Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-05 / 103. szám
1963. május 5, vasárnap S. oldal Huszonötezer holdat öntöznek A Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat tervei Ha az utas elhagyja Soltot, s a betonúton Kecskemét felé tart, szinte kilométerenként si- várodik a táj. Hatalmas pusztaságok szomjaznak az öntözővíz után, s nemcsak az út mentén, hanem fentebb is, Szabad- szállás, Kunszentmiklós, Kun- adacs határában. Pedig a dunavecsei járásnak a Dunától számított legtávolabbi része sincs messzebb harminc kilométernél a folyamtól. És csatornák is kígyóznak a szikes és homoki tájakon, vizüket azonban eddig csak kis részben - használták ki a környező gazdaságok. Mi a megoldás? — Ezzel a kérdéssel nyitottunk be a Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat dunavecsei székhazába. Az ott kapott tájékoztatásról számolunk be az alábbiakban: A megfordított víz Az északdéli irányú 5-ös számú csatorna Akasztónál csatlakozik a Dunavölgyi Főcsatornába. A torkolat közelében már szerelik a két nagy teljesítményű szivattyút, amelyek együtt NAPI munkánk, a kiszállás után egy bajai kis presszóban gyülekezünk. Itt adtunk egymásnak randevút a hazatérés előtt. Egyik újságíró kollegánk a kis asztalka mellett ül egy (fiatalember társaságában, aki előtt az üres feketekávés pohárkán kívül két jegyzettömb hever. Hol az egyikbe, hol a másikba lapoz és lelkesen magyaráz: — Tudod, mit jelent az, hogy százezer baromfit nevelnek az idén?! Az nem tesz semmit, hogy most nem nyertek valamilyen országos kitüntetést. De a tataházi tsz-é a megyei párt- bizottság vándorzászlaja! És az egész _ gazdaság munkájában benne van ám a tizenhat lányé, illetve fiatalasszonyé is ... Szóval, lehetne mit írni Berger Teréz munkacsapatáról!... Azt is milyen régen kértem, nézzétek már meg egyszer a tompái fiatalokat, írjatok róluk. A Szabadság Tsz hetvennégy fős szocialista brigádja igazán példaként állítható! Ezerkétszáz holdat művelnek egészen önállóan és milyen jól! {Valamennyien tanulnak, művelődnek és... és annyi más mindent tesznek. Mert a szocialista brigád címet nem adják ingyen! másodpercenként egy köbméter vizet nyomnak — visszafelé — a természetes folyással ellentétes irányba. Ennek révén- az állampusztai célgazdaság ezer, a hartai Üj Élet Tsz 200, a solti Kossuth Tsz 120, a Solti Állami Gazdaság 150 holdas szántóföldje, illetve legelője válik öntöz- hetővé már az idén is. A járás déli részén, a Vejtei- csatorna vizét — ugyancsak visszaduzzasztással — a hartai Béke Tsz 500 holdas árterületen fekvő szántóföldjére juttatják. Kunadacson pedig 2,5 kilométer hosszú öntözőcsatornát építenek, amelynek folytán kellő mennyiségű vízzel látják el a 21-es és 22-s számú csatornát. Ez mintegy 300 hold terület öntözését teszi lehetővé, a kun- szentmiklósi Kiskunság és Kun- bábony, valamint a kunadacsi Rákóczi és Kossuth Tsz határában. A DYCS háromszorosa — Ez már nem terv, hanem megvalósulás — mondja Lov- rity József, a társulat elnöke. — De ahhoz, hogy a meglevő ÜLTÉBEN előrehajol, arcán meg-megrándulnak az izmok, s most a kisebbik noteszében böngész. — No, itt van. Ezt keresem. Tessék, a géderlaki fiatalok! A harminchat fős KISZ-szervezet 15 ezer forint értékű társadalmi munkát vállalt a községfejlesztésből. A takarékossági mozgalom keretében meg összesen 20 ezer forint betétkönyvbe helyezését vállalták! Hát nem téma ez?!... Szaporán beszél és mozdulatai is nyughatatlan, mozgékony emberről árulkodnak. Most már egyszerre hárman is jegyezge- tünk abból, amit mond, s ígérjük: sort kerítünk rá, hogy eljussunk ide is, oda is. — Higgyétek el, hogy érdemes! Egy egész újságot is tele lehetne írni naponta a fiatalokról, a munkájukkal összefüggő dolgokról! Például az olyan tsz-vezetőkről is, akik kéz- legyintéssel intézik el, komolytalannak tekintik a KISZ-isták munkaversenyét. ELBÚCSÚZTUNK fiatal barátunktól, akinek foglalkozását szavainak hallatán bárki kitalálhatja: egyike volt megyénk lelkes, fáradhatatlan ifjúsági vezetőinek. p. r. vízmennyiséget a leggazdaságosabban hasznosítsuk, tovább kell lépnünk. S a kiterített térképen feltárul a nagyszabású terv: a kiskunsági öntözőrendszer 1965-re tervezett kiépítése. A munka már megkezdődött, amelynek első lépcsője az, hogy az 5-ös számú csatornát Űjsolt határában összekötik az úgynevezett Kígyós érrel. Ebbe viszont a Kis-Dunából, a Tassnál leágazó Bak-ér hozza majd a vizet. A munka több mint 50 kilométer hosszú csatorna kiásását igényli. Az új kanális — szélességét és mélységét tekintve — mintegy háromszorosa lesz a Dunavölgyi Főcsatornának; másodpercenként 20 köbméter víz továbbítására lesz képes. A teljesen állami beruházásból épülő öntözőrendszer csaknem 28 millió forintba kerül. Elkészülte után 25 ezer hold öntözése válik lehetővé a környékén; Tass, Kunszentmiklós, Szalkszentmárton, Dunavecse, Szabadszállás, Űjsolt, Dunate- tétlen és Akasztó határában. Azonkívül — összesen mintegy 3000 holdon — számos halastó létesítésére nyílik lehetőség. Ezerholdas halastó Mindezzel nem zárul le a járás, valamint közvetlen környékének meghódítása az öntözéses gazdálkodás számára. Az évtized második felében tovább folytatódik a munka, amelynek során a már fentebb említett rendszerbe a szalkszentmártoni homokpusztánál a Kígyós érből leágazó Nagy-ért kiépítik és meghosszabbít j ák. Ezenkívül halastavak is épülnek az évről évre belvíztől fenyegetett, szikes területeken. A szabadszállási tsz-ek közös vállalkozás keretében létesítenek ezerholdas halastavat a zabszéki határrészen. Ennek tanulmányterve most van készülőiéiben. Ugyanakkor Fülöpszál- lástól nyugatra, a kelemenszéki határrészen már 1965-re elkészül az állami beruházással épülő több mint ezer holdon elterülő halastó. , H. D. Tavaszi balesetvédelmi szemlét tartanak megyénk termelőszövetkezeteiben. Megvizsgálják a munkaeszközök védőberendezéseit. Ahol nem találják megfelelőnek, ott kötelezik a termelő- szövetkezet vezetőségét az előírt védőberendezés beszerzésére. Szemrehányás Bozóki János, az általános iskola elvégzése után lett ipari tanuló a Pneumatikus és Hidraulikus Gépgyár kecskeméti telepén. Egy éve kapta meg segédlevelét, mint esztergályos. Művezetője azt mondja: nagy kincs van a fiú kezében. Éppen ezért az egyik legmegbízhatóbb szakmunkásnak tartják. A kiadott kényes munkákat precízen végzi el. Selejtmen- tesen dolgozik, teljesítménye 100—105 százalék között váltakozik. (Pásztor Z: felv.) Qlavaiig^őLás k&zkat Vannak épületek, feliratok, amelyek mellett napjában elmegyünk, anélkül, hogy figyelemre méltatnák őket. Idegen helyeken viszont, ahol ritkábban járunk, de nyitottabb szemmel: az apró részleteik is kevésbé kerülik el a figyelmünket. Egy hét alatt a riporter az ilyen apró részletekből szedett egy csokorra valót. • Egyik községünk főútvonalán egy épület homlokzatát ez a hieroglifa ékíti: U.TO.” .....N Gyakorlott rejtvényfejtő létemre, néhány perces töprengés után ugyan, de sikerült megállapítanom, hogy minden bizonnyal az úttörőotthon előtt állok. De vajon mi lenne, ha minden intézményünk nevét csak ilyen hosszas fejtörés árán lehetne kitotózni? Az idő pénz, s a feliratok csak úgy szolgálják rendeltetésüket, a tájékoztatást, ha első látásra köz- érthetőek. • Ugyanebben a községben, ötven lépéssel odébb földbe gyökerezett a lábam. Itt értesültem ugyanis a katasztrófáról, hogy lakóhelyem, az Alföld fővárosa — amelytől reggel még szikrázó napfényben, vidám kedvvel búcsúztam — időközben valami szörnyű földrengés, vagy egyéb titokzatos elemi csapás következtében a Föld izzó mélyébe süllyedt. A község központjában álló útjelző tábla egyik szára ugyanis minden kétséget kizáróan a Föld középpontja felé irányulva, közli az érdekeltekkel: '„Kecskemét 56 km.” * Cigánybosszú Ha valami fáj odabent, mindig ide búvik el a világtól. Ide a vén bozontos fűzfák árnyékába. Elkucorog a víz 'partján, farkasszemet néz a békákkal, fűszálat rágcsál, s apjára gondol. Az öreg azt mondta, — egyszer majd megszületik a legnagyobb vajda, aki törvényt szab arról, hogy a cigányok éppolyan emberek, mint mások. Aztán megunja _ az egyedüllétet. Felkúszik a dombra, ahonnan belátja a napfényben villogó várost. Nagyot sóhajt. Azért csak jobb már odabent, mint kint, a vadvizek mellett. Igaz, a falu szélén laknak még, de rendes házban. Lakásuk tiszta. Megnézheti az a nagysága, aki kizavarta őt családostól a tej csarnokból. „Kifelé, kifelé, romák! Akkor kaptok tejet, ha bögrét hoztok magatokkal.” Pedig akkor érte a legnagyobb boldogság a demokráciában. A ci- gány-cséplőbrigád lett első a járásban, szépen kerestek. Új ruhába öltözött az egész család, s azzal akartak ünnepelni, hogy mind a hárman kakaót isznak a tejcsarnokban. De mire belől kerültek, elment a bátorságuk és csak tejet kértek. Még majd megmacerálják őket a kakaóért. De hiába voltak tiszták, takarosak, még csak arra sem érdemesítették őket, hogy csészét kapjanak, mint mások. Akkor megfogadta, hogy bosszút áll egyszer. Azóta dolgozott téesz- ben, végül üzembe került. Először takarított, majd kiemelték segédmunkásnak egy jóindulatú, idős gépész mellé. Hamar kiismerte magát a Zetoron. Néha már ő kérte a szakmunkást, ha valami baja volt a gépnek: hadd fedezze fel ő, mi a hiba. Mikor aztán a mérnök csak úgy játékból faggatni kezdte, mi ez, mi az a gépen? Mit csinálna, ha? — kiderült, hogy a gépnek hátat fordítva is el tudja sorolni a motor alkatrészeit. Ha nem is éppen szabatos nevükön, de olyankor körülírta, ez a csavar, vagy az a bevágás hogy néz ki. Tanfolyamra fogták. Ott is akadt egy-kettő, aki gúnyolta. Annál jobban tanult. Úgy érezte, eljött a bosszú ideje — a tejcsarnokért, a gúnyolódásokért. Holnap lesz a vizsga, csak az sikerüljön. Ámde ma megint szégyenbe hozta egy irigye. Kihirdették a gyárban, hogy aki akar, vihet haza hulladékfát, néhány forintért, majd levonják a fizetésből. Ö is íratott. Az egyik brigádtagot, egy nagy veres embert bízták meg, hogy rakja tele a többiek zsákját. Az tömte meg az ő zsákját is. Mégpedig betyárul. Megizzadt, míg hazacipelte. Otthon derült ki, miért volt olyan nehéz. A gizgaz közé hatalmas vasbetondarabot dugott a veres. . Nem is nézett az asszonyra, csak menekült szégyenében a füzesbe. Itt megnyugodott valamennyire. Eljött a vizsga napja. Az igazgatótól azt kérte jutalmül, hogy ha vizsgája jól sikerül, saját maga vihesse a vontatóval feleségét, kisfiát a városba. Nagyszerűen ment minden. Mire a Zetor- ral kihúzott a kapuhoz, az egész gyár őt figyelte a műhelyajtókból, ablakokból. Most érzi, hogy mindenki örül a sikerének. A gép kékesfehér füstjében csak úgy ragyog barna képe, mikor fél kézzel kormányozva, másik kezével integetve kifordul az üzem udvaráról. Otthon már ünneplőben várja az asszony, a kisfiú. Külön erre az alkalomra vásárolt új székekre ülnek a pótkocsiban. Felesége furcsa csomagot szorongat a hóna alatt. A főutcán lassabban hajt Pöte Dezső szakmunkás. Büszke, hogy annyian fordulnak utánuk, mintha lakodalmas menet volnának. Ők pedig megállnak a tej csarnok előtt. Bemennek, háromszor fél liter kakaót kérnek, három fonott kaláccsal. Mikor a nagysága, emlékezetében kutatva összehúzott szemmel nézi őket, s indul a bögrékért, Pöte rászól. — Nem iszunk mi mindenki után. Ebbe öntse, legyen szíves. Rátartian nyújtja a szép pettyes bögréket, amiket az asszony a különös csomagban magával hozott... Élvezi nagyon, hogy a nagysága úgy nekiveresedett... Tóth István Az útjelző mégsem mondott igazgat: városunkat teljes épségben láttam viszont aznap délután. Mint aki elveszettnek hitt jó barátja arcvonásait fürkészi, úgy néztem szét a jól ismert házak között. Aztán meglepetten gyakoroltam önkritikát: mégsem ismerem olyan jól. Hiszen mindmáig mit sem tudtam arról, hogy a Vezérlő Fejedelem maszek kisiparosként keresi kenyerét a kies körúton, ahol az egyik kerítésen messzire rikító cégtábla hirdeti: II. Rákóczi Ferenc bognárműhelye — Nem, ez lehetetlen — mondom —, hiszen több mint kétszáz éve halott! Tétova lépteim közelebb visznek a táblához, s én, aki az imént már-már hinni kezdtem a kísértetekben, megkönnyebbült sóhajjal — és az erőlködéstől kiguvadt szemmel — fedezem fel a fenti két sor kozott elhelyezkedő, bolhabetűs, alig látható, kiegészítő szövegét: „MG. TSZ." Ja, vagy úgy: a termelőszövetkezet segédüzemágának épülete előtt állok! J. T. A szakma ígérete
