Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-07 / 131. szám

Öntevékenységben nincs hiány,

de egy kis segítség még elkelne Páhiban

PErrOFi nbpb

A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja:

a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség:

Kecskemét. Széchenyi tér l szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19) 25-16. Kiadóhivatal:

Kecskemét. Szabadság tér l/a. Telefon: 17-09.

Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető:

a helyi postahivataloknál és kézbesítőkn él— A következő években vízvezetéket kap a község, amelynek a kivitelezési költsége egymillió kétszázezer

forint lesz

— mondja Vass elvtárs. — Ez a nagy kiadás elviszi a három évi községfejlesztési alapot. A beruházásra feltétlenül szükség van. Természetesen, nemcsak a vízre, hanem ezenfelül is még sok egyébre. A most megválasztott tanács azt tartja feladatának, hogy meghatározza a község fejlesztésének négyéves menetét. Természetesen igyekszünk úgy csoportosítani erőinket, hogy a legszükségesebbeket megvalósítsuk. Az idén

társadalmi munkában még egy tantermet szeretnénk építeni

az iskolához, mert, amnak ellenére hogy tavaly is bővült egy tanteremmel, még mindig kicsinek bizonyul. Szeretnénk, útjavítással, parkosítással is foglalkozni, de még ránk vár az új művelődési ház építésénél adódó segédmunka elvégzése is.

— Igen nagy probléma nálunk az is — kapcsolódik a beszélgetésbe Gombos György —, hogy a közintézmények magántulajdonban levő házakban vannak. A postaépület kérdése most már megoldódik, mert a Szegedi Postaigazgatóság rövidesen új postahivatalt építtet Páhiban. A vasútállomás helyzete azonban azt hiszen, egyedül álló az országban. Itt ugyanis az „állomásfőnök” saját házából látja el a szolgálatot, s hogy a

jegykiadást is gördülékennyé tegye, ugyancsak

saját költségen építtetett egy pénztárhelyiséget

a házához. Tudomásunk szerint a MÁV egyelőre nem szándékozik segíteni ezen a különös állapoton.

— Sok gondot okoz a község üzlethálózata, amely teljesen korszerűtlen — mondja Vass elvtárs. — Ígéretet kaptunk a kiskőrösi járási földművesszövetkezettől, hogy támogatnak bennünket az új, korszerű hálózat kialakításában. A községi tanács saját költségén fog építeni egy üzletházat, amelyben élelmiszerbolt, ruházati bolt és eszpresszó kapna helyet a szükséges raktárakkal együtt. A mostani tanácsülésen megvitattuk a községi egészségház sorsát is. A jelenlegi összedűléssel fenyeget, tehát feltétlenül szükség van egy új épületre. Ennek létrehozásában a járási és a megyei tanács támogatására számítunk.

Páhi község lakói és a tanács is mindent megtesz, hogy a legszükségesebb beruházásokat elvégezzék. Saját erejükből azonban erre nem képesek, bár igen nagy aktivitással, lendülettel vesznek részt a társadalmi munkában, s ezzel jelentős mértékben csökkentik a beruházások költségeit. De, mint említettük elkelne még a segítség ahhoz, hogy Páhiban is rendezett körülmények között, kulturáltan élhessenek az emberek.

K. A.

A februárban lezajlott választások után első alkalommal ültek össze Páhiban a tanácstagok, hogy gyűlésen foglalkozzanak a község múlt évi tervének végrehajtásával, s megvitassák az 1963-as költségvetést. Ezenkívül szó esett a község egészségügyi helyzetéről is.

Az újonnan megválasztott tanácstagok lelkes ügybuzgósággal kapcsolódtak bele a munkába, amit legjobban bizonyít, hogy a gyűlésen szinte kivétel nélkül ott voltak, s a beszámolót követő vitában is igen sokan szólaltak fel. Az itt elhangzottakról beszélgettünk Vass László tanácselnökkel és Gombos Györggyel, a községfejlesztési csoport elnökével.

Szívvel és szív nélkül

Ugyanazon az autóbuszjáraton, a kecskeméti leninvárosi 2-es autóbusz vonalán figyeltem meg a következőket.

Az apuka, aki három kisgyermekkel szokott naponta felszállni a buszra, most elkésett valami oknál fogva. A gyermekeket előre küldte, s azok ott topogtak ijedten, megszeppentem az éppen berobogó jármű előtt, tanácstalanul, hogy felszálljanak-e vagy sem, hiszen az édesapa még most vágtatott ki a bérházak közül, s lehet az is* * hogy már nem ér ide, mire mindenki fellép az autóbuszra. A kocsi valóban meg is lódult, de aztán hirtelen fékezett, a sofőr észrevette a ^szaladó férfit. Nyílt és csapódott az első ajtó, a kissé megkésett utas, aki — miután a gyermekeket leadja az óvodáiban — naponta Kiskunfélegyházára utazik munkahelyére, fellépett az apróságokkal és szerencsésen elérte a reggeli (vonatot. De ez csak hajszálon ^múlott — és egy gépkocsivezető igaz és őszinte emberségén, aki afalán — formailag — szabálytalanságot követett el, amikor «megállt, de engedelmeskedett

*gy íratlan törvénynek, amelyet sehol sem ír elő paragra)fus...

Ugyancsak a 2-es autóbuszon történt — hogy a szegélyt illetően félreértés ne le„gyen: június 4-én, kedden délután a tanácsházától három- Sriegyed hatkor induló járaton — a következő eset. A szövetkezeti házaknál állt meg a busz. ^sak a hátsó ajtót nyitották ki, mert elől senki sem jelezte, .bogy leszállni kíván. Abban a pillanatban egy idősebb aszszony meglepetten kiáltott fel:

— Jaj, nem nyitották ki az első ajtót, azt hittem már jelzett valaki, tessék szíves lenni megnyomni a gombot — kérte az ajtóhoz közel álló utast.

A jelzés megtörtént, kigyulladt a — sofőrt az első ajtó kinyitására felhívó — lámpa, az ajtó azonban továbbra is zárva

Épül a víztorony

Több mint egy évvel ezelőtt kezdték építeni a kiskunhalasi víztornyot, amelyet nemsokára üzembe helyeznek; Amikor ott jártunk és megcsodáltuk a 49 méter magas impozáns, modern építményt, már az „utolsó simításokat” végezték rajta.-&

Mintegy 50 méter magasságban, a torony fölött szerelik az URH-antennát. Ide aztán tényleg olyan emberek valók, mint Jagudics István és Kasziba Mihály, akik — mint ahogy mosolyogva mondták — még sohasem szédültek.

maradt, a gépkocsi vezetője, úgy látszik, nem vette észre a jelzést

Az egyik utas — a tanácstalan asszony segítségére sietve — a hátul ülő kalauzhoz fordult:

— Legyen szíves csengetni, hogy a sofőr kinyissa az ajtót.

— Dehogy csöngetek — hangzott a szemüveges, sovány kalauznő gunyoros hangja —, miért nem jeleztek időben. — S abban a pillanatban, de csak ezután (tanúk bizonyítják, ha kell, hogy így volt) — meglódult a busz. S az utasnak — utólag megtudtam, a Szivárvány Áruház dolgozója, súlyosan beteg, táppénzen levő édesanya, aki akkor is a rosszulléttel küszködött — gyalogolnia kellett egy megállót vissza, mert valaki jobban ragaszkodott a papíron levő szabályokhoz, mint az emberiesség — már előbb is említett — íratlan törvényéhez^

Szívvel és szív nélkül — így is lehet dolgozni. De vajon az utóbbi — szerencsére kiveszőben levő — embertípus mit várhat el önmaga számára a dolgozótársaitól hasonló helyzetekben?

Bizony, megérdemelné a leckét — sőt, a felelősségrevonást is —, hogy érezze: a poszt, ahova állítottak bennünket, nem csupán a feladatok gépies és rideg elvégzéséből áll. Bármilyen területén is az életnek kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy ne nehezítsük, hanem könnyítsük embertársaink életét.

T. P.

Elöilzet&a ail 1 hőnapra 12 forint

i ' _______________

Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-85. Index: 25 065,

Igen szép a kilátás a torony „körfolyosójáról”, amelynek üvegezését Cserkői István, az ÉM. Általános Szakipari Vállalatának dolgozója végzi. A munkához mintegy 80—85 négyzetméter üveget használ. A vasból készült keretek hegesztését pedig Adorján Géza a vegyesipari szerelő brigád egyik tagja készíti nagy műgonddal.

5. Barangolás

JÁROM az utcákat, barangolok a városban. Kicsi a világ, folyton magyarokba ütközöm. A kecskeméti kislányokat is láttam egy pillanatra. Nagyon vidámak voltak, nevettek valamin. Talán a tegnap esti élményeiket mesélték egymásnak. Jó éjfélig a furcsa nevű Luzerna bárban szórakozott a kiránduló csoport. Élveztük a tágas „szórakozó kombinát” látványosságát, a kellemes tánczenét, s a twisztelő tsz-elnököt,akit asztalunktól egy szőke hölgy — a társaság másik tagja — cipelt el a parkettra. S a lányok is kapósak voltak, nem ültek pártában. Azt számolgatom, mibe került volna ez a kirándulás úgy „maszek” alapon

— s rájövök, mindenből kaptunk egy kis ízelítőt, panaszra nem lehet okunk. Persze, aki csak a „seftelésnek” élt — ilyen is akadt bőven — az nem sokat látott a városból.

Pedig rengeteg a látnivaló. A Moldva folyó két partján épült közel egymillió lakosú város lüktető élete ezernyi változatban tárul a szemlélődő elé. Nézem a száztomyú várost, s keresem a modem Prágát, majd a külső kerületekben rálelek az új, nyílegyenes sugárutak mentén épülő Vrsovicére, amelynek ötvenezer lakosa lesz rövidesen. Majd ismét vissza villamoson az élénkebb központba. Egy romantikus zugra lelek a Moldva egyik mellékágánál — Certovka mondják, azaz Ördögárok, de csak a neve ijesztő. Csónakok ringnak a folyón, a házak a víz fölött állnak — „prágai Velencének” is nevezik ezért.

Keresem a híres „Prágai Tavasz” zenefesztivál hangversenytermeit, rá is lelek a város szívében, a Lőportorony közelében, a Smetana-teremre... Múzeumokat látok, jórészt csak kívülről, idő nincs már a megtekintésükre, hiszen reggel indulunk haza, magyar földre.

ESTE fáradtan a szálloda előtt még azon törjük a fejünket — „vagyonunk roncsain” szemlélődve —, hová menjünk, mit nézzünk még meg ebből a ragyogó, kedves városból.

Egy férfi magyar cigarettát kínál eladásra — nevetve hárítjuk el — honfitársak vagyunk.

Aztán felvitetjük magunkat a Merkur szálló negyedik emeletére, s csomagoláshoz látunk. Hogy elszaladt ez a pár nap! Még egy napunk van hátra, az utazásra. Csak a bőrönd fölé hajolva vidámodunk fel. Megcsap bennünket az otthon levegője — hisz sikerült venni néhány ajándékapróságot, kendőt a feleségnek, labdát a fiúnak, valamit a nagymamának is...

NEM VOLT pihentető, de mégis megérte — ízelítőt kaptunk egy baráti ország életéből

— ahol szeretnek bennünket, s ahol igazán otthon éreztük magunkat e szép tavaszi kiránduláson.

F. TÖTH PÁL