Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-30 / 176. szám
Jó eredmények a vidéki atlétikai bajnokság második napján is Megyei atlétáink jobb eredményei: női diszkosz 2. Szatmáriné (Baja) női súly férfi gerely férfi magas 3. Latyák (Baja) 2. Marity (Baja) 3. Kullai (Kecskemét) lyás (Csongrád) 14,29, 3. Ku runczi (Hajdú) 14,27, 4, Csorba (Borsod) 14,18. Ebben a számban volt a verseny legnagyobb küzdelme. — Diszkoszvetés: 1. Tégla (Csongrádi 43,51, 2. Holub (Hajdú) 43,35, 3. Lovász (Ba ranya) 43,18. A verseny egyik legnagyobb meglepetését okozta, hogy a serdülő korú Tégla legyőzte a favorit Holubot. Nők: 200 m síkfutás: 1. Kras- sai (Tolna) 25,5, 2. Halász (Békés) 26,7, 3. Hamar (Tolna) 26,7. Az ifjúsági Krassai ráduplázott szombati győzelmére és most is fölényesen nyert, minden megerőltetés nélkül. 800 m női: Sasvári (Vas) 2:18,9, 2. Sush (Békés) 2:19,8, 3. Zsilák (Békés) Több hetes kánikula után szombaton már enyhülés, vasárnap pedig lehűlés, majd délután zivatar keletkezett. Ezért is kezdték az országos vidéki atlétikai bajnokságot fél órával előbb, de még így sem kerülhetett sor a 400 méteres gátfutás döntőjére, ahol végül is az időfutamok alapján döntöttek. A kétnapos atlétikai bajnokság nagy sportsikereket hozott. Annál kevésbé mondható ez a látogatottság tekintetében. Szombaton talán voltak még százan, vasárnap úgyszólván senki. Pedig élvezetes és izgalmas versenyeket lehetett látni a futószámokban, sőt az ugrószámokban is. Megyei atlétáink bajnokságot nem nyertek, mindösz- sze 3 második és 2 harmadik helyet szereztek. A pontversenyben a megyék közötti sorrendben a 9. helyen végeztek. A pálya állapota kielégítő volt, csak a vasárnapi zivatar idején lazult fel. A rendezés mindvégig kitűnően sikerült, és ebben nagy része volt Gyöngyösi Imrének, a megyei szövetKEDVES vendég — de inkább írhatnánk úgy, hogy segítő rendező — volt a kétnapos nagy vidéki seregszemlén Nyíró György, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára. A rendkívül rokonszenves sportvezető ott volt mindenütt, intézkedett, szervezett. íme, egy érdekes epizód: Már felállították a 400-as futáshoz szükséges gátakat, amikor nagy villámlások közepette eleredt az eső. így képtelenség lett volna elindítani a 400-as gát döntőjét. Sok-sok javaslat hangzott el, vita vitát ért, míg végül a MASZ főtitkára így oldotta meg a kérdést: villámlások miatt nem engedte indulni a 400-as gátat és azt javasolta, hogy az ídőfutamok három győztese — amelyekben egyforma időt futottak — kapja meg a bajnoki érmet. Ezt a javaslatot örömmel fogadták és így történt, hogy 400-as gátban három bajnokot avattak... — Megérdemelte ez a város a rendezés jogát — mondotta a MASZ főtitkára elutazása előtt. — Kitűnően készítették elő a pályát, s ezért minden dicséretet megérdemelnek a rendezők. • SZOMBATON este félhomályban futották le az 5000 méteres férfi síkfutást. Ennek ellenére egészen jó időt értek el a versenyzők, sőt, még jobb lehetett volna, ha nem lazul fel a belső futópálya talaja. A salgótarjáni Érdekességek, színfoltok A STADIONBÓL tehetséges versenyző, Mecsér nevével bizonyára találkozunk majd az országos bajnokságön is. Ott ugyanis az első hat között lehet. A DICSÉRENDŐK között kell említenünk a stadion gondnokának, Seres Lajosnak a nevét is. A KTE egykori ■ balhátvédje, s jelenleg ideiglenesen megbízott edzője, oroszlánrészt vállalt a szervezői és rendezői munkából. A BÁRÁNY A megyeiek megérdemelten nyerték a pontversenyt. Mindvégig sportszerűen viselkedtek és nagyon jó csapat benyomását keltették. Meglepetésként hatott a Hajdú-Bi- har megyeiek gyenge szereplése, akik tavaly jóval előbb végeztek a bajnokságban. KECSKEMET ki akart tenni magáért, hogy jól érezze magát az ország különböző vidékeiről érkező mintegy félezer atléta. Elégedetten is távoztak megyeszékhelyünkről — nem panaszkodhattak a vendéglátásra. Igaz, kisebb zökkenők akadtak az étkeztetésnél, ,de félezer embert gyorsan, időben ellátni bizony nein is olyan kis dolog. Jó szolgálat — az atlétikának N em lehet mondani, hogy a Széktói Stadion pénztárai előtt tolongás lett volna szombaton és vasárnap délután, amikor a belépőjegyül szolgáló olirnpiai sorsjegyet megvásároltuk. De azért szép számmal láttunk a közönség soraiban olyanokat, akik rendszeres látogatói labdarúgó-, vagy kosárlabda- mérkőzéseknek. Természetesen legtöbben a célegyenes közelében foglaltak helyet, hiszen a végküzdelmet, a befutókat innen lehet a legbiztosabban követni. Ügy érezzük, akik megnézték ezt a jól sikerült és országot viszonylatban is számottevő eredményeket hozó atlétikai bajnokságot, azoknak maradéktalan élvezetet, jó sportélményt jelentett a szombat és vasárnap.,, Ezt. egyébként sokan hangsúlyozták az autóbuszon, amikor a verseny befejeztével hazaindultak. ’ ■ ■" Jó lenne, ha azok, akik litták az országos vidéki atlétikai bajnokságot, elmondanák sportbarátaiknak élményeiket, azokat a fej fej melletti férfias, kemény küzdelmeket, amelyekben eldőlt egy-egy bajnoki cím sorsa, hogy milyen szép, talán a legszebb sportág — az atlétika. Persze ezzel nem akarom a labdarúgástól elszakítani a szurkolókat. Mindössze azt szeretném, ha minél többen megismernék és megszeretnék az atlétika különböző ágait, verseny- számait, amelyek minden más sportág — közte a labdarúgás alapjait is képezik. A legközelebbi atlétikai versenyen pedig legyünk még sokkal többen, mint a mostani kétnapos versenysorozaton. Ilyen tekintetben biztos vagyok abban, hogy jó szolgálatot tett a Kecskeméten megrendezett vidéki atlétikai bajnokságI MEZEI ISTVÁN Hét végi sporteredmények Vívás: Lengyelország csapata nyerte a kardvívó világbajnokságot. Második a Szovjetunió. 3. Magyar- ország, 4. Olaszország Az elődöntőben a magyar csapat 8:8-ra végzett és csak rosszabb tusarányával esett el a döntőbe jutástól. A harmadik helyért Olaszország csapatát 0:6-ra győztük le. — A nemzetek nagydíjában: 1. Szovjetunió, 2. Lengyelország, 3. Magyarország. Tenisz: A Galea Kupában teniszcsapatunk a Belgium—Magyarország mérkőzésen 3:2 arányú vereséggel esett el a döntőbe jutástól. Atlétika: Varsóban az Egyesült Államok válogatottja 125:38 arányban győzte le Lengyelországot, míg a nőknél a lengyelek győztek 58 Ilire. A versenyen Penel (USA) 510 cm-es ugrással beállította a rúdugrás világcsúcsát. Kajak-kenu: Ifjúsági válogatottunk Lengyelország csapatát Olstynban 139:119 arányban legyőzte. Üszás: Az amerikai úszók vasárnap három világcsúcsot javítottak: 200 m gyors: Don Sehollander 1:58,8, 200 m pillangó: Robié 2:09,1, 200 m női pillangó: Pitt 2:29,1. IHrling országos bajnok Szombaton és vasárnap Gyulán rendezték meg az országos lovasbajnokságot, amelyen Kis kunhalasról is indultak lovasok. A verseny a halasi Hirlingnek jelentős sikert hozott, mert a 130 cm-es ifjúsági díjugratásban Pillangó nevű lován bajnokságot nyert, Obeliszk nevű lován pedig a harmadik helyet szerezte meg. Labdarúgás: Az NB m-as osztályozó mérkőzések során a Dombóvári Vasutas és a Gyöngyösi Spar, tacus maradt az NB Ul-ban, míg a szarvasiak kiestek. Totóeredmények: 2, 1, 1, x, 1, 1, x, 1, 1, és X, 2, 1. AóMajJrhallottuk MEGKEZDŐDÖTT Kecskeméten az augusztust sportköri vezetőségvá- lasztó közgyűlések előkészítése és a> új vezetőség tagjainak kiválogatása A városi TST valamennyi sportkörnek elküldte a közgyűlésekkel kapcsolatos Intézkedési tervét. Az Iskolai sportkörökben csak a tanév kezdet* után kerül majd sor • vezetőségválasztó taggyűlésekre. • ÜZEMI labdarúgó-bajnokságot szervezett a DAV bácsalmási üzemvezetőségének szakszervezeti mfl- helybizottsága. Az első forduló eredményei: Soros műhely—Fmsz 9:0, DAV—Ládagyár 2:0, CsőUzem— Lenin Termelőszövetkezet 7:3. Az üzemi labdarúgó-bajnokság augusztus 19-én fejeződik be. A bajnokság első helyezettje kupát nyer, a második és harmadik helyezett pedig éremdijazásban részesül — Írja Holcz Tóbiás bácsalmási tudósítónk, 4 • KÖVETÉSRE méltó példa. A keceli MAVAUT-megátlón&l MHS képes raliújság hívja Tel magára a látogatók figyelmét. A keceli MHS rádiós szakkörének munkáját mutatják- be képekben. A kecellek példáját ajánljuk valamennyi sportkörünknek! , . • ' ' • méteres gyaloglást és a kalapácsdobást. 10 000 m síkfutás: 1. Huszár (Békés) 30:34,6, 2. Kiss J. (Szabolcs) 31:07,6, 3. Tóth Gy. (Borsod) 31:48,8. Huszár jó iramban futva megszorítás nélkül biztosan győzött. — 10 000 m gyaloglás: 1. Éles (Komárom) 47:34,6, 2. Gőri (Hajdú) 47:54,4,. 3. Novák (Békés) 48:09,4. A gyalogló versen yt meglepetésre Éles nyerte, a favorit debreceni Gőri előtt. — Kalapácsdobás: 1. Trényi (Csong- rád) 55,62, 2. Lovász (Baranya) 52,90, 3. Encsi (Borsod) 52,86. Trényi kimagaslott a mezőnyből. Lovász és Encsi teljesítménye is jónak mondható. A délutáni versenyek eredményei: férfiak: 200 m: 1. Ma- tis (Baranya) 22,2, 2. Sille (Komárom) 22,3, 3. Gyűrű (Győr) 22.8. — 800 m: 1. Kiss Gy. (Győr) 1:58,0, 2. Révész dr. (Baranya) 1:58,1, 3. Pamuki (Somogy) 1:59,0, 4. Stoll (Borsod) 1:59,1. A 800-as futók taktikai versenyt kezdeményeztek, amely aztán nem hozhatott jó időeredményt. Kár, hogy Aradi a második körben felbukott, robbané- konysága jobb időt hozott volna. — 110 m gát: 1. Berzi (Borsod) 15,1, 2. Szabó M. (Tolna) 15,6, 3. Tóth K. (Borsod) 15,8 ... 5. Marity (Bács-Kiskun) 16,1. Berzi messze kimagaslott a mezőnyből. Megszorítással 15 mp-n belül futott volna. — 400 mgát: 1—3. Babos (Győr), Sailer (Csongrád) és Szécsei (Baranya) 57.8. A verseny utolsó számát a közben kitört zivatar miatt már nem tudták lefutni, így a MASZ döntése alapján az időfutamok eredményeit figyelembe véve hármas holtversenyt , hirdettek ki. Mindhárom versenyző 5—5 pontot kapott a • pontversenyben. — 3000 m aka• dályfutás: 1. Fehér (Szabolcs) • 9:25,6, 2. Jakabos (Baranya) • 9:38,4, 3. Dudás (Baranya) 9:46,0. t Ebben a számban a favorit Me- ) cser nem indult, s így Fehér ) könnyen győzött. — Magasugrás: :, 1. Kovács N. (Komárom) 186, 2.- Szarka (Komárom) 183, 3. Kul- i lai (Bács-Kiskun) 183 ... 5. Vas- vári (Bács-Kiskun) 175. A me- I. zőny legjobb ugrója kétségte- l. lenül Kovács volt. Kullai kis szerencsével második helyen k végezhetett volna. Vasvári csa- ő lódást keltett. — Hármasugrás: 0 1, Puczkó (Békés) 14,30, 2, Gu2:21,4. A három első nagy küzdelmet vívott és Sasvári csak nagyobb rutinjának köszönhette a győzelmet. — Távolugrás: 1. Mihályfi (Borsod) 562, 2. Császi [Szolnok) 552, 3. Endrődi (Hajdú) 528. A két első nagy küzdelmet folytatott a bajnoki címért, amelyet utolsó ugrásával tudott csak Mihályfi megnyerni. Mindkettőjük eredményei kitűnők. Súlylökés: 1. Babai (Zala) 12,46, 2. Tóth dr. (Baranya) 12,03, 3. Latyák (Bács-Kiskun) 11,64. — Gerelyvetés: 1. Tóth dr. (Baranya) 44,56, 2. Lukács- né (Baranya) 44,32, 3. Légrádi (Békés) 40,57. A két pécsi verKullai (Kecskemét) országos vidéki második helyezett lett rúdugrásban. senyző- nagy küzdelmet vívott, amelyet Tóth Klára egy jobban sikerült dobásával nyert. A bajnoki pontverseny végeredménye: 1. Baranya 99, 2 Békés 77, 3. Borsod 70, 4. Csongrád 64, 5. Hajdú 63, 6—7 Komárom 40, 6—7. Tolna 40, 8. Győr 38, 9. Bács-Kiskun 14, 10. Szolnok 31. Jól szerepelt a bajai fiatal, Má- rity János is; szombaton a második helyezést szerezte meg a vidéki atlétikai verseny gerelyvető számában 60,27-es eredményével. ség elnökének, aki az előkészületi teendőkön kívül a versenyen is mindenütt ott volt, mindent ellenőrzött és mindenkinek a rendelkezésére állott. Külön meg kell emlékezni Nyíró Györgyről, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkáráról, aki nagy szakértelmével biztosította a bajnoki küzdelmek gyors és pontos lebonyolítását. A rendező gárda jelesre vizsgázott. A verseny első napjáról vasárnapi számunkban már beszámoltunk. A szombati versenyen lapzárta után bonyolították le az 5000 méteres síkfutást és a női diszkoszvetést. — 5000 m síkfutás: 1. Mecser (Nógrád) 14:20,0, 2. Huszár (Békés) 14:32,8, 3. Kiss J. (Szabolcs) 14:53,7. — Női diszkoszvetés: 1. dr. Tóti) Klára (Baranya) 41,33, 2. Szath- máriné (Bács-Kiskun) 38,59, 3 Hartungné (Baranya) 36,41, 4 Latyák (Bács-Kiskun) 34,26. Vasárnap délelőtt rendeztél meg a hosszabb időt követeli 10 000 m-es síkfutást, a 10 00!