Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-01 / 126. szám

4. oldat 1963. június 1. szombat 1 — MA NYITJÁK MEG Baján, a Béke téren felállított sátrakban a Magyar Honvédelmi Sport Szövetség kiállítását. A kiállítás látogatói megis­merkedhetnek a lövészek, rádiósok, motorosok, repülők és ejtőernyősök érdekes életével. A ké­pekből és különféle technikai sporteszközökből összeállított kiállítás előkészület a jövő hét vé­gére meghirdetett honvédelmi napra- Szomba­ton motoros terepgyorsasági versenyt rendeznek a Szent István réten, vasárnap harcászati gya­korlatokkal és egyéb érdekes műsorszámokkal tarkított nagyszabású repülőnapot, a Dunán pe­dig motorcsónakversenyt. Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik Kecs­keméten a KISZÖV székház harmadik emeleti kultúrtermében a negyedik országos szövetkezeti szavaló­verseny megyei elő­döntője. A versenyen 32 szavaló indul, kö­zülük a négy legkivá­lóbb vesz majd részt a június 12-én, Szolno­kon rendezendő orszá­gos döntőn. — A LEGIFJABB magyar „rajzművé­szek” szép sikerrel sze­repeltek az olaszorszá­gi Corto dei Mami­ban megrendezett nem­zetközi gyermekrajz­versenyen. Luzsicza Ági és Kürthy Hanna második dijat, Varga Hajdú Eszter és Sáfár Pál pedig harmadik díjat kapott — AZ ORSZÁG min­den részéről érkeztek vándorméhészek a mélykúti öregmajori és feketemajori erdő­be. A virágzás gyö­nyörűen indult, de a néhány napos eső a kaptárban tartotta a méheket és így a nek­tárdús akácvirág nagy része kihasználatlanul bun a földre. Jő hír a g ás -fogyasztóknak r Rövidesen kétezerrel szaporodik a gázfo­gyasztók száma Kecs­keméten. Figyelembe véve a megnövekedett Igényeket, a Bács-Kis­­kun megye! Iparcikk Kiskereskedelmi Válla­lat kecskeméti gázle­­rakata június 3-től reggel fél 7-től, este 6 óráig áll a lakosság rendelkezésére, /AÓ'fÁRÁS m A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium Jelenti: május 30-án a középhflmérséádet 19,3 éaz ötvenéves átlag 19,31, • legmagasabb napi hő­mérséklet 25 tok, a nap­sütéses órák száma 12,9 volt. 31-én a reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet 18, s délután t-kor mért hő­mérséklet 24,2, a legala­csonyabb hőmérséklet 13,8 gok volt. Várható időjárás ezombat estig: felhő­­átvonulások, néhány helyem záporesö és «ivatar. — Mérsé­kelt, helyenként élénk északkeleti széL A hő­mérséklet keleten kissé csökken. Várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet keleten 20— S3, nyugaton 23—26 0ah — Bronzéremmel ju­talmazták a kecskemé­ti Berkes Ferenc SZÖ­­VOSZ-dlákotthon népi­táncegyüttesét a gyulai Erkel-di ákünnepségen. Húsz évvel ezelőtt, 1943 júniusában halt meg Ró­zsa Richárd vegyész, az Illegális kommunista párt harcosa, aki mint ejtőer­nyős partizán vett részt a Varsó melletti harcok­ban. — Rövidesen meg­kezdik munkájukat megyénkben a borsó­­kombájnok. Az elmúlt évinél jóval több, ösz­­szesen 13 darab ilyen gép áll munkába azok­ban a termelőszövetke­zetekben, amelyek a Kecskeméti Konzerv­gyár részére termesztik a borsót. — A BOSTONI nem­zetközi fotókiállításon a Kecskeméti Fotoklub Dezső Pál: Riadalom és Téli táj című képével szerepel. — TV-közvetítés az olim­piáról. Elvben nem lesz akadálya annak, hogy az 1964. évi tokiói olimpiai játékok eseményeit a Tels­­tar mesterséges hold se­gítségével közvetítsék. A japánoknak ugyanis ad­digra lesz két olyan adó­állomásuk, amely képes televíziós szignálokat köz­vetíteni a műholdak felé. — PÉNTEKEN dél­előtt továbbképzésen vettek részt Kecskemé­ten, a TIT klubhelyi­ségében a megye olva­sószolgálatos könyvtá­rosai. Ez alkalomból író—könyvtáros talál­kozót is tartottak, me­lyen részt vett Révay József író. A szívélyes, baráti hangú találko­zón Révay József is­mertette újonnan ké­szülő könyvét és elbe­szélgetett a könyvtá­rosokkal. — Tanácstagi beszá­molót tart hétfőn este 7 órai kezdettel a Kecs­keméti Állami Zeneis­kolában Soóe Pál az 1- as, Lakos Alfréd a 2- s, dr. Juhász György a 3-as és Bartha Mi­hály a 4-es választó­­körzet tanácstagja. — Ajándékbolt nyí­lik Kecskeméten a Rá­kóczi úton június má­sodik félében. Az üz­let megnyitásával a la­kosság régi kívánsága teljesül — MA NYÍLIK MEG a Kertészeti Kutató In­tézet budatétényi tele­pén az ötödik rózsaki­állítás. Az ország leg­nagyobb rózsagyűjte­ményének 2000 fajtája közül a kiállítás ide­jére mintegy 1400 faj­ta borul majd virágba. — MEGKEZDTÉK az ország legnagyobb hun temetőjének feltárását Madaras község hatá­rában. A 72 hunhalom kiásása — Kőhegyi Mi­hály bajai régész fel­tevései szerint — min­den bizonnyal választ ad majd Attila népe birodalom- és had­szervezeti felépítésének egyes, eddig még is­meretlen kérdéseire. Fiatalok a lejtőn Vasárnap kezdjük el közölni Szekeres Ká­roly gyakorló bíró tra­gikusan megrázó írá­sát, a Fiatalok a lej­tőn címmel. A szerző nem törekedett szép­irodalmi stílusra, in­kább a tényeket írja le. Ez a hat folytatá­sos írás arra figyel­meztet, hogy akadnak még szülők, akik az efféle tényfeltárásból sokat tanulhatnak. Egé­szen bizonyos az is, hogy a pedagógusok szintén felhasználhat­ják az írás intelmeit a szülőkkel, tanítvá­nyaikkal való kapcsola­tuk során. — KRÚDY GYULA emlékestet rendezett az író halálának 30. év­fordulója alkalmából Kiskunfélegyházán . a Móra Ferenc Művelő­dési Ház, a Petőfi Sán­dor Könyvtár és a'Mó­ra Ferenc Könyvesbolt. — Társadalmi mun­kát szerveztek a kiskő­rösi tanácstagok az új piactér kialakítása ér­dekében. A piactér környékén levő vá­lasztókerületek lakosai vállalták a mintegy két kataszteri holdnyi ala­csony terület feltölté­sét. — Közel 700 ezer csi­bét keltettek ki a Du­­navecsed Keltetőállo­máson. Pulykából öt­ezret, kacsából pedig 13 ezret adtak át a ter­melőszövetkezeteknek és háztáji gazdaságok­nak. Gyöngyösből az idén 50 ezer darabot fognak keltetni. — TŰZOLTÖZENE­­KAR alakult Császár­­töltésen. A községi ta­nács mintegy 30 ezer forintot fordított a ze­neszerszámok beszerzé­sére. A fiatal zenészek boldogan vették birto­kukba az új hangsze­reket és máris meg­kezdték a gyakorlást. Költséges egértej A Columbia egyetemen a tudósoknak rákkutatás céljaira 2,5 deci egértej­re volt szükségük, s eh­hez 20 ezer egeret kel­lett „megfejni”. A ne­­gyedlitér egértej 10 ezer dollárba került. A lottó e heti nyerőszámai t 12, 21, 26, 56,86, A május havi szel­vények közül a 22. hét szelvényei vesznek részt a tárgynyere­­mény-sorsoláson, me­lyet június 3-án 9 óra­kor tartanak a Sport­­fogadási és Lottó Igaz­­aatóeág arák házában. A „megszólaltatottu juhászok Pár héttel ezelőtt, mint ahogy akkor kö­zöltük is lapunkban, megyénk szövetkezeti és állami gazdaságainak juhászai hasznos tanácskozásra gyűltek össze Kalocsán. Mint minden hasonló összejövetelnek, ennek is el­engedhetetlenül fontos részét képezték — azaz hogy csak képezték volna — a hozzászólások. A rendező szervek azonban jó előre számot vetettek azzal a ténnyel, hogy a juhászok közismerten kevés beszédű emberek. Látták, hogy a szóra bírás a szokásos — „na, elvtár­sak, mondják el a problémájukat”, satöbbi — módon nem fog menni... Ezért hát a vitaindító előadás után minden teketória nélkül berekesztették a tanácsko­zást, a résztvevők elfogyasztották a jóféle birkapörköltet, s ezután — a rendezők kez­deményezésére — az állami gazdaság szérű­jére mentek. Mire a juhászok észbe kaptak, már egy jókora juhnyáj vette őket körül. Először csodálkoztak, de aztán foglalkozásuk „tárgyának” jelenléte mindinkább megoldotta nyelvüket. Kevés idő múlva már zuhogtak is a kérdések dr. Gaál László, az Agrártudo­mányi Egyesület jelenlevő kandidátusa felé. Alig győzte válasszal, A tanácskozás késő este ért véget. Akkor is nehezen, —i —l Külföldi érdeklődők is felkeresik a három éve fele sereit gyöngyösi húsfeldolgozó üzemet. A kor­szerű üzemben egy-egy szarvasmarha feldolgozása mindössze két és tél percet, a sertéseké pedig 1,2 percet vesz igénybe. A feldolgozási folyamat teljes .automatizálásával megszűntették a nehéz fizikai mun­kát. Háromezer köbméter silót készítenek o kecskeméti termelőszövetkezetek Az elmúlt évben a kecskeméti közös gazdaságok mindössze 260 holdon termesztettek őszi takar­mánykeverékeket, a termés siló­zására azonban nem került sor, minthogy azt a kaszálás után folyamatosan feletették. Nem volt jobb a helyzet a silókuko­ricát illetően sem, amit igen kis területen — kilenc közös gazdaságban összesen 240 hol­don — termesztettek. E körülmények hatására a szö­vetkezetek — hogy az áttelelte­­tést egyáltalán lehetővé te­gyék — nagy mennyiségű takar­mányt vásároltak a megye déli fekvésű közös gazdasá­gaiból, de a szomszédos megyékből is. Ez nagyban növelte az állattar­tás, s különösképpen a tejter­melés költségeit. Az idén gyökeres javulás állt be, amely már most lemérhető: a szövetkezeti gazdaságok nem­régiben 525 holdon vágták le az őszi keverékek termését, s abból közel 600 köbméternyit silóztak. Ily módon lehetővé válik, hogy a lucerna első ka­szálásának a termése — ami egyébként igen jó, holdanként átlagosan 6—8 mázsa — mara­déktalanul kazalba kerüljön. Figyelemre méltó, hogy a több mint ezer hold pillangós termő­­terület termésének mintegy a 40 százalékát korszerű módon — állványos, vagy hideglevegős el­járással — szárítják. Ez a mennyiség többszöröse a tava­lyinak. Jelentős értéket képvi­sel a több mint 400 hold új lucerna, borsó és árpa keveré­kével való felülvetése is, vala­mint a zöldborsóhéj, amelyből — a folyamatos etetésen kívül — előreláthatólag mintegy 3000 köbméter mennyiség silózására lesz lehetőség. Több mint ezer hold rozsot vetettek felül a nagy mennyiségű zöldtakarmányt adó somkóróval, amit augusztus vé-( gén, szeptember elején takarí­tanak be. Ugyanakkor nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy még mindig kevés területre, mindössze 400 holdon ve­tettek silókukoricát a me­gyeszékhely tsz-ei. Valamelyest javít a helyzetén,: hogy a takarmányrépa vetéste­rülete viszont csaknem 20Ó hold, többszöröse a tavalyinak. Ha figyelembe vesszük az ezer hold borsótermő területet is, akkor megállapíthatjuk, hogy az idén a szántóterület egynegyed részén termesztenek a tsz-ek szálastakarmányt. A terület további növelésére nincs lehetőség, hiszen, az új ül­tetvények minden évben több száz holdat vonnak el a szántó-; földi művelés alól. Állattartá­sukat tehát a termésátlagok növelésé­vel tehetik jövedelmezőbbé, mégpedig nagy tömegét adó, fehérjében gazdag keveréktakar­mányok termesztésével, s a kor­szerű művelési eljárások — pél­dául vegyszeres gyomirtás, ön­tözés — alkalmazásával. Új védekezőszerek a peronoszpóra ellen A SZŐLŐ legveszedelmesebb be­tegsége, a peronoszpóra elleni vé­dekezésnek itt az ideje. A védekezést évtizedeken át fő­ként csak réztartalmú szerekkel, el­sősorban bordóilével és rézmészpor­­ral hajtották végre. Üjabban azon­ban a réz hatóanyagú szerek között a rézgálicon kívül a rézoxiklorid, vagy Vitigran és a rézoxidul, vagy Kupfer Sandoz is szerepel. Az utóbbi években igen közked­velt lett a termelőszövetkezetekben a Vitigran, amely 0,5 százalékos tö­ménységben ugyanazt a hatást fejti ki, mint az 1 százalékos bordóilé. A szer lényegesen olcsóbb, mint a rézgálic tartalmú bordóilé, azonkí­vül nem kell közömbösíteni, tehát használatához mész sem szükséges. Nagy előnye még, hogy gyorsan ol­dódik. A Szőlészeti Kutató Intézet kísér­leti telepein évek óta újabb és újabb rézgálic-pótló szerek peronoszpóra elleni hatásának megfigyelésével fog­lalkozunk. Kísérleteink során bebi­zonyosodott, hogy egyes szerves ha­tóanyagú szerek, az Orthocid, Tie­­zene, Zineb, s a hazai előállítású DNRB és Nitrodán is igen hatható­sak, a hagyományos bordóilével azonos védőhatást biztosítanak. KÜLÖNÖSEN kiemelkedő az Ort­hocid 50 nevű szerves hatóanyagú szer, amelynek igen nagy előnye az, hogy a főleg réztartalmú szerekre érzékeny csemegeszőlőknél, valamint zsenge hajtású szőlőiskolákban a hajtásokon és a leveleken egyálta­lán nem okoz perzselést. Ezenkívül növekedést elősegítő hatása is var. E szerből hl-énként 30 dkg-ot kell feloldani, amely azonos hatást bizto­sít, mint az 1 százalékos bordóilé. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a szerves hatóanyagú szerek védőhatása általában rövidebb ide­jű, mint a réztartalmú szereké, ezért az utolsó permetezést lehetőleg réz­­tartalmú szerekkel végezzük el. E hiányosság kiküszöbölésére most külföldön olyan szerves hatóanyagú szereket állítanak elő, amelyek re­zet is tartalmaznak. Ilyenek pl. a Coprantol, Cupravit, Cuprosan, Kup­fer Lonacol, Moltox stb. E szerek védőhatásának kisparcellás kísérlet­ben történő megfigyelése már folya­matban van intézetünk telepein. Ami a permetezés hatékonyságát illeti, az nem a magas százalékú permetlé felhasználásától, hanem at­tól függ, hogy megfelelő Időben és többször, de kisebb töménységgel végezzük el azt. A permetlé köd­szer űen eloszlatva teljes egészében vonja be a szőlő zöld részeit. HARMATOS reggeleken permete­zést helyettesítő porozással védekez­hetünk a peronoszpóra ellen. Poro­záshoz rézmészporí, vagy Orthocid­­port használjunk, ha azonban liszt­­harmatfertőzést is tapasztalunk, ak­kor rézmészpor helyett rézkénpor­­ral porozzunk. A permetezést, il­letve porozást a szőlő virágzása ide­jén is nyugodtan végezhetjük. FÜRI JÓZSEF tudományos kutató Két baleset Ismét két esettel növekedett a megyei baleseti statisztika. Az egyik Kiskunfélegyháza bel­területén, a Tanácsköztársaság utcában történt. Drosdik Sándor, Kiskunfélegyháza, Szarvas utca 15. szám alatti lakos, figyelmet­len vezetés következtében fel­hajtott az úttest jobb oldali sze­gélyére és igen súlyos koponya­sérülést szenvedett A mentők szállították a helyi kórházba. A balesetért Drosdik Sándort ter­heli a felelősség, aki gépjármű­­vezető igazolvánnyal nem ren­delkezett és kellő gyakorlata sem volt a vezetésben. Kecskemét és Lajosmizse kö­zött történt a másik közlekedési baleset. Fekete Zoltán, Kun­szállás, Rákóczi u. 4. szám alat­ti lakos, a Budapesti Földmű­vesszövetkezet tehergépkocsijá­val haladva, vezetés közben el­aludt. A gépkocsi áthaladt az út bal oldalára, s ott beleszaladt Gazsó Mártás kétfoáatií Lovas­kocsijába. Á baleset alkalmá­val személyben sérülés nem történt, de az egyik ló a hely­színen elpusztult s a lovastoocsi összetört Rendőrségi felhívás Az ország területén, különö­sen a Balaton környékén, egv körülbelül 45 éves, 160—165 centiméter magas, zömök test­alkatú, kerek arcú, németes ki­ejtéssel beszélő férfi díszcserjé­ket kínál eladásra, s helyette vadcserjét árusít Hiszékeny embereket nagyobb pénzössze­gekkel károsít meg ily módon a csaló, aki idáig Müller János néven mutatkozott be. A rend­őrség felhívja a lakosság figyel­mét: ha ilyen leírású személy megjelenik és díszcserjét kínál eladásra, az illetőt adják át a Legközelebbi rendőrnek. j N A P T A R 1963. június 1, szombat. Névnap: Tünde. L Napkelte: 3 óra 51 perc. Napnyugta: 19 óra 33 perc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom