Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-05 / 53. szám

1963. március S, kedd 5. oldal Képkiállítás Kecskeméten AZ ELET NEM ALL MEG... A jelenkor képzőművészeti törekvéseinek megértéséhez, méltányosabb befogadásához nélkülözhetetlen az elmúlt év­tizedek stílusirányzatainak, s a nagy alkotóművészek életművé­nek ismerete. Ezért üdvözölhet­jük örömmel a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat és a kecske­méti városi művelődési ház ren­dezésében Kecskeméten meg­nyílt reprodukciós vándorkiállí­tást, amely a fejlődést jól érzé­kelhető sorrendben, magyarázó szöveggel ellátva mutatja be a iXIX. század nagy magyar fes­tőinek legkiválóbb alkotásait. Az öröm kétszeres. Először magát a tényt köszönti, hogy végre, hosszas vita után mégis megnyílt az év legelső kiállítá­sa városunkban. Majd annak a felbecsülhetetlen segítségnek szól, amelyet az eredeti mű ha­tását, benyomását keltő, fejlett nyomdatechnikai eljárással ké­szített képek a képzőművészeti ismeretekben járatlan, vagy csak könyvekből tájékozott né­zőknek nyújtanak. A Nemzeti Galéria anyagáról készített reprodukciók március 8-a után vándorútra indulnak, hogy megyénk több helyén te­gyék ismertté múlt századbeli nemzeti festészetünk kimagasló alkotásait. Azt a kort, amely gazdag volt tehetségekben és megteremtette a nagybányai iskolát, tájképfestészetünk ra­gyogó és forradalmi hagyomá­nyát. Még igy nyomdai másola­tokon át nézve is maradandó élményt nyújtanak Benczúr, Székely Bertalan, Madarász, Mednyánszki vagy Ferenczy Károly egyensúlyt, képzett har­móniát és festői igazságokat tükröző képei, hogy a legismer tebbeket — Munkácsy, Szinyei- Merse, Hippi-Rónai nevét — ne is említsem, akiknek művészetét Európa akkori festői törekvé­seinek legjobbjai között tartot­ták számon. Tetszett a kiállítás, mégis a képek láttán önkéntelenül fel­vetődött a gondolat: — jó vol­na, ha a múlt század magyar festészetét rövidesen a XX. szá­zadé követné, melynek képző­művészetéről bizony elég keve­set tudunk. Várjuk tehát a kö­vetkező tárlatot, amely a mos­tani folytatásaként végigvezet bennünket Munkácsyiól — egé­szen napjainkig. V. Zs. Évenként az oktatásügyi dol­gozók csaknem egyötödének bére emelkedik a rendkívüli feljebbsorolással. Ezt a béreme­lést a tanítók és tanárok eddig a pedagógusnap alkalmával kap­hatták meg, ami bizonyos hát­ránnyal járt számukra, mert több hónapi, már emelt mun­kabérről voltak kénytelenek le­mondani. A pedagógusok szakszerveze­te, hogy ezt á hátrányos hely­zetet megszüntesse, javasolta, hogy — hasonlóan a többi ok­tatásügyi dolgozóhoz — a peda­gógusok is évenként január el­sejétől részesüljenek rendkívüli előléptetésben. A művelődésügyi minisztérium a szaikszervezet ja­vaslatát elfogadta és úgy intéz­kedett, hogy a pedagógusok Ax autó nagyokat zökkenve kanyarodik be a fázósan kupor­gó házak közé. Ez volna tehát Bocsa. Szétszórtan telepített épületeit tanyavilág övezi. Mi rejtőzhet elszigetelt csendje, lát­szólag zárkózott nyugalma mö­gött? Hogyan éjnek, mivél fog­lalkoznak itt az emberek? — kérdezem magamtól mielőtt be­lépnek a központi általános is­kola ajtaján. A kályha melletti beszélgetés meghitt sodrában úgy tűnik, mintha Csábi István, az iskola fiatal igazgatója, ki nem mondott gondolataimra ad­ná meg a feleletet. — Az élet nem áll meg ná­lunk télen sem — mondja csen­desen — pedig számtalan ténye­ző nehezíti a munkánkat. A tá­volabbi tanyákat jókora távol­ság választja el a központtól, a közlekedés lehetőségei sem a legjobbak. A tanácsnál meg ígérték, hogy intézkednek és meghosszabbítják a helyi autó- buszjárat útvonalát. Így leg­alább a 6—7 kilométer távol­ságra lakó gyerekek és a fel­nőttek is könnyen bejutnának Bócsára. A If áxsogri tanácson valóban sokat tesznek azért, hogy elé­gedetten, műveltebben éljenek az emberek. Az örök-tevékeny, vidám elnökhelyettes asszony — Skrobár Miklósné — újságolta, hogv végre megjavították a kör­nyék közkedvelt vándor-filmve­títőjét, négvtamtermes új épü­letrésszel bővül az iskola és az idén — csakúgy mint az elmúlt évben — nagyobb összeggel tá­mogatják a művelődési otthon munkáját. — Nem is panaszkodhatunk — folytatja Csábi István — a megyei tanácstól lemezjátszót, magnetofont, rádiót kaptunk és rendezvényeink iránt sem kö­rendkívüli feljebbsorolását ez évtől már január elsejei hatály­sai kell végrehajtani. Az erről szóló okiratot az érdekeltek leg­később március 31-ig megkap­ják. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magasabb korcsoportba sorolt oktatásügyi dolgozók fel­emelt munkabérüket januártól visszamenőleg megkapják. A pedagógusok szakszerveze­tének illetékes osztályán elmon­dották, hogy a rendkívüli fel- jebbsorolás lehetőséget biztosít a kiváló munkát végzők kiemelt bérezésére, az átlagon felüli, ki­emelkedő oktató-nevelő tevé­kenység anyagi megbecsülésére. Az érvényes rendelkezéseik mó­dot adnak két karcsoporttal tör­ténő előléptetésre Is. (MTI) zömbösek az emberek. Főleg a fiatalság jön szívesen. Nemrég alakult meg a színjátszó cso­port és jelenleg vidám egyfel- vonásos j darabokból összeállított műsor bemutatására készülünk. De játszottuk mi már Moliére: Dandin György, Boldoni: Két úr szolgája és Kisfaludy: Ké­rők című művelt és ezt a szín­vonalat szeretnénk továbbra is tartani. A sxínháx szeretető szinte hagyománnyá vált Bócsán. Egy- egy előadás alkalmával zsúfolá­sig tömve van a művelődési ott­hon és ha a kecskeméti színház­ba indul autóbusz-különjárat, annyi a jelentkező, hogy négy kocsi is kevésnek bizonyul. Esténként sokan olvasnak. A községben hat letéti könyvtár működik és valamennyi sűrűn látogatott. Érdeklődéssel hall­gatják az ismeretterjesztő elő­adásokat, különösen a szőlő, gyümölcstermesztéssel és állat- tenyésztéssel kapcsolatos témá­kat kedvelik. És ami a legfon­tosabb, hetvennél is több szor­galmas hallgatója akad a köz­ségben és a tanyai iskolában az idei évadban élőször megszerve­zett dolgozók általános iskolá­jának. Panaszra egyedül az ad okot, hogy a művelődési otthon egyet­len teremből áll, nehezen fűt­hető és ráadásul vasárnap több­nyire filmvetitési'e használják. A fiatalok és a pedagógusok régi kérése az eleven, mozgal­mas klubélet megteremtése, de ehhez megfelelő helyiségre len­ne szükségük. Talán ha vágyuk teljesülne, kevesebben menné­nek el a községből tanulni, vagy dolgozni a városba. 4s*ftl a reménnyel indul­tunk ef Bócsáról. hogy ott. ahol a területi adottságokból adódó nehézségek ellenére ilyen szén eredményeket értek el. a klub­élet kibontakozása elé sem gör­dülhet akadály. A támogatást megérdemlik hozzá. Hiszen te­vékeny, friss művelődési életük­ről példát vehetnének többen is. ooooooooooooaoooo Harmonikával a levegőben A Szovjet Hadsereg Központi Művészegyüttese Angliában vendégszerepei. Az együttes március 7-ig marad Londonban. Képünk az Albert Hall-ban készült: Ivan Csermantej harmo- nikázva repül a levegőben. A látogatók érdeklődéssel nézegetik a kiállított képeket. Fontos változás a pedagógusok rendkívüli előléptetésénél erősödött. Aszker abba az irány­ba nézett, ahonnan a hang jött. Csakhamar alig észrevehetően kirajzolódtak a sötétben a te­herautó körvonalai. A kocsi már a közelben haladt. Stalecker lehajolt, matatott valamit a virágok között, s elő­vette onnan a rádióleadót, ame­lyet már korábban odakészífcet- tek. Aztán eltolta a kapu rete­szét. Amikor a teherautó a ház elé ért, a sofőr kinyitotta a kabin ajtaját. Stalecker és Aszker ki­szaladt a kerítés mögül, s fel­ugrott a lassan haladó kocsira. A kabin ajtaját visszacsukták. A kocsi gyorsabb sebességre kapcsolt. A város központja környékén őrség állt az úton a kocsi előtt. A gépkocsivezető — egészen fiatalember, fekete bőrkötéssel a bal szemén — odahajolt Asz- kerékhez. — Ha megállítanak, mind­annyian a „Gáns-Behmer” mun­kásai vagyunk. Homokot vi­szünk Motorhiba miatt elakad­tunk a folyónál. A menetlevél három személyre szól A kocsi elhaladt az őrség mellett. A két katona és a rend­őr közömbösen, unottan nézett a homokkal alaposan megra­kott nyodetonnás teherautó után. A teherautó fél óra múlva már Ostburg ellenkező szélén járt. Apró kertec kékkel körül­ölelt házak álltak itt, eléggé tá­vol egymástól. Előttük a- vasúti híd hatalmas oszlopai látszot­tak. — Megjöttünk — mondta Sta­lecker és már nyúlt is az ajtó felé. — Látja azt a kétablakos házat, ott a fák között, Krause? Amelyiknek le vannak húzva a redőnyei. Az az. — látom — bólintott Aszjter. A teherautó jobbra fordult, s csökkentette a sebességet. Ismét kinyílt a kabin ajtaja. Stalecker és Aszker gyorsan kiugrott. A sofőr gázt adott, s a kocsi el­ment. — Meg se köszöntük neki — mondta csendesen Aszker. — Még találkoznak, ha sike­rül. Stalecker odament a ház ab­lakához, s kettőt kopogtatott a redónvöo. maid kis szünet után még egyet. Az ablak mögül visz­szakopogtak. — Menjünk — mondta Sta­lecker. Elhagyták a főbejáratot, ame­lyen jókora lakat lógott, s meg­kerülték a házat. A hátsó falon Aszker egy másik, kisebb ajtót pillantott meg. Stalecker meg­lökte az ajtót, előre engedte Aszkert. majd bement maga is. Utána ráfordította a zárban a kulcsot. Villanykapcsoló kattant, s világos lett. A szobából az a férfi jött ki, akivel Stalecker néhány órával ezelőtt találko­zott. A következő pillanatban a férfi hangos üdvözléssel sietett Aszker felé. Stalecker meghök­kent: Schubert, az ostburgi il­legális antifasiszta mozgalom vezetője és Krause, akit nem ismerhetett, a szeme láttára bo­rult egymás nyakába. Mind a ketten valami különös, ismeret­len szavakat mondtak, s össze- csókolóztak... Oskar Schubert! Kerimovnak azonnal eszébe jutott a tavalyi nyár. Szilézia északi vidékének erdeje, ö a „Steyer” volánjánál ült, mellette pedig — összekö­tözött kézzel — a kémiskola ve­zetője szúrta villámló tekinte­teit ..; Aszkert azért küldték erre az útjára, hogy megállapít­sa, hol van az iskola és likvi­dálja a fasiszta kémeknek azt a csoportját, amelyet a szovjet hátországban való tevékenység­re képeztek ki. Ehhez be kellett volna kerülnie az iskolába. De nem sikerült, bár elkövetett mindent, amit csak lehetett. Nem maradt más hátra: el kel­lett fognia az iskola vezetőjét. Az összekötözött kezű iskolafő­nököt abba az erdőbe vitte Asz­ker, ahol tudomása szerint az egyik koncentrációs táborból megszökött fogolycsoport ütött tanyát ideiglenesen. Aszkemek értesítenie kellett őket: búvó­helyüket felfedezték, s az Ab- wehrnél már készülnek az ak­cióra, amellyel lecsapnak rá­juk Ott, az erdőben találko­zott először Schuberttel. A kém­iskola vezetőjének kihallgatása révén Aszker rendkívül fontos értesüléshez jutott. Ezeket ha­ladéktalanul továbbítania kellett volna a szovjet felderítő pa­rancsnoksághoz. Aszkemak azonban semmiféle hírtovábbító eszköz nem állt rendelkezésére. Miitévő legyen? Schubert azt ta­nácsolta neki, , menjen át a frontvonalon, 5 pedig, az élv­társaival együtt nekilát a kém- iskola megsemmisítésének. ,,Az új adatok birtokában — érvelt Schubert — most már remélni lehet, hogy sikeres lesz az ak­ció ..Aszker később megtud­ta, hogy Oskar Schubert telje­sítette adott szavát. De arról is hírt kapott, hogy az akció csak­nem valamennyi résztvevője el­pusztult. ... És Schubert — élve és egész­ségesen — most itt áll Aszker előtt. Boldogan mosolyog, s hu­nyorítja nagy, világos szemét. — Igen — mondta hátrasimit. va erősen őszülő haját — me­leg helvzet volt az. Már azt hit­tem. otthagyom a fogamat..; De egyben vagyok! És, ellenére minden pokolnak, sikerült meg­érnem. hogy találkoztunk még ebben az életben. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom