Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-17 / 113. szám

Kalocsán és Baján már lezajlottak a városi és járási atlétikai versenyek Ki^kuníélegyházárő! je'entik A MEGYEI férfi kosárlabda­bajnoki forduló során a Kiskun­félegyházi Vasutas 76:49 arány­ban győzött a Kecskeméti Dózsa 11. csapata ellen. A kiskunfél- egyháziak jobb felfogásban ját­szottak és megérdemelten sze­rezték nagyarányú győzelmüket. Jók: Rádi, Görög és Páldi. * Kiskunhalason a Szilády Gimná­zium kézilabda-csapata ellen a me­gyei bajnokság során 38:19 arányban győzött a Kiskunfélegyházi Fáklya csapata. Jók: Hódos, Mészáros és Mailár. * A kiskunfélegyházi városi Kilián asztalitenisz kupa-bajnokság jelen­legi állása: 1. Asztalos Ktsz, 2. Ipa­ri tanulók, 3. Bányászati Vasas ifjú­sági. 4. Gépállomás, 5. Honvéd, 6. Bányászati Vasas, 7. Építő Ktsz, 8. Vasas Iroda, 9. Bányászati Vasas II., S«. Élelmezési Raktár, 11. Műanyag, 12. Háziipari Szövetkezet, Kalocsán, a városi és járási atlé­tikai versenyen 24 versenyszámban 173-an indultak. Az első helyezettek eredményei: Üjonc fiúk, (18 induló): Katus Fe- Ferenc (általános iskola, Kalocsa) 80 m futás: 10,3, távolugrás: 5,10, kislabda: 57,30. Üjonc lányok, (16 ind.): Fabos Edit (általános leány­iskola, Kalocsa), 60 m futás: 9, tá­volugrás: 4,58, kislabda: 39,20. Ser­dülő fiúk, (12 ind.): Lukács József (ipari iskola, Kalocsa) 100 m: 13,3 távolugrás: 5,22, súlylökés, 5 kg: 12,10. Serdülő lányok, (18 ind.): Jan- csó Zsuzsa (Kalocsa) 100 m: 15, tá­volugrás: 4,07, súlylökés 4 kg: 7,64. Ü.ionc fiúk csapatversenyében: Ál­talános Fiúiskola Kalocsa (Katus, Virág, Nyitrai) 165 pont. Üjonc lá­nyok csapatversenyében: Leányis­kola Kalocsa (Fabos, Ferenczi, Gyür­kéi) 161 pont. 100 m felnőtt síkfutás (7 ind.): Marek László Paprikaüzem, Kalocsa 11,9. 100 m ifjúsági síkfutás (6 ind.): Kőszegi Ferenc helyiipari iskola, Ka­locsa 12,4. 400 m ifjúsági leány fu­tás: Váradi Klára I. István Gimn. Kalocsa 1:29,«.. 800 m ifjúsági síkfu­tás (8 ind.): Reményi László, gim­názium, Kalocsa 2:16,8. 800 m fel­nőtt síkfutás (8 ind.): Árvái Lajos, Bátya 2:29,3. 1500 m felnőtt pálya­futás (7 ind.): Tóth Lajos Úszód 5:33,5. 4X100 m ifjúsági női vál­tófutás: Kalocsai I. István Gimná­zium (Jancsó, Markó, Váradi, Ko­vács) 1:01,2. 4X400 m ifjúsági férfi váltó: Kalocsai I. István Gimn. (Ku­rin, Spiegl, Iván, Barna) 4:03. Súly­lökés, férfi ifjúsági (9 ind.): Kő­szegi Ferenc helyiipari isk. Kalo­csa 9,12. Súlylökés, férfi felnőtt: Marek László K. Spartacus 9,98. Diszkoszvetés, férfi ifjúsági (7 ind.): Kurin István Kalocsai Gimn. 30,18. Diszkoszvetés, női ifjúsági (3 ind.): Vörös Emőke Kalocsai Leánygimn. 19,37. Gerelyvetés, férfi ifjúsági (5 ind.): Kőszegi Ferenc helyiipari isk., Kalocsa 36,82. Távolugrás, férfi ifjú­sági (11 ind.): Kőszegi Ferenc helyi­ipari isk., Kalocsa 5,58. Távolugrás, férfi felnőtt: Marek László Papri­kaüzem, Kalocsa 5.58. Magasugrás, férfi ifjúsági (16 ind.): Kőszegi Fe­renc helyiipari isk. Kalocsa 170. Ma­gasugrás, férfi felnőtt (4 induló): Marek László Paprikaüzem, Kalocsa 160. Magasugrás, női ifjúsági (12 ind.): Jancsó Zsuzsa, István Gimn. Kalocsa 125 cm. Baján kevés induló és idényei éji eredmények jellemezték az ez évi ifjúsági és felnőtt atlétikai bajnok­ságot. A verseny jobb eredményei: fel­nőttek, nők: 400 m: Narancsik (B. Építők) 66,5, diszkosz: Szatmáriné (B. Építők) 38,33, súlylökés: Latyák ÍB. Építők) 12.24. Férfiak: gerely: Márity (B. Építőki 62,14, diszkosz: Márity (B. Építők) 37,30. Ifjúságiak, nők: 400 m: Szabó (B. Építők) 67.2, magasugrás Ónody (B. Építők) 142, súlylökés: Berg (Taní­tóképző) 9,19. Férfiak, 400 m: Vörös (B. Építők) 55,8, súlylökés: Veréb (B. Építők) 12,27, diszkosz: Veréb (B. Építők) 37 méter. Kezdődik a vízi idény A jó idő beálltával Baján „újraéledt” a Sugovica. Meg­kezdődött a vízi sport idénye. A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség versenyzői is megjelentek motorcsónakjaikkal a vizen. Csapalban és egyéniben is első helyen végzett megyénk az idei első országos skeet-lövő bajnokságon Az idei hazai első skeet-lövő bajnokságot Pilismaróton ren­dezték meg. A vetélkedőn az or­szág legjobb versenyzői közül harmincán indultak. Megyénk versenyzői már az elmúlt évben is több alkalom­mal szerezték meg az első he­lyet csapat- és egyéni verseny­ben. Lövőink ez alkalommal is kitűnően megálltak helyüket. Az egyéni versenyben is me­gyei siker született. Ifjú Zalai Géza huszonötből tizenkilenc találattal lett az első. A máso­dik helyen szintén a Bács-Kis- kun megyei Rigó Mihály vég­zett 18 találattal. Kerékpártúra KECSKEMÉT—Lakitelek és a tiszaugi híd között kerül sor szombaton délután a Kecskeméti VTST által rendezett Kilián ke rékpáros túrára. A táv 56 kilo méter, az indulás helye a Kecs keméti Konzervgyár. A verseny délután 3 órakor kezdődik. Je­lentkezni a TST-nél, valamint a helyszínen lehet. TEKEHIRADO Csapatversenyben százból hat­vannyolc találattal lettek az el­sők. Második helyen Szabolcs csapata végzett 65 találattal. Ezután Komárom I., Budapest és Komárom II. csapata követ­kezik. Zuglói Danuvia—Kecskeméti TE 8:0 (2487—2274) NB I-es női mérkőzés, Budapest, vezette: Zöld A. Érthetetlen és meg­magyarázhatatlan a KTE tekézőinek idegenbeli gyenge szereplése. Ideha­za a csapat jó eredményeket ér el, de amint kimozdul otthonából, sú­lyos vereséget szenved, méghozzá egészen gyenge eredményekkel. A csapat legjobb dobójának az ered­ménye épen csak jobb az ellenfél leggyengébb dobójánál. Győzelemre csak Hovodzáknak volt némi esé­lye. A versenyzők eredményei: Van- csainé 395, Klimentné 384, Verdung- né 384, Hovodzák 381, Vargáné 366, Siposné 364. A faátlag 415:379. Láttuk, hallottuk Pincérek labdarúgó mérkőzése Kecskeméten. A Vendéglátóipari Vállalat felszolgálói barátságos lab­darúgó-mérkőzésen látták vendégül az Áranyhomok Szálló labdarugó- csapatát. A mérkőzést a vendégek 3:1 arányban nyerték. Szegedi Kender—Kecskeméti MÁV 6:2 (2253—2223) NB I-es női mérkőzés, Kecskemét, vezette: Kovács I. — Kis szerencsé­vel győzhetett volna a kecskeméti csapat a tavalyi magyar bajnok el­len. Helytelen volt a csapat ver­senyzőinek a sorrendi indítása, mert egy jó befejező, küzdőképes ver­senyző esetén a győzelem Kecske­méten maradhatott volna. Nyúl és főleg Medgyesiné szenvedtek igen kis arányú vereséget. Nagyobb küz­dőképességgel megfordíthatták vol­na az eredményt. A kecskemétiek közül Gyenes 437 és Tamócziné 384 fával győzött, míg Medgyesiné 396, Ungvári 364, Nyúl 357 és Kőrösné 285 fával vereséget szenvedett. — A faátlag 375:370. A KERÉKPÁROS szövetség és a Kecskeméti VTST tehet­ségkutató kerékpáros versenyt rendez május 25-én fél 5 órai kezdettel a Kecskeméti Kon­zervgyár elől. A versenyen 14 Kecskeméti MÁV—Bp. MEDOSZ 4:4 (2505—2470) NB IT-s férfi mérkőzés. Kecske­mét, vezette: Wingert. A kecske­méti csapat két utolsó embere ré­vén biztos győzelmet engedett ki a kezéből. Feltűnő Dudás II. egészen gyenge eredménye. A K. MÁV győ­zelmeit Dudás I. 479 és Rédei B. 435 szerezte, míg Mozsár 420, Pintér G. 419, Pintér T. 405 és Dudás n. 347 fával vereséget szenvedett. Faátlag 418:412. és 25 kilométeres távok szere­pelnek, és jelentkezhetnek mindazok a fiatalok, akik ked­vet és tehetséget éreznek a ke­rékpár sport iránt. KISTEXT—Kecskeméti Vasas 7:1 (2665—2473) NB II-s férfi mérkőzés, Budapest, vezette: Mélykúti. — A kecskeméti csapat tovább folytatja gyenge sze­replését. Három jó embere mellett Á járási összevont labdarúgó-bajnokság eredményei három egészen gyenge Is van. Arr ezek fel nem fejlődnek a többié hez, addig a csapat csak a kies ellen küzdhet. A Vasasból egyed Tanai tudott győzni 428 fával, rr Krlpóczky 46«, Kovács F. 435, Cs I. 395, Madácsl 382, Szabó M. 367 1 val vereséget szenvedett. Faátl 444:412. Megyei eredmények Eszaki csoport: Kiskunfélegy­házi Reménység—Lajosmizse 1:0!, Kecskeméti MÁV—He- tényegyháza 1:2!!, Kecskeméti Légierők—Kiskunmajsa 6:1, K. Egyetértés—K. Épületlakatos II. 3:0, Alpár—Izsák 2:0, Kerek­egyháza—Lakitelek 2:1. Középcsoport: Kunszentmik- !ós—Kiskunhalasi Honvéd 1:3, Csengőd—Kiskőrös II. 0:2, Apos- feg —Kiskunhalasi Spartacus 4:2, Dunavecse—Hajós 6:0, Solt —Miske 3:0, Szabadszállási Spartacus—Kecel 2:4. Déli csoport: Katymár mér­kőzés nélkül kapott két pontot a B. Építők II. ellen. Bajai Bácska II.—Baji Honvéd 3:1, Kelebia—Hercegszántó 2:1, Ne­mesnádudvar—Mélykút 1:1, Vaskút—Tataháza 4:1, Bácsbo- kod—Sükösd 1:3, Jánoshalma— Gara 3:2, Kecskeméti Bamevál—Kiskunhala­si MEDOSZ 6:2 (2458—2404), T. Nagy J. K. Építők—K. Sütőipar 2:6 (2154— 2209), Tóth P. K. Spartacus—K. Pe­tőfi 6:2 (2523—2312), Wingert. KTE— Alföldi Pincegazdaság 7:1 (2487—2200) Nagy S. Városi eredmények KTE B—Spartacus B 2:6 (2205— 2296). Bagonya. Vasas B—Sütőipar B 5:3 (2129—1990), S. Kovács A. MÁV C —Épületlakatos B 5:3 (2273—2196), Földházi. Építők B—Bamevál B 2:6 (2027—2134), Zubor, Apróhirdetések ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket, hogy lerakatunk május 24-től május 31-ig félévi leltározást végez. Ez idő alatt az árukiadás szünetel. Délmagyar­országi PIÉRT 3. sz. lerakata. Kecs­kemét. 6807 HETÉNYEGYHÁZA nagy állomás mellett Jókai utca 6. alatt 400 négy­szögöl telek eladó 4000 forintért. — Cím: Kunbaracs 54. Simkó tanító. 726 KERESEK költségmegtérítéssel egy üres szobát, esetleg bútorozottat egy évi időre. Konkolyné, Kecskemét, Homyik János utca 2. PIÉRT. 6808 MEGBÍZHATÓ, háztartásban, zöld­ségeskerti munkában jártas nőt fel­veszek azonnal. Havi fizetés vagy megegyezés szerint. Kecskemét, Má- riahegy 59 fb. 6803 EGY szoba-konyhás lakást keresek megvételre. Esetleg albérletbe. Le­veleket „üzlet’* jeligére a kiadóhi­vatalba kérek. 729 HÁZHELY eladó. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Rendőrfalu, Joó Mária utca 2. szám. 731 ELADÓ Kecskemét. Jókai utca^ 46. számú háznak felerésze. Érdeklődni lehet a helyszínen a bádogosmű­helyben. 733 KERTES házrész eladó. Pető Lajos, Kecskemét, Kőrösihegy 2. 734 NYUGDÍJAS férfi ellátást keres vi­déki magányos asszonynál. Levele­ket „Nyugdíjas” jeligére a kiadó- hivatalba kérek. 736 ELADÓ egyesben járó ló. Kecske­mét, Csáktornyái u. 47. 737 BOR 25 literen felüli tételben el­adó. Érdeklődni csak vasárnap Kecs­kemét, Csongrádi út 84. sz. 739 BEKÖLTÖZHETŐ tanya eladó. Fel­sőlászlófalva 2. sz. Érdeklődni: Kecs­kemét, Belső-Szegedi út 10. sz. 740 3X4 MÉTERES műkő sírkeret olcsón eladó. Érdeklődni délelőtt. Kecske­mét. Batthyány u. 28. 743 250-ES Simson eladó, kitűnő álla­potban. Kecskemét, Vágó u. 8. 744 TELESZKÓPOS oldalkocsis motor- kerékpár eladó. Kecskemét, Csáky utca 2. 745 GÉPÍRÓNÖT fél napra felveszünk. Kecskemét, Katona József utca 4. szám. 746 SZÁRAZ vályog eladó. Kecskemét, Kinizsi Konzervgyárral szemben. Horváth. 747 ELCSERÉLEM központon levő két kis szoba, előszoba, mellékhelyisé­gekkel, levő lakásomat költségmeg­térítéssel, hasonlóra, vagy nagyobb­ra, esetleg egy nagy szoba, előszo- básra. Borsosék. Kecskemét, Hoff­mann János utca 4. 748 EGY női Singer varrógép eladó. Kecskemét, Csongrádi út 71. 749 PRIMA állapotban levő 1102-es Sko­da eladó. Kiingert József, Kecske­mét, Horváth Döme utca 12. 750 KÉT igásló, 50 mázsa teherbírású kocsi, két lószerszám együtt és kü­lön is eladó. Kecskemét, Kerkápoly utca 10. szám. 751 AGRONÓMUSI munkakörben elhe­lyezkedne szakember. — Leveleket „Nagy gyakorlattal” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 752 STEYER személygépkocsi, felújított, olcsón eladó. Lajosmizse, Kossuth Lajos u. 12. Farkas. 753 ELADÓ Kecskemét, Budai u. 25. sz. ház háromszobás utcai része. 754 ELADÓ beköltözhető házrész. Kecs­kemét, Füzes utca 10. Kétszoba, fürdőszoba, mellékhelyiségek, nagy kert. 755 AZONNALI belépésre keresünk épü­let-, bú to rasztalos-szakmunkásokat, faipari gépmunkásokat, építésztech­nikust, beruházási gépésztechnikust tmk-előadónak. Faipari Vállalat, Kis­kunhalas. Felsőipartelep 1. 6704 ELADÓ Pirtó 51. szám alatt szőlő, gyümölcsössel, beköltözhető épület­tel. Érdeklődni: Dér Sándornál Pir- tón. 6706 TRABANT 600-as nulla kilométerrel eladó. Felsőszentiván. Telefon: 12. 6730 ELADÓ szoba-konyhás, mellékhelyi­séges ház, épületanyaggal együtt. Hetényegvháza, Madách utca 2. sz. Gyógyszertárral szemben. 6742 EGY konyhaszekrény, egyajtós szekrény és egy íróasztal eladó. — Cím: Homokbánya tiszti épület, ház- felügyelő. 6746 ALIG bejáratott Trabant Limousine eladó. Megtekinthető hétköznap He- tényegyháza, Kiss Bélánál. Vasárnap Kecskemét, Szarvas utca 11. szám alatt. 8—12 óráig. 6753 ELADÓ Kecskemét, Magyar utca 43. számú ház, beköltözhető. 6762 SKODA 1102-es, négyajtós személy- gépkocsi prima állapotban sürgősen eladó. Bisztriczki József, Baja, So­mogyi Béla út 41. 6755 LOTTÓN nyert „Sába” Volatomatic Sztereó rádió távirányítással eladó. Kecskemét, Erzsébet körút 61. Né­meth. 6758 TELJESEN új világos hármasszek­rény eladó. Érdeklődni lehet Kecs­kemét, Arany János utca 8. I. eme­let 3. Belső lépcsőház. Vasárnap 9— 11 óráig.___________________________6761 ELADÓ új tűzhely, gyermekágy be­téttel, sport-gyermekkocsi, járóka. Kecskemét. Leninváros X. épület, I. emelet 29—30. 6822 ELADÓ négyszemélyes 615 köbcentis Jawa személygépkocsi, jó állapot­ban. Szegedi Pál. Kecskemét, Balló- 6Zűg I. kerület 49. 6783 A KECSKEMÉTI Szolgáltató. Javító és Vegyesipari Vállalat esztergályos* általános műszerész és bádogos szakmunkást felvesz. Jelentkezés: Kecskemét, Katona József utca 10. szám alatt. ________________________6787 ÁR VA Tóth László szobafestő, Kecs­kemét, Cimbalmos utca 13., közli a kedves ismerősökkel, hogy telefon­száma 22—56-ra változott._______6800 EL ADÓ egynegyed házrész, villane­gyed legszebb részén, elfoglalható. Kecskemét, Budai Dezső fasor 12. szám.___________ 6804 OL DABKOCSI eladó. Kecskemét,- Berkes Ferenc utcai diákotthonnal szemben. __________________ 6805. ELADÓ ház, azonnal beköltözhető. Kecskemét, Méhesfalu, Révész Imre utca 5._____________________________6806 ELADÓ háromszobás, azonnal be* költözhető ház (két különbejáratú lakássá alakítható). Kecskemét, Dan­kó utca 9. _____________________ 6809 VE SZEK jókarban levő használt, ki­sebb méretű tűzhelyet. Nemes Jár nosné. Kecskemét. Dankó utca 21. szám._____________________________6810 KI S szoba-konyhás házrész, beköl­tözhetően eladó. Kecskemét, Sze­gedj Lajos utca 20.______________6811 HÁ ROMKEREKŰ tricikli eladó. — Kecskemét, Bercsényi utca 20. 6812 ELADÓ Kecskemét, Zsinór utca 58. számú ház, kétrendbeli lakással. Beköltözhető.______________________6813 EL ADÓ alig használt kétlángos gáz­tűzhely, két szekrény és egy új spáj zablak. Kecskemét, Bercsényi utca 24.____________________________6814 NÉGYSZÁZ kisszegedi cserép eladó. Kecskemét, Munkácsy utca 21/a.'6815. BEKÖLTÖZHETŐEN eladó kétszobás utcai fél ház. Kecskemét, Zsinór utca 87.____________________________6816 ELADÓ diófaágy betéttel, modem cseresznyefa asztal, <onyhaszekrény; mosdószekrény, márvány lappal, üst­ház, rézüst, vasüst mosóteknő. — Kecskemét, Ady Endre út 2. 6817 BEKÖLTÖZHETŐ szép utcai ház­rész sürgősen eladó. Kecskemét; Zimay László utca 10.___________68Í9 MA RVÁNYCS ebédlőszekrény, szek­rények, asztalok eladók. Kecskemét; Tompa Mihály utca 4. Udvarban. _________________________________ 6820 EL ADÓ Kecskemét. Csongrádi út 22. számú ház. Érdeklődni ugyanott; vasárnap délelőtt. 6781 401-ES Moszkvics eladó. Megtekint­hető: Kecskemét, Vacsl utca 1. 6824 A KECSKEMÉTI Víz-. Csatornamű Építő és Szolgáltató Vállalat bér- számfejtésben és SZTK-ügyintézés- ben jártas munkaerőt felvételre keres. Jelentkezni lehet: Kecske­mét. Arany J. utca 3._______ 6776 EL ADÓ M. 72. BMW oldalkocsáft motorkerékpár kifogástalan álla*. pótban. Borbási faiskola._______6763 HÁZTARTÁSI alkalmazottat felve­szek. Kecskemét, Csongrádi út 51 j. Nagy fogtechnikus. _______ 741 EG Y jókarban levő zongora eladó. Nagykőrös. Encsi u. 33. Ér­deklődni Kecskeméten is lehet Gá­racziéknál. Szarvas u. 5.________70S EL ADÓ házrész, egy szoba, konyha; öt mellékhelyiség azonnal elfoglal­ható Kecskemét; Vffl. kerület; Ju­hász utca 14.__________________ 6729 ÓR A JA VITÁST, vésést vállalok. Vö­rös órás, Kecskemét, Batthyány u. 29. szám. órát veszek. 720 JÓKARBAN levő 350-es IZS oldal- kocsival együtt eladó. Helvécia; Is­kola sor 37. Sörös Zsigmond. 724 ELADÓ családi ház Hetényegyháza; Hunyadi utca 4. alatt. OTP-kölcsön- nel, futballpálya mellett 6741 ELADÓK: hálók, kredencek,. páros ágyak és mindenféle bútorok állan­dóan. Kecskemét, Kossuth körút 23; volt zsibpiacnál. 6744 350-ES IZS-henger, dugattyúval, egy új sebességváltó, komplett, és több alkatrész eladó. Kecskemét, Szalvai Mihály körút 8 6747 ELADÓ adómentes, beköltözhető új ház. Kecskemét; Urgés; Epreskert utca 29. szám. 6750 MAGÁNOS nyugdíjas tanítónő a központban összkomfortos lakást vagy eladó kis házrészt keres. ^Egy­szerű” jeligére a Kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe. 6720 Egy- és kétszemélyes rekamiét, fotelt, széket, ágybetétet fizetési kedvezménnyel készít, javítást vál­lal Blaskovits Antal kárpitosmester; Kecskemét, Rákóczi út 2. 6724 JÓ bizonyítvánnyal tanulót műsze­résznek felveszek. Keresztes műsze­rész, Kecskemét, Bem u. 4. 649 VESZEK kis házrészt, beköltözhetőt; 35 000-ig. Címem: Kecskemét, Holló utca 3. Máriaváros. 6669 WARTBURG; rádiós, szinkronos autó kifogástalan állapotban eladó. Kiskunhalas, Hunyadi utca 16. sz. _____________ _____________________6754 BE KÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét. Zöldfa utca 106. 6752 Az ÉM. Baranya megyei Álla­mi Építőipari Vállalat keres felvételre férfi segédmunkást i és kubikost. Szállást, napi háromszori ét­kezést térítés mellett biztosí­tunk. Jelentkezni lehet: Pécs, Rákóczi út 5., Munkaügyi osz- _ tá]y- 6704

Next

/
Oldalképek
Tartalom