Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-07 / 157. szám

1963. Július í, vasárnap 3. oldal Jánoshalmától—Stockholmig Az „ezüstbárka” utasai A rakodók kézről kézre adják a ládákat, amelyek laposak, mint a tálca. Egyforma nagyságú sárga, tiszta és kívánatos ba­rack van bennük. Egyformák a ládák is. Van belőlük vagy ezer a rakodószín alatt, egymásra tornyozva állnak, mintha felhő­karcolók makettjei lennének. A MÉK jánoshalmi kirendelt­sége átvevőtelepének szűk ud­varát majdnem teljesen elfog­lalja a fényezett testű Camion- kocsi, mint valami ezüstbárka. Belseje egymásután nyeli a lá­dák százait. A rakodók pedig igyekeznek, mivel a kocsinak fél órán belül el kell indulnia. Az ezüstbárka két utasa, pon­tosabban: vezetői, egyben az áru külföldi átadói is, tudják ezt. Sőt, ők tudják legjobban! Nem is mentek el messzire, itt várják a rakodás befejeztét. Néha az órájukra pillantanak, s fújják a cigaretta füstjét. Az egyiket Kókai Istvánnak hívják, középkorú, zömök férfi, ő az idősebb és a beszédesebb, s már három éve vezeti a kocsit. Streicher István nyúlánk fiatal­ember, fél évvel ezelőtt került társa mellé. Arról érdeklődöm: hová szál­lítják a barackot? — Ezt most Stockholmba — mondja Kókai. — A repülőgéphez viszik? — Dehogy! — válaszol nevet­ve. — Mi visszük, személyesen, egészen odáig. Százhúsz mázsa rakomány. Ennyi fér a kocsi­ba. A repülőgép csak az egé­szen gyorsan romló árukat viszi. — Hosszú lesz az út? — Eléggé. Két és fél nap, de lehet, hogy három. Lesz benne egy számunkra kényelmes sza­kasz. Sassnitztől Malmőig. Ott "hcSjóVa'L' megyünk. Lesz időnk nézelődni a tengeren. — Különösen nekem — szól közbe a fiatalabb —, minthogy én még először vagyok ezen az útvonalon. De az idén már én is voltam Párizsban, Berlinben, Bécsben, Münchenben .:. — és sorolja Euróoa nagyvárosait. Európa tizenhat országába mehetnek állandó útlevéllel. Számukra nincs országhatár. Csak az útlevelet kell megmu­tatni — és felnyílik a sorompó. A vámvizsgálatot itt végzik el. Hamarosan itt lesznek a vám­őrök, lepecsételik az ajtót, s máris indulhatnak. Elöl, a motorházban már be- kancsolták a hűtőberendezést. A barackhoz elég a plusz 3—4 Celsius-fok. De a francia fő­városba szállított cukrozott mál­nát mínusz 24 fokra kellett le­hűteni, s ezt a hőmérsékletet kellett- tartani az átadásig. Pá­rizsból visszafelé jövet egyéb­ként szintén kihassa mlják a kocsit, csontvelőt hoznak a Chinoin- gyár részére. — Egyre több a szállítani való, különösen ebből a megyé­ből — jegyzi meg az idősebb. — Igen sok volt az idén a meggy, meg a cseresznye, amelyből korábban alig expor­táltunk. Aztán a zöldborsó, amiből főként Hamburgba vit­tünk sokat. Németül mindketten jól be­szélnek. Azt mondják, egész Európában elboldogulnak vele. Az úton felváltva vezetnek. A vezetőfülke mögött kényel­mes fekvőhely van. .:. Nincs időnk megvárni a rakodás befejeztét és az indulást, JÓKORA sárga táblán piros betűk hirdetik a kecskeméti Vörösmarty u. 13. sz. ház egyik üzlethelyisége fölött, hogy itt van a Háziipari Szövetkezet ci­pőjavító részlege. Ezt azért emeljük ki, mert egyrészt nem elegen tudják a városban, hogy itt is van javító szolgáltatás, másrészt arról sem tájékozott a lakosság, hogy a kis műhelyben bőr- és gumitalpú cipők javí­tását egyaránt végzik. Két mester dolgozik szorgo­san a cipészasztalkáknál, Vá- radi Gyula és Szabó László. Van-e sok munka, nincsenek-e túlterhelve? — érdeklődünk. — Most uborkaszezon járja a mi szakmánkban, de teljes szezonban is nyugodtan meg­győzzük a rendeléseket — vá­laszolja Váradi Gyula. — Ak­kor is legfeljebb egy hét a vá­rakozási idő. Ha jobban ismernék részle­günket, s több munkánk lenne, állíthatna be több cipésztagot a háziipari szövetkezet. Egy év­vel ezelőtt még a Tisza cipő­bolthoz tartoztunk. Akkor, akik tudtak rólunk, megszokták, hogy csak gumitalpú lábbelik javítá­sával foglalkozunk. Sok volt a kifogás a nyitvatartási idő miatt. A bolthoz kellett alkal­mazkodnunk. Negyed kilenc kö­rül nyithattunk, s fél négykor már zárnunk kellett — a kulcs az üzletben volt. MOST reggel fél hét körül kezdünk, este negyed, fél hatig a vendégek rendelkezésére állunk. Tapasztalatunk szerint ez meg­felelő. — Milyen az anyagellátás? — A bőrtalpelosztás problé­mái ismertek, ott okosan gaz­dálkodunk. Gumitalpból fekete, szürke, barna szükséges. Fekete színűből ebben az évben nem utaltak ki. Második negyedév­ben nem kaptunk még „Pálma- tex”-et, gumiragasztót. Pedig, hogy milyen fontos a gumijavító munkánk, a vidékiek példája bizonyítja. Sorra „felfedeznek” bennün­ket fülöpszállásiak, izsákiak, la­kitelekiek — a községekben így megyünk tovább, másfelé is van dolgunk. De hazafelé jö­vet Kecelnél megelőzzük őket. Óránként 55—60 kilométeres se­bességgel mehetnek. (A külföldi autobahnokon nyolcvanassal ha­ladnak.) Hátranézünk. A Camion hom­lokzata visszatükrözi a rohanó útmenti fákat. Holnap már Ber­lin felé közelednek ;.. Egy egész kontinens tornyai, gyárai, városfényei integetnek nekik — a homokon nőtt gyümölcsfák termékeit szállító, HUNGÁRIA felírású ezüstbárkának, s uta­sainak. HATVANI DÁNIEL ugyanis alig van gumijavítás. Többen kijelentették már: „Ha tudjuk, hogy maguk léteznek, nem égetjük el a cipőket.” — FURCSA ellentmondás. Kecskeméten nemegyszer pa­naszkodnak, hogy lassú a cipő­javító szolgáltatás, hosszú a várakozási idő a ktsz-nél. Ugyanakkor győzné a munkát a háziipari szövetkezet, s szakem­berei is lennének rá. (t) Dőlnek a rendek A nagy melegben gyorsan be­érett az őszi árpa a kiskunfél­egyházi Lenin Tsz tábláin is. Érthető, hogy nagy iramban vágja a gabonát az öt aratógép, amelyek közül a felvételünkön látható egyik a 100 holdas táb­la utolsó lábon álló szálait fek­teti rendre. A gépállomás zeto- rát Pólyák Imre vezeti. Rendszeres bosszúságot okoz sok-sok embernek, hogy a nyári melegben a legtöbb — különösen falusi — vendéglá­tóipari intézményben, kivált, ha nagyobb a forgalom, lan­gyosan szolgálják fel a sört, de ugyanúgy a málnát, a Bam­bit, a hűsít, egyszóyal az úgy­nevezett üdítő italokat. Azért mondom, hogy úgynevezett, mert 35—3» fokos melegben ezek egyáltalán nein üdítenek. Ha szól a szegény vendég emiatt, a pincér rendszerint tehetetlenül széttárja a karját és azt mondja, hogy kevés je­get kaptak, vagy azt, hogy egyáltalán nincs jég. Pedig természetesnek találja minden logikusan gondolkodó ember, hogy a nyárra e tekintetben is felkészül a vendéglátóipar, a jéggyár, vagy ahol ez nincs, ott a vermekben elegendő je­get tárolnak a meleg napok­ra. Sajnos, egyesek mulasztá­sa fejre állít minden logikát. Csehszlovák küldöttség járt nemrégen Kecskeméten. A gépkocsivezetőknek szuper- benzinre lett volna szükségük. Alig tudtak szerezni. Nem­egyszer panaszkodnak a gép- kocsitulaidonosok, hogy Buda­pesttől Szegedig nem lehet szuperbenzint kapni. A ben­zinkutak nyitvatartási ideje sem találkozik az igényekkel. Sok helyről kapunk mi is be­jelentést, hogy nagyobb köz­ségekben a gépkocsiközlekedés fejlődése miatt szükség vol­na benzinkútra, de az illetéke­sek csak ígéretekkel látják el a gépkocsitulajdonosokat konk­rét intézkedések helyett. A mindennapi élet számos területén találkozunk hasonló, kisebb-nagyobb bosszúsággal, amelyek könnyen elkerülhetők lehetnének. A Kecskeméti Ci­pész Ktsz-ben a rendbe hozott lábbelit csak úgy elébe lökik a jobb sorsra érdemes cipőtu­lajdonosnak. Ha esetleg szóvá teszi, hogy legyenek szívesek becsomagolni, nagy nehezen előkeritenek egy darab papírt, de előfordul az is, hogy azt a választ kapja: — Csomagolás céljára nincs papírunk. Külön megjegyzendő az is, hogy a cipész ktsz délután 5-ig, van nyitva, tehát pontosan abban az időben, amikor á hivata­loknál, vállalatoknál stb. dol­goznak. Vagyis ebből követke­zik, ha valaki meg akarja csi­náltatni lábbelijét, akkor vagy el kell kéredzkednie a főnö­kétől, vagy évi szabadságának egy hányadát kell feláldoznia, hogy cipőügyeit elintézze. A Kecskeméti Rákóczi út 3. szám alatti ház legutóbbi fel­újítása alkalmával a Kecske­méti Ingatlankezelő Vállalat a pincét kiköveztette. A szigete­lésnél azonban hanyag mun­kát végeztek, emiatt a talaj­víz feltört és lehetetlenné te­szi a lakók számára a tüzelő felhordását. A főbérlők már többször szóvá tették a válla­latnak, hogy pótolja a mulasz­tást, vagy legalább a vizet szivattyú itassa ki. Az Ingat­lankezelő Vállalat azonban egyáltalán nem reagál a ké­résre és szegénv lakók most azon törik a fejüket, hegy mi­képp szerezzenek be csónakot, vágj' vízhatlan öltözéket, eset­leg búvárruhát. Mindezek azért őrlik az em­berek idegrendszerét, mert akik az említett dolgokért fe­lelősek, hanyag, nemtörődöm munkát végeznek. De nemósak ők, hanem a feletteseik is, mert nem ellenőrzik eléggé beosztottjaik tevékenységét és nem vonják felelősségre őket mulasztásaikért. Végső soron nem is hatnak oda, hogy a hibák megszűnjenek. Űgv látszik, itt sem érvé­nyesül a logika. Kereskedő Sándor Hazafelé Délután négy óra. A harmincnégy fokos hő­ségben is változatlan erő­vel lármázza fel az utcát, i környéket a varrógépek pillanatra sem szűnő zú­zása. Kívülről figyelve a aajai Fehérneműgyárat, a hőségben is borzongató gondolat fut át agyamon: — Micsoda pokol lehet most odábent. Talán még i kevésbé zajos irodák­ban is, ahová igyekszem! S ahol az üzemi nőbizott­ság munkájáról szeret­nék felvilágosítást kapni. De a portás bácsi ha­mar tudtomra adja: ott már fél órával előbb le­járt a munkaidő. — Akkor hát hol talál­hatnám meg az egyik nő­felelőst, Wozdeczky An­nát, aki a „személyügyön” dolgozik? — Ó, Annuska még bent van! Felkísérhetem hozzá... lágyul el * az előbb még kissé szigorú, szikár ember. De mire el­indulnánk harminc év kö­rüli, apró termetű, tarka­szoknyás teremtést látok magam előtt. Barna tás­kával a kezében, útra ké­szen. Ha nem sejteném is, rögtön megtudom. ö Wozdeczky Anna. Együtt indulunk a gyár­ból — hazafelé. Ezernyi együttérző, s kíváncsi kér­dés zsong a fejemben a munkahelyről, de kissé zavarba ejtenek a nyu­godt, friss mozdulatok, a sietősre igazított léptek. Nem látszik fáradtnak! így csak ezt kérdezem: — Nem volt nagyon fárasztó a mai nap? — Hát nem volt éppen pihentető ... Ma .valami­vel korábban jöttem. Hét­főn szoktam pótolni, ami az előző hét végén eset­leg társadalmi megbíza­tások miatt elmarad. A múlt héten is összejött egy kicsi. Pénteken csak sebtiben rakodhattam ösz- sze, mentünk a tisztasági fürdőhöz társadalmi mun­kába. Szombat délelőtt — mint rendesen — a lakás­ügyi bizottság ülésén vol­tam, mivel annak is tag­ja vagyok... — És mit tervez most, ha hazaér? — Tegnap leásztogat- tam. Most kimosok gyor­san. Azután ellátom a gyerekeket... — Sok gond lesz velük? Kicsik? Nagyok? — tű­nődöm félhangosan... — Ä, dehogy! A nővérem kislánya, a férjével. Teg­nap érkeztek egy kis nya­ralásra ... Megvacsoráz- tatom őket, utána lesz még egy kis „saját” dol­gom ... — Tudja a múlt héten volt a tanácstagi beszá­molóm. Ebben a nagy melegben elég szépen ösz- szejöttek, mert van a körzetben néhány gyors orvoslásra váró gond. Nézze csak! Itt szemben, abban a sokablakos ház­ban a padlásra költözött fel egy cigánycsalád. Bent az udvari lakásban is lakik egy, azok „invitál­ták” a padlásra, albérlő­ként a rokonaikat. A la­kók joggal háborognak, mert ez így tűzveszélyes. — Amott, a másik ház­ban van a toll és a nyers­bőr felvásárló. Hallatlan rendetlenséget csinálnak az egész udvarban. De nemcsak ez bántja a ház lakóit. A felvásárolt tol­lát, nyersbőrt eltárolhat­nák a város szélén is. Itt a helyén meg — arány­lag kevés költséggel — négy lakást lehetne kiala­kítani ... Véleményem szerint is életrevaló gon­dolat! Még ma elkészí­tem ezt és a többi javas­latot is — megfelelő in­doklással — s holnap el­juttatom a tanács veze­tőinek ... Mint egy katlan: ég, forr a tűző naptól körü­löttünk a szinte teljesen néptelen utca. De Anne ka mintha észre sem ve né. Sietős lépteinek r musára frissen áradna s egyszerű, tömör mond tokban törnek utat go dolatai. Szinte mindi házról eszébe jut valai kedves emlék, vagy éli tézni való. S amikor a 1 as szám előtt megáll, í; búcsúzik: — Sajnálom, hogy ne beszélgethettünk- többi De ha legközelebb er jár, tudnék egy jó. i portra . való témát ajá lani. Napközi otthont ér tünk a városban élő m gányos öregeknek. Mo kutatjuk fel hozzá a mi használható, elfekvő bői tásanyagokat. Mire lei közelebb jön, talár m; az építkezésben taló. jer nünket... E. É. Több megrendelőt várnak Fejre állt logika

Next

/
Oldalképek
Tartalom