Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-11 / 187. szám
1 í»«3. aueusztus 11, vasárnap 3. oldal A jövő rentény/sége A szőlősorok között mintás nyomot hagy az RS—09-es kereke. A gép kék színű és meglehetősen lassú járású. Az utób bin nincs mit csodálkozni, hiszen a különböző szögben álló kapákkal felszerelt masina vezetőiének, Falusi Istvánnak igen óvatosan kell lavíroznia az apró *őkék zöld bokrai között. A traktoros harmadik éve dolgozik a lászlófalvi Űj Élet Termelőszövetkezet gépeivel. Most hát igen óvatos, de annál fontosabb munkát végez: a tavasszal telepített új szőlőt kapálja. — Ez a legnagyobb reménysége a szövetkezetnek — mondja mosolyogva Szakolczai Ferenc. a tsz kertész-agronómusa, aki épp a kapálást ellenőrzi. Majd a traktorossal vált néhány szót arról, hosrvan vált be a szövetkezeti műhelyben felszerelt két új kapa. Erre azért volt szükség, hogy a 120 centis sorközökben a szerkezet mindenütt elvágja a gyomok gyökereit. — Többször bizony megakad — mondja Falusi István, amint v’zsgálgatja a homokban fényesre csiszolódott, háromszög alakú kapákat. — Nem ártana kicserélni őket. De az agronómus szerint erre nincs szükség, elég, ha egy kicsit meghajlítják a kapák nyelét. Aztán a negyvenholdas tábla felé fordul, nézi a csupa párhuzamos sorokat. Meg .teli vallani, van miben gyönyörködnie. Annál is inkább, mert az elmúlt napokban kövér, dús eső hullott, s hatalmas, zöld erővel buriánzik a természet, mintha csak az augusztus gyönyörű fényeit akarná mindörökre magába szívni'. Mindez azonban nemcsak a nyár pompája, hanem a teremtő emberi akarásnak az eredménye is, amit elért a nemrégiben még „vacaknak” minősített homokon. Nos, a holdan- kénti 2—3 mázsás rozstermés valóban nem nagy távlatot nyújtott — és nyújt jelenleg is — a szövetkezet gazdáinak. De a szőlő, meg a gyümölcsös — az más! Ebből már lesz haszon, jövedelem. S milyen nehéz vo’t a kezdet, még az idei tavasszal is! Már két éve meg volt forgatva c terület, ott pihent parlagon. Ez, mint az előkészítés egyik feltétele, nem volt ugyan rossz, de már a telepítés kezdetekor kiderült, hogy a megülepedett talajt nem járja a fúró. Emiatt azonban nem keseredtek el a gazdák, hanem fúró helyett ásó! ragadtak kezükbe, nem kis részben Szakolczai Ferenc biztatására. Az agronómus, aki jóformán akkor került a szövetkezethez, a Kecskemét sörnyéki telepít ések során évtizedek óta érlelt tapasztalattal és hasonlóan nem kevés ügybuzgalommal irányította a munkát. Az ásózás persze eléggé meglassította a telepítést., de a gazdák úgy segítettek ezen, hogy szinte kivétel nélkül „sorompóba álltak” És így született meg az 50 hold új szőlő — 40 hold itt. egy táblában, és még tíz hold egy kicsit arrébb. Valamennyi kövidinka. Alig van vessző, ami nem fogant meg. S eszembe jut az agronóm i« iménti kijelentése: a szövetkezet legnagyobb reménysége . Igen, ez szemmel érzékelhető, minthogy gyomot egyáltalán nem találni, de hogy az eső utáni dudvásodást is elkerüljék, emiatt kultivátoroznak az RS-^ 09-essel, az idén már harmad szór. És Takács Istvánná tizenkét tagú állandó női brigádja is hamarosan munkába áll, hogy ki tudja hányadszormegkapálja a szőlősorokat. — Nem elég csak telepíteni, gondozni is kell az új ültetvényt — vonja le a következtetést Hegyi István, a szövetkezet elnöke. Aztán arról beszél, hogy pár év múlva a szőlő és a gyümölcs lesz a közös gazdaság legfőbb pénzforrása. Meg a juhtenyésztés. S a határba mutat, merre húzódik majd a 200 holdas összefüggő szőlőterület. És lesz majd gyümölcsös is, őszibarackos, almás. .. Majd Szakolczai Ferenc fordul felém. Ezt mondja: — Feltétlen jöjjön ám el az első szüretre! — Mikor lesz? — Hatvanöt őszén — mondja nevetve, s szeméből kék reménység árad, mint a szőlősorok fölé boruló augusztusi égboltról. HATVANI DÁNIEL Almaválogatók Izsáknak és a környékbeli községeknek termelőszövetkezetei bői és a földművesszövetkezetekből jelentős mennyiségű gyümölcs jut a MÉK izsáki begyűjtő telepére. Sárgabarackból például 140 vagon volt az idei felhozatal, s ennek csaknem a kétharmadát exportra vitték. Felvételünk idején éppen a nyári almát válogatják, osztályozzák a telep dolgozói: Horváth Kálmánná, Keskeny Józsefné, Török Istvánná, Dávid Aranka, Bagyinszki Sára és Miklovits Józsefné. Az előreláthatólag felvásárlandó 12 vagon körüli mennyiségnek a fele szintén a külföldi fogyasztóit asztalára kerül majd. 4% alkotmány fénynél így élnek a szaikszentnárteni gyerekek Szai szentmart ónban is diadalát üli a nyár. Alig pár embert látni az utcákon, azok is vagy munkába sietnek, vagy a határból igyekeznek hazafelé. Ügy járkálok az otthonos hangulatú utcákon, mint aki hazaért. A vaskos árnyékot nyújtó fák közül egyszerre csak gyerek- usibongás hangja ^iti meg a fülemet, s ahogy Haladok, egyre erősödik a kacagásokkal vegyített lárma. Mire az óvodához érek.' már ‘tisztán’ Rfvfehétő egy- egy kislánynak, kisfiúnak a szava, s amikor belépek a zöldre festett vaskapun -úgy szaladnak elém a csöppségek, mintha mindennap meglátogatnám őket ajándékokkal, csokival megpakolva. Az alig észrevehetően ingadozó hatalmas fák alatt az udvaron három asszony az ebéd előkészületein fáradozik \ egyedórával később — Ottrok Andrásnéval, a óvoda ^igazgatójával” beszélgetünk a játékteremben, ahol az apró bútorok között úgy érezzük ma gunkat, mint Gulliver a törpék birodalmában. — Azt, hogy ilyen szép óvodánk van, elsősorban a tanácsnak köszönhetjük, de hálával tartozunk a szülőknek is, akik igen sok társadalmi munkával A párttitkár — IDE FIGYELJ szaktársnő! Délelőtt közepén járunk, de te már negyedszer voltál oda nézelődni. Hány kacsát kopasztot- tunk meg nélküled, mit gondolsz? Restelkedhetnél már egy kicsit, hogy míg te erre-arra pletykázol, nekünk kell helyetted dolgozni... — Hogyhogy helyettem? Amit én csinálok — én csinálom, nem más. Nem ti. — De ügyesen számolsz! Mit képzelsz, nem nekünk kell jobban megnyomni, hogy a normánk megmaradjon, ha a te munkád kiesik? Ez is kizsákmányolás ám, szaktársnő: mi keressük meg a te pénzedet is... — No, még kinevezel kapitalistának. Az a világ már elmúlt, hogy belerúghasson egyik ember a másikba... De fellátsz. Csak ne legyél olyan becsületes. Ha nem tudnád, pont ezzel ártassz mindnyájunknak. Ha törik, ha szakad, te csak tartani akarod a normát. Megnézheted, az lesz belőle, hogy majd feljebb srófolják... — Csak ne csavard el a témát. Arról van szó, hogy én nem erőiködök helyetted —, de azt hiszem, más se. Tessék itt maradni. Neked se jár külön vakációzás... Egyébként itt jön Kállai elvtársnő, majd ő megmondja, kinek van igaza. A pirosbarna zömök asszony, Kállai Árpádné derűs közvetlenséggel hallgatja, amint a lógást kifogásoló kopasztó ismerteti a „tényállást”. A sétafikáló lány csodálatosan megcsendesedett. Pirul és szégyenében keze egyre sebesebben jár, míg a párttitkámő kérdéseit hallgatja. — Lehet így beszélni a szaktársakkal? Jöjjön, számoljunk csak. Nézzük meg, mi annak a csodának a nyitja, hogy a maga munkája nélkül ugyanannyit produkál a brigád, mintha maga is dolgozna?... S a két fehér köpenyeges nő, az idősebb és a fiatalabb, a párttitkár és a brigádtag a többiek gyűrűjében, azok ötletes megjegyzéseivel is kisegítve beszélget pár percet. • Mert a mai pártmunkás funkcionárius pedagógus is, amellett, hogy ismeri a rábízott munkaterületet... NEM SOKKAL később a csomagoló szalagnál üdvözlik az asszonyok Kállai- nét, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat üzemi párttitká'rát. — Nem fogad szót, szaktársnő. Csak bejött? — teszi kezét egy sápadt, láthatóan rosszulléttel küszködő fiatalasszony vállára. — Nyolcadik hónapban van már. Nem lehet veszélynek kitenni a kisbabát, se a maga egészségét. Nincs rászorulva erre... — Hát... nem valami jól érzem magam, de... Nem akarom már itthagyni a műszakot. — Nem, nem csap be — fogja kézen az asszonykát Kállainé és tréfálkozva vezeti az öltöző felé. — Mit gondol, miért választottak maguk engem országgyűlési pótképviselőnek, ha még a szülő anyákra vonatkozó kormányrendelet betartásán se őrködnék. Magának már nem kell dolgoznia... Öltözzön csak. Addig én megyek az igazgatóhoz. Autót kérek, s hogy ne szökhessen vissza az üzembe, én kísérem haza... Nézze meg az ember! Mert fontos a termelés. Célja az ember szükségleteinek kielégítése. De ez csak úgy lehetséges, ha a legfontosabb termelőerő, az ember megfelelő körülmények között, jókedvvel, szívesen dolgozik: ha szüntelenül érzi, hogy törődnek vele. A pártfunkcionárius mindennapi foglalatossága pedig az emberek gondja-baja, boldogulása, élete. Amikor a párttitkár vitatkozik, telefonál, szervez, mindez csak eszköz — az emberek érdekében. A NAP egyik csendesebb órájában, a pártiroda barátságos hűvösében halk, de időnként így is szenvedélyes szavak párbajoznak. — De a szerelem, elvtársnő!... Nem lehet azt itt a párthelyiségben megtiltani, hogy ne szeressem... őt. — Szerelem, szerelem... Kicsit kiment már az időből ahhoz, hogy ezt annak nevezzük. Magának is gyerekei vannak. Annak a másik asszonynak is... Igaz szerelem az, amelyért két család élete borul fel? önzés ez, nem szerelem. Ártalmas önzés. Gondoljon csak bele: tudnák magát édesapjuknak tekinteni annak az asszonynak a gyerekei? Hiszen olyan korban vannak, amikor már saját fejükkel is bírálják az életet... És képzelje el a maga gyerekeit: ki tudnák mondani egy más embernek azt a szót — édesapám?... Igaza van, a pártszervezet nem szabhatja meg, kit szeressen egy férfi vagy nő... De azt már itt az üzemben elvárják a maga munkatársai, hogy ne nézzük tétlenül, ha családok életét készül valaki derékba törni... Tudja nagyon jól, nekem is öt gyerekem van: értük a társadalom előtt is felelős vagyok. Ez ugyanilyen kötelessége magának, a másodiknak, a harmadiknak is — mindnyájunknak. Ígérje meg, hogy a legközelebbi beszélgetésig végiggondolja, amiről most köztünk szó volt. Aztán, más napon a feleség, a „másik asszony”, a másik férj is kiönti szívét a párttitkámőnek, akinek azért is súlyos minden szava, mert édesanya. Kállai Árpádné előtt senki nem alakoskodik. KÖZEL 30. éve munkása az üzemnek. Fiatalos, tetterős, vidám, ha kell szigorú, de szíve, legjobb belátása szerint igazságos. Mint párttitkár — nemcsak a párttagok választott vezetője, hanem az egész üzemé. Személyében az egész pártszervezetet képviseli, de még annál is többet. Ilyet még nem hallottak tőle, hogy „ez nem tartozik rám”. Mint a jó funkcionáriusoknál, nála is úgy veszik természetesnek az emberek, hogy mindenhez ért. És ha jól megnézzük: ma intézkedik, hogy egyik az üzemben megöregedett, megfáradt munkást könnyebb munkakörbe tegyenek; holnap a fiatalokkal beszélget jóízűen a twistről s biztatja őket, járják minél szebben; holnapután az igazgatóval vitatkozik — létszám-ügyben; máskor iskolára javasol vagy kitüntetésre; van eset, hogy lakáshivatali kérdésekben tanulmányozza a jogszabályokat; lehet, hogy közben az egyik munkásnő újszülöttjének ajándékkelengyéjén töri a fejét mosolygó izgalommal. Tudni kell tanácsokat adni tűrő feleségeknek, hogyan kell „megtartani” nekibokrosodott férjeket; de ahhoz is értenie kell, hogyan mozgósítson az üzemi vezetés jobb munkára 600—1000 embert... „Nekem nem szabad elfáradni — mondja vidám szerénységgel Kállai Árpádné —, nemcsak párttitkár vagyok, hanem tíz országgyűlési pótképviselő között az egyetlen nő.” Tóth letvén járultak hozzá az udvar rendbe hozásához, s ma is egy szóra megjavítják az elromlott játékokat. Közben körülhordozom tekintetem a teremben. A szebbnél szebb játékok láttán eszembe jutnak azok, amelyekkel mi az udvar hátuljában, vagy az utcán játszottunk annak idején. Kincseket ért volna akkor egy felhúzható autó, kismozdony, a lányoknak alvósbaba. Helyettük csontcrikóval, csutka Katival és rossz talicskakerékkel játszottunk. Irigylem ezeket a gyerekeket, s míg goridolatban mesebeli várakat építek a színes kockákból és a kórházi tisztaságú műanyagpadlóra guggolva megindítom a kisvonatot — az óvó néni a gyerekekről beszél: — Nagyon szeretnek fürdeni. Készítettünk nekik pancsoló medencét és van zuhanyozójuk is. Kirándulunk is néha. Legutóbb Dunaújvárosban jártunk. — Mennyit fizetnek a szülők naponként csemetéjük után? — ötvennyolc óvodásnak van itt helye, akiknek a szülei — kerestüktől, jövedelmüktől függően — napi három-négy forintot fizetnek átlagban. Ez az ősz- szeg természetesen nem fedezi a gyerekek ellátását, mert csak az étkeztetés hat forint fejenként és naponként. Ezenfelül 12 ezer forint csupán a fenntartás, amiben benne van a fűtés, világítás és az épület karbantartása. — Sókat törődünk a gyerekek egészségével, hiszen ez a legfontosabb. A községi orvos havonként egyszer kötelességszerűen meglátogatja az óvodát, de ezenkívül is számtalanszor bejön, ha erre jár és érdeklődik a kicsinyek egészsége iránt. Az orvoson kívül a védőnő és a járási egészségügyi ellenőr is kilátogat. Áss udvaron a fák árnyéka. már összezsugorodott, közeleg a dél, de az óvodások rendületlen jó kedvvel hintáznak, labdáznak — játszanak. Nemsokára elkészül a futballkapu. ami a fiúknak igen nagy örömet jelent majd, s amit társadalmi munkában csinálnak a szülők. A babaházban — bár még nincs egészen kész — máris ott forgolódnak a fekete és búzavirágkék szemű, tenyérnyi szoknyács- kában hajladozó kislányok, aki1'- már alkotmányunk fényénél születtek és annak érlelő és gvü- mölcshozó sugarainál nőnek fel nagyra, egészségesre. ©ÁL SÁNDOR
