Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-24 / 94. szám
1963. április 24, szerda 5. oifla> / A szín játszó csoportok sserépe a népművelésben 4a öntevékeny, régi nevén műkedvelő színjátszás az utóbbi öt-hat évben nagy változásokon ment át. Ezt a változást az életünkben és a művészetünkben végbemenő fejlődés tette szükségszerűvé. Valamikor, nyolc-tíz évvel ezelőtt csupán hat vidéki városunk rendelkezett állandó színházzal. Azóta Békéscsaba, Eger, Kaposvár és Veszprém is kapott színházat. Majd ezután megjelent az új cézár, a televízió is. Ezek a fejlődési szakaszok két irányban változtatták meg az öntevékeny színjátszást. Tartalmi szempontból azelőtt döntően színházpótló szerepe volt az amatőrszínháznak. A jelentős fővárosi darabokat tanulták be a csoportok vidéken, így terjesztve az időszerű kulturális eseményeket a szűkebb körű közönségük számára. A vidéki színházak nagyobb száma, e színházak táj előadásai, s végül a televízió révén azonban ez a funkció fokozatosan elhalványodott, s ma már szinte teljesen meg is szűnt. Napjainkban a legkisebb községben is élvezhetik már akár a Nemzeti Színház előadásait is. Nyilvánvaló tehát, hogy ma mást kell játszani az öntevékeny csoportoknak, mint amit a színházak játszanak. Az érdeklődést csak új, másutt nem látható művekkel tudják biztosítani maguknak. Ez viszont megnövekedett felelősséget ró a csoportokra és főleg vezetőikre, rendezőikre. Kutatni kell olyan Új darabok után, amelyek valamely okból nem kapnak helyet a hivatásos színpadokon. Sok neves magyar szerző művére Belgrádi művészegyüttes megyénkben A helyiipari és városgazda- isági dolgozók szakszervezete április 28-tól május 6-ig vendégül látja a belgrádi Vukica Mitro- vic ének-, zene- és táncegyüttest. Az együttes — a Belgrádi Partizán Ruhagyár 45 tagú műkedvelő művészcsoportja — több európai országban vendégszerepeit már és szép sikereket aratott a különféle nemzetközi fesztiválokon. Műsorukon Jugoszlávia népeinek legszebb táncai és dalai szerepelnek. Az együttes május 5-én vasárnap este 7 órakor a bácsalmási művelődési házban tart előadást. amatőrelőadások hívták fel a figyelmet, s indították el színpadi karrierjét. Meg kell azonban állapítani, hogy ezt a megváltozott funkcióját egyelőre alig tudja betölteni az öntevékeny színjátszó mozgalom. A lehetőségek kiaknázása helyett kitér előle, s igyekszik más területen kárpótlást találni. Miután az utánját- szási lehetőségeket a „nagy kon- kurrencia”, a minimumra csökkentette, új formát keresett a színjátszó mozgalom. Létrejött az irodalmi színpad. Mondjuk ki mindjárt azonban azt is, hogy csak túlzott egyszerűsítéssel lehet az irodalmi színpadok létrejöttét ezzel magyarázni. Az okok a valóságban sokrétűbbek, összetettebbek, s többek között az előbbi okfejtés fordítottja is igaz: az ugyanis, hogy a mai szereplők és a mai közönség nem elégszenek meg valamiféle, csak műkedvelő színpadra írt darabbal, hanem többet kívánnak kapni a világirodalomból. A több oldalról is sürgető szükségszerűség felismeréseképpen párthatározat született, — amely az irodalmi színpadok megalakítását szorgalmazta. Megrlen-léséé azonban az új formától várt eredmények sok helyen elmaradtak. Bács-Kiskun megyében is az a tapasztalat, hogy bár egymás után alakultak az irodalmi színpadok, sok közülük a megalakulás után rövidesen fel is oszlott. Látszatra még oly érdekes műsorral és kiváló szereplőkkel működő irodalmi színpadok esetében is azt kellett látnunk, hogy kevésbé érdekli a közönséget ez a forma és gyakran magukat a színjátszókat is. Ráadásul jó néhány régi együttes sikertelenül kísérletezett az újfajta műsorral, mert vagy hiányzott a hozzáértés, vagy a lelkesedés, és nem fordítottak kellő gondot az ösz- szeállításra. Akadnak, akik a műsorpolitika hibáiból adódó balsikereket az új forma rovására írják. Pedig csak annyi igaz a kifogásaikból, hogy az irodalmi színpad nem tűri az olyan hevenyészett és művészieden munkát, ami színjátszó csoport produkciójában az igénytelenebb közönség előtt „még elmegy”. Fontos műsorpolitikai tényezőkké válhatnak azonban még a falusi együttesek is, ha élnek a nehéz, sok kutatást és ízlést igénylő lehetőségekkel. 4 másik kérdés, amely új irányba terelte az együttesek fejlődését: hogyan játsszanak? A színházak és a televízió rendszeres nézése új ízlést, igényességet fejlesztett ki a falusi közönségben is. Sokkal alaposabb színészi játék, ízléses díszlet és jelmez, ötletes világítás és végül átgondolt rendezés — ezek nélkül ma már egyetlen színjátszó együttes sem léphet színpadra. S most érkeztünk el a címben jelzett problémához. Az öntevékeny színjátszás is ■ a színházi kultúra terjesztését szolgálja. Kultúrát pedig csak kulturált emberek terjeszthetnek! A feladat tehát elsősorban az, hogy a színjátszó együttesek belsőleg erősödjenek meg. A szakmai és irodalmi műveltséget, a színjátékkészséget, a világnézeti tudatosságot kell sokkal magasabb színvonalra emelni. Ezt pedig a szakköri munka biztosítja. Ne csak a mindenáron való iáték és próba képezze az egyes foglalkozások anyagát, hanem amíg egy lépést tesznek a próbamunkában előre, addig három lépést haladjanak a belső stúdiumok terén. Ilyen körülmények között az irodalmi színpad működése is eredményesen egészítheti ki a színjátszók tevékenységét. A helyes intézkedést, amely az irodalmi színpadok megteremtését szorgalmazta, főleg vidéken, sokan félreértették. A színjátszó együttesek „színház” tevékenységét sok helyütt teljesen megszüntették, s kizárólag irodalmi műsorok betanulására korlátozták. Nyilvánvaló, hogy ez az erőszakolt változtatás sem a játszóknak, sem a közönségnek nem kellett. A kellő fel- készültség, műveltség hiánya, valamint az újszerűség mivolta jobbára gyengén összeállított műsorokat és alacsony színvonalú előadásokat eredményezett. 4a irodalmi műsorok ösz- szeállítása — akár ünnepi alkalomra, akár egy költő, vagy egy gondolat köré csoportosulnak a műsorok — nagy formai érzéket igényel. A színpadkép meg- komponálása, a zenei aláfestés, az irodalmi művek csoportosítása és megfelelő színvonalú előadása — mind meghatározó tényezői egy irodalmi est sikerének. Az öntevékeny színjátszó csoportok újjászületés előtt állanak. Ennek alapja a belső megerősödés. Ha ezt sikerül a továbbiakban a művészeti munka alapjává tenni, akkor a színjátszó mozgalom1 méltó társa, sőt fontos kiegészítője lesz a hivatásos színháznak. UDVAROS BÉLA A szovjet művészek II. összszövetségi ülése Moszkvában (Balról jobbra) Z. Azgur szobrász, P. Lebegyev, a Tretyakov képtár igazgatója, E. Vucsetics szobrász és V. Szeröv, a Szovjetunió Művészeti Akadémiájának elnöke. Helytörténeti pályázatot hirdet a TIT A SZÖVETKEZETI mozgalommal, elsősorban a termelőszövetkezetekkel foglalkozó helytörténeti tanulmányok megírására pályázatot hirdet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bács-Kiskun megyei szervezete, közösen a MESZÖV-vel, a megyei tanáccsal és a Hazafias Népfronttal. A pályázat célja a mezőgazdaság szocialista átalakulása történetének feldolgozása önálló kutatáson alapuló, átfogó jellegű, vagy valamely részlet- kérdéssel foglalkozó pályaműben. A pályaművek egy termelőszövetkezet, vagy egy község, vagy a megye szövetkezeti mozgalmának történetét mutassák be. Különös figyelmet kell fordítani a mezőgazdaság szocialista átalakulása felé vezető kezdeti lépések, a földművesszövetkezetek, a közös gazdálkodás történetének feldolgozására, az egységes-paraszti osztály kialakulásához vezető út történelmi bemutatására, a szövetkezetek létrehozásáért folytatott politikai harc mellett a szocialista mezőgazdasági nagyüzem kialakulásának történetére, továbbá a földművesszövetkezet és egyéb szövetkezeti mozgalom fejlődésével egyidejűleg a falusi lakosság életkörülményeiben, kulturális fejlődésében bekövetkezett változásokra, a szocialista falu kialakulására. PÁLYÁZNI lehet olyan témával is, amely a szövetkezetek politikai, szociális, kulturális tevékenységével foglalkozik a felszabadulástól a napjainkig, s egyben azt is vizsgálja, hogy a szövetkezetek tevékenysége milyen hatással volt a parasztság életkörülményeinek alakulására. Pályázni lehet azonkívül a szövetkezeti mozgalomra vonatkozó visszaemlékezésekkel, illetve visszaemlékezéseken alapuló tanulmányokkal. A pályázatra benyújtott tanulmányok, visszaemlékezések terjedelmét a szerzők szabadon határozhatják meg. A pályázaton bárki részt vehet. Az első díj 3000, II. díj 3000, a III. díj 1000 forint. A legsikerültebb tanulmányokat és visszaemlékezéseket önálló vagy gyűjteményes kötetben a pályázat meghirdetői megjelentetik. A BEKÜLDÉS határideje 1964. április 4. A pályaműveket a TIT Bács-Kiskun megyei szervezetéhez (Kecskemét, Móricz Zsigmond utca 4.) kell címezni. Eszperantisták nemzetközi találkozója Kecskeméten Szombaton este 6 órakor a megyed tanács kultúrtermében Madarász László vb-elnökhe- lyettes nyitja meg az eszperantisták nemzetközi ifjúsági találkozóját Kecskeméten. Utána eszperantó nyelvű kultúrműsort adnak a Bányai Júlia Leány- gimnázium eszperantó csoportjának tagjai, valamint budapesti és székesfehérvári eszperantisták. A vendégek között lengyel, bolgár és jugoszláv fiatalok látogatnak Kecskemétre. lanul. Lesoványodott, a szája szögletéből észrevehető ránc ívelt alá, s a szeme megtört, tfáradt fényű volt. Láztól tüzelt. Csak legalább egy órát szundítana! De ki tud aludni, amikor minden idegszála a pattanásig feszült, amikor ezer gondolat cikázik szüntelen az agyában, s ráadásul az egyik aggasztóbb, vészteljesebb, mint a másik!... Ügy intézett-e mindent, ahogy szükséges? Nem hagvott-e ki valamit a számításból? Eddig úgy látszik, hogy minden rendben van. És mégis... Felült az ágyon, cigarettáért nyúlt. De aztán erős akarattal kényszerítette magát, s ismét lefeküdt. Igyekezett elernyeszteni testét, csukva tartani a szemét... Fél tizenkettőre ment a kémelhárító épületéhez. Szándékosan késett, hogy rövidebb ideig legyen az Abwehr székházában. Attól tartott, hogy összetalálkozik ott valakivel, aki esetleg felismeri, vagy más kellemetlensége akad. Most igazán veszedelmes bonyodalom származik a hosszú időzésből. Upitz Gruppenführer már felöltözve, kabátban, sapkában várta. Idegesen, türelmetlenül járt fel-alá a szobájában. — Alaposan megkésett — mondta bosszúsan, szemrehányóan végigmérve Aszkert. Rögtön kijöttek az épületből, s kocsiba ültek. Upitz vezette az autót, s méghozzá rendkívül ügyesen. Nagy sebességgel száguldottak. A kocsi csaknem fékezés nélkül, csikorogva vette a kanyarokat, nem állt meg sehol, csak rohant, rohant... — Nem fordulhat elő, hogy késnek a teherautók? — kérdezte Aszker. — Nem. Már itt járnak a közelben. — De... — Nincs semmi „de”. Megmondtam: már itt járnak a közelben. — A kitűzött idő szerint természetesen így kell lennie... — Nemcsak a kitűzött idő szerint. Egy órával ezelőtt a kocsik elé ment az emberem. Az ő autójában rádióleadó van. Upitz „embere” Torp Sturm- führer volt. Vagy húsz kilométerrel Karlsluste előtt találkozott a karavánnal. Torp kis terepjárója közvetlenül az országút mellett húzódó nyúlgátra kapaszkodott fel, s néhány perc múlva dübörögve húztak el mellette a csapott orrú, magasított oldalú dieselek. Üres volt mind. Torp pontosan harminc kocsit számolt meg. Miután elengedte maga mellett a teherautósort, Torp megfordult a terepjáróval, s a gépkocsioszlop után hajtott. Gyorsan utolérte a teherautókat, s azonnal előzött is. Amikor egy- vonalba ért a vezérkocsival, intett a sofőrnek, hogy álljon meg. Az engedelmeskedett. A terepjáró kissé előbbre húzott, s szintén megállt. Torp azonnal kiszállt a kocsiból, s odament a teherautóhoz. A sofőr mellett egy éltesebb őrnagy ült. — Milyen kocsik ezek? — kérdezte tőle Torp, miközben kalapjához emelte a kezét. — Hová mennek? — Milyen felhatalmazás alapján kérdezi ön ezt? — kérdezte vissza az őrnagy. Torp előhúzta az Igazolványát. Ribin — mert ő volt az — átvette tőle, megvilágította a zseblámpájával, belenézett, aztán visszaadta. — Minden rendben — mondta. _ — Ezek különleges rendeltetésű gépkocsik. Karlslusteba megyünk, valami fontos rakományért. Utasításra jöttünk, e... — Upitz Gruppenführer utasítására? — vágott közbe Torp. — Pontosan. — Akkor a továbbiakban én- utánam jöjjenek. Nekem kell elvezetnem magukat a rakodás színhelyére. — Jól van — Ribin cigarettát tett a szájába, s utána odanyújtotta a cigarettát Torpnak is. — Nem gyújt rá, Sturm- führer úr? — Köszönöm. Torp kivett egy cigarettát a tárcából. Rágyújtottak. Jóízű volt a füstölnivaló. — Egyedül van a kocsiban? — kérdezte Ribin. — Miért kérdezi? — Megkérném esetleg, vegyen maga mellé. Éppen elég volt már ebben a skatulyában lötyögni. — Tessék! ■— Torp eloltotta a cigarettát, s a terepjáróhoz ment. Ribin kiszállt, s végignézett a kocsioszlopon. Hosszú sorban álltak a teherautók az út jobboldalán. — Binder Hauptmann! — kiáltotta' el magát. — Binder Hauptmannt hívja Panzinger őrnagy — adta tovább néhány hang. Néhány másodperc múlva már jött is az illető. Kezét a pisztolytáskájához szorítva szaladt Ribinbez. Percev volt az. — Szálljon be a vezérgépko- csiba — mondta neki Ribin, majd suttogva hozzátette: — Vagy öt kilométer után állítsa meg a gépkocsioszlopot és hívjon engem. — Értettem. Ribin Torphoz sietett, Percev pedig felkapaszkodott a vezérgép sofőrkabinjába. Az első percek szótlanul teltek el a terepjáróban. Ribin — vigyázva, nehogy feltűnő legyen — szeme szögletéből figyelte, amint Torp a balkezét a kormánykeréken tartotta, a jobbal meg bekapcsolta a karosz- szériába szerelt rádióleadót, behangolta, s jelentést mondott a mikrofonba: találkozott a gépkocsioszloppal. (Folytatjuk.)
