Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-12 / 85. szám
1963. április 12, péntek 5. oldal A szovjet balett iskolája Csajkovszkij, Liszt, Prokoíjev melódiái szűrődnek ki a Moszkvai Nagy Színház mellett működő balettfőiskola termeiből. Ebből az iskolából kerülnek ki a szovjet balett világhírű táncosnői és táncosai, a kitűnő tánckar tagjai. A moszkvai balettfőiskola növendékei a klasszikus tánc mellett a népi táncokat is tanulják. Színészi tanulmányokat is folytatnak, hogy képesek legyenek az érzések, indulatok, a szerep megkövetelte pszichológiai tartalom kifejezésére. Már a második évfolyamtól kezdve fellépnek a Nagy Színház előadásain, hogy megszokják a színpadot és a próbákon közelről lehessenek tanúi a nagy írn"--'- '"'készülésének. „A három grácia” — a moszkvai Nagy Színház balettfőiskolája V. évfolyamos növendékeinek szoborcsoport-gyakorlata. ? „Változatok egy témára” — befejező mozdulat. A próbát Galina Ulanova, a világhírű szovjet balerina vezeti. Érdekesebben, vonzóbban... A munkásakadémiák működéséről A térnjelő munka ma már nemcsak fizikai erőt, hanem egyre több tudást követel. A műszaki ismeretek hiányát még a felnőttoktatás sem képes pótolni, ezért hárul egyre nagyobb felelősség a népművelésre. Az általános műveltség fokozása mellett a szakmai hozzáértés elsajátításának legalkalmasabb formái az üzemi előadássorozatok, munkásakadémiák. Azaz — szükséges volna, hogy azok legyenek. Mert az idei évad tapasztalatai nem mindenhol ki- elégítőek. Táguló látóhatár Az idei ismerétterjesztő évad terveiben 26 munkásakadémia szerepel. Ebből 17 működik rendszeresén, eggyel kevesebb, mint ahány 1962 tavaszán lezárult. Viszont örvendetes javulásról adhatunk számot az előadások tartalmi összetételében. Legjelentősebb a korábbi években igen lassan fejlődő műszaki előadások ugrásszerű növekedése. A tematikában vezető helyet foglalt el az érintett iparág új gépeinek, új technológiai eljárásainak, balesetvédelmi kérdéseinek ismertetése. Számos előadás hangzott el ezenkívül az egészségügy tárgyköréből, fizika-kémiából, s így az alapfogalmak, törvény- szerűségek megismertetésével sikerült tágabb természettudományos szemléletet biztosítani a dolgozók szakmai műveltségéhez. A tematikából nem maradtak ki a filozófiai és irodalmi előadások sem, melyek szintén az alapfogalmak elsajátításával, a giccs és a ponyva elleni harccal foglalkoztak. A művészeti előadások az ízlés fejlesztését szolgálták elsősorban, ízelítőt nyújtva az öltözködés, lakás- berendezés, társadalmi érintkezés követelményeiből. Bár nem minden akadémián sikerült az előadások tárgykörét helyes arányban elosztani, összességében az akadémiák tartalmi összetétele elég jónak mondható. Van, ahol nem értik... Annak ellenére, hogy a munkásakadémiák létjogosultsága napjainkban már bebizonyosodott, a gazdasági vezetők és a műszaki értelmiség tekintélyes része nem hajlandó részükre támogatást nyújtani. így történhetett az, hogy számos olyan helyen, ahol pedig a dolgozók hiányos szakmai műveltsége miatt szükséges lett Volna, nem lehetett az akadémiát megszervezni. Legtöbb vezető arra hivatkozott, hogy az üzemben sokféle oktatás, továbbképzés köti le a dolgozókat. Nem lehet kívánni tőlük, hogy még az akadémiákon is részt vegyenek. Ez az indoklás azonban nem elfogadható, mert például a Kecskeméti Konzervgyárban végzett felmérés tanúsága szerint 2000 dolgozó közül KISZ-, párt- és egyéb oktatásra jár mintegy 5— 600, a többi nincs bevonva semmilyen oktatási formába. Baj az is, hogy a gazdasági vezetők nem veszik észre az akadémiák hatását a termelőmunkában és rábízzák azokat a kultúrfelelősre vagy az üb- titkárra. Hasonló a helyzet a műszaki értelmiséggel is. Kevés akad közülük olyan, aki hajlandó bekapcsolódni az ismeretterjesztésbe. A kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár műszaki értelmisége például egyetlen előadás megtartására sem vállalkozott. Szerencsére akadnak már olyan vezetők is, akik rájöttek, hogy az általános és szakmai művelődés a termelésre is visszahat. Ezekén a helyeken gondoskodtak az akadémiák zavartalan működéséről. Különösen a Kalocsai Cementipari Vállalat igazgatója érdemel dicséretet, aki nélkülözhetetlennek tartja az ismeretterjesztést üzeme életében. Szerinte az előadások hatékonysága a selejt csökkenésében máris lemérhető. A vezetőség szervező munkájának köszönhető az is, hogy a Kiskunhalasi Faipari Vállalat munkásakadémiája a legsikeresebb sorozatok közé tartozik. Itt a vezetők figyelemmel kísérik az akadémiára rendszeresen járó dolgozókat, akiket a sorozat befejezése után nagyobb ismereteket követelő munkakörbe helyeznek. Ugyancsak minden támogatást megad a Kalocsai Fémtömegcikkipari Vállalat, a Kiskunfélegyházi Cipőgyár és a Kalocsai Fűszerpaprikaipari Vállalat vezetősége is. A jövő útja Az eredmények mellett minduntalan felbukkanó hibák arra figyelmeztetnek, hogy valamit tenni kell. Még hozzá sürgősen. Erre int az előadások gyérülő látogatottsága is. A munkásakadémiák jövője azon múlik, hogy a tudományosság fokozásán kívül, mennyire lesznek képesek az előadások a dolgozók érdeklődését felkelteni. Több gondot kell fordítani e dolgozók életében naponta jelentkező kérdések, jelenségek magyarázatára, úgyhogy ezek a részismeretek összefüggjenek a természettudományos világképet kialakító többi előadással. Lényegesen többet kell törődni az előadások színvonalával, a korszerű ismeretterjesztéshez elengedhetetlenül szükséges komplexebb formák, szemléltető eszközök alkalmazásával. Legyenek az akadémiák ötletesek, változatosak, a dolgozók igényéhez alkalmazkodók. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a műszaki értelmiség az ismeretterjesztőben részt Vegyen. Tevékenysége azonban ne csak az előadások száraz „leadására” szorítkozzék, hanem üzemén belül az igények, követelmények felkutatása és az akadémiák közönségének megszervezésére is. A vezetők megértő támogatása, az értelmiség lelkes és elmélyült munkája bizonyára nagy ösztönző erőt jelentene az üzemi dolgozók továbbképzése számára. Csakis így érhetjük el azt, hogy a népművelés ne felesleges munkatöbbletet vagy papíron szereplő, semmitmondó számhalmazt jelentsen többé, hanem az emberekre tett gyakorlati hatása az üzem életében és az emberek világnézetének kialakulásában is világosan kimutatható legyen V. Zs. Goőr Imre és Udvardy Gyula kiállítása Kecskeméten A Városi Művelődési Ház műsorplakátján megjelölt időponttal ellentétben nem szombaton, hanem vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg Kecskeméten a Cifrapalota I. emeleti dísztermében Goór Imre és Udvardy Gyula festőművész közös kiállítása. Hosszú szünet után lép a nyilvánosság elé ismét városunk két ismert festője. Tárlatuk képanyagát a legutóbbi két év legjobb terméséből — olajfestményekből, grafikákból — állították össze. felderítő önkéntelenül is elmosolyodott, amikor a látták, hogyan vágtat lefelé a dombról a megijedt tapsifüles. Aszker Ljulko századoshoz fordult — Nézze meg a kaput Ljulko bólintott, s eltűnt a fal sarka mögött. Néhány perc múlva ismét megjelent. — Zárva van. Nincs más hátra, mint a falon át. Tudok egy helyet, ahol a legalkalmasabb. — Vezessen. Ljulko előre ment. A többiek litána indultak. — Itt — szólalt meg Ljulko, amikor a csoport egy öreg fenyőhöz ért A fa magas volt, felső ágai a csipkés fal tetejét Búrolták, s behajtottak a kastély parkjába. Mind a hárman egymás után felmásztak a fára, az egyik vastag ágba kapaszkodva a fal tetejéig kúsztak. Onnan, már könnyűszerrel le tudtak ereszkedni a parkba: — Ljulkonál volt kötél- hágcsó. A gazos, elhanyagolt, buján benőtt park belsejébe egy kis sétány vezetett. Aszker és társai, a fák sötét árnyékába rejtőzve, óvatos léptekkel indultak el ezen a sétányon. Időnként megálltak és hallgatóztak. Valahol őrnek kellett lennie a parkban. Ljulko százados, amikor a kastélyban tett második látogatásáról jött visszafelé, egy kis személyszállító teherkocsival találkozott útközben. Az autó hat katonát vitt a kastély felé. Este történt a dolog, s ebből feltételezni lehetett, hogy az SS-tábornok éjszakai őrzésére mentek a katonák. Az út felénél járhattak, amikerék — a bokrok mögé rejtőzve — lélegzetvisszafojtva követték tekintetükkel a sétányon kimért léptekkel haladó két géppisztolyos katonát. Olyan közel haladtak el mellettük az őrök, hogy akár kézzel is megérinthették volna őket. Aszker és két társa kivárta, amíg veszélytelen lesz a helyzet, aztán folytatta az utat. A sétány végére értek. Egy tisztást láttak maguk előtt. A tisztás közepén állt a kastély főépülete. Alacsony sövény övezte a kastélyt. Az ódon épület egyetlen ablaka sem világított. Mozdulatlannak látszott minden. Csak a bejárat előtt fel-alá járó őr léptei alatt recsegő homok alig hallható zaja törte meg a csendet. Hamarosan megjelent még egy katona, aki az épület körül járt körbe-körbe. — A negyedik — szólalt meg Ljulko. — Azt hiszem, ennyi az egész őrség. — De hiszen hatan voltak — vetette közbe Percev. — Kettő minden valószínűség szerint pihenőben van. Majd váltják őket. — Ez csak feltételezés — kapcsolódott a beszélgetésbe Aszker is. — Hányadik ablak? — Hetedik a bejárattól, balra. Az épületet körbe járó katona ismét megjelent. — Egy perc — mondta Percev, aki azt figyelte, mennyi idő alatt járja körbe a kastélyt az őr. Vártak. A fegyveres katona még háromszor kerülte meg az épületet. A következő pillanatban kigyulladt egy lámpa a főbejáratnál, világos lett az egyik ablak is, s még két őr jelent meg a ház előtt. — Ne! — suttogta Aszker Percevnek, miközben visszarántotta az őrnagyot árnyékosabb helyre. — Nem lehet kockáztatni. Elronthatjuk az egész dolgot. Alig hogy elhangzottak Aszker szavai — szinte válaszként azokra —, valahol a kastélypark mélyén ugatni kezdtek a kutyák, s az épület újabb ablaka lett nyomban világos. — Mitévők legyünk? — suttogta Percev. Aszker nem felelt. Meghiúsult az egész terv, amelyet a két SS-tábomok és Fred Thedden beszélgetésének lehallgatása után állított össze a csoport. A terv fő célkitűzése az volt. hogy megszerezzék annak a kémösszekötőnek a címét, aki Seiferték és Thedder között tartja majd a kapcsolatot. Aszker ebben a pillanatban elállt a tervtől, hogy behatolnak a kastély dolgozószobájába. A legkisebb pontatlanság, egy apró véletlen eset, s kárbavesz- het még az is, amit olyan emberfeletti erőfeszítés árán sikerült eddig elérniök. — Mit csinálunk? — ismételte a kérdést Percev. — Visszamegyünk. Aztán majd meglátjuk... A park sétányán, a csipkés fogazató fal tövében, s a bogárhátú hídon ismét végigsuhant három árny. Aszkerék távolabb mentek az úttól, a sűrűn benőtt mogyoróbokrok felé. Ott várták meg a reggelt, mert éjjel a városba menni nem volt tanácsos. Aszker a földön ült, fejét a tenyerébe temette, s közben a homlokát dörzsölte az ujja hegyével. Mitévők legyenek? Hogyan szerezzék meg a Thedder- rel kapcsolatot tartó ügynök címét? Nagyon sok múlik azon, hogy ki tudják-e deríteni, hol tartózkodik ez az ember. Ezen töprengett a másik két szovjet felderítők is. Semmi okos megoldás nem jutott az eszükbe. Eltelt egy óra, kettő, s ők még mindig ugyanazon a helyen, a bokrokkal benőtt domboldal egyik mélyedésében ültek. Harmatos lett alattuk a kivénült fű. Lassan előtűntek a dombtetőn álló kastély körvonalai. Érdekes látvány volt. Mintha az előhívó oldatba tett, fénykép rajzolódna ki. Közeledett a hajnal. Aszker felemelte a fejét. Borzongás futott rajta végig. Nem sikerült — mondta maga elé csendesen. — Pedig Thedder ma elutazik!... „Ma elutazik.” Mintha villámütés érte volna Percevet. — De hiszen a kastélyból még nem ment ki... — ragadta meg Aszker karját. Egy másodpercig egymásra néztek. Aztán Aszker hirtelen odahajolt és megölelte Percevet. Megértette a társát félmondatból is. Valóban, a Sei- ferttel és Upitzcal folytatott beszélgetés után nem hagyta el a kastélyt, ott éjszakázott. Ma pedig elutazik. A közeli órákban tehát találkoznia kell az emberével, hogy átadhassa neki a kettétört fésű felét. S ha Thedder nyomába szegődnek... (Folytatjuk.)