Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-11 / 84. szám
1963. április 11, csütörtök 8. oldal SZŐLŐLUGAS LESZ A Budapestről autón érkező utasok csodálkozva szemlélik a város bejáratánál — Budai kapu — látható karcsú vasoszlopok- bó! álló diadalívet. Találgatják, mit is akar jelképezni. Elmondjuk. A városi tanács elképzelése szerint itt szőlőlugas lesz. A vasoszlopokat a Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalat dolgozói állították elő részben társadalmi munkával. Szép emlék Szövetkezeti gazdatársaimmal együtt szorgalmasan dolgozom már a jászszentlászlói Új Barázda Termelőszövetkezetben, s gyakran eszembe jut, hogy a tél végén milyen felejthetetlen tíz napot tölthettem a Baranya megyei Harkány- fürdőn. Mint termelő- szövetkezetünk önsegélyző csoportjának a tagja jutottam oda, s községünkből rajtam kívül még ketten, Tóth Sándor és Vass Jenő, az Arany- homok Tsz gazdái élvezhették az üdülés örömeit. Megyénk és más megyék több közös gazdaságából is voltak velünk együtt. így nemcsak kellemesen teltek a napok, hanem hasznosan is. A fürdő külön szót érdemel. Mi, idősebbek, már ott éreztük a nagyszerű víz gyógyító hatását. Kirándultunk is; a többi között ellátogattunk Pécsre, Siklósra, Az üdülés alatt sokat beszélgettünk róla, s azóta is nem egyszer megfordult a fejemben, hogy bizony csak a mi rendszerünkben vált lehetővé nekünk, a szántóföldek dolgozói számára ilyen helyen üdülni, ahol azelőtt csak a ki* váltságosak fordulhattak meg. Ágh Lajos h eceten a földművessizövet- kezetnél érdeklődtem az általuk szervezett növényvédő brigádok munkája felől. Elmondották, hogy — az imrehegyiekkel együtt — öt brigád végzi a permetezést, és közülük az Űj Élet Szakszövetkezet Orcsik-brigádja a legkiválóbb. — Szeretném őket munkában látni, elbeszélgetni velük — mondottam. — Ennek semmi akadálya — volt a válasz. Az fmsz körzeti és járási növényvédelmi felelősével gépkocsiba ültünk, s — ők leplezetlen büszkeséggel, én pedig egy szép tavaszi riport reményében — elindultunk a „területre”. cibáljuk, kiderül, hogy ez a brigád is „csak papíron” dolgozik. Riportom kútbaesése az alábbi találós kérdések felvetésére késztet: 1. Mit ér az a brigád, amelyik csak „papíron”, elméletben végzi munkáját?2. Milyen lehet a többi brigád, ha az élenjárók is csak „legendaként” léteznek? 3. Elegendő-e a földművesszövetkezet vezetői részéről, hogy csupán megkérdezik a brigádvezetőtől, hogy hol dolgoznak másnap, de nem járnak utána, hogy valóban folyik-e a munka? 4. Milyen nővényvédelemben részesülnek azoknak a jóhiszemű termelőknek a gyümölcsfái, akik a „láthatatlan” brigádok jó munkájában bízva fizetnek termőfaegységenként közel tizenkét forintot? Helyes volna, ha a Keceli Földművesszövetkezet és a járás növényvédelmi felelőse a jövőben több gyakorlati segítséget nyújtana a szóban levő brigádoknak, s ellenőrizné is munkájukat. Ha pedig szükséges, ne legyenek restek megfelelő embereket szervezni a növényvédelmi munkák elvégzésére, hiszen ezzel a gyümölcstermelő közös gazdaságok, a szövetkezeti gazdák és a népgazdaság érdekeit szolgálják. Jóba Tibor \ Szeretnének együtt örülni — Feri bácsi!... Feri bácsi! — hallatszik a lépcsőházból a sürgető kiáltás. Bense Ferenc, az ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat művezetője leteszi a napi tervkimutatásokat, s kisiet az irodaként használatos kis helyiségből. Odakint gyors tájékoztatás, aztán az idős kőműves nyugodt hangja hallatszik. — Itt is ráhagytok egy cerr- tit, ama végén is bentebb hozzátok eggyel, és megvan. Visszajön. — Most helyezik be a lépcsőházi műkőablakot. Az egyik két centire elkajszult. Nem tudták a fiúk, hogyan illesszék. A Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyára 24 lakásos építkezésén negyvenket- ten dolgoznak most, Június 1- re szól az eredeti átadási határidő, de május 1-re lakható állapotba hozzák. — Két építkezésen jártam egy héten belül. Ez a második, ahol határidő előtt végeznek az építéssel ... Hogyan képesek erre, a hosszú tél után? — Kilenc hetes kiesésünk volt nekünk is. Ha ez nincs, és folyamatosan kapunk anyagot, már márciusban átadtuk volna az épületet — magyarázza Bense elvtárs. — Hogy sikerül mégis május 1-re elkészülni? — Nemcsak azért, mert a tervezett huszonhatos létszám helyett negyvenketten álltunk rá ... Hanem tessék csak megnézni ... Mutatja a pontosan vezetett tervkimutatásokat. — Nyolc és fél óra, nyolc és fél óra, ennél kilenc, ennél is — mutatja a nevek mellett naponta bejegyzett munkaidőt... — Egyszerűen nem akarnak a munkások megállni, míg az aznapra megbeszélt munka be nem fejeződik. Míg el nem fogy mellőlük az anyag, míg nem végeznek egy megkezdett szakasszal, nem teszik le a kalapácsot ... A napokban este 10 órakor jött az építőanyag. A Kohajda László segédmunkás-brigádot nem is lehetett volna hazakül- deni. Megvárták — addig dolgoztak —, nem akarták, hogy a másnapból értékes órák vesz- szenek el a lerakodással. Méltán várományosai harmadszor is a szocialista címnek. Igazi építőmunkások. 90 százalékuk 1950 óta dolgozik a vállalatnál. Olyanok tartják össze, mint a nyugdíjba menő Juhász Gergely, vagy Faragó Károly, aki 50 éves létére számos fiatalt kidolgoz még. Szűcs Sándor kőművesbrigádja másodszor éri el a szocialista szintet. Harmincnyolcas- negyvenötös fiatalok a tagjai. Törteli Sándor, meg Tari Dénes jó segítői a brigádvezetőnek a jó közösségi szellem kialakításában. A csendes szavú, deres hajú kőműves kifigyel a földszinten zúgó habarcsgépre. Szemüvegén a szomszédos bányagépgyári lakóépület vörös falai, napsütötte erkélyei, függönyós ablakai tükröződnek... Elidőzik rajtuk Bense Ferenc. — Tudja, most a választási agitáció során sok-sok lakást bejártam. Magam is gondolkodóba estem, mennyire szükség van arra, hogy mi mindig több lakóházat építsünk. Vannak, akik rosszul laknak még. Elég sokan vannak... Ekkor jutott az is eszembe, hogy furcsa ez a mi mesterségünk. Megépítünk egy ilyen új emeletes házat. Ma még minden zugát mi járjuk, holnap már nem szabad bemennünk ... Jólesne, ha mondjuk a legjobb építőket, kitüntetésképpen, meghívnák egy-egy átadásra ... Hadd látnánk az új lakók örömét... Egyszer történt még meg. A gátéri Vorosi- lov Tsz gazdái vendégeltek meg bennünket... Mindannyiunkat, Pedig nekik csak gazdasági épületet emeltünk ... Tóth István Mentesítő vonatok húsvétkor A kettős ünnepen — az előjelek szerint — rengetegen utaznak vidékre. A közlekedés gondosan készült a nagy feladatra. A MÁV — a szükségletnek megfelelően — mintegy kétszáz mentesítő vonatot indít, elsősorban Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba térségébe, ahova a tapasztalatok szerint ünnepek idején rengetegen utaznak. Nemcsak Budapestről a vidéki vám- sokba, hanem a nagyobb vidéki városok között is közlekednek mentesítő szerelvények. A vasút az egész kocsiparkját forgalomba állítja. A pályaudvarokon információs szolgálatot szervez, s már most elővételben válthatók a menetjegyekj nemcsak a pesti pályaudvarok pénztárainál, hanem a vidéki állomásokon is. Az elővételért külön díjat nem kell fizetni. öcsink falta a kilométereket az egyre mosolygósabban nyíló tavasziban, a szőlők, gyümölcsösök között. Hol északnak, hol délnek fordultunk; bejártuk már a fél keceld határ valamennyi dűlőjét, — a brigád azonban sehol. — Érthetetlen, pedig úgy mondták, hogy ma itt dolgoznak, öregpolgárdiban — csóválták fejüket a felelősök. Behajtottunk az egyik tanyára. de annak gazdái sem látták a brigádot. — Ha már a legkiválóbb brigádöt nem találjuk, megkeressük a másik brigádot, Rimaié- kat — vigasztaltak. Irány: a határ átellenes része. Ismét dűlőutak, tocsogók. De ennek a brigádnak sincs se híre. se hamva; a sopánkodás, bosszankodás viszont egyre sűrűbb. Hirtelen megálljt parancsol kalauzunk. Előttünk egy szekér, degeszre tömve gallyal. — Itt a brigádvezető! Kiszállunk. Rimái István brigádvezető megnyugtatja a növényvédelmi felelősöket: igaz, hogy ő a gallyat hordja, de a brigád itt dolgozik a közelben. Motorra pattan, így mutatván az irányt gépkocsinknak. Üjabb hiábavaló kilométerek, melyeknek az vet véget, hogy a gépkocsi tengelyig ragad egy zsom- békba. A félóra alatt, amíg kiII párttitkár családja Amikor Cene István, a pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet párt- titkára belép a sertés- fiaztató épületébe, mindjárt látom rajta, hogy — nagyon rendes asszony a felesége. Vasalt, tiszta inge, pedáns, gazdászos öltözéke árulja el — mert régi igazság, hogy a férjek megjelenése egyszersmind minősítő bizonyítvány asszonyaik gondoskodásáról. Vasárnap délelőtt van, s a titkár, meg a hét kilométerre levő lóistállótól motorkerékpárján az imént érkezett Boldog Ferenc állattenyésztési - brigádvezető, valamint Bori Antal, az „inspekciós” sertéstenyésztő társaságában gyönyörködöm az egy- kétnapos malacokban. Fialási időszak ez, a 46 kocából jelenleg 26 „soros”, hogy szaporítsa a közös malacállományt, s 23 már ellett is. Visítástól, megadó rö- fögéstől hangosak a fiaz- tató kutricái, s számolom a sertésállomány „legifjabb” tagjait. Bizony, nagyon szép az eredmény: tíznél kevesebb malacot tán egyik kocánál sem látok. — Igen nagy gondot fordítunk a kocák minőségére — tájékoztat a párttitkár. — A Kalocsai Állami Gazdaságból tíz németövest is hoztunk, s úgy látszik, jól beválik nálunk is ez a fajta. Még az idén hatvanra növeljük a kocák számát. Nagy szó ez, különösen, ha tekintetbe vesz- szük, hogy tavaly negyvenhat anyától 615 malacot választottak el, s a kocákon, néhány napos malacokon kívül most 107 hízóból, az anya jelöltekkel együtt 185 hét-nyolchónapos süldőből áll a közös állomány. A számok okos törekvésre utalnak: egyre behatóbban foglalkozni a jól jövedelmező sertés- tenyésztéssel. A különböző körű sertések kondíciója pedig elárulja, hogy hozzáértéssel, szívvel-lélekkel gondozzák őket. A kocákat és a malacokat nem más, mint a párttitkár felesége neveli. Most otthon főzi a vasárnapi ebédet (addig Bori Antal ügyel a fialóban is a rendre), de a nem messze eső lakásukból észrevéve kisded társaságunkat, „bizonyára a malacokról lévén szó”, sebtében megjelenik közöttünk ő is. A harmincnyolcadik évét tipró, csillogó tekintetű, gyors mozgású zömök asszony nyolc gyermek édesanyja. A húszéves Magdi a legidősebb, az elsőosztályos legkisebbek ikrek. Férje, aki két éve függetlenített titkára a tsz pártszervezetének, láthatóan büszke élete társára. Kiderül, nemcsak azért, mert példás rendben tartja a családot, hanem mert párját ritkító szakértelemmel és lelkiismeretességgel viseli gondját a szövetkezet kocáinak, malacainak. Ahogy felemel egy kis németöves mulyát. az is érzi tán, hogy jó kezekben van, mert úgy elcsendesedik, mintha vatta között dajkálnák. — Tavaly a több mint hatszáz malacnál mindössze 2 és fél százalék volt az elhullás — említi dícsérőleg a brigádvezető. — Feleségem gyakran éjszaka is kijön a kutri- cákhoz, s szinte óráról órára megbeszéli az éjjeli őrökkel, hogy s mint ügyeljenek a szövetkezet szeme fényeire — így a férj. A nagy család eltartásának gondja serkenti a lelkiismeretes munkára? Kétségtelenül az is, De ez nem választható el a nagyobb közösség iránti felelősségérzetétől, s attól, hogy hivatásának érzi a malacnevelést. Egyébként 12 éve szövetkezeti tag, 1956-tól tavaly januárig csak ő volt a Keleti Fény sertésgondozója, s az állomány nagyfokú növelésével maradt rá a legnagyobb figyelmet igénylő nevelés munkája. Jövedelme? Tavaly 550 munkaegységet írtak Ce- néné javára; egynek néhány fillér híján 25 forint volt az értéke. S á prémiumként járó malacokért is kapott — készpénzben kérte — négyezer forintot. De nem a maga, hanem az egész család jövedelméről beszél, s az meghaladta az 51 ezer forintot. Mert — a férjet is beleértve — az egész család segít neki. Magdi és a tizennyolcadik évében járó István — aki most, mint önkéntes tűzoltó, vasárnapi gyakorlaton van — munkaegységkönyves tagként szorgoskodik a mama mellett, a kisebbek pedig, ha éppen rjem köti le őket a tanulás, és jó az idő, a legelőn őrzik a malacokat. Az eddigi fialási eredmény után különben — prémiumként — 24 már a párttitkár családjáé. Ügy érzem: ezentúl ha arról beszélünk, hogy a kommunisták, s élükön a párttitkárok mutassanak példát a termelő- munkában és á családi életben, Cenéék elsők között jutnak mindig az eszembe. TARJÁN ISTVÁN A „LÁTHATATLAN” BRIGÁD
