Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-27 / 97. szám
1963. április 21, szombat 5. oldal Három városban mutatják be a nemzetközi fotókiállítás anyagát JCeeikeméti Síttiei Jőetek A Postás Szimfonikus Zenekar vendégszereplése A BÁCS-KISKUN megyei Foto- és Filmtanács a Magyar Fotóművészek Szövetségének védnöksége alatt második alkalommal rendezi meg megyénkben a Fotoklubok Nemzetközi Szalonja című kiállítást. A kiállításra 15 országból 510 szerzőtől 150 kép érkezett. A bíráló bizottság 178 szerző 202 képét fogadta el. Az anyagot május elsejétől 19-ig Kecskeméten a Rákóczi út 3. szám alatt, a Hazafias Népfront székházában tekintheti meg a közönség. Május 25-től június 9-ig Kiskunhalason és augusztus 3-tól 18-ig Baján láthatják az érdeklődők. A kiállítás rendezőinek az volt a törekvésük, hogy a szalon lehetőleg minden számottevő irányzatot képviseljen, a látogatók megismerjék a hagyományos szemlélettel dolgozó fotóművészek mai eredményeit és képet alkothassanak maguknak az új kifejezési formákat kereső próbálkozásokról is. GAZDAG anyaggal szerepelnek a kiállításon a népi demokratikus országok. A legtöbb képet Csehszlovákiából küldték, 6 a kiállítás anyagában is a csehszlovák fotóművészek művei találhatók meg a legnagyobb számban. Szerepelnek ezenkívül a szerzők között lengyel, német, szovjet, román, kínai, vietnami és koreai fotóművészek, valamint négy kubai szerző. Igen sok képet kaptunk Ausztriából, az anyagban az osztrákok szerepelnek a második helyen. Építőipari technikum indul a megyeszékhelyen A Szegedi Vedress István Építőipari Technikum igazgatósága szeptemberben Kecskeméten is megnyitja a helybeliek részére az esti tagozat kihelyezett első osztályát. Jelentkezhetnek azok az építőipari dolgozók, akik az általános iskola nyolcadik osztályát elvégezték és legalább kétéves szakmunkás-gyakorlattal rendelkeznek az építőipar Valamely ágában. Felvételi vizsgát magyar nyelvből, matematikából és rajzból kell tenni az általános iskolában tanultak alapján. A felvételi vizsgákat Szegeden tartják augusztus végén. Jelentkezési lapot és további felvilágosításokat az iskola igazgatósága ad. Címe: Vedress István Építőipari Technikum, Szeged, Horváth Mihály utca 2. Jelentkezési határidő június 30. A zsűri a kollekciók közül a budapesti fotoklub színes kollekcióját jutalmazta az első díjjal. A második díjat japán, a harmadikat jugoszláv, a negyediket osztrák fotoklubok kollekciója nyerte. A fekete-fehér képek közül az egyéni díjakat sorrendben japán, osztrák, lengyel, csehszlovák, kínai szerzők nyerték. A megyei pártbizottság és a Petőfi Népe szerkesztőségének különdíját Szoboljev szovjet fotóművész A békéért című képe kapta. A színes képek első díját Jaksity László, a budapesti fotoklub tagja kapta Hősök tere című képéért. A második díjat kínai, a harmadikat japán szerző nyerte. Oklevéljutalomban Palkovits József, a kecskeméti fotoklub tagja részesült. AZ ÜNNEPÉLYES megnyitót április 30-án tartják Kecskeméten, amelyre 14 ország sajtóattaséja és 18 külföldi sajtótudósító érkezik, a Külügyminisztérium, a Népművelési Intézet és a Magyar Fotóművészek Szövetsége képviselőivel együtt. A megnyitóról riportot készít a televízió és a Budapest Filmstúdió is. SALUTON! Üdvözöljük kedves vendégeinket, az ifjúsági eszperantó-találkozó részvevőit, fiatal eszperantista barátainkat, külföldieket és hazánk- belieket. Olyan városba érkeztek, ahol néhány évvel ezelőtt még egyetlen eszperantista sem volt. Az utóbbi két-hi- rom évben azonban felzárkóztunk az ország többi nagyvárosához, mozgalmunk erősödik, friss erővel telítődik, nemzetközi kapcsolataink egyre szélesednek. Sokat várunk ettől a találkozótól. Várjuk elsősorbSn azt, hogy a fiatalok egy erős ifjúsági mozgalom megteremtése felé te'szik meg az első lépéseket. E mozgalom célja: harc a szocialista nemzetköziségért, a békés egymás mellett élés megvalósításáért. Mi ezt a harcot a nyelv fegyverével vívjuk, s tudjuk, hogy mozgalmunk igen fontos szerepet tölthet be az említett célok felé vezető úton. Kurucz Géza Mielőtt részleteznénk a Postás Szimfonikus Zenekar bemutatkozó szereplését Róna Frigyes vezényletével és Miklós György közreműködésével, elöljáróban néhány szóval méltatnunk kell a postások szimfonikus együttesét. Megszoktuk, hogy a vendégszereplő zenekarok — tisztelet a kivételnek — fáradt, unott gesztussal helyezkednek el a pódiumon, és ehhez mérten zenélésükön érezhető a közönyösség. Ezen gyakran még a karmester akarata, feszítő ereje sem lendít. A zenekar indolensen kezdi és végzi feladatát. A postások kicsiny de lelkes gárdáján — vonósok összetétele: 7 prím, 5 szekundhegedű, 4 brácsa, 3 cselló, 3 bőgő, amihez társul a fúvóskar — nyoma sem látszott az út fáradalmainak. Róna Frigyes ugyancsak kitűnő diszpozícióban vezényelte a zenekart, Mozart: Linzi szimfóniájával kezdte a produkciót. A mű vidám, gondtalan alkotás, amit Mozart ifjú házas korában komponált, visszatükrözve a napsugaras őszi napok élményét. Egyébként Mozart nagy elődje és kortársa Haydn művészetének, hatása is szembetűnő stiláris vonatkozásaiban. A kompozíció kamarazenekarral is pompásan előadható, bár roppant kényes, áttetsző állásaival, világos, csipkeszerű hangzásával. Ilyen művek előadásánál vizsgázik karmester és zenekar egyaránt, nemcsak technikai felkészültségből, de muzikalitásból is. M inéi kisebb az együttes, annál jobbnak kell lennie. Természetesen az ilyen művek struktúrájuknál fogva sokkal több próbát igényelnek az átlagnál, amit azonban az Országos Filharmónia 1 nem méltányol. Csupán egy-két, esetleg három próbát engedélyez, anyagi szempontokra hivatkozva. Róna merészen választotta nyitószámként a Linzi szimfóniát, bízva az együttes rátermettségében, s nem tévedett. Tempóvételei nem voltak túlhajtottak, egy-két „rázós” állástól eltekintve tiszta intonációt kaptunk. Hiányérzetünk legfeljebb abból adódott, hogy nem volt elég fényes, szárnyaló a vonós hangzás, de zeneileg minden nagyképűségtől mentes, lüktető, eleven mozarti muzsikát hallottunk. A Mozart-művet követő kéttételes Weiner Concertino zongoraszólóját Miklós György interpretálta. A weineri életműnek ezt az alkotását (1923.) a budapesti bemutatón a Pesti Napló így kommentálta: „A zene matériájával ilyen káprázatosán csak az tud játszani, aki életét tette fel az örök játék- szabályok kutatására, aki szigorúan a zenei anyag törvényeiben akarja fellelni álmainak, vágyainak, szenvedélyeinek, egész belső életének szellemi törvényét.” Mi is csak aláhú- zottan kommentálhatjuk, hogy a mű formailag klasszikusan arányos, csupa szellemesen kimondott gondolat. Miklós György megalapozott tudással és fantáziával rendelkező zongorista, aki jól oldotta meg feladatát. Az időnként fellépő memóriazavarok szinte észrevétlenül simultak el, amihez jelentős segítséget nyújtott a karmester lélekjelenléte és a zenekar spontán alkalmazkodóképessége. A műsor zárószámának, Beethoven VII. szimfóniájának megszólaltatását feszült érdeklődéssel vártuk. Némi kételyünk is volt a produkció sikeres interpretálását illetően, mert a Beethoven-szimfóniák nagy zenekari apparátust igényelnek. Aggályunk feleslegesnek bizonyult. Ennél a műnél mutatkozott meg a maga egészében Róna Frigyes dirigálási rátermettsége. A VII. szimfónia valóban vérévé vált. Pontosan tudta, hol és miként kell az effektusokat fokozni; a tempóvételek pillanatig sem ingadoztak. Éreztük az alkotáson végigvonuló ritmikus lüktetést, mely az egész szimfóniában dominál. Az élet nagy ütemére lejt és a maga korában szinte ijesztően hatott ritmusorgiájával, de a XX. században már klasszikussá vált. A feszült légkör, amit a beethoveni mű ritmusösszetétele megkövetel — intenzivitásá- ban nem csökkent az előadás folyamán és kihatott a zenekarra, valamint a hallgatóságra. A feloldódás spontán tetszés- nyilvánításban jutott kifejezésre. A közönség őszinte elismeréssel ünnepelte az együttest és Róna Frigyest. Pártos Erzsi Ami a kiállítás anyagából kimaradt. XJdvardi Gyula és Goór Imre kiállításán, az SZMT kecskeméti székházában, helyszűke miatt sok kép nem szerepel, amit pedig a bíráló bizottság alkalmasnak tartott a kiállításra. Közülük való mai képünk: Kecskeméti utcarészlet (XJdvardi Gyula olajfestménye). A kiállítást az eredeti tervtől eltérően meghosszabbították május 1-ig. emlékeztető nyílás tárult fel mögötte. A zúgás erősödött, s valami zümmögésszerű zörejjel párosult. Hatalmas, szürke ládákkal megrakott rácsos szállítókas emelkedett fel a mélyből. Mindenki, aki csak ott állt, némán figyelte ezt az egész titokzatos játékot. Torp aggodalmaskodva fordult oda Upitzhoz. — Gruppenführer úr, most ezek itt mind meglátták ezt a környéket — szólt, s közben árgus szemeket meresztett mindenkire. — Most már nyugodtan megláthatják — legyintett álmosan Upitz. — A rejtekhely megszűnt rejtekhelynek lenni, Torp. — A tábornok körülnézett. — Gépkocsiparancsnok! Ribin közelebb ment. — Kezdjék meg a berakodást — parancsolta Upitz. — És közben ügyeljen, hogy minden kocsira annyit rakjanak, ameny- nyit csak lehet. Minél többet. Itt nem maradhat semmi. — Igenis! — Ribin magához kérette Korzsovot, s továbbította az utasítást. Néhány pillanat múlva már oda is tolatott az aknanyíláshoz az első teherautó. A szállítókas újabb és újabb ládákat hozott a mélyből a felszínre. A gépkocsivezetők és az SS-ek gyors mozdulatokkal emelték ki a kasból valameny- nyit, s rakták a teherautókra. Upitz minden ládára rávilágított a zseblámpájával, s jegyzetfüzetébe írta a tetejére festett számot. Amikor az egyik kocsi megtelt, félreállt a tisztás szélére, s a következő teherautó tolatott az aknanyíláshoz. Gyorsan haladt a berakodás. Hamarosan arra a kocsira is sor került, amelyben Aszker ült. Ekkor azonban ő már nem volt abban a teherautóban. A szovjet felderítők néhány megrakott kocsival teljesen elállták az utat egy másik, szintén ládákkal telt Diesel körül. Ebben a körülbástyázott kocsiban ült Aszker. Percev itt is állandóan mellette volt, egy pillanatig sem hagyta magára társát. Korzsov és két másik felderítő pedig Torpot tartotta szemmel. Az örökké szaglászó, karrierről álmodozó kopó nem is sejtette, hogy az az ember, aki annyi nyugtalan percet okozott neki, akire olyan hosszú ideje vadászik, ott van a közvetlen közelében. Torp kezdetben éberen figyelte a felszínre kerülő ládákat, nem vizsgálgatja-e őket valaki a kelleténél hosz- szabb ideig, de később — miután meggyőződött róla, hogy minden rendben halad — beült a terepjáróba és szundított egyet. Éjjel kettőre járt az idő, amikor befejezték a rakodást. Az utolsó ládák után a szállítókas felszínre hozta azt a húsz főnyi SS-legénységet is, akik lent a mélyben dolgoztak, s súlyos ládákat cipelték a tárolóhelytől a szállítókasig. Valamennyien egy- egy teherautóba ültek — a gépkocsivezetők mellé. Valaki megérintette Torp vállát. A Sturmführer — álmából ébredve — ijedten kapta fel a fejét, .s álmosan nézett az előtte álló férfire. Upitz Gruppenfüh- rert és Ribint látta maga előtt. — Befejeztük, Torp. Indulunk — mondta Upitz. — Én megyek. A sofőr mellett minden kocsiban ül egy emberünk. Hátul a raktárén pedig két-három tiszt az őrnagy stábjából. — Upitz Ribinre mutatott. — Szóval azt hiszem, elegen vagyunk bármi történik is. Maga zárja le a gépkocsisort az autójával. A terepjáróban van elegendő rakéta. s egy rakétapisztolyt is talál itt. Ha valamelyik teherautó lemarad, vagy ha bármi egyéb miatt meg kell állnia a karavánnak, lőjjön fel egy zöldszínű rakétát. Világos? — Igenis, Gruppenführer úr. — Figyelmeztetem, Torp, hogy egyetlen teherautónak sem szabad maga mögött mennie! — Értem. , — És jól nyissa ki a fülét. Az imént kaptunk egy közleményt, hogy Berlin légiterében az ellenség több bombázóegységét észlelték. — Amerikaiak? — Oroszok, Torp, oroszok! Hiszen éppen erről van szó! — Értem! — Akkor mi megyünk, Torp. — Upitz Ribinhez fordult. — És az ön helye hol lesz? Ribin zavartnak látszott. — A vezérkocsiban ül a helyettesem. Ezért én valahol itt a gépkocsisor végén szeretnék tartózkodni. Nem fogadna be társnak, Torp úr? — Üljön be őhozzá — szólt Upitz Torpra mutatva. A Gruppenführer elment. Torp is ki akart szállni, valami miatt, de Ribin egy laposüveget húzott elő a zsebéből, lecsavarta a kupakját, s a Sturmführer orra alá tartotta a fiaskót, miközben kacsintott egyet. Az illatáról ítélve kitűnő likőr lehetett az üvegben. — A cigarettája Törökországból való — mondta válaszul. — És a likőr melyik tájról származik? — Valódi Benediktiner! Több esztendős. Maga Fougert küldte a pincészetéből! — Fourger? , — Igen. Bizonyosan ismeri azt a híres francia céget. Fourger ma Franciaország legnagyobb borkereskedője. — Igen ... hogyne, hogyne... — válaszolta bizonytalanul Torp, aki nem akarta elárulni tájékozatlanságát. — Hallottam már Fourgerről. Ribin teletöltötte a laposüveg rumospohárszerűen kiképzett menetes tetejét, s átnyújtotta Torpnak. Utána maga is ivott Az itóka után rágyújtottál» egy török cigarettára. Ribin erről-arról kérdezgette Torpot. A beszélgetésben észre sem vették az idő múlását. Dudálás hallatszott, s Upitz kocsija húzott el mellettük. A Gruppenführer mellett Aszker ült, óvatos volt: úgy helyezkedett el* hogy Torp ne láthassa az arcát (Folytatjuk.)
