Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-16 / 63. szám

5. oldat 1933. március 16, szombat RENDREUTASÍTÁS KAMARAZENEEST A távolsági buszon egymás hegyen-hátán állunk a telt ülőhelyek között. Gombostűt sem lehetne közénk ejteni — a heringekct préselik így össze a hordóban. Mit tehetünk mást, meg­adással viseljük sorsunkat. Kinek fél, kinek egy óra még, s bár kellemetlen, de nem sokáig ható emlék marad az állva utazás mindannyi- ónknak; annak is, akinek véletlenül ráléptek a tyúkszemére. Elmossa a megérkezés öröme. , Néha bocsánatot kérünk az általunk meglö­kött szomszédtól, „pardon’ , „nem tesz semmit”, — és robogunk. Jómagam képtelen gondolatok­kal kergettem agyamban a még képtelenebbe­ket, hogy feledjem szorongatott helyzetem. Az is megfordul például az eszemben, hogy a szőlő széles sortávolságú telepítését itt kellene propa­gálni a nagyüzemi gazdaságok vezetőinek. Tu­dom, egyöntetűen vallanák: csak minél távolabb egymástól a tőkéket, mert lám, szorosan egy­másra telepítve az ember is alig bírja szusszal. Egyszóval nincs semmi baj, az optimista ember szemével nézve egészen kedélyes az utazás. Ám hirtelen megáll a busz. ötvenöt-hatvan körüli férfi utast vesz fel, aki a tanyavilág egyik zugából jöhetett, de látszik rajta, városi ember különben. Elárulja jól ápolt arca, széltől, vihartól védett halványsága és a ruházata. Fe­kete télikabát van rajta, a fején drágább fajta prémkucsma. Kinn járhatott valamelyik tanyán, talán egykori cselédjénél —, mert nem éppen barátságos tekintete, modora, fölényes gesztusai elárulják, hogy valamikor „jobb napokat” lá­tott —, s a kezében dagadó szatyorban bizo­nyára jóféle elemózsiát cipel: kolbászt, hurkát, miegymást Vagy ki tudja. Nem érdekes az egész, egy ember közülünk, amilyennek sajátos élete faragta. ö azonban nem hagyja annyiban, hogy így „ad akta” kerüljön. Még a nyitott ajtó előtt, a földön áll, de úgy üvölt be a buszba, mintha a lábát taposnák. — Menjenek beljebb kérem! Mennyi hely van még ott elől! — Vak maga, apuskám? — kiáltja le a busz elejéről egy fiatalember, akit szinte már palacsintává lapítottak a szomszédai. Válasz nem érkezik, s a dohogó jövevény­nek .helyet szorítunk. Pontosan mögém kerül. Érzem, ahogy enyhe pocakjával, vállával, ke­zével, lábával fészkelődik. Üsse kő. Megtehet­ném, hogy a sarkammal finoman kitapogatom a lábaujját, aztán teljes súllyal, „rössel” bele. Nem teszem. Tiltja a hét ifjút felnevelt gye­rekszobám. A következő megállónál hasonló zsánerű férfiú száll fel. Ugyanolyan morózus, jó ötven- ötös, de testesebb emennél. Egyszer csak mit hallok? — Maga meg ne taszigáljon olyan szemtele­nül — így az újonnan érkezett a prémkucsmás- nak. — Szemtelen maga. Mit hazudik itt? — Fogja be a pofáját. — Hazudik, mint a kutya. Mérges a hangulat, parazsa minket is kezd égetni. S ekkor a palacsintává lapult fiatalember derűs nyugalommal odaszól a torzsalkodóknak. — Ne veszekedjenek, mert elrontanak min­ket, fiatalokat. Pillanatra kövült csend, aztán kirobban az utasokból a nevetés.< A két férfiú dühét nyel­vén, szótlanná válik, akár a hal. Én úgy érzem, az új világ utasította rendre a régit. Jó érzékkel, magabiztosan és eredmé­nyesen. Tarján István A felvásárló Hatalmas táskával állít be a dunaszent- benedeki Űj Hajnal Tsz irodájába. Pólyák László a neve, s az Állatforgalmi Vállalat kalocsai kirendeltségé­nek a felvásárlója. Alig 25 éves fiatalem­ber. Nehezen cipeli a tás­kát. Mi lehet benne? — Névsor, blokk­tömbök, rendeletek, bélyegző és százezer forint — válaszolja. — Délelőtt a háztájiban szerződőktől átvettem 39 vágó marhát, most kifizetem a gazdákat. Ezután rögtön átme­gyek Géderlakra. Nem sok idő van a beszélgetésre. A fel­vásárlónak általában soha nincs ideje, örök­ké úton van. Ez a dol­ga — legalábbis a kí­vülállók szemében. Jár házról házra, gazdaság­ból gazdaságba, falu­ról falura, beszél, fel­világosít, vitatkozik, kiállítja a szerződést, átveszi az állatokat Mindez bizony nem könnyű. — Főnökeimnek az a véleményük — mond­ja Pólyák László —, hogy ehhez a munká­hoz jó hozzáállás kell. Ismerni kell a szük­séges jogszabályokat, és főleg az állatokat. Ehhez én még hozzá­tenném, hogy akarat és lelkiismeretesség is szükséges. Valamint nyugodtság, nehogy el­számoljam a pénzt Aztán nem utolsósor­ban jó emlékezőtehet­ség; a körzetemben minden házról tudni kell, hogy hol és mire van szerződésünk. Körzetébe Foktőtől Dunapatajig hat Duna- parti község tartozik. Jelenleg 6700 leszer­ződött állatról kell számot adnia. — Hogyan szokott utazni? — Kalocsán lakom. •Nyáron és amikor jó idő van, motorral ro­vom az utat. Most azonban autóbuszon utazom. Hosszú névsort tesz elém. Legalább hetven név szerepel rajta. — Tegnap ennyi há­zat látogattam végig mutatja. — Két köz­ségben is voltam, s az egyikből gyalog men­tem át a másikba. Ki kell használni az időt. — Ebéd? — Mikor hogy. Sok­szor sehogy. Tegnap reggel is például va­lami kolbászfélét cso­magolt be a feleségem. Késő délután otthagy­tam az egyik házban. Mondtam, hogy időm már úgy sincs megen­ni, s a táskát amúgy is elég cipelni. Ha az ember belemerül a munkájába, az éhsé­gét is elfelejti. Ilyen a felvásárló élete, akit sokan iri­gyelnek a „kötetlen munkaidő” miatt. Így voltam én is. Azóta megváltozott a véle­ményem. Hatvani Dániel AZ ORSZÁGOS Filharmónia által rendezett kamarazene-hang­versenysorozatban ezúttal a több nemzetközi díjat nyert Komlós-vonósnégyes (Komlós Péter, Devich Sándor, Németh Géza, Botvay Károly) szerepelt; az együttes a kvartett-irodalom bő tárházából válogatott: Bee­thoven F-dur op. 59 (Razumovsz- kij), Bartók II. és Schubert a-moll vonósnégyesét hallhat­tuk. A Beethoven F-dur vonósné­gyes egy hármas ciklusának (F-dur, E-moll, C-dur) időrend­ben első tagja. Andrej Razu- movszkij gróf bécsi orosz nagy­követtel kötött barátsága inspi­rálta Beethovent a sorozat kom­ponálására, amit Razumovszkij- nak ajánlott. A mecénás iránti figyelemből bizonyos orosz szín észlelhető a művön. Oroszos dal­lammal kezdődik és ritmikai formája lüktető „vonulás-motí­vum”. BARTÓK Béla ragyogó em­beri géniusza áthatja minden művét és közvetlenebb kapcso­latot teremt Bartók szelleme és eddigi, vagy leendő hívei kö­zött. Alkotóművészete utat mu­tatott a zeneművészet további fejlődése felé és az idők folya­mán klasszikus értékűvé vált. A II. vonósnégyest 1915—1917 között írta a mester. A három tételes művet szigorú formai egység kovácsolja össze. Az első két tétel dallamvonala eleven, időnként robusztus és a gúnyos, a szatirikus felé hajló tenden­ciát mutat. Az utolsó tétel szo­morú, mélabús hangú. Ha kelet­kezési idejét nézzük a II. vo­nósnégyesnek — az első világ­háború kellős közepén — meg­találjuk magyarázatát a bánatos kifejezésnek. Schubert dalai, szimfóniái, ka­marazene-művei között találunk örökérvényű és kevésbé sikerült alkotásokat. Beethoven haldo­kolva elmondott híressé vált ítélete: „Valóban. Schubertben megvan az isteni szikra” — ki­nyilatkoztatás, mely Schubert egész életművére vonatkozik. Az a-moll kvartettben megtaláljuk azt a különleges hangot, amire elmondhatjuk, hogy a mester „osztrákul” muzsikál és „schu- bertül” beszél zenében. A né­pies hangnak lokális válfaja ez, ami egészen schuberti vívmány: a műzene bécsi koloritja. A felsorolt művek a klasszi­kus, romantikus és modem kor­szak stílusának képviselői. Ala­pos felkészültség, anyagismeret, zenei koncepció kell mindegyik alkotás megszólaltatásához. A csak néhány éve alakult Kom­lós-vonósnégyes tehetséges, fia­tal tagjai kétségtelenül ezen kö­vetelményeknek megfelelően muzsikálnak, bár helyenként észlelhetők még hiányosságok. A résztvevők különböző színű tó­nusát kell összehangolni, ami ugyan nehéz feladat, de csak azonos hangvétellel lehet el­érni, hogy egyik-másik szólam ne „lógjon” ki az együttesből. A primárius: Komlós Péter mu­zikalitással, kiegyenlített tech­nikával rendelkező művész, de felhívjuk figyelmét az „üres já­ratokra”. Időnként egy-egy hang elhal, levegőben lebeg, követke­zésképpen a hangzás tömörsége csökken, amit túlhajtott, éles ritmusvétellel nem lehet ellen­súlyozni. EZEN APRÓ hiányosságoktól eltekintve az együttes perspek­tívái kitűnőek. Erős zenei fun­damentumon állanak, ami bizto­sítja a fejlődés feltételeit és a nemzetközi színvonal elérését. Az est lelkes hallgatósága jó­részt az ifjúságból tevődött örömmel állapítjuk meg, hogy népi demokráciánk forradalmi kultúrpolitikája meghozza gyü­mölcseit. A zenei nevelés refor­máló hatása, mind a jelent mind a jövő távlatait tekintve kétségkívül felfelé ívelő tenden­ciát mutat. Pártos Erzsi tocoooooooooooo Tanuló vállalat Méltán illethetjük e címmel az ÉM Bács megyei Állami Épfc tőipari Vállalatát mert dolgo­zói közül tizennyolcán járnak egyetemre, 32-en végzik az épí­tőipari technikumot hatan a gimnáziumot, 28-an az általános iskola utolsó osztályait Tizen­hatan nemrégiben végezték el a művezetői tanfolyamat, s most újabb 26 fővel induló műveze­tői továbbképző tanfolyam szer­vezése folyik. Ezenkívül a mű­szaki állományba sorolt beosz­tottak 90 százaléka részesül rendszeres szakmai továbbkép- zésben. Az egyetemi és techni­kumi tanulók közül 16-an ösz­töndíjasként végzik tanulmá­nyaikat. Alekszandr Naszibov regénye 48. ’ Valami hasonló eset történt 4943 végén Is, Berlinben. De a véletlen ezúttal is megmentette Adolf Hitler életét. Heinz Upitznak most ismét eszébe jutottak ezek az esemé­nyek, s vizsgálgatni kezdte őket. Vajon az egésznek csak az az Indítéka, hogy egyesek menteni akarják a bőrüket, s bizonyos rnagasrangú felső katonai körök ellenséges érzületet táplálnak Hitler iránt? Upitz kezdettől fogva gyűlölte a katonai arisztokráciát, a han­goskodó, követelődző porosz csa­ládokat, amelyek nemzedékről nemzedékre maguknak happol- ták el a német hadsereg tábor­noki, admirálisi és feldmarsali tisztségeit. Különleges privilé­giumokat élvező, szigorúan zárt kasztot képeztek ezek a csalá­dok, s az ilyenfélék, mint Upitz, a közelükbe sem férkőzhettek. A családi katonai arisztokrácia ivadékai töltötték meg a speciá­lis akadémiákat és líceumokat, s jó előre várták őket a kedve­zőbbnél kedvezőbb állások a tá­bornoki karban, vagy a külügy­minisztériumban. Tüneményes gyorsasággal a német katonai és diplomáciai gépezet kormá­nyához fészkelték be magukat, biztosítva ezzel az évszázadok alatt kialakított porosz milita­rista politika megingathatatlan- ságát Hitler hatalomra jutásával ter­mészetesen valamelyest megvál­tozott a helyzet. Upitz jól látta: a Führer minduntalan bizonyít­ja, hogy nem valami nagy tisz­telője ezeknek a rátarti, fenn­héjázó, gőggel telt arisztokra­táknak. Hitler uralma alatt az efféle csemetéknek jobban meg kellett húzniok magukat. De később kiderült hogy az egész nem volt egyéb játéknál. Hitler volt ugyanis a primhegedűs, de ő pusztán csak teljesítette azok­nak az akaratát, akiknél a pénz, a gyárak voltak. A pénz- és ipar­mágnások úgy forgatták az uj­juk körül Hitlert, ahogy akar­ták. A tábornoki kar szinte az ő bábjuk volt. S ez tökéletesen ki is elégítette Upitzot. Akkor miért akarják Hitlert megsemmisíteni? Olyan nagyon bűnösek lennének az összeeskü­vők. mint az az első pillanatra látszik? Vajon csak a saját bő­rük mentése késztette a „felső oppozició” képviselőit a Führer elleni merényletre? S Upitz hir­telen új következtetésekre ju­tott. Nem, itt más okok is köz­rejátszottak. Azok, akiket pusz­tán személyes célok vezetnek, végeredményben más, jóval ve­szélytelenebb módszerrel is ke- resztülvihetik terveiket. Külföld­re utaltathatják például a tőké­jüket: Spanyolországba, Portu­gáliába. Törökországba, vagy va­lamelyik dél-amerikai köztársa­ságba, s aztán utána szökhetnek maguk is. A kutya se keresné ott őket. De az összeesküvők nem ezt tették. Miért’ Nyilvánvalóan azért, mert más elképzelések ve­zetik őket. Milyenek? önként adódott a következtetés: igye­keznek megőrizni a nemzet leg­értékesebb kincsét, a hadsereg és az ipar vezető magját, hogy türelemmel és nyugodt, kitartó várakozással átmentsék a jövő számára. Akkor pedig majd — tíz-tizenöt év múlva —, amikor a mostani háború már történe­lem lesz, amikor ismét teljes erővel termelnek az ország gyá­rai, felnő az új német nemze­dék, s csizmájukkal a földet dü­böröghetve ismét menetelnek a Wehrmacht acélos divíziói, — akkor majd meglátják, mitévők legyenek. A németek ismét foly­tatják a „beszélgetést” az ame­rikaiakkal, az angolokkal, a franciákkal, s azokkal az átko­zott oroszokkal! Ami pedig Hit­lert illeti, neki — miután meg­tette a maga dolgát — le kell tűnnie a történelem színpadáról. Eljön az idő, s új hitierek szü­letnek. Kéznél lesznek, amint szükség lesz rájuk. Upitz szódavizet töltött egy pohárba, konyakot kevert hozzá, s felhajtotta. Az ital kellemesen felfrissítette. „Végeredményben — gondolta magában, miközben kiivott még egy pohár koktélt — mindenki, aki átmenti magát a jövő számára, szolgálatot tesz a nemzetneK. Mert Németor­szágnak szüksége lesz még a tetterős, céltudatos emberekre!” Miután mindezt eldöntötte magában, a tábornok hálát adott a gondviselésnek ezért a talál­kozásért, amely másfél évvel ez­előtt Genfben történt. Kétség­telen, hogy ennek a találkozás­nak hatása lesz egész életére. Szolgálati ügyekben járt akkor ott Genfben. Az egyiK napon, alighogy befejezte ' reggel: für­dőjét, és megb orotváikozott csengett a telefonja. Valaki ta­lálkozóra hívta. Upitz a jelekből ítélve azt gyanította, hogy értelmetlenség lenne megtagadni a randevút. S nem tévedett. Kiderült, hogy az illető, akivel találkozott, az egyik külföldi kémszervezet ma­gas rangú képviselője. Upitz a különböző iratokból már jól is­merte, nemegyszer látta a íény- képét, s azonnal felismerte. A vendég nem köntörfalazott, rögtön nyíltan a tárgyra tért. — Németország sorsa eldőlt. Sokáig nem tud ellenállni olyan államgigantok rohamainak, mint Oroszország és Amerika. A ka­tasztrófa elkerülhetetlen. De mi lesz utána? Kielégíti-e Upitz tá­bornokot, ha az oroszok 'esznek a háború utáni Németország gazdái? Hiszen akkor a kom­munisták ülnek a nyeregbe. Ne­kik pedig az első dolguk lesz, hogy bitóra húzzák az olyano­kat, mint Heinz Upitz. A kémügynök látta, hogy sza­vai nem maradnak hatástalanok. Folytatta. — Upitz úrnak azonban nincs félnivalója. A Nyugat megtesz minden erőfeszítést, hogy Né­metország az maradjon, ami volt, s olyan kormányzója le­gyen, amelyet a Nyugat elfogad. Ám a dolognak mindez csak áz egyik fele. A kémügynök elhallgatod (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom