Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-13 / 188. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XVIII. ÉVFOLYAM, 188. SZÄM 4rn 60 fillér 1963. AUGUSZTUS 13, KEDD Sok újdonság, 5 millióval nagyobb árukészlet Keretikedeími hét megyénkben EXPORTRA A Hűtőipari Országos Vállalat kecskeméti hűtőházának konzervüzemében idénymunkásként dolgozik Fazekas József né, aki a gyári élettel még a Kecskeméti Konzervgyárban ismerkedett meg. Az ügyes kezű szorgalmas asszony az új normát rendszeresen túlteljesíti. Az augusztus 20-a előtti, hagyományos nyári vásárt, illetve kereskedelmi hetet — igaz, nem e célra külön felállított pavilonokban, hanem bolton belül — az idén is megrendezi a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. A tegnapi nappal kezdődő és vasárnapig tartó kereskedelmi hétre azonban minden eddiginél nagyobb árukészlettel és több újdonsággal készültek fel. Érdekességként elmondjuk, hogy hétfőtől megyénk iparcikkboltjai a korábbi időszakhoz képest ötmillió forinttal nagyobb árukészlettel állnak a vásárlók rendelkezésére. Az árutöbblet egy részét — mint például a herendi porcelán dísztárgyakat — közvetlenül a gyártól szerezték be és az üvegboltokban újdonságként most jelentek meg a modem vonalú, színes üvegvázák, és beérkeztek külföldről a keresett jénai tűzálló üvegáruk. Több újdonsággal várják e héten vásárlóikat a vas- és műszaki boltok is. A nagyobb mennyiségű háztartási kisgép között érkezett a német gyártmányú Unizette háztartási robotgép, amely a meggymago- zástól a tésztaformázásig és pa- radicsompasszírozásig sok-sok konyhai művelet elvégzésére alkalmas, s viszonylag olcsó — 540 forintos — ára miatt is keresettnek örvend majd. Megjelentek a kisebb helyiségek fűtésére alkalmas, 470 forintos áron kapható, Sugár elnevezésű zománcos kályhák is, valamint nagyobb választék áll rendelkezésre a különböző színű csempetűzhelyekből. A kereskedelmi hét műszaki érdekességei között említhetjük az ugyancsak most először Megyénk baromfitenyésztésében — főként ami a húscsibe és a pecsenyekacsa tenyésztését és nevelését illeti — jelentős fejlődés tapasztalható. Meglehetős lemaradás mutatkozik azonban a tojástermelésben. Ez nem kis mértékben a mostoha télnek tulajdonítható, amelynek mintegy másfél hónapos kiesés volt az eredménye. Mindezek ellensúlyozását is szolgálják a megye közös gazdaságaiban ez évben épülő tízezres tojóházak. Négy ilyen nagyüzemi tojóházat létesítenek: a kecskeméti tsz-közi baromfitelepen kívül a harkakötönyi Petőfi, a dunavecsei Virágzó és a hartai Űj Élet Tsz- ben. Ezek létrejötte, ha nem is jelent 100 százalékos megoldást, mindenesetre sokat javít majd a jelenlegi gyenge tenyész- és áru- tojásellátáson. Az egy kilogramm baromfihús előállításához szükséges takarmánymennyiséget is sikerült az eddigi öt kilogramot meghaladó mennyiségről 4,44 kilogrammra csökkenteni. Idén a tápellátásban sem volt fennakadás, a táptakarmányok minősége is jobban megfelelt a követelményeknek. kapható, hangszóróval ellátott táska-lemezjátszót. A háztartási boltok a hónapok óta alig kapható autószifon-készülékkel „gazdagodtak”, s ugyancsak e boltok újdonsága a hétdecis üvegekben 2,50-ért kapható autósampon, a gépkocsik ápolására, fényesítésére. Megkétszereződött a készlet a bútorüzletekben is. A bőséges választék és a sok új cikk mellett van még egy vonzereje a mostani kereskedelmi hétnek. Minden száz forintot meghaladó vásárlás után jutalomsorsolásban vehetnek részt a vevők, melynek során főnyereményként egy garnitúra konyhabútor és még vagy harminc értékes jutalomtárgy kerül kisorsolásra. E. É. Az eddig csupán növendékállományt nevelő kiskunfélegyházi tsz-közi májlibatelepre — hosszas tervezgetés, próbálkozás után — idén kerül először nagyobb mennyiségű törzs-, illetve hízóbaromfi-állomány. Első lépésként 4000 rajnai törzsliba. A cél az. hogy a tenyésztés további kiterjesztésével a megye termelőszövetkezeteinek egész libaállományát lehetőleg mielőbb rajnai törzsállománnyal helyettesítsék. E fajta jóval gazdaságosabb, Nehéz József, a Kecskeméti Járási Tanács V. B. mezőgazdasági osztályának vezetője tájékoztatott bennünket: hogyan készültek fel a járásban a rozs vetésére. — Járásunk állami gazdaságai és termelőszövetkezetei — mondotta — már csaknem egész vetésterületükön a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben nemesített, a tájjellegnek és a talaj minőségének leginkább megfelelő H- rozsot termesztik. Bár kisebo mennyiségben, az alacsonyabb típusú szövetkezetek közös művelés alatt álló tábláiba is e fajtát vetik a szokvány, úgynevezett parasztrozsok helyett. Központi készletből a járás közös gazdaságai háromnegyed részben a tsz-ek, egynegyed részt a termelőszövetkezeti csoportok, 16 vagon H-rozsot kapnak. Emellett a tiszakécskci Béke és Szabadság Tsz megfelelő minőségű, idei termésű, saját szaporítású H-rozzsal rendelkezik, amelyből — cseretermény ellenében — a tszcs-k. illetve azok a közös gazdaságok részesülhetnek, amelyek a központi készletből nem jutottak vetőmaghoz. A heterózis fajta előnye az utóbbi években egyre inkább bebizonyosodott. Az időjárás alakulásától függetlenül a sze- meg nem üresek, „ablakosak", igen jó a magképződés. A területnek közel a felén késő Eddig harminchét állam írta alá a moszkvai atomcsendszerződést MOSZKVA. (TASZSZ) A légköri, kozmikus és víz alatti nukleáris fegyverkísérletek megtiltásáról szóló moszkvai szerződést hétfőn aláírta Laosz, Izland, Svédország nagykövete és a Kongói Köztársaság ügyvivője. Ezzel a moszkvai szerződést eddig harminchét állam írta alá. LONDON (TASZSZ) Hétfőn Londonban a következő országok diplomáciai képviselői írták alá a légköri, a világűrben végzett és a víz alatti atomfegyver-kísérletek betiltásáról szóló szerződést: Tunézia, Izland, Malájföld, Laosz, Trinidad és Tobago, valamint Svédország. tojáshozama mintegy a négyszerese a magyarfajta libákénak, májtermelése pedig nagyjából azonos. A kiskunfélegyházi telepen már épülnek a jövő évi keltetéshez szükséges előnevelőhelyiségek. törzsólak. Néhány éven belül ugyancsak Kiskunfélegyházán nagy befogadóképességű libakeltetőállomást létesítenek, amelyet a ..libaidény” előtt és után egvéb baromfi keltetésével hasznosítanak még jobban. ősszel, kukorica után vetett H- rozs kevésbé érzékeny a késői vetésre; még októberi vetés után is megfelelő minőségű terméssel fizet. A terméseredményt lényegesen befolyásoló tényező az elö- vetemény is. Ennek jól megfelelnek a pillangósok, a burgonya, a korán betakarításra kerülő zöldségfélék; általában a trágyázott talajon termesztett növények. Annál is inkább, mivel a rozs a trágyát a második évben hasznosítja jól. Tekintve. hogy a járás jelentős nagyságú területein későn lekerülő kapások, illetve kalászosok után vetik a rozsot, fokozott gondot fordítunk a műtrágya felhasználására és a talajelőkészítésre. A talajmunkákat illetően mindinkább arra törekszünk, hogy az eddigi szokástól eltérően a rozs vetőmagja mélyített, illetve mélyszántásba kerüljön. Ahol idejében megtörténik az elővetemény betakarítása., ott már augusztusban elvégzik a mélyítő szántást., közvetlenül vetés előtt pedig forgatás nélküli talajlazítást,' felszíni művelést alícamaznak. Ott, ahol csak közvetlenül a vetés előtt lehet szántani, sima, esetleg gyűrű shengerrel — lehetőleg a vetés előtt és után is — talajtömörítést végeznek — fejezte be tájékoztatását a Kecskeméti Járási Tanács V R mezőgazdasági osztályánál vezetője. j' T' Húsz vagon sárgadinnyét tartósítanak az idén, amelyhez a nyersanyagot a kecskeméti Béke és a kecskeméti Vörös Csillag Termelőszövetkezet biztosítja. A beérkező nyersáruból nyolc vagonra való készáru lesz. Ebből eddig három vagonnyi készült el. A napi termelés eléri a 120 mázsát. A felszeletelt sárgadiny- nyét dobozokba rakják, majd a mínusz 36 fokos alagútba helyezik el, ahol az áru csontkeménnyé fagy. Előtte a felszeletelt sárgadinnyét cukorsziruppal megöntözik. Az áru 90 százalékát exportálják. Fenti képünkön az alagútból hozzák ki a csonttá fagyott szállításra alkalmas kész árut. A kézikocsi mellett Tóth István rakodómunkás. Alsó képünk: A cukorsziruppal megöntözött, dobozba rakott dinnyeszeleteket a végtelen szalagon becsomagolják. (Tóth Sándor felvétele.) A baromfitenyésztés fejlesztéséért Készülnek a rozs velésére