Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-14 / 189. szám

Jól sikerűit az újonc kalocsaiak bemutatkozása Kalocsai Honvéd—Pécsszabolcs 5:1 (1:1) NB III. Délnyugati csoport, Kalocsa, 1000 néző, vezette: Sehnierer. K. Honvéd: Zérczi — Szabó II., Horváth, Ruff — Mául, Sza­bó I. — Fodor, Tábor, Berkes, Kamrás, Kelemen. Edző: Ma­lomszegi Ottó. Az első gól a 4. percben esett, amikor Kamrás húszméteres sza­badrúgásból ritkán látott szép gólt lőtt a vendégek hálójába. 1:0! A vendégek a mezőnyben szépen játszottak, de a kalocsaiak vé­delmét nem tudták áttörni. A 31. percben Lászlótelki kihasz­nálta a Honvéd-védelem pilla­natnyi megingását, és jól helye­zett lövéssel kiegyenlített. 1:1! Változatos mezőnyjátékkal ért véget a félidő. A II. félidő erőteljes Hon­véd-rohamokkal kezdődött és a 9. percben Berkes révén megsze­rezték a vezetést. 2:1! A követ­kező percben Kamrás jól ugrott ki és helyezett labdája a pé­csiek hálójában kötött ki. 3:1! Két jelenet V asárnap délelőtt o városi pályán két fontos és ép­pen ezért izgalmasnak ígérkező kosárlabda-mérkőzésre került sor. Az első találkozón a Kecs­keméti Dózsa a Kecskeméti Egyetértés Tsz csapatával mér­kőzött. Izgalmas, fej fej mel­letti küzdelem után a rendes játékidő döntetlen eredményt hozott. A hosszabbítás hozta meg a döntést. A szerencsé­sebb DózSa egy ponttal győ­zött. Amit a mérkőzéssel kapcso­latban még érdemes megje­gyezni: ritka dolog síró spor­tolókat látni. Márpedig ezen a mérkőzésen jócskán folytak a könnyek hol a Dózsa-, hol az Egyetértés-lányok szeméből. Egy-egy kipontozás, vagy vélt játékvezetői sérelem, vagy a mérkőzés elvesztése szolgál­tatta az okot a sírásra. Síró sportolók! Milyen ritka látvány ez manapság. A sport­kör színeiért való aggódás vál­totta ki a bánat és az elkesere­dés könnyeit a kosaras lányok­ból. Őszintén megvallva, jó volt látni e. könnyeket! * U gyanezen a délelőttön je­gyezhettem le még egy érdekes epizódot a kosárlabda­mérkőzésen. A Kecskeméti Pe­tőfi és nagy ellenfele, a Sze­gedi Postás éppen bemelegí­tett, amikor a nézők közül egy öblös férfihang az egyik játék­vezetőre tett egy nem éppen hízelgő megjegyzést. Nos, ez a magáról megfeledkezett néző csaknem megjárta. A körülötte álló és ülő szurkolók, de a Pe­tőfi játékosai is szinte egy emberként szálltak vele szembe és intették le: még egy ha­sonló bekiabálás és indulás ki­felé a pályáról... A meggondolatlan szurkoló még tett egy megjegyzést, mi­szerint ő megfizette a belépőt, és ha akar. akkor azt ordítoz­hatja be a pályára, ami neki éppen tetszik. Ezt azonban már egészen halkan mondta, mivel jól lemérte a közhangulatot, és tanácsosabbnak tarthatta a tisztességesebb hangú szurko­lást, mint az ok nélküli és a csapat érdekeit nem szolgáló játékvezetői szidalmazást. Jó volna hasonló jelenetet látni a labdarúgó-mérkőzése­MEZEI ISTVÁN. A 16. percben a vendégcsapat javíthatott volna, de Rózsa kö­zelről fölé vágta a labdát. A 20. percben Tábor átjátszotta a pé­csi védelmet és máris 4:1! A mérkőzés további részében inkább a vendégek térfelén folyt a játék, több góllal kecsegtető helyze­tük is akadt a hazaiaknak, de eredmény csak a 43. percben született, amikor Fodor szép góllal beállította a végered­ményt. 5:1! Az I. félidőben eléggé lagyma­tag játék alakult ki, de szünet után a kalocsai csapat már az első tíz percben a maga javára fordította az eredményt, sőt volt erejük erősíteni is. Ilyen arány­ban is megérdemelten győztek. Jók: Maul, Fodor, Tábor és Szabó II. (a mezőny legjobbja). Gólképes volt a halasi csatársor Kkhalasi MEDOSZ - Újszegedi TC 6:3 (3:0) NB III. Délkeleti csoport. Kis­kunhalas, 500 néző, vezette: Csák II. H. MEDOSZ: Horváth — Tóth II., Várhegyi, Mester — Hor- nyák, Tóth I. — Csányi, Hődör, Vanyiska, Jager. Csermák II. Edző: Virágh István. A MEDOSZ első hazai mér­kőzése elé nagy várakozással néztek a halasi szurkolók. Eb­ben közrejátszott az a körül­mény is, hogy a csapat először szerepelt a Délkeleti csoport­ban. — A mérkőzés nagy halasi fö­lénnyel indult, s már a 2. percben Jager felső sarkos lövése a szegediek háló­jában táncolt. 1:0! Erős iramot diktált a MEDOSZ és a 11. perc­ben Hődör jól irányított labdá­ját Jager helyezte a hálóba. 2:0! Ä három vers^n^nap legeredményesebb lovasa a kiskunhalasi 16 éves Hirling János Az Újpesti Dózsa Tihanyban rendezte meg nemzetközi lovas- versenyét. Ezen a találkozón nagyszerű kiskunhalasi siker szüle­tett. Összeredményben a három nap pontszámait tekintve, a 16 éves Hirling János (Kiskunhalasi Határőr Dózsa) a legeredmé­nyesebb lovasnak bizonyult. Eredmények: díjugratás kétszeri összevetéssel 130 cm-en: 1. Hirling (Határőr Dózsa) Levél nevű lován 0:41,5, 0 hibaponttal. 2. Hirling (Határőr Dózsa) Obeliszk n. I. 0:42,2, 0 hbp. Váltóver­seny 130 cm: 1. Karcsú (Határőr Dózsa) Ringó n. I. és ifjú Tóth Béla (F. M. Lovasklub) Öböl n. I. 2:46,4, 0 hbp. Csapatban két­szeri összevetéssel, 140 cm: 2. Határőr Dózsa. 150 cm-es díjug­ratás: 1. Hirling János (Határőr Dózsa) Obeliszk n. I., 2. Kalmár (Határőr Dózsa) Ónodi n. I. Sok még a tennivaló a babaiaknál Nagykanizsai Bányász—Bajai MTE 2:1 (0:1) NB III. Délnyugati csoport. Baja, 1000 néző, vezette: Stad­ler. BMTE: Disztl — Bohner, Pancsics II.. Baics — Nagy, Moj- zes — Kreisz, Szalai, Czeglédi, B. Szabó, Gyemis. Edző: Fekete Kovács Győző. Változatos támadásokkal kez­dődött a mérkőzés, amelynek során a 7. percben Szalai élesen az üres kapu mellé lőtt. A 10. percben Czeglédi előtt nyílt jó helyzet, de a csatár a kifutó kapus kezébe lőtte a labdát. Eseménytelen mezőnyjáték­kal telt el a félidő első fele. A 26. percben egy messziről lőtt labdát nyomott kapu fölé Disztl. A 33. percben szép hazai támadás futott a pályán, amely­nek végén B. Szabó előbb a kapufát találta el, majd a visz- szapattanó labdát a hálóba he­lyezte. 0:1! A 44. percben nagy kavarodás támadt a bajai kapu előtt, Disztl kiugrott és a föld­re került. A labda ide-oda pat­togott. amikor — a bajaiak megkönnyebbülésére — a játék­vezető a félidő végét jelezte. Nagykanizsai támadásokkal kezdődött a II. félidő, és nagy nyomás nehezedett a bajai ka­pura. Levegőben lógott az egyen­lítés. A 14. percben a bajai vé­delem megingott, Disztl későn jött ki, és Lukács nyugodtan a hálóba helyezte az egyenlítő gólt. 1:1! A gól nem rázta fel a ha­jasakat. Csatársoruk mindinkább szét- esően játszott. Nem segítettek a védelemnek, amely pedig igen erős nyomás alatt állott. A 34. percben azután döntő hibát vé­tett a bajai csapat, ami a mér­kőzés elvesztésével járt. Lukács kiugrott, a hazai védelem lest vélt. A játékvezető nem fütyült és a csatár a kapuba sétált a labdával 2:1! Füttyig kell ját­szani! A 37. percben ismét nem a . bajai védelmen múlt, hogy újabb gólt nem kaptak. A to­vábbiakban is a kanizsaiak tá­madtak és csak a szerencse mentette meg a góltól a .bajai kaput. Két ellentétes félidőt hozott ez a mérkőzés. Az I. félidőben a bajaiak kielégítően játszottak és a vezetést is megszerezték. Szünet után a bajai csapat ért­hetetlenül visszaesett. A döntet­lent még így is tarthatták vol­na, ha a szabályokhoz igazod­nak. Továbbra is támadott a hazai csapat és a 19. percben Vanyis­ka egyéni játékkal megszerezte a harmadik gólt. 3:0! A félidő második felében kiegyenlítődött a játék. Az újszegediek is tá­madtak, de ezeket a támadáso­kat a halasi védelem könnyen hárította. Szünet után a 8. percben Ja­ger az egyik újszegedi játékos­ról elpattant labdát a bal sa­rokba helyezte 4:0! A gól után a vendégcsapat gyors támadá­sokkal igyekezett megközelíte­ni a hazaiak kapuját és a 10. percben középcsatáruknak sike­rült javítani. 4:1! Most a ME­DOSZ erősített és a 13. perc­ben Vanyiska volt eredményes, majd a 18. percben Jager balról beívelt labdáját Hődör a hálóba fejelte. 6:1! Az utolsó húsz percben a halasiak engedtek az iram­ból, és könnyen vették a játékot, aminek az eredménye: a 26. és a 34. percben az újszegediek jobbösszekötője és a középcsa­tára szépített. 6:3! A halasi csapat nagy akarás­sal kezdett és hamarosan jelen­tős előnyre is tett szert mindkét félidőben. Kár, hogy a végén könnyen vették a játékot és fe­leslegesen két gólt kaptak. A játéknak ebben a részében a csatársor nem segítette kellően a védelmet. — Jók: Mester, Hornyák, Hődör és Jager. JiTIETIKAI hírek Ötödik helyen állnak a bajai atlétanök Az országos egyesületi atlétikai bajnokság 19G3. évi kiírása eltér az előbbi évekétől. Egyénileg négy osztályba — I., n., Hl. és serdülő kategóriába — sorolja a versenyző­ket minősítésüknek megfelelően. A négy osztályban szerzett pontok összege adja fordulónként a sport­körök közötti rangsort. A Bajai MTE atlétanői a negye­dik forduló után országos viszony­latban az igen előkelő ötödik he­lyen állnak, és több, minőségileg jobb, de tömegileg gyengébb ne­ves fővárosi szakosztályt is meg­előztek eddig. Ha osztályokra bontjuk a pont­szerzést, akkor érdekes képet ka­punk: I. osztályban 3 fő 570 pont II. osztályban 12 fő 2934 pont III. osztályban 18 fő 4077 pont serdülő osztályban 21 fő 3224 pont * 3 öszesen: 54 fő 10 805 pont A jelenlegi országos rangsor az élcsoportban a következő: 1. Bp. Honvéd 15 175, 2. Üjpesti Dózsa 13 449, 3. Bp. TFSE 11 868, 4. Szekszárdi Dózsa 11 120, 5. Bajai MTE 10 805, 6. BEAC 8191, 7. Bp. Vasas 8165, 8. Csepel 7625, 9. MTK 7568, 10. Szol­noki MÁV 7522. A bajai atlétanők közül — mint fentebb is látható — a III. o. és a serdülő osztályba tartozó fiatal lá­nyok járultak jelentősen hozzá a pontszerzéshez. A hátralevő fordu­lókban továbbra is igyekezni kell, hogy legalább a jelenlegi ötödik helyezést meg tudja tartani a sok fiatalból álló lelkes szakosztály. SZATMÁRI JANOS Á vidéki evezős bajnokságon nyolcadik leit Baja A vidéki országos evezős baj­nokságot Mohácson rendezték meg. A versenyen kilenc vidéki és négy fővárosi evezős szakosz­tály 300 versenyzője indult. A bajaiak nyolcadik helyen végeztek a vidéki evezős baj­nokságon. Az első helyet a győ­riek szerezték meg. KÉT KÖZSÉG atlétikai ver­senyét rendezték meg Fajszon. Az OSN keretében Bátya és Fájsz község atlétái mérték ösz- sze tudásukat. Eredmények: férfiak: magasugrás: 1. Balázs István (Bátya), távolugrás: 1. Markó János (Fájsz), 400 m: 1. Markó János (Fájsz), 100 m: 1. Balázs István (Bátya), súly lö­kés: 1. Óvári Károly (Bátya). Nők: 100 m: 1. Markó Katalin (Bátya), magasugrás: 1. Markó Katalin (Bátya), távolugrás: 1. Zsebics Julianna (Bátya). A két község sportolói férfi röp­labda-mérkőzést is vívtak, ame­lyet a bátyaiak 3:0 arányban nyertek. A versenyek nagy ér­deklődés mellett zajlottak le, s bizonyára a két község vetél­kedője tovább népszerűsíti az atlétikát. • BA-IAN a megyei felnőtt úszó­bajnokságokkal kezdődtek a helyi ünnepségek. A verseny jobb ered­ményei: férfiak: 100 m gyors: Mi­hal ovics (Baja) 1:04, 200 m hát­úszás: Urbán (Baja) 2:45,5 (megyei csúcs!), 100 m hátúszás: Urbán (Ba­ja) 1:14,8. 200 m mellúszás: Puskás (Kiskunhalasi MEDOSZ) 3:01,7 (me­gyei csúcs!), 400 m gyorsúszás: Mihalovics (Baja) 5:16. Nők: 100 m pillangóúszás: Karlovszki Zsuzsa (Baja) 1:38,1 (megyei csúcs!). A szakosztályok közötti pontverseny­ben 1. Baja 484, 2. Kiskunfélegy­háza 251, 3. Kecskemét 120, 4. Kis- kunhalas 112 ponttal. Patyolat­részlegünk vállal KELMEFESTÉST, MOSÄST, VEGYTISZTÍT ÄST Baján, Kiskőrösön, Kalocsán, Bácsalmáson, S oltva dkerten és Jánoshalmán. Kérjük megrendelőinket, hogy a torlódások elkerü­lése végett tisztítási, festési munkáit még a szezon be­állta előtt végeztesse el. Bajai Vegyesipari Javító és Szolgáltató Vállalat Baja, Vasvári Pál utca 4. sz., telefon: 575. 8021 Vállasunk háztatsrozást, parkettázást, szobafestést, mázolást, motortekercselést, villanyszerelést. Bajai Vegyesipari Javító és Szolgáltató Vállalat Ba­ja, Vasvári Pál utca 4. sz., telefon: 575. _____________ 8023 Televíziót, rádiót, motorkerékpárt évid határidőre, szaksze­rben lavftluk, Motortekercselést, díszka- * mik, díszkeritések készíté­sét vállaljuk. Tiszakéeskei Építőipari Szövetkezet. Béke tér 1 Telefon: 32 7859 FELVÉTELRE KERESÜNK: lakatos, esztergályos szakmunkásokat és BW-kazánok üzemeltetésében jártas, technikumi végzettséggel rendelkező erőműgépészt művezetői beosztásban, vagy megfelelő gyakorlattal rendel­kező kazángépészt csoportvezetői beosztásban. Felvétel esetén útiköltséget térí­tünk. Jelentkezés a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár munkaügyi osztályán. 8014

Next

/
Oldalképek
Tartalom