Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-20 / 66. szám
1963. március 20, szerda 5. oldal Á könyvek messzire repítenek... Kicsiny öregember ül a sarokban, a mennyezetig lendülő könyvespolc előtt. Kint kora tavaszi verőfény táncol, s cinkosan bekacsint hozzá az ablakon. Belekapaszkodik sötét nagykabátjába, ezüstre lobbant- ja gyérülő ősz hajszálait, végül tréfásan rávetődik a régimódi okuláré kerek üveglapjára. Az öreg bajusza alatt mosolyog, élvezi a sugarak simogató játékát. Alakja beleolvad a csendbe, a délelőtt békés nyugalmába, — mintha az idő is megállt volna egy pillanatra a feje felett. Vagy mégsem? ... Nem, nem... — tiltakozik a falióra, megállíthatatlan ketyegéssel jelezve az idő múlását... Milyen észrevétlenül peregnek egymásután a napok, az órák, — mint a gyöngyszemek. Ha füzérbe kötnénk őket bizony körülérnék a földet, távoli, képzelet álmodta tájakon futnának keresztül, ahová a 83 éves Kiss Józsi bácsi soha életében el nem érhetett. Utazni nerti volt pénze. A szíjgyártó mesterség nem valami fényesen jövedelmezett. Azért szerette, — szereti, érdekli még most is a szakma. Nincs olyan szakkönyv, vagy cikk az Élet és tudományban, amit végig ne böngészne itt a sarokban csendben meghúzódva. Az örömök öröme mégis — az útleírás... Míg a kalocsai szociális otthonból átkocog a könyvtárba, egy nagy útra induló felfedező izgalmát éli át. Képzeletében háborgó tengerre száll, karavánok élén halad a forró sivatagban, vadonok tárják fel előtte rejtelmes titkukat. Semmi nem elérhetetlen immár. Csak oda kell nyúlni a könyvespolcra — és az egész világ máris itt terem... Jó, hogy találékony az ember. Feltalálta a könyvnyomtatást. Szárnyakat adott Józsi bácsinak, akit a könyvek a mesz- szeségbe Repítenek. Ideje van bőven. Naponta indulhat felkutatni, megismerni Afrika, Ázsia, a brazil őserdők kalandos tájait... — Szép, szép ez a békés öregség — kuncog. Különösen akkor, ha az ember még így 83 évesen sem tud lemondani szárnyaló képzeletének kifogyhatatlan táplálékáról — a könyvről... —s —a Tóth László, a Hazafias Népfront Kecskemét városi bizottságának elnöke a tv riportereinek „kereszttüzében”. — A múlt héten megyénkben jártak a tv munkatársai és felvételeket készítettek, a többi között a Hazafias Népfront munkájáról is. (Tóth Sándor felv.) Ma a szokottnál valamivel később jött a mulatóba. Amikor belépett az ajtón, s széjjelnézett, látta, hogy csaknem minden hely foglalt. Csak hátul a sarokban volt egy szabad asztal. Krebs a pincérek és a vendégek között, óvatosan kerülgetve a szinte egymásba érő székeket, odasietett a szabad asztalhoz. A terem másik oldaláról egy magas, teljesen kopasz, simára borotvált fejű férfi igyekezett ugyanehhez az asztalhoz. Mosolygós. derűs szemekkel nézett a szemüvege mögül. Már leülni készült, de amikor meglátta Krebset, félreállt, s mosolyogva mutatott a székre. — Bocsásson meg — mondta, miközben apró fekete bajuszát simogatta. — azt hiszem, elkéstem... Krebs a fejét rázta. — Nem, nem, a világért sem. Ahogy mondani szokás, maga ért előbb a vályúhoz, egy teljes szarvhossza] megelőzött. Ezért csak üljön le. No üliön le már, ne vesztegesse az időt! A kopasz folytatta a szabad- kozást. — Az asztal mindenképpen a magáé — mondta Krebsnek. — Mindjárt széjjelnézek, hol lehetne egy szabad helyet találni... Az ördögbe is... Egy tenyérnyi hely sincs. Krebs ekkor kompromisszumos megoldást javasolt: üljenek le mind a ketten ehhez az asztalhoz, megférnek ők jól egymás mellett. A kopasz nem tiltakozott. Leültek, s mind a ketten sört rendeltek. — Olyan ismerősnek tűnik a maga arca nekem — szólalt meg az öreg, hosszan vizsgál- gatva asztaltársát. — Érdekes, hol láttam én magát? Az illető vállat vont. — Bocsásson meg, milyen névvel tisztelhetem? — tudakolta Krebs. — Heinrich Gube. — Várjon csak, várjon csak! Sofőr? — Igen. — Én balga! — Krebs a hómhárom kívánság s,Téves politikai nézetek túlzásaiért nem voltunk hajlandók gyerekeinket és iskolánkat feláldozni.” Ez a figyelemre méltó mondat idézet a bajai német nyelvű gimnázium igazgatójának egyik tanulmányából. Jelmondat is lehetne az iroda falán, annyira jellemző arra a szellemre, amely munkájukat hét éve irányítja. Társbérletben A Bajai Frankel Leó német nyelvű Gimnázium igen fiatal intézmény. Hét évvel ezelőtt a III. Béla Gimnázium nyelvi osztályaként kezdte működését. 1959-ben alakult a tagozat önálló iskolává. Most négy osztályban 123 gyerek tanul itt. Schwalm Pál igazgató megmutatja az osztálytermeket. A földszinten a bejárat két oldalán volt irodákból, raktárakból átalakított szükségterem a négyből három. Csak az első osztály volt régebben is tanterem. A negyedik osztály különösen szűk, sötét, egész nap ég benne a villany. Nem lehetne legalább az itt tanuló gyerekeket jobb körülmények közé elhelyezni? Az igazgató mosolyog a kérdésen : — A III. Bélának magának se elég már a hely. „Az idősebb testvér” öt első osztályt szeretne indítani az ősszel, de nincs hol. Lemorzsolódás helyett Az elsősök otthona napfényes, barátságos, elég tágas is. — Az ősszel több mint negyven gyerek lesz itt. Még csak három napja jönnek a felvételi kérelmek a következő tanévre, de már húsznál több érkezett. Előreláthatólag a jelentkezők felét, harmadát így is el kell utasítani... De nem is ez aggasztja legfőképpen. Megvannak már évekre előre, a gondjaik. Mi lesz, mire a mostani elsősök feljutnak a negyedikbe? Ahol 24 gyereknél több már csak akkor férne be — ha állva folyna a tanítás. Hát persze addigra megfogyatkozik a létszám — vélem. — Ügy? A mostani második, tavaly 35 fővel indult. Az idén harminchatan vannak! Hát ilyen nálunk a lemorzsolódás... No persze, ez kivétel, némi csökkenésre számítani lehet, de az olyan csekély... Elsősorban gimnázium Talán azért nincs lemorzsolódás, mert alacsonyak a követelmények? Éppen nem. Most kapok magyarázatot azokra a bizonyos túlzásokra, amit a bevezető idézet említ. Kezdjük az elején. Hét évvel ezelőtt a nyelvi tagozatú osztályban mindent' németül tanítottak. Egy év alatt rá kellett jönniök, hogy az elképzelés lokára csapott, — Hiszen maga a Khümetz igazgató sofőrje, ugye? — Igen, az ő gépkocsivezetője vagyok. — Nahát ez jó! — kiáltott fel a raktáros. — Kiderült, hogy egy és ugyanabban a gyárban dolgozunk... Aha, itt a sör. A legfőbb ideje, hogy kiigyuk az áldomást az ismeretségünkre. — Tréfán kívül mondja, hogy szintén a Gans-Behmer gyárban dolgozik? — Ott én, már több, mint húsz esztendeje, az áldóját! — Akkor valóban jól összehozta a véletlen ezt a találkozást — Aszker felemelte a korsót. — Egészségére, barátom. De bocsásson meg, kire iszom a sörömet? — Erich Krebsre. Raktáros vagyok. Az én gondjaimra bízták az anyagokat, meg a tartalék alkatrészeket. — Ahá! Tehát kétszeresen kellemes az ismeretségünk. Kiitták a korsóikat. Aszker cigarettával kínálta téves. A reál tárgyakból a tanulók egynegyede megbukott! Schwalm Pál igazgató idézett tanulmánya részletesen elemzi az okokat. Közöttük a legfontosabb: a gyerekek nem tudtak megbirkózni azzal a feladattal, hogy a kémia, biológia, fizika stb. anyagának elsajátítása mellett óráról-órára tíz-húsz új szót is megtanuljanak. A sváb nyelv szókincse ugyanis meglehetősen csekély, kevés ahhoz, hogy a reáltárgyak magyarázatát megértsék. Bevezették tehát a Frankel Leó Gimnáziumban az úgynevezett kétnyelvűséget. A német irodalmat és nyelvtant, az orosz nyelvet, a történelmet, a földrajzot és az éneket németül tanítják, a reál tárgyakat magyarul (csak a német szakkifejezések ismeretét követelik meg). Eredmény: az idei félévi átlag 3,86 volt, igen tiszteletre méltó színvonal. S az eddigi 64 érettségizett tanulójuk közül 39 tanul felsőoktatási , intézményekben. Ma már különösen hangzik, de a kétnyelvű oktatás miatt — amivel olyan kitűnő eredményeket értek el és amivel bizonyították az iskola létjogosultságát — igen sok támadás érte őket eleinte. Sem a Művelődésügyi Minisztérium, sem a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetsége nem járult hozzá ehhez a gyakorlathoz. Egyesek attól féltek, hogy valóságos hadjárat indul nyugatról: lám a magyarországi németségnek annyi joga sincs, hogy anyanyelvén tanulhasson középiskolában. Némelyek még attól is tartottak, hogy elveszítjük a magyarországi németek bizalmát és nemzetiségi kérdéssé nő az iskola ügye. Ehelyett megnyugodva vette tudomásul a környék német aj.- kú lakossága, hogy gyerekei anyanyelvükön tanulhatnak középiskolákban és tudásuk egyenrangú a magyar gimnáziumokban tanuló gyerekek tudásával. Erre vall a jelentkezők gyorsan növekvő száma. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy csak a német ajkúak tanítását tekinti feladatának az iskola. A tanulók tekintélyes hányada magyar. Mind több szülő és gyerek látja be az „ahány nyelv annyi ember” mondás igazát. A jogos igény Az iskola munkája tehát benne van a közérdeklődés reflektorfényében. Az igazgatót mégis aggasztja a jövő. Minden beszélgetése, minden gondolata itt végződik: mi lesz jövőre, mi lesz három-négy év múlva? A III. Béla Gimnázium és a Frankel Leó Gimnázium társbérlete ideálisnak mondható ugyan, már ami a barátságot illeti, de nem az a lakályosság tekintetében. Amolyan mesebeli három kívánságként emlegeti az igazgató az álmait. Illetve egy kívánság három fokozatáról van szó: — A minimális program: négy osztály valahol, de az a négy valóságos osztály legyen* ne szükségtermek. Jogos igény a második, tekintetbe véve a fejlődés ütemét: nyolc osztályos párhuzamos gimnázium. A‘ legmerészebb álmunk pedig: olyan iskola, ahol egy német nyelvű felsőtagozatos általános iskola működik a gimnázium nyolc párhuzamos osztálya mellett. Mester László Éjfélig tartó filmvita Hétfőn este késő éjszakába nyúló vita követte a kiskunfélegyházi moziban bemutatott Félúton című új magyar film vetítését, melyen részt vett Kis József rendező és Szirtes Ádám főszereplő. A mozi zsúfolásig telt „meghívottakkal” — a város és a környék tsz-einek dolgozóival. A filmvitát Bodnár András, a Dózsa Tsz elnöke nyitotta meg. A hozzászólók elmondták, hogy örömmel fogadták a falu életét bemutató alkotást és őszintének, igaznak érezték. A Lenin Tsz elnöke mondta: „A filmbeli tsz- elnök figurája olyan élethű, hogy ők, a gyakorlati emberek sem tudnának újat hozzátenni.” Viszont elhangzott olyan kérés is, hogy — mivel a film a falusi élet 1961-es korszakát ábrázolja — jó volna bemutatni a továbbfejlődést. A hasznos filmvita első volt abból a sorozatból, melyet a asztaltársát. Egész idő alatt nevetett, tréfálkozott az öreggel. Krebs hasonlóan válaszolt, s elmesélt újdonsült ismerősének néhány érdekes, mulatságos történetet. — Egészen el vagyok ragadtatva magától,'"'barátom! — lelkendezett Aszker. — És ha bármikor szüksége lenne a Buic- komra... — Én nem tudom a kedvességét hasonlóval viszonozni — felelte Krebs. — Nekem nincs kocsim. A raktár pedig olyan, mint a többi hasonló intézmény: a küszöbét élő lélek át nem lépheti. Kivéve természetesen en- gemet. Én éjjel-nappal ott vagyok. — Ügy beszél, mintha ott is éjszakázna, abban a raktárszentélyben — nevette el magát Aszker. — Ha ott nem is éjszakázom, de mindenesetre a közelében tartózkodom. Hiszen ’ én a gyárban lakom. (Folytatjuk.) Bács-Kiskun megyei Mozrtrsemi Vállalat tervez a közönség és a filmalkotók kapcsolatának elmélyítésére. Felsőfokú munkavédelmi tanfolyam Megkezdődött a jelentkezés az 1963—1964-as tanévre a SZOT felsőfokú munkavédelmi tanfolyamának három — szakmérnöki, tanári és szaktechnikusi — tagozatán. Az oktatást egyetemi levelező rendszer szerint tartják, mindhárom tagozaton a budapesti hallgatók számára két* a vidékik számára pedig két és féléves tanulmányi idővel. A hallgatók tanulmányaik befejezése és a diplomaterv, illetve a szakdolgozat sikeres megvédése után oklevelet kapnak. A tanfolyamra április 25-ig lehet jelentkezni Budapesten a SZOT felsőfokú munkavédelmi tanfolyamának igazgatóságánál, Budapest V. kerület Postafiók 55 címen. A jelentkezéshez szükséges nyomtatványok a fővárosban a szakszervezeti központok munkavédelmi osztályain, illetve a felettes minisztériumoknál, vidéken pedig a szakszervezetek megyei tanácsának munkavédelmi csoportjánál kaphatók. Pályázat gyermekjátékok tervezésére Az OKISZ és az Iparművészeti Tanács nyilvános pályázatot hirdet olyan újszerű gyermekjátékok kialakítására, amelyek a fiatalok esztétikai nevelését szolgálják, egyben kézügyességüket, képzelő- és alkotótehetségüket fejlesztik. A pályaművek benyújtásának határideje 1963. április 30-a. A pályázattal Kapcsolatos felvilágosítást az Iparművészeti Tanács titkársága ad, telefon: 112-489. A legjobb 24 pályaművet 3000* 2000, 1500 forintom díjjal jutalmazzák. Ä kamera előtt
