Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-03 / 78. szám

1963. április 3, szerda 5. oldal Tündérujjak remekei A TANYAI GYEREKEKÉRT Népi díszítőművészetünk és Iparművészetünk csodálatosan szép alkotásai már az egész vi­lágot meghódították. Köztük — amire jogosan büszkék lehetünk — a legelőkelőbb helyek egyi­két az aránylag nem nagy múl­tú halasi csipke foglalja el. Saj­nos, még szűkebb hazájában, Bács-Kiskun megyében is keve­sen ismerik valódi értékeit, ép­pen ezért üdvözölhető örömmel az a Kecskeméten a Hazafias Népfront Rákóczi u. 3. sz alatti helyiségében nemrég megnyilt kiállítás, amelyet a Katona Jó­zsef Múzeum rendezett, a Me­gyei Idegenforgalmi Hivatallal és a Hazafias Népfront városi bizottságával közösen. A kiállítás darabjai jól érzé­keltetik azt a művészi szépérzé­ket, átlagon felüli kézügyessé­get, amelyet az 50 féle öltés­minta kifejező és leheletfinom alkalmazása a csipkevarróktól megkíván. A halasi csipke tör­ténetét. a fejlődés különféle sza­kaszait táblák ismertetik és út­mutatást nyújtanak a varrott csipke különlegesen finom tech­nikájának megértéséhez is. A halasi csipke a századfor­duló küzdelmes időszakában született, amikor országunk kéz­műiparát az osztrák gépipar termékei ítélték sorvadásra. — Létrejötte Dékáni Árpád halasi rajztanár nevéhez fűződik, aki­nek népi motívumokon alapuló merész csipketerveit Markovits Mária valósította meg. Ö alkot­ta meg — a hagyományos csip­keöltéseket tovább fejlesztve a brüsszelivel — ma már a vilá­gon egyedülálló halasi varrott csipkeöltési technikát. Egyedül voltak a szobában. Schubert beszámolt Aszkernek a város legújabb eseményeiről. Az illegális antifasiszták segít­ségével sikerült megszöknie az Ostburg melletti lágerből a szovjet és lengyel foglyok na­gyobb csoportjának. A kiszaba­dult foglyok kisebb csoportok­ban keleti irányban indultak el, Lengyelország felé, a partizá­nokhoz. — Most pedig megmutatom még ezt is. A legnagyobb büsz­keségem ... Schubert — óvatosan, nehogy elszakadjon vagy meggyűrőd- jön — egy újságlapot terített szét maga előtt. — Aszker vi­gyázva húzta közelebb magá­hoz a papírt. A fejléc alatt több rövid cikk volt, amelyek a front és az ország szépítés nél­küli, valódi helyzetét tárták fel. Aszker Schubertre emelte örömtől csillogó szemét. — Hol nyomták? — Megmondom, de nem fogja elhinni, — Nos? — A fasiszta Ostburger Zei­tung nyomdájában. Aszker maga elé képzelte, mennyi hősiesség, ravaszság, szakmai ügyesség kellett hozzá, • • • Kettőjük örökségének méltó folytatói — a mai halasi csip­kevarrók. Eleven ritmusú, a né­pi költészet gazdag forma- és ér­zésvilágát csipkdbe álmodott mese valamennyi általuk készí­tett csipkeminta. Bármelyiket nézzük — az ember-, vagy ál­latfigurák könnyedén stilizált formáit, a magyaros motívu­mokból szőtt csipkéket, vagy Stepanek Ernőnek az 1958-as brüsszeli világkiállításon arany­diplomával jutalmazott káprá­zatos vonaljátékú térítőjét. Ezek a csipkék népi díszítőművésze­tünk igazi remekei. V. Zs. hogy az ellenség orra előtt ki­szedjenek, betördeljenek és ki­nyomtassanak több száz példány illegális antifasiszta lapot. Meg- hatottan nyújtott kezet Schu- bertnek, hogy gratuláljon a nagyszerű teljesítményhez. — Most akkor beszéljen, ma­gán a sor — mondta Schubert. — Ügy informáltak, hogy. vala­mi fontosat akar közölni. — Karlslusteba kell utaznom. — Mikor? — Minél hamarább. Moszkva jelezte: Karlslusteba készül az egyik hírhedt kémelhárító'őnök Seifert tábornok, Upitz Grup­penführer főnöke. Ügy tudom, hogy Seifert és Upitz találkozni készül ott. Ez a találkozó sok mindent eldönthet. — A rejtekhelyre gondol? — Igen. — Azt hiszem, igaza van. Mégis, mikor szeretne átmenni Karlslusteba? — Körülbelül két nap múlva. — Vonattal? — Igen. Most, hogy sikerült itt legalizálni magamat, ez már nem olyan veszélyes. Mindent előkészítettem: i gazol vány okát, meg ami még szükséges. — Asz­ker kis szünetet tartott, s köze­li VIII. pártkongresz­SSUS határozatában kulturális fejlődésünk feladatai között ezt találjuk: „A még meglevő nem szakosított falusi iskolákat a szakosított általános iskola szint­jére emeljük. Megkezdjük a tanyi iskolák számára a bent­lakásos körzeti nevelőintézmé- nyek hálózatának kiépítését.” A kalocsai járás •— bár nem tartozik a soktanyás járások közé — lakóinak mintegy 20 százaléka szálláson, tanyán él. A tanköteles korú gyermekek tekintélyes hányada tehát kény­telen volt kisiskolába járni. Hogy ez a kényszerűség mit je­lent, arról azok a gyerekek tud­nának beszélni, akik sokszor út- talan utakon közelíthették csak meg az iskolát, akik rövidített órákon, egy-egy tárgyra jutó ke­vés óraszámban szerezhették csak meg azokat az ismereteket, amelyekhez nagyobb iskolákban több óra, gazdagabb szertár és szaktanárok segítik a tanulókat. Így a középiskolába kerülő tanyai gyerekek félszegek, bá­tortalanok, kisebbségi érzések­kel küszködnek. A mostoha kö­rülmények között megszerzett ismereteik nem mindig elegen­dők. Nem tudnak megfelelni a követelményeknek és meglehe­tősen sokan lemorzsolódnak. Nézzük a pedagógusok szemé­vel is a tanyai iskolát: legtöbb­jük 4—8 osztályt tanít egy idő­ben. Az egyik fél órában betűt ismertet, a másikban már al­gebrát tanít, papírhajtogatást végeztet az első osztályban és utána a nyolcadikban művészet- történetről beszél. Ezek a neve­lők a legnagyobb igyekezettel, a legnagyobb odaadással sem érhettek el olyan, eredményt, lebb hajolt Schuberthoz. — Meg lehetne azt csinálni, hogy Krebs, a raktáros jelentse az Abwehrnek: a hegesztőkészülék felől érdeklődtem nála? Schubert kissé meglepetten, kérdő tekintettel nézett Aszker- re. — Megmagyarázom. — Asz­ker az ormyergét dörzsölgette, mint általában, amikor gondol­kodni szokott. — Tudja, nagyon hasznos lenne, ha a kémelhá­rító ... — Mindent értek — vágott közbe Schubert. — Az szüksé­ges, hogy ők elhiggyék: maguk bevették a .cselt, és most Ost- burgban keresik a rejtekhelyét. — Igen. Ez elvonhatja a figyel­müket Karlslusteról, s megkcny- nyítheti a mi ottani munkánkat. — Egyszóval az ő saját fegy­verüket akarja alkalmazni? — Miért ne? — Aszker vál­lat vont. — De ezt csak egy esetben lehet megtenni: ha Krebsben abszolút megbízha­tunk ... — Efelől nyugodt lehet — fe­lelte Schubert. — Figyeljük minden lépését. És aztán: végül mégsem telefonált a maga ügyé­ben az Abwehrhez. Ez pedig ko­min t az osztott iskolákban taní­tók. Nagyon sokan a mostoha körülmények között is megállják helyüket, a hozott áldozat azon­ban az ő esetükben nincs arány­ban az elért eredményekkel. Ezek a meggondolások kész­tettek bennünket a kalocsai já­rásban arra, hogy kisiskoláink körzetesítéséhez hozzáfogjunk. Az első iskolát 1959-ben szer­veztük át. Nem volt könnyű. A tanulóknak tetszett a napi autóbuszutazás, az új iskola, a sokféle szemléltető eszköz, a na­gyobb közösség stb... A szülők kisebbik része viszont nem ér­tett mindenben egyet sem gyer­meke lelkesedésével, sem a mi elgondolásunkkal. Ilyen véle­mények hangzottak el: Mi lesz a mi iskolánkkal? Későn jön haza a gyerek! Ki őrzi a libá­kat? Ki segít a ház körül? Ti­zenöt-húsz forintba kerül ha­vonta az autóbusz!... Az év végére azonban ki­váltképp támogatták a körze­tesítés gondolatát azok a szü­lők, akik ' gyermekeiket közép­iskolába akarták iratai. Vala­mennyien mellénk álltak és se­gítettek a többiek meggyőzésé­ben. Ha kellett, anyagi áldoza­tot is hoztak. 1960-ban már több iskolát elő­készíthettünk a körzetesítésre. Először a gyermekekkel ismer­tettük a nagyiskola előnyeit, majd felkerestük a szülőket. A termelőszövetkezet, ha szükség volt rá, vállalta a szállítást. A szülői munkaközösség — ott, ahol egy családból két-három tanuló is utazott — elvállalta, hogy az autóbuszbérlet árához hozzájárul. A megnövekedett létszámra községfejlesztési alap­ból új tantermeket építettünk. moly próbatétel volt neki, rém igaz? — így van. — Elvileg tehát eldöntöttük, de én még beszélek Stalecker- rel. A beszélgetés további részé­ben Aszker közölte Schuberttel, hogy megjelent Berlinben és Ostburgban Fred Thedder, s találkozott Lausennel, az Ab­wehr tábornokával és Upitz Gruppenführerrel. — Most is itt van Ostburg- ban ez a Thedder? — érdeklő­dött Schubert. — Csak volt. Ha jól tudom, ma utazott el. Vagy ha még nem, akkor ma utazik. Upitzzal együtt. — Aszker felállt. — Na, de nekem is ideje elmennem. Schubert is felállt, s vállon fogta Aszkert. — Annyi mindent szerettem volna mondani magának — szólt Schubert és elhallgatott. — De van az úgy... nem talál szava­kat az ember, igaz? Aszker bólintott — Őszintén megmondom: bol­dog lennék, ha ilyen nagyszerű fiam lenne, mint maga. — És Schubert megölelte, megcsókolta Aszkert. (Folytatjuk.) Ahol kellett, napközi otthont szerveztünk. Ilyen előkészítés után 1960- ban, majd 1961-ben iskoláink zömét sikerült körzetesíteni és megnőtt azoknak a tanulóknak a száma, akik szakrendszerű ok­tatásban részesülhettek. A legnehezebb feladat elé a Dunapatajhoz tartozó há­rom tanyai iskola körzetesítése állított bennünket. Ezek 18, 12, illetve 6 kilométer távolságra vannak a községtől. Mind a há­rom földúton közelíthető meg. Terveztük, hogy 1970-re léte­sítünk számukra egy bentlaká­sos otthont. Korábbi eredmé­nyeink láttán azonban felvető­dött a gondolat, hogy előbb is lehetne. 1961. nyarán a műve­lődésügyi osztá! • zóival és egy-két nevelővt tűk a há­rom iskolához la» .ózó tanyá­kat. Hosszasan elbeszélgettünk a szülőkkel. Elmondottuk, hogy még ezen a nyáron létre sze­retnénk hozni gyermekeik szá­mára a hétközi otthont. Egy ré­szük örömmel vette a hírt. Rá­juk támaszkodva hozzáfogtunk a szervezéshez. A nyáron még egv-két eset­ben felkerestük a szülőket. Az utolsó látogatásunk alkalmával már írásban adták, hogy kérik a nevelőotthon felállítását. Ezután már csak egy hónap állt rendelkezésünkre. Dunapa- tajon kiszemeltük az alkalmas épületet és a szükséghez ké­pest átalakítottuk. Kőműves, szobafestő. ví zvezetékszerelő versenyzett azért, hogy a szep­temberben bevonuló tanyai gye­rekeket barátságos otthon fo­gadja. Már nehéz lenne megállapí­tani, hogy ebben a lázas ké­szülődésben ki tett többet: a já­rási. községi tanács, a szülői munkaközösség, vagy a kis úttö­rők? 1961. szeptember 3-a min­denesetre emlékezetes marad számunkra. Ezen a napon a há­rom tanyai iskolából bevonult 40 tanyai gyerek Dunapatajra. Riadt tekintetük megakadt a nagy emeletes épületen, amely e nantól kezdve az ő otthonuk lesz. Ünnepélyes fogadtatás után még sírva búcsúztak el szüleik­től, nehéz volt megállapítani» ki könnyezett jobban, a gye­rek vagy a szülő. Azóta már másfél év telt e*. Az eredmény szembetűnő. Pl. az első év végén nem volt bukott tanuló. Tanulmányi átlaguk lé­nyegesen magasabbra emelke­dett az otthoni átlagnál. A nevelőotthonnak négy fő­hivatású nevelője van, azonkí­vül 2—3 nevelő naponta segít a tanulásban, öröm látni azt a lelkes munkát, amelyet neve­lők és tanulók egyaránt végez­nék. Megbirkóztak az orosz nyelvvel, nem ismeretlen szá­mukra a gyakorlati oktatás, ott­honosan mozognak a tornate­remben, a szertárakban, többen énekkari tagok, van, aki hang­szeren tanul játszani. Egyszó­val előttük is kitárult a kapu» ami mögött nagyobb tudás vár rájuk... Jelenleg a nevelőotthonnak 60 lakója van. Mind tanyáról jöt­tek és boldogan tanulnak, mert az otthon minden lehetőséget megad számukra. A knlocsui járásban már csak két olyan kisiskola vans amely körzetesítésre vár. As 1963—64-es, tehát a következő tanévben ezek is sora kerülnek: A következő feladat: azokat; az iskolákat is, ahol csak rész­ben hajtottuk végre az összevon! nást, teljesen osztottá tesszük» illetve beolvasztjuk az osztott iskolákba. A 20 évre tervezett körzete­sítést mi 1965—66-ra szeretnénk befejezni. Voftér 9&ttm # Közös irodalomóra az egész iskolának Sokan eljöttek,, csakugyan. A nagy terem egé­szen megtelt. Pedig nem a legalkalmasabb az idő. Szombat délután 4 óra. Máskor a háziasszo­nyok bevásárolnak ebben az időben, vagy taka­rítanak, a férjek talán éppen a következő heti fát vágják fel ilyenkor a pincében. De most el­jöttek a városi művelődési otthonba — iroda­lomórára. A kecskeméti dolgozók általános iskolájának irodalomórát tartanak a pesti vendégek: Váci Mihály költő, Sánta Ferenc író és Jancsó Ad­rienne előadóművész. Különös, ritka élmény. Ahhoz hasonlíthatnám, ami a fizikaórán a kísérlet, vagy a biológiaórán tett séta egy fűvészkertben. Nem így szól ma a tanár szava a katedráról: az írók azt mondják, az írók úgy vélik, azt teszik. Hanem: mi azt gondoljuk, tesspük, írjuk... Sánta Ferenc a felszabadulástól napjainkia ter­jedő szakaszáról beszélt irodalmunknak, Váci Mihály pedig mai helyzetéről, s az irodalom és az olvasók kiteljesedő kapcsolatairól. Jancsó Adrienne ihletetten mondott gyönyörű lllyés-verseket, s egy népmeséi szépségű Sánta­elbeszélést. Ajkán az ismert sorok megszépültek, a szavak megfényesedtek, értelmükhöz felfedez­te nekünk zenéjük zengését. Csodálatosan meg­változnak az ő előadásában a művek, valósággal kinyílnak, mint a virágok, s az ember nemcsak beléjük lát, illatát is érzi minden sziromnak. Csak egyetlen hallgatót kérdeztem meg. Fe­kete Antal, a Kiskereskedelmi Vállalat gépkocsi­előadója még sohasem látott írót, író—olvasó talákozón most vett részt először: — Különös érzés volt nézni és hallgatni őket Es most talán jobban el tudom képzelni Petőfit Móriczot, Aranyt, Katonát embernek is... A művésznő pedig ahogyan szavalt... mennyivel szebbek voltak és érthetőbbek is a versek... Ugyanezt érezte ... Egyetlen áramkör kapcsol­hatott össze mindannyiunkat... Bár többször, és minden iskolában lehetne Igi tanítani az irodalmat. — rl —

Next

/
Oldalképek
Tartalom