Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-03 / 78. szám
1963. április 3, szerda 5. oldal Tündérujjak remekei A TANYAI GYEREKEKÉRT Népi díszítőművészetünk és Iparművészetünk csodálatosan szép alkotásai már az egész világot meghódították. Köztük — amire jogosan büszkék lehetünk — a legelőkelőbb helyek egyikét az aránylag nem nagy múltú halasi csipke foglalja el. Sajnos, még szűkebb hazájában, Bács-Kiskun megyében is kevesen ismerik valódi értékeit, éppen ezért üdvözölhető örömmel az a Kecskeméten a Hazafias Népfront Rákóczi u. 3. sz alatti helyiségében nemrég megnyilt kiállítás, amelyet a Katona József Múzeum rendezett, a Megyei Idegenforgalmi Hivatallal és a Hazafias Népfront városi bizottságával közösen. A kiállítás darabjai jól érzékeltetik azt a művészi szépérzéket, átlagon felüli kézügyességet, amelyet az 50 féle öltésminta kifejező és leheletfinom alkalmazása a csipkevarróktól megkíván. A halasi csipke történetét. a fejlődés különféle szakaszait táblák ismertetik és útmutatást nyújtanak a varrott csipke különlegesen finom technikájának megértéséhez is. A halasi csipke a századforduló küzdelmes időszakában született, amikor országunk kézműiparát az osztrák gépipar termékei ítélték sorvadásra. — Létrejötte Dékáni Árpád halasi rajztanár nevéhez fűződik, akinek népi motívumokon alapuló merész csipketerveit Markovits Mária valósította meg. Ö alkotta meg — a hagyományos csipkeöltéseket tovább fejlesztve a brüsszelivel — ma már a világon egyedülálló halasi varrott csipkeöltési technikát. Egyedül voltak a szobában. Schubert beszámolt Aszkernek a város legújabb eseményeiről. Az illegális antifasiszták segítségével sikerült megszöknie az Ostburg melletti lágerből a szovjet és lengyel foglyok nagyobb csoportjának. A kiszabadult foglyok kisebb csoportokban keleti irányban indultak el, Lengyelország felé, a partizánokhoz. — Most pedig megmutatom még ezt is. A legnagyobb büszkeségem ... Schubert — óvatosan, nehogy elszakadjon vagy meggyűrőd- jön — egy újságlapot terített szét maga előtt. — Aszker vigyázva húzta közelebb magához a papírt. A fejléc alatt több rövid cikk volt, amelyek a front és az ország szépítés nélküli, valódi helyzetét tárták fel. Aszker Schubertre emelte örömtől csillogó szemét. — Hol nyomták? — Megmondom, de nem fogja elhinni, — Nos? — A fasiszta Ostburger Zeitung nyomdájában. Aszker maga elé képzelte, mennyi hősiesség, ravaszság, szakmai ügyesség kellett hozzá, • • • Kettőjük örökségének méltó folytatói — a mai halasi csipkevarrók. Eleven ritmusú, a népi költészet gazdag forma- és érzésvilágát csipkdbe álmodott mese valamennyi általuk készített csipkeminta. Bármelyiket nézzük — az ember-, vagy állatfigurák könnyedén stilizált formáit, a magyaros motívumokból szőtt csipkéket, vagy Stepanek Ernőnek az 1958-as brüsszeli világkiállításon aranydiplomával jutalmazott káprázatos vonaljátékú térítőjét. Ezek a csipkék népi díszítőművészetünk igazi remekei. V. Zs. hogy az ellenség orra előtt kiszedjenek, betördeljenek és kinyomtassanak több száz példány illegális antifasiszta lapot. Meg- hatottan nyújtott kezet Schu- bertnek, hogy gratuláljon a nagyszerű teljesítményhez. — Most akkor beszéljen, magán a sor — mondta Schubert. — Ügy informáltak, hogy. valami fontosat akar közölni. — Karlslusteba kell utaznom. — Mikor? — Minél hamarább. Moszkva jelezte: Karlslusteba készül az egyik hírhedt kémelhárító'őnök Seifert tábornok, Upitz Gruppenführer főnöke. Ügy tudom, hogy Seifert és Upitz találkozni készül ott. Ez a találkozó sok mindent eldönthet. — A rejtekhelyre gondol? — Igen. — Azt hiszem, igaza van. Mégis, mikor szeretne átmenni Karlslusteba? — Körülbelül két nap múlva. — Vonattal? — Igen. Most, hogy sikerült itt legalizálni magamat, ez már nem olyan veszélyes. Mindent előkészítettem: i gazol vány okát, meg ami még szükséges. — Aszker kis szünetet tartott, s közeli VIII. pártkongreszSSUS határozatában kulturális fejlődésünk feladatai között ezt találjuk: „A még meglevő nem szakosított falusi iskolákat a szakosított általános iskola szintjére emeljük. Megkezdjük a tanyi iskolák számára a bentlakásos körzeti nevelőintézmé- nyek hálózatának kiépítését.” A kalocsai járás •— bár nem tartozik a soktanyás járások közé — lakóinak mintegy 20 százaléka szálláson, tanyán él. A tanköteles korú gyermekek tekintélyes hányada tehát kénytelen volt kisiskolába járni. Hogy ez a kényszerűség mit jelent, arról azok a gyerekek tudnának beszélni, akik sokszor út- talan utakon közelíthették csak meg az iskolát, akik rövidített órákon, egy-egy tárgyra jutó kevés óraszámban szerezhették csak meg azokat az ismereteket, amelyekhez nagyobb iskolákban több óra, gazdagabb szertár és szaktanárok segítik a tanulókat. Így a középiskolába kerülő tanyai gyerekek félszegek, bátortalanok, kisebbségi érzésekkel küszködnek. A mostoha körülmények között megszerzett ismereteik nem mindig elegendők. Nem tudnak megfelelni a követelményeknek és meglehetősen sokan lemorzsolódnak. Nézzük a pedagógusok szemével is a tanyai iskolát: legtöbbjük 4—8 osztályt tanít egy időben. Az egyik fél órában betűt ismertet, a másikban már algebrát tanít, papírhajtogatást végeztet az első osztályban és utána a nyolcadikban művészet- történetről beszél. Ezek a nevelők a legnagyobb igyekezettel, a legnagyobb odaadással sem érhettek el olyan, eredményt, lebb hajolt Schuberthoz. — Meg lehetne azt csinálni, hogy Krebs, a raktáros jelentse az Abwehrnek: a hegesztőkészülék felől érdeklődtem nála? Schubert kissé meglepetten, kérdő tekintettel nézett Aszker- re. — Megmagyarázom. — Aszker az ormyergét dörzsölgette, mint általában, amikor gondolkodni szokott. — Tudja, nagyon hasznos lenne, ha a kémelhárító ... — Mindent értek — vágott közbe Schubert. — Az szükséges, hogy ők elhiggyék: maguk bevették a .cselt, és most Ost- burgban keresik a rejtekhelyét. — Igen. Ez elvonhatja a figyelmüket Karlslusteról, s megkcny- nyítheti a mi ottani munkánkat. — Egyszóval az ő saját fegyverüket akarja alkalmazni? — Miért ne? — Aszker vállat vont. — De ezt csak egy esetben lehet megtenni: ha Krebsben abszolút megbízhatunk ... — Efelől nyugodt lehet — felelte Schubert. — Figyeljük minden lépését. És aztán: végül mégsem telefonált a maga ügyében az Abwehrhez. Ez pedig komin t az osztott iskolákban tanítók. Nagyon sokan a mostoha körülmények között is megállják helyüket, a hozott áldozat azonban az ő esetükben nincs arányban az elért eredményekkel. Ezek a meggondolások késztettek bennünket a kalocsai járásban arra, hogy kisiskoláink körzetesítéséhez hozzáfogjunk. Az első iskolát 1959-ben szerveztük át. Nem volt könnyű. A tanulóknak tetszett a napi autóbuszutazás, az új iskola, a sokféle szemléltető eszköz, a nagyobb közösség stb... A szülők kisebbik része viszont nem értett mindenben egyet sem gyermeke lelkesedésével, sem a mi elgondolásunkkal. Ilyen vélemények hangzottak el: Mi lesz a mi iskolánkkal? Későn jön haza a gyerek! Ki őrzi a libákat? Ki segít a ház körül? Tizenöt-húsz forintba kerül havonta az autóbusz!... Az év végére azonban kiváltképp támogatták a körzetesítés gondolatát azok a szülők, akik ' gyermekeiket középiskolába akarták iratai. Valamennyien mellénk álltak és segítettek a többiek meggyőzésében. Ha kellett, anyagi áldozatot is hoztak. 1960-ban már több iskolát előkészíthettünk a körzetesítésre. Először a gyermekekkel ismertettük a nagyiskola előnyeit, majd felkerestük a szülőket. A termelőszövetkezet, ha szükség volt rá, vállalta a szállítást. A szülői munkaközösség — ott, ahol egy családból két-három tanuló is utazott — elvállalta, hogy az autóbuszbérlet árához hozzájárul. A megnövekedett létszámra községfejlesztési alapból új tantermeket építettünk. moly próbatétel volt neki, rém igaz? — így van. — Elvileg tehát eldöntöttük, de én még beszélek Stalecker- rel. A beszélgetés további részében Aszker közölte Schuberttel, hogy megjelent Berlinben és Ostburgban Fred Thedder, s találkozott Lausennel, az Abwehr tábornokával és Upitz Gruppenführerrel. — Most is itt van Ostburg- ban ez a Thedder? — érdeklődött Schubert. — Csak volt. Ha jól tudom, ma utazott el. Vagy ha még nem, akkor ma utazik. Upitzzal együtt. — Aszker felállt. — Na, de nekem is ideje elmennem. Schubert is felállt, s vállon fogta Aszkert. — Annyi mindent szerettem volna mondani magának — szólt Schubert és elhallgatott. — De van az úgy... nem talál szavakat az ember, igaz? Aszker bólintott — Őszintén megmondom: boldog lennék, ha ilyen nagyszerű fiam lenne, mint maga. — És Schubert megölelte, megcsókolta Aszkert. (Folytatjuk.) Ahol kellett, napközi otthont szerveztünk. Ilyen előkészítés után 1960- ban, majd 1961-ben iskoláink zömét sikerült körzetesíteni és megnőtt azoknak a tanulóknak a száma, akik szakrendszerű oktatásban részesülhettek. A legnehezebb feladat elé a Dunapatajhoz tartozó három tanyai iskola körzetesítése állított bennünket. Ezek 18, 12, illetve 6 kilométer távolságra vannak a községtől. Mind a három földúton közelíthető meg. Terveztük, hogy 1970-re létesítünk számukra egy bentlakásos otthont. Korábbi eredményeink láttán azonban felvetődött a gondolat, hogy előbb is lehetne. 1961. nyarán a művelődésügyi osztá! • zóival és egy-két nevelővt tűk a három iskolához la» .ózó tanyákat. Hosszasan elbeszélgettünk a szülőkkel. Elmondottuk, hogy még ezen a nyáron létre szeretnénk hozni gyermekeik számára a hétközi otthont. Egy részük örömmel vette a hírt. Rájuk támaszkodva hozzáfogtunk a szervezéshez. A nyáron még egv-két esetben felkerestük a szülőket. Az utolsó látogatásunk alkalmával már írásban adták, hogy kérik a nevelőotthon felállítását. Ezután már csak egy hónap állt rendelkezésünkre. Dunapa- tajon kiszemeltük az alkalmas épületet és a szükséghez képest átalakítottuk. Kőműves, szobafestő. ví zvezetékszerelő versenyzett azért, hogy a szeptemberben bevonuló tanyai gyerekeket barátságos otthon fogadja. Már nehéz lenne megállapítani, hogy ebben a lázas készülődésben ki tett többet: a járási. községi tanács, a szülői munkaközösség, vagy a kis úttörők? 1961. szeptember 3-a mindenesetre emlékezetes marad számunkra. Ezen a napon a három tanyai iskolából bevonult 40 tanyai gyerek Dunapatajra. Riadt tekintetük megakadt a nagy emeletes épületen, amely e nantól kezdve az ő otthonuk lesz. Ünnepélyes fogadtatás után még sírva búcsúztak el szüleiktől, nehéz volt megállapítani» ki könnyezett jobban, a gyerek vagy a szülő. Azóta már másfél év telt e*. Az eredmény szembetűnő. Pl. az első év végén nem volt bukott tanuló. Tanulmányi átlaguk lényegesen magasabbra emelkedett az otthoni átlagnál. A nevelőotthonnak négy főhivatású nevelője van, azonkívül 2—3 nevelő naponta segít a tanulásban, öröm látni azt a lelkes munkát, amelyet nevelők és tanulók egyaránt végeznék. Megbirkóztak az orosz nyelvvel, nem ismeretlen számukra a gyakorlati oktatás, otthonosan mozognak a tornateremben, a szertárakban, többen énekkari tagok, van, aki hangszeren tanul játszani. Egyszóval előttük is kitárult a kapu» ami mögött nagyobb tudás vár rájuk... Jelenleg a nevelőotthonnak 60 lakója van. Mind tanyáról jöttek és boldogan tanulnak, mert az otthon minden lehetőséget megad számukra. A knlocsui járásban már csak két olyan kisiskola vans amely körzetesítésre vár. As 1963—64-es, tehát a következő tanévben ezek is sora kerülnek: A következő feladat: azokat; az iskolákat is, ahol csak részben hajtottuk végre az összevon! nást, teljesen osztottá tesszük» illetve beolvasztjuk az osztott iskolákba. A 20 évre tervezett körzetesítést mi 1965—66-ra szeretnénk befejezni. Voftér 9&ttm # Közös irodalomóra az egész iskolának Sokan eljöttek,, csakugyan. A nagy terem egészen megtelt. Pedig nem a legalkalmasabb az idő. Szombat délután 4 óra. Máskor a háziasszonyok bevásárolnak ebben az időben, vagy takarítanak, a férjek talán éppen a következő heti fát vágják fel ilyenkor a pincében. De most eljöttek a városi művelődési otthonba — irodalomórára. A kecskeméti dolgozók általános iskolájának irodalomórát tartanak a pesti vendégek: Váci Mihály költő, Sánta Ferenc író és Jancsó Adrienne előadóművész. Különös, ritka élmény. Ahhoz hasonlíthatnám, ami a fizikaórán a kísérlet, vagy a biológiaórán tett séta egy fűvészkertben. Nem így szól ma a tanár szava a katedráról: az írók azt mondják, az írók úgy vélik, azt teszik. Hanem: mi azt gondoljuk, tesspük, írjuk... Sánta Ferenc a felszabadulástól napjainkia terjedő szakaszáról beszélt irodalmunknak, Váci Mihály pedig mai helyzetéről, s az irodalom és az olvasók kiteljesedő kapcsolatairól. Jancsó Adrienne ihletetten mondott gyönyörű lllyés-verseket, s egy népmeséi szépségű Sántaelbeszélést. Ajkán az ismert sorok megszépültek, a szavak megfényesedtek, értelmükhöz felfedezte nekünk zenéjük zengését. Csodálatosan megváltoznak az ő előadásában a művek, valósággal kinyílnak, mint a virágok, s az ember nemcsak beléjük lát, illatát is érzi minden sziromnak. Csak egyetlen hallgatót kérdeztem meg. Fekete Antal, a Kiskereskedelmi Vállalat gépkocsielőadója még sohasem látott írót, író—olvasó talákozón most vett részt először: — Különös érzés volt nézni és hallgatni őket Es most talán jobban el tudom képzelni Petőfit Móriczot, Aranyt, Katonát embernek is... A művésznő pedig ahogyan szavalt... mennyivel szebbek voltak és érthetőbbek is a versek... Ugyanezt érezte ... Egyetlen áramkör kapcsolhatott össze mindannyiunkat... Bár többször, és minden iskolában lehetne Igi tanítani az irodalmat. — rl —
