Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-11 / 160. szám

less. Jdlitu 11, MtUSrtOS

I. oldal

Téglás dinasztiák

Míg a tűző napról árnyékosabb helyre iparkodtunk Simig- la Istvánnal, az ÉM Bács— Csongrád megyei Téglagyárak kecskeméti telepének vezetőjével, volt idő tájékozódni a gyár feladatairól, gondjairól. Április I-vel trösztösítették, s azóta 1 millióról 1 millió 200 ezerre emelték a havi téglagyártási tervet. Kell a tégla az építőiparnak, s mint megírtuk, a kecskeméti téglagyár állja is a sarat, hogy a téli elmaradást feledtesse.

Közlékeny!

barátságos emberek

a téglagyári munkások. Erről már az első szárítószínnél meggyőződhettem. Sovány férfi támaszkodott a nedves, sötétszürke nyerstéglakazlakhoz, Túri József égető. Besegít most a kazlazásnál. Egy rágyújtás hosz- száig elidőzünk nála. Kiváncsis- kodom, mióta dolgozik itt?

— Ebben a téglagyárban születtem — felel bazsalyogva, s először azt hittem, tréfálkozik. De a gyárvezető is megerősíti.

— Az apánk is téglás volt, igaz-e, Jóska? Tizenegy éves korunkban már nekünk is verni kellett a téglát.

— Kilencen voltunk testvérek, úgy születtünk, mint amilyen gyorsan a téglát csináljuk — kedélyeskedik Túri József. — Hatan most is itt dolgozunk.

— Nekem hét testvérem volt, kettő szintén máig a gyárban maradt — fűzi hozzá a telepvezető. — Téglás dinasztiák élnek itt. Annyira idegyökereztünk, hogy még a munkaplaccok is öröklődtek... No, meg idővel az ízületi fájások. Ügy dagasztottuk lábbal a sarat, míg olyan finom nem lett, mint a tészta. Mikor már hidegre fordult az idő, égetett, mart a fagyos sár.

Mielőtt továbbmennénk, kapásból összeszámolják: 34 lakás van a volt 2-es téglagyárnál, 32 pedig a jelenlegi telepen — törzslakókkal.

Mikor a gépháznál a köradagológép munkáját figyeljük,

majd számoljuk, hogy az automata percenként 150 téglát vág a vastag sárszalagból, kiderül, hogy itt is egy Túri a mester Túri Antal a nyersgyártó csoportvezető.

Másik szárítószínben egy csille mellett serénykedő asszonyt kérdezek meg, „idevalósi”-e? Szabó Péterné lerakó — súgja a nevét Simigla István.

— Tizenkét éves korom óta, hat testvéremmel csináltam már

egy falunak való

téglát. Voltam téglaverő, formázó, lerakó — sorolja, s még eközben is fürgén rakosgatja a szürke nyerskockákat. Közelében hallgatag férfi figyel. Ö meg Szabó Péter. Szinte az előbbi szavakat folytatja.

— „Sárban” született az apám, itt születtem én is ... De ők is — mutat a többi asz- szonyra. Rózsa Lászlóné, Kiss Józsefné, Szinkó Ferencné, Túri Antalné sürgölődik a téglakazlak között.

Az utánuk következő szárítószínnél Gubányi Józsefné ismétli meg a kérdést.

— Mióta dolgozom itt? ... — Válaszolni sem érkezik, már mondják helyette.

— Mióta megszületett... Téglások vagyunk mindnyájan ... De mi lesz azokkal, akiknek a nevét felírja? — faggatnak nevetve.

— Mindet felakasztják — hangzik huncutul egy kazal mögül. Nagy nevetés.

A gyárvezető benne van az évődésben. — ötszáz forint prémiumot kap, akit felír az elvtárs.

— Akkor írjon fel mindnyájunkat — követelik mindenfelől, s eleget is teszünk kívánságuknak, hiszen ők is ős téglagyáriak: Nagy Ferencné, Vida Lászlóné, Vida Gyuláné, Krem- zer Józsefné.

Persze, a prémiumra megvan a lehetőség. Terven felül gyártott minden ezer tégláért 8 Ft prémium jár, abból 6 Ft a munkásoké, 2 a műszakiaké. A trösztigazgató ittjárt.akor nagyon meg volt elégedve a pontos, szabályos kazlakkal.

Az asszonyoknak még jobb kedve támad.

— Csak a korunkat ne írja fel — kéri egyikük, mikor elköszönünk.

— Azt írja meg, hogy tizenhat évesek vagyunk mindnyájan — engedik meg így.

Az égetőkemencéhez közeledve két távolabbi munkásra mutat a telepvezető.

— Ott is egy Túri, arrébb meg egy Gubányi.

A kemence alagútszerű körfolyosójában

SO—60 fokos melegben

állunk Rózsa István, Dunai Mihály és Körmendi István berakok mögött. Fel a boltívig tetézik a nyerstéglát, mintha elfalaznák a járatot. Rózsa István inas, szikár, erősen őszülő munkás. 35 évi hűséges szolgálat után most már nyugdíjba készül. Hány fiatalember kidőlne rövid negyedórák alatt a szívós, idős berakó mellől!

Mikor már azt hittem, melegebb helyre nem megyünk, a régi lépcsőkön felkapaszkodtunk az emeletre, a „ringre” Tóth László égető mellett alig tudtam egy percre megállni mikor az 1100 C-fokon hevüM téglák fölött pár pillanatra szabaddá tette a szénadagoló nyílást. Izzott még á levegő is. Siettem el mellőle, mert a nadrágomnak olyan szagát éreztem, mint mikor a tüzes vasaló megpörköli a szövetet.

— Ide jöjjön, aki fogyókúrázni akar — tanácsolta az égető búcsúzóul. — Két hónapia égetünk, ezalatt 8 kilót fogytam ... Tóth István

Á búra árnyékában

Mióta rájöttünk, hogy nemcsak a ruha, hanem a frizura is teszi az embert, az asszonyok szabad idejük nagy részét fodrásznál töltik el. Megnőtt az üzletek forgalma, gyakran előfordul, hogy órák hosszat várakozik egy-egy vendég, míg sorra kerül. Mit számít ez! Gyorsan összeverődnek a pletykapaftik, s hamarosan az egész város terítékre kerül. Mert mi lenne világrengetőbb esemény annál, hogy X két percre megállt szót váltani valakivel, X-né már megint új ruhát csináltatott, és az igazgató — vajh mi célból? — túlóráztat annyit titkárnőjével?

A nagy változások Mázadéban élünk, de itt mintha megállt volna az idő kereke. A téma változatlan, pedig a vendégek közben cserélődnek is. Filmekre, könyvekre ritkán terelődik a beszélgetés, esetleg egy rövid kérdés formájában: „Láttad? Olvastad? Mit szólsz hozzá, jó?” Egyszer megkérdeztem valakit; mit ért jó könyv, vagy film alatt? Kiderült, hogy azt, amelyikben izgalom és szerelem van, na meg természetesen szép ruhák. Kész. Nincs tovább.

Nagy ritkán ugyan előkerül a táskák mélyéből a könyv is, — valamivel el kell az időt tölteni. De milyen ritka vendég egy Tolsztoj, Balzac, Móricz, s még ritkábbak a mai irodalom alkotásai. Újság, folyóirat minden üzletben található, Olvassák őket? Lapozzák. A szövegen átfut a szem, mindössze egy érdekesebb képriport tudja az érdeklődést

felkelteni. Egyszer láttam csak egy diáklányt, amint a várakozás alatt Nagyvilágot olvasgatott ...

Kik járnak a fodrászhoz? Dolgozó nők. Gyári munkások, orvosok, pedagógusok. Falusi asszonyok, akiknél ma már életszükséglet a szép lakás, elegáns öltözék és divatos frizura. Olyanok, akik saját munkaterületükön sok esetben túl is szárnyalják férfikollegáikat, s mindenben igénylik napjaink legkorszerűbb vívmányait. Lényegében letördelték tehát az asszony! sors évszázados korlátáit, de a polgári szemlélet és szokás pókhálói ott éktelenked-ok még a legvonalasabban t r>i- rozott fejek felett is.

Igaz, hogy a munka és a háztartás még mindig túlságosan leköti őket, kevés idő marad művelődésre, olvasásra. Egy kis irodalmi tájékozódásra viszont nagyon is megfelelne a fodrásznál eltöltött idő. Csak a kísértés nagy. Mert fecsegésre, mások becsületét sértő pietykázásokra soha jobbkor nem nyílik alkalom, mint éppen a fodrásznál. Nem lenne jobb mégis ezt a heti, vagy kétheti pár órát nemesebb, felemelőbb célokra fordítani? Ez persze nem azt jelenti, hogy most legyen minden fodrászüzlet olvasószoba. Korántsem. A sokoldalú tudás, szélesebb körű érdeklődés azonban más tartalommal töltené meg az asszonyoknál annyira nélkülözhetetlen beszélgetéseket is...

— s —a

Kétszázezer vélemény és javaslat

Közvéleménykutatás Halason

Jókora szekrényt töltenek meg a kérdőívek a tanácselnök szobájában. Minden nyomtatvány egy vallomás arról, hogyan képzelik el a halasiak városuk jövőjét. Először csak mennyiségével ébreszt csodálatot bennünk a szekrény rakománya. De amint találomra belelapozunk a papirtengerbe, látnunk kell, hogy ezek az ívek nem légből kapott álmokat, hanem jól megfontolt, értékes javaslatokat tartalmaznak.

Tallózás közben József Attila szavai jutnak eszünkbe:

„S a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk."

Szűcs Jánosné öreges, kacs- karingós betűi indaként folyjék tele a rublikákat. Ügy látszik, kevésnek bizonyult a hely, mert egy vonalas lap — talán az unoka füzetéből — van a nyomtatvány mögé fércelve fehér cérnával. Szűcs néni szükségesnek vélte még egyszer hangsúlyozni, hogy az új lakóterületeken építsenek játszótereket is. Sokat, tágasat. Hadd örüljenek az apróságok.

„Egyetértünk a szőlő- és gyü- mölcstelepitési programmal,

Préselik a nádpallót

Nádkúpok, kévék, máglyák irga tömegei között magaso- ik az a nagy, szellős pajta, hol a fenti különös szerkezeit láttuk. A Bajai Nádgazdaság így dolgozója, Horváth Jolán, Cőrösi Béláné, Ács Ferencné és tóczi Imréné ezekkel a préselő- spekkel 200 négyzetméternyi ládpallót készít naponta. A oallók a TÜZÉP-telepekre, termelőszövetkezetekbe jutnak, s építkezéseknél a mennyezethez használják fel őket. Télen pedig a fagyvédő melegágyak befedésénél alkalmazzák a köny- nyű, jól szigetelő pallókat.

Befejezték az aratást

Tegnap mind a 600 holdról levágták a gabonát a jászszent- lászlói Virágzó Termelőszövetkezetben. Ebből 460 holdon két aratógép vágta a rendet és kötötte a kétvét, s általában csaknem másfélszeres műszaknormát teljesítettek. A többi 140 holdon a szövetkezeti gazdákból alakult aratópárok szorgoskodtak. Tíz nap alatt végezték el a nagy munkát.

A termésbecslés közepes átlagokat ígér, búzából 9, rozsból

7 és őszi árpából 8 mázsát. Már megkezdték a nyári mélyszántást, ezt száz holdon végzik el — a többi területen tarlóhántást eszközölnek. Negyven holdon másodvetésük lesz: köles, takarmánykeverék és burgonya. Ezenkívül a gazdák egyenként 500 négyszögölet kapnak a tarlóból, hogy rajta másodnö- vényként takarmányt termesszenek a háztáji állatállomány részére.

mert ha megvalósul, olcsóbban jutunk gyümölcshöz. És létesítsenek városunkban gépipari technikumot. Iparosodunk, kell a hozzáértő vezető” — írja egy üzemi munkás.

Forgatjuk a lapokat és egyre jobban megértjük Vincze Ferenc tanács vb-elnök lelkesedését, aki elmondta, hogy napok óta alig alszik valamit. Este hazavisz magával egy-egy kötet kérdőívet, jegyezget, belemerül a munkába és régen elmúlik éjfél, amikor eszébe jut. hogy le is kellene feküdni már.

Halason nem első ízben ren deztek közvéleménykutatást. Az 1958-ban beérkezett javaslatok nagy része már meg is valósult. Jelentős társadalmi munkával végrehajtották a kórház bővítését, a vízhálózat hossza ma már eléri a 27 kilométert. Augusztustól üzemel a víztorony és újabb öt kilométer csővezeték lefektetésével a belterület 30 százaléka csapból kapja a vizet.

Széles körű előkészítő munka előzte meg az ez évi kérdőívek útbaindítását. A járási-városi pártbizottság meghatározta á városfejlesztés főbb célkitűzéseit, melyeket a tanácsválasz tás alkalmával jelölő gyűléseken és számtalan csoportos és egyéni megbeszélésen ismertettek a lakossággal a tanácstagok. A közvéleménykutatás során felvetődő javaslatok helyet kapnak az 1964—1965. évi község fejlesztési, a harmadik ötéves és a 20 éves távlati tervben.

A javaslatok feldolgozd sa hatalmas munkát ró a tanács dolgozóira. A hatezer kitöltött, kérdőív mindegyike 32 kérdésre ad választ, azaz összesen kétszázezer javaslatot, véleményt tartalmaz. De megéri a fáradságot. Hiszen így a tanács maga mögött érezheti az egész város lakosságát, amikor hozzáfog egy-egy feladat meg-!

oldásához. Könnyebben megy a társadalmi munka szervezése is, mert a választók saját elképzelésüket látják megvalósulni, minden új létesítményben.

Helytelen lenne, ha elébe vágnánk a nagy körültekintést igénylő feldolgozásnak és elhamarkodott következtetéseket vonnánk le néhány tucat kérdőív átböngészése után. Ezért csupán arra szorítkozunk, hogy megemlítsük azokat a kéréseket, melyekkel gyakran találkoztunk.

Különösen a nők sürgetik egy konzervgyári telep létesítését. Hiszen ez munkalehetőséget biztosítana számukra. Többen felvetették a bölcsőde, a napközi otthon és az általános iskola bővítését. A járdák javítására vonatkozó javaslatoknál — érthetően — egy kicsit részrehajlók voltak a lakók. Mindenki a saját utcáiát szeretné rendben látni, de minél előbb.

Az ifjú házasok és házasulandók a KISZ-lakásépítési akció továbbvitelét, bővítését kérik Sók kérdőíven találk' ”nk ilyen vagy ehhez hasonló bejegyzéssel: a Sóstó partján kor szerű kirándulóhelyet kell létesíteni. Megemlíthetjük meg ■■ peremváros bolthálózatának tö kéletesítésére és az autób’sz járatok sűrítésére vonatkozó ja vasiatokat.

Egyetlen egy olyan kérd-" ív sem érkezett vissza, rtielyr ne találnának valami megszr lelendőt a város vezetői. A b lasiak magukénak érzik város' kát, és ha ugyanolyan lelkes- ragadják meg majd a csákár- és a lapát nyelét, mint me a tollat — hiszen volt is err példa nemegyszer —, akkor a elkövetkezendő években bízó nyara sorra testet öltenek a jól megfontolt javaslatok.

Békés Dezső