Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-22 / 117. szám
1963. május 22, szerda 5. oldal S! Álarcban éltem sokáig... A halasi múlt megelevenítője Ügy jött ide — szülővárosába —, ahogy a világot járt vándor siethet haza kirakni és felra- gyogtatni úti tarisznyájának féltett kincseit. Ünneplést nem várt, — de elég volt egy pillantást vetni a fellépését hirdető táblára, hogy örömét árnyék fel- hőzze el... — Azt várják tőlem, hogy énekeljek a fedett uszodáról? — kérdezte kesernyés, fanyar hangon, inkább csak önmagától. Hát, szerencsésebben megfogalmazott plakát is fogadhatta volna Kecskeméten Mezei Máriát. Annál is inkább, mivel eddig nem ismert, új arca bemutatásának szándékával érkezett.. Budakeszi házának csendjében j készülő életrajzi regényének el- j ső oldalait hozta magával, me-1 lyek azért is érdekesek, mert: kecskeméti vonatkozásúak. — Életem leglényegesebb eseményei itt történtek velem — idézi csendes szóval emlékeit. — Itt születtem, itt mentem férjhez, itt temettem el az apámat és itt szólaltam meg most először, mint író. Itt, az izsáki és kecskeméti homoktakaró alatt nyugosznak földműves-napszámos őseim: a Mezei Péterek, Jánosok, Sárközi Krisztinák és Nagy Erzsébetek hosszú sora. Csontjaik már rég elkeveredtek a homokkal, amely táplálta és %dő előtt megölte őket... Igen, ezen a homokos alföldi tájon századokon át szedte áldozatait a tüdőbaj. És a múlt ösvényeit kutatgató Mezei Mária micsoda büszke örömmel jelentette ki: „Mekkora diadala a mának, hogy ez a népbetegség a halálozási statisztikán utolsó helyre szorult." A beszélgetés ezzel a fordulattal a jelenre terelődött. Színházra, filmre, szerepekre, vágyakra. Hogy is mondta az előbb: „Minden sikerült az életemben, amit tiszta szándékkal, nagyon akartam...” — Persze — egészítette ki szellemes iróniával —, mert a szerepálmok ebbe nem számítanak. Sorra elhullattam őket, talán nem is lett volna érdemes harcolni értük. Egyetlen vágyam van még: Anouilh: A pacsirta ■című darabjában eljátszani a Üeanne d’Arcot. Szokatlan óhaj, tudom, hiszen a színészt mindig azokkal a szerepekkel azonosítják, amelyekkel leggyakrabban jelentkezik. Én pedig álarcban féltem sokáig. Fiatalkoromban <démon szerepeket osztottak vám, most főleg filmen, több- myire negatív figura, bajkeverő üntrikus vagyok. Az utóbbi idők legnagyobb sikeréi a tv Ki mit tud műsorában arattam, mint Mezei „Mariska"... Az inkább befelé forduló vallomásnak, mint szokásos interjú, wiak számító beszélgetés fonalát fcirtelen mosollyal vágta eL — A színész sorsa, hogy szétszórja magát, tehetségét az em- fberek között. Sokat hányódtam, ■kínlódtam, míg rájöttem erre és megbékéltem. Milyen szerencsés is ennek a kornak az ifjúsága, akiket már tudással és szeretettel megmunkált termőföldbe ültet a lassan alakuló új világ. Szívesen tanítanám őket, aztán írni is szeretnék, meg fáradozni színházi életünk megújításán. Ideje lenne már... Van róla valamilyen elképzelése? — Rengeteg, ösképletét három évvel ezelőtt bemutatott önálló estemen állítottam össze. Örömmel lejönnék vele Kecskemétre is. Talán ősszel sor kerül rá... Tehát: — viszontlátásra ősszel a színházban, ahol az idő híján rövidre szabott feleletet remélhetőleg sikerül majd sokoldalú művészetével bőkezűen kiegészíteni ... V. Zs. Magyarország a Vili. Nemzetközi Könyvvásáron Magyarország a Varsói Nemzetközi Könyvvásár hagyományos kiállítója. Évről évre felvonultatjuk könyvkiadásunk termékeit, amelyek minden látogató számára bizonyítják: a magyar könyvkiadás tartalomban gazdag, formában művészi. A Kultúra Könyvkereskedelmi Vállalat első kiállítása a magyar könyvkiállítás keresztmetszetét adja. Az idén külön kiállítási részt kapott a Medicina Egészségügyi Könyvkiadó, amely mintegy 150 könyvet tár az érdeklődők elé. Hasonlóképpen önálló könyv- bemutatót rendezett az Akadémiai Kiadó is a vásár tudományos részlegén. Mintegy 200, főleg idgen nyelvű matematikai, orvostudományi, műszaki, archeológiái és nyelvészeti munka sorakozik itt egymás mellett. Ssemben jön velem a kiskunhalasi utcán. Soha nem találkoztunk még, de a Magyar Nemzetben a múltkor róla közölt portré nyomán azonnal felismerem Nagy-Czirok Lászlót, a Kiskunság múltjának legszakavatottabb ismerőjét. A közelmúltban megjelent művét rövidesen követi „Budár- tüzek mellett” című újabb könyve. Erről érdeklődöm tőle. Először azt tisztázzuk: kik is voltak a budárok? — A várost övező öregszőlőket őrizték a csapatosan özönlő, olykor még a napot is elhomályosító seregélyek kártételétől. Szőlőcsőszök voltak, s a sajátjukon kívül a szomszéd szőlőjének őrzését is vállalták. Alacsony kunyhókban, „vigyollók- ban” tanyáztak. Esténként, amikor a madár már nem röpködött, tüzet gyújtottak, s két- három környékbeli budár a lángok mellett régi történetekkel szórakoztatta egymást Laci bácsi tarsolyában is megszámlálhatatlanul sok van ezekből az érdekes, az elmúlt századok életét idéző históriákból, amelyekben a leggyakrabban a huszár- és betyárromantika keveredik. Szól a mezőgazdaság ősi formáiról is, amikor alig százegynéhány esztendeje is még faekével szántott a kiskun paraszt. — A nép, mivel kedvelte a borocskát, már a régi századokban is ültetett szőlőt. A termelők hatósági engedély alapján borkimérést is folytathattak. Mivel e tevékenységüket jól látható módon „reklámozták”, „cégéres házaknak” nevezték az ilyen ivóhelyeket. Érdekessége ezeknek, hogy a verbuválás is a cégéres házak, kocsmák udvarán zajlott. Letűztek egy zászlót a földre. Asztal mellett ült a verbunkos káplár, meg egy tollnokféle. Errefelé nem kellett kötéllel fogdosni a katonát: a szabad kerületek nomád természetű, kalandvágyó népe a bortól feltüzelve, meg a szép szavú csalogatásnak engedve, bizony, könnyen „bekezelt” tizenkét esztendőre. Mert a város kontójára mért ételen-italon kívül a legények hiúságára is jócskán számított a káplár. — Hej, kedves öcsém, Kinizsi Pálnak nem állt úgy a kard az oldalán, mint neked! — Drága, szép fiam, az atyaúristen fejét nem díszíti úgy a mennyei szent korona, mint a tiédet a csákó! — Aki a szólamoknak engedve, kezet adott, beírták a listára, s már a császár katonája volt. Persze, nem mindenki vállalta a katonáskodást, még a „bekezeltek” közül sem. Különösen a szabadságharc bukása után, hogy a Mária Terézia adta kedvezményt — amely szerint a jófajta, lóra termett kunt hulottenburgi rádión keresztül. •(Telefonál): Halló. Kapcsolja a itnarsallt. Halló, Csujkov beszél, j, Világosodik. Szünet. Csujkov (a küldöttséghez): fTud-e arról Flitsche, hogy a fberlini helyőrség már megkezdje a fegyverletételt? — Amikor elindultunk, még tliem tudta. Csujkov: Csapataik már megadják magukat. — Erről mi nem tudunk. Csujkov: Kérdésem: Végrei4iajtják-e csapataik Fritsche parancsait? — Neve biztosíték erre. Berlinben és az egész Németországban. (Engedélyt kér, hogy a berlini rádióban beszélhessen.) Cseng a telefon. Csujkov (felemeli a kagylót): Varenyikov elvtárs! Küldöttség jött Fritschétől a marsallhoz címzett levéllel, melyben az áll, hogy Göbbels halott, és az öt- Venhatodik Tankhadoszlop parancsnoka, Weidling tábornok megkezdte a kapitulációt. Várok Fritschére, aki rádión akar beszélni a német néphez. (Szünet.) Marsall elvtárs, Csujkov tesz jelentést. Küldöttség jött egy levéllel a „Herr Marschall- hoz ...” Beolvasom. „Mint már Krebs tábornok közölte, Göring volt birodalmi kancellárt nem lehet megtalálni. Dr. Göbbels halott. Mint azoknak egyike, akik életben maradtak, kérem önt, vegye védnöksége alá Berlint. Nevemet ismerik.” Engedélyt kér, hogy rádión beszélhessen. Kegyelmet kér a nép nevében és alkalmat arra, hogy az emberiség javára dolgozhassák. Aláírás: „Dr. Fritsche, a Propaganda Minisztérium igazgatója.” Weidling tábornok is megadja magát. Egészen berekedtem. Átadom a kagylót Pozsarszkijnak. Pozsarszkij ismét felolvassa a levelet a marsallnak. Belép a Katonai Tanács egyik tagja. Csujkov (átveszi a kagylót): Hol van Krebs tábornok? Ügy hírlik, ő is öngyilkos lett. Ki a berlini parancsnok? Weidling tábornok. Jöjjön ide. Mint hadifogoly. (A németekhez): Frit- schén kívül ki van még hivatalban? — Senki a vezetők közül. Csujkov: De hol van Bormann? — Feltehetőleg Hitlerrel együtt volt a Kancellárián, ahol gázrobbanás történt. Göbbels családja is ott pusztult el. Csujkov: Weidling tábornok nemsokára itt lesz. Küldjünk Fritschéért? Értem. Igen. Helyes. A várost és a hadifoglyokat védnökségbe vegyük? Nagyon helyes. Értem. Közölhetem ezt velük? Ügy lesz. Helyes. Megteszem. 6 ÖRA 45 Csujkov (a németekhez): Először: a marsall elfogadja Berlin kapitulációját és elrendeli a tűzszünetet. Másodszor: közölje a legénységgel, a tisztekkel és a lakossággal, hogy minden katonai tulajdont, épületet és közvagyont sértetlenül kell átadtunk. Semmit sem szabad robszárnak sorozzák — a német eltörölte, s gyalogosnak vit*3 őket, inkább álltak a rátartó kun legények betyárnak. (Erről szól nemsokára nyomdába kerülő „Betyárok a Kiskunságon” című könyve.) A betyárnak szegődöttek túlnyomó része nem akart osztrák bakancsot szaggatni; voltak a törvény sújtó keze elől menekülők is; nemegyszer pedig puszta kalandvágyból vállalták a betyáréletet. Mod oh Gergely, a leghíresebb halasi betyár is a katonaélet helyett „terítette háta mögé a szűrt”, vált szegénylegénnyé. Búcsúzóul még egy — talán a budár-tüzek mellett elhangzott — betyártörténettel ajándékozz meg Laci bácsi, amit az egyik főszereplő fiának elbeszélése nyomán jegyzett fel. — Volt egy híres, mérgespusztai ménes- és barmosgu- lyás számadó. Huszonhat bojtárnak parancsolt. Ennek három fia házasodott egy napon. Javában állt a lagzi, amikor egy lovas ugratott be az udvarra. — Ezt meg ezt keresem — mondja az „udvarosnak”, aki a nyitott kapunál vigyázott. — Az az egyik vőlegény. — Küldje ki egy pár szóra. — Mikor a fiú kijött, a lovaslegény meghagyta neki, hogy még az éjjel Baján kell lennie. Három embert akarnak felakasztani, őrá védőtanúként van szükség. Este nyolcat harangoztak a halasi toronyban, mikor lóra ült. Féltérdig érő hóban, úttalan utakon vágtatott Bajára. Hajnali négykor már ismét az új menyecskét táncoltatta, mintha misem történt volna. Pedig három ember életét mentette meg közben. A halfist kis kertes házban a kéziratok megannyi lapja a Kiskunság letűnt századainak színét, fényét, különös szép emlékeit őrzi. Laci bácsi életét szülőtája múltjának megörökítésére szentelte, s ez a hol szomorkásán muzsikáló, hol harsányan zengő múlt az ő könyveinek forgatása közben mond- hatatlan erővel hat a késő utódokra. Jóba TiboIgy látom én — a pad... ióta kizöldültek felettem a fák, ismét fontos szerepet játszom az emberek életében. Rajtam ülnek, pletykálnak, olvasgatnak és — no persze, gyakran előfordul, hogy az est jótékony sötétjében csókolóznak is __Mit tehet ilyenkor eg y sok vihart átélt, bölcs tapasztalatokkal rendelkező és még nem is kimondottan öreg pad? Hallgat és — irigykedik. Az emberek persze mit sem sejtenek. Azt mondják — fából vagyok. De azért egy fapadnak is lehetnek érzései. Nem? A legszebb a délelőtt. Ilyenre kor tipegnek elő hancúro- zó unokáikkal a nagymamák és óvatos csoszogással megérkeznek a nyugdíjas apókák is. Törzsvendégeknek kijáró tisztelettel fogadom őket. Kár, hogy nem veszik észre. Vigyázva elhelyezkednek rajtam, sütkéreznek a napon, gyönyörködnek a gyerekekben, s ha többen verődnek össze, felelevenítik a „régi szép idők" összes emlékeit. Kész történelemóra ... Délben diákok telepednek rám, kedvesek, őszinték — pergő nyelvűek. Tanúja vagyok titkos szívügyeiknek, megtudom azt — amit a tanárok ritkán —, hogy vélekednek az iskoláról, az életről, és mit tennének akkor, ha „nagyok" lennének és nem „gyerekek”. V annak persze egészen érdekes esetek is. A szőke Jucika, aki „ügyeket” intéz a városban, s hátamon piheni ki a hivatali élet fáradalmait. Reggel 8-tól 5-ig mindig bantaniok, különösen nem katonai tulajdont. Harmadszor: Önök egy tisztünk kíséretében elmennek Fritsche úrért, aki beszélni fog a rádióban, azután pedig idehozzák őt. Negyedszer: Hozzáfűzöm, hogy kezeskedünk a legénység, a tisztek és tábornokok életéért és a sebesültek orvosi ellátásáért. Ötödször: Gondoskodniok kell arról, hogy ne legyenek provokatív lövöldözések és semmiféle rendbontás. A németek védelmet kérnek a Propaganda Minisztérium tisztviselői számára. Csujkov: Egy hajuk szála sem görbül meg. — Ki ön, és mi az ön rangja? Csujkov: Csujkov vezérezredes vagyok. (Telefonál): Főhadiszállás? Rendeljék el a tűzszünetet! Belép Szokolovszki. Fritsche levelét olvassa. Künn világosodik. A marsall telefonál. (Folytatjuk.) ráér, sohasem sietős az útja. Csak a munkaidő letelte után rohan fejvesztetten valamelyik cukrászdába, ahol a tűrhetetlen „strapáról” panaszkodik barátnőinek. Nem egyedül álló jelenség ... Mint ahogy pletykáz&s- sal sem kizárólag a megszokott négy högyvendégem foglalkozik. Nekik köszönhetem, hogy bár én nem mozdulhatok őrhelyemről, minden eseményről tudok. Néha persze jómagam is ideges, ingerlékeny leszek. Bosz- szant, ha a gyerekek rugdosnak és ezért senki nem szól rájuk, tótágast állnék mérgemben, mikor a szerelmesek áltálam kívánják biztosítani halhatatlanságukat. Szíveket, neveket vésnek a hátamba, hogy még akkor is fogcsikorgatva emlékezzem rájuk, amikor ők már az utcán egymást meg sem ismerik. D e azért őszintén szólva4 mégsem cserélnék senkivel. Egészen közeli ismeretségbe kerülök az emberekkel, akik nélkül — még ha nem is hibátlanok — kutyául üres, magányos lenne az életem. Elhozzák nekem örömüket, bánatukat, és aztán kipihenten továbbmennek. .. —s —a ' A kecskeméti irodalmi kör évkönyve A Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezetői pár évvel ezelőtt egy irodalmi kört hoztak létre, ahol szakszerűen felépített, érdekes foglalkozásokon kerülhet közelebb egymáshoz a könyv és az olvasó. A kör munkatervét a színesség, változatosság, sokrétűség igényével állították össze és a tagok folyamatosan tanulmányozták a 700 éves magyar irodalom történetét, a nagy világirodalmi korszakokat és a mai, modern törekvéseket: Néhány köri tag előadásokat is tartott az összejöveteleken. Az irodalmi kör nemrég megjelent Évkönyve közülük egyet mutat be részletesen — Barta Magda tanulmányát a regényíró Babits munkásságáról. Részletesen és tudományos alapossággal elemzi első regényét a Gólyakalifát, majd a Kártyavár, és a Halálfiai című műveit, továbbá Elza pilóta című utolsó regényét —, nyomon követve azokat a társadalmi tényezőket, melyek az írót regényeinek megírására késztették. Az Évkönyv, melyet a kör egyik tagjának, Ä. Szabó Jánosnak verse zár le, hasznos és tanulságos olvas, caány mindenki számára,
