméért küzdöttek.- • TARJÁN ISTVÁN
