Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-12 / 35. szám

5. «MM 1963. február 12, kedd Ki mit tud? Lezailott a népszerű vetélkedő megyei döntője Fiatalságunk érdeklődése, jé énekkettősök közül Tóta Klára és Magdolna bajai testvérpár HOL AKADT EL a Kecskeméti Iznek-Zenei Általános Iskola építése? Irányba kibontakozó 'cselekvő­készsége felkeltésének igen al­kalmas módja az országszerte nagy népszerűségnek örvendő Ki mit tud vetélkedő. Ékről ta­núskodott vasárnap Kecskemé­ten az utóbbi hetekben lezajlott helyi versenyek megyei döntő­je is. Nagy volt a tét A legjobbak ugyanis a tavasszal részt vehet­nek majd az országos vetélke­dőn, amelyet a televízió is köz­vetít. Ifjúságunk a nemes ver szerezte meg az elsőséget. A szólótáncosok legjobbja Csőszi Sándor, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanulója, a tánccsoportok első helyezettje a Kupsza András vezette modem táncegyüttes (Kecskeméti Hírős Együttes tagjai). Bár a legtöbb versenyző sza­valattal indult, helyezést csak kettőnek sikerült elérnie: Lon­don Gyula, a Bajai Állami Gaz­daság KISZ-titkára lett az első, Szabó Csaba, a Kecskeméti Ka­Tavaly nyár elején nagy lendülettel kezdődött az új ének-zenei általános iskola épí­tése Kecskeméten. Néhány nap alatt lebontották a volt sörkert falait; hamarosan téglahcgyek, földhányások lepték el a teret; előbb nagy gödrök támadtak, majd gyorsan kinőttek belőlük a csupasz vörös téglafalak. A járókelők tetszéssel néz­ték a gyors munkát: jövő ősz­szel 400 gyerek kezdi meg itt az új tanévet De a sürgés-forgás szeptem­berben váratlanul megszűnt. Mi történt? Az elnéptelenedett munkahely láttán találgatásba kezdtek az emberek: Miért akadt el? Hol akadt el az épít­kezés? A történet se nem rövid, se nem egyszerű. A tizennégy tantermes új is­kola terveit 1962 első negyed­évében készítette el Snopper Tibor építészmérnök, a szegedi tervezőiroda munkatársa. Beru­házó: a Bács-Kiskun megyei Tanács. Kivitelező: a Bács-Kis- j kun megyei Építőipari Vállalat. A tervező betartotta az Épí­tésügyi Minisztérium tervezési főosztályának korábbi utasítá­sát, amely elrendelte, hogy az addig használatos G. M. típusú gerendák helyett El—60-as, új típusú, úgynevezett előfeszített gerendákkal tervezzék az 1962- ben meginduló építkezések egy részét. A főosztály országszerte 100 ezer folyóméter ilyen ge­renda beépítését rendelte el. A szegedi irodának ebből 10 ezer méter jutott, amiből 3600 mé­tert a kecskeméti építkezésre szántak. <4 gerenda ügyet azért mondtuk el ilyen részletesen, mert később éppen ez okozta a bökkenőt. Ekkor azonban még rendjén valónak látszott a do­log. Az új gerenda felhaszná­lása kellemes előnyökkel jár. Többek között: gyengébb, tehát kevesebb anyagszükségletet je­lentő, olcsóbb alapokat kell építeni hozzá. A Bács megyei Építőipari Vállalat május elején megren­delte a szükséges mennyiséget a Budafoki 1-es számú Épület­ellátó Vállalattól, ahonnan a visszaigazolás június közepén megérkezett — szeptember 30-i szállítási határidőre! Szeptember 21-én azonban újabb levél jött Budafokról, úgynevezett akadályközlés: Sab­lonhiány miatt csak október 31-re tudják szállítani a geren­dákat. Október végére azonban nem lett az ígéretekből semmi. Sőt év végére sem. S még azután sem, ki tudja meddig. Felelősséggel nem tudják pillanatnyilag szállítani — mon­dották a budafokiak. Mit volt mit tenni, mérge­lődve hazajöttek a kecskemé­tiek. Várják .meg, míg Budafok szállít? Mikor? Lehet, hogy egy év is bele telik. Módosítani kellene a terve­ket? Régi típusú gerenda van ugyanis amennyi kell, csakhogy ahhoz át kell építeni a már el­készült alapokat. Tetemes költ­ségtöbblet. A tetejébe a minisz­térium tervezési főosztálya sem járult hozzá az átterve­zéshez, ragaszkodott az E—60-as gerendák beépítéséhez — ak­kor is, ha nincs belőlük! A legjobb és a legegyszerűbb megoldásnak végül is az lát­szott, hogy csak a födémszerke­zetet tervezzék át olyan besze­rezhető anyagokból, amelyek minőségileg megfelelnek és nem teszik szükségessé az alapok megerősítését. Végre november 12-én hozzájárult a miniszté- nium is, hogy Wieler-féle előfe­szített födémpaneleket használ­janak fel az építéshez. Az áttervezés belekerült 15 ezer forintba — és a Szegedi Tervező Iroda dolgozóinak ál­dozatos többletmunkájába —, de végül is az idén január 31- re elkészült. Miért kellett tehát ek­kora feneket keríteni ennek az ügynek? — kérdezhetné valaki. — Hiszen egy 7 millió 400 ezer forintos építkezésen 15 ezer fo­rintos többletkiadás nem nagy ügy. Történhetett volna rosz- szabbul is. Csakhogy: augusztus végére az épület most már nem készül­het el. Esetleg egy teljes tanév­vel később költözik be 400 gye­rek az új iskolába. Mert ha a falakat csak a tél beálltára si­kerül felhúzni, a vakolással és a belső munkákkal jobb meg­várni a tavaszt. Ez a dolog er­kölcsi része. De az anyagi veszteség külön­ben is több mint 15 ezer forint, mert az Építőipari Vállalatnak a munka beszüntetése ellenére is vannak kiadásai, őrzés, kar­bantartás, egyéb rezsi költsé­gek. Mindezeken felül pedig ke­rek 2 millió forint értékű ter­melésid esést jelentett — máig — a leállás. Ezek láttán nem bennünk öt- lik fel először a kérdés: ki, vagy kik a felelősek? Időrendben elsőnek az Épí­tésügyi Minisztérium Tervezési Főosztálya követte el a hibát, mert kiadott egy rendeletet, de nem ellenőrizte, hogy a végre­hajtás feltételei megvannak-e. Pedig csak át kellett volna szól­ni (esetleg csupán egy folyosó­val odébb) a gyártást irányító illetékes főosztályhoz: lesz-e ge­renda időre? (Egyébként úgy hisszük, nemcsak a kecskeméti ének-zenei általános iskola épít­kezése akadt el, hanem vala­mennyi építkezés az országban* amelyik abban a szerencsében részesült, hogy — utasításra — E—60-as gerendákkal tervez­ték.) Súlyos felelősség terheli más­részt az 1-es számú Épület­elem Gyárat, amely vállalta, s visszaigazolta, hogy három és fél hónap múlva szállít olyan gyártmányt, amelyet jó lelkiis­merettel egy évvel későbbre sem vállalhatott volna. !\em tud iuh, hogy kit ho­gyan vontak, vagy vonnak fe­lelősségre a történtekért, vagy egyáltalán felelősségre akar­nak-e vonni valakit? Ügy vél­jük azonban, itt mindenképpen többről van szó, mint hogy meggondolatlanul postára adtak két levelet. Mester László Vladimir -Neff: ÉRDEKHÁZASSÁG Neff regénye az utóbbi ént tendőfc egyik legnagyobb cseh könyvsikere. Két főhőse a fel­törekvő cseh polgárság egyéni színekkel megrajzolt és mégis jellegzetes képviselője. Pályafu­tásukat követve az olvasó eljut a bécsi császári udvarba, ahol felejthetetlen mulatságos perce­ket tölt Ferenc József hálóswr bájában és dolgozószobájában. Megismerkedik a prágai kcreg- kedő-világgal, ellátogat a szép Liza hazafias szalonjába, részt vesz a prága—pilseni vasútvo­nal megnyitásán és a körográte* csatában. Wma—Kwrtw: A BARLANGOK VILÁGA Barlangjaink ezerarcú világa t*~ rul fel a könyv nyomán az olvasó előtt Az Aggteleki cseppköbarlang föld alatti tava, a baradial „Csodák- terme”, az égerszögi ..Meseország”! a lillafüredi barlang vízesése, s a Pálvölgyi barlang „cseppköterme’» elevenedik meg a könyvben talál­ható fényképeken. Mindezeken felül az értékes könyv megismertet a geológus, régész, biológus, orvosi mérnök, meteorológus, antropológus munkájával a barlangkutatás vonat­kozásában. Általános Ismereteket nyújt a barlangtan alapjairól, s ha­zánk barlangvldékeiről. megállta a helvét. A megyei bajnokságon első helyezett tánodalkettöe: Tóta Klára és Magdolna. A MÉSZÖV székház kultúr­termében 110 fiatal gyűlt össze a megyéből — a járási és városi döntők legjobbjai. Negyvenhét iriűsorszám közül válogatta ki a zsűri a zene, ének, tánc, sza­valat és „egyéb” kategória leg- válóbb szereplőit A tánczenekarok közül első lett a Kalocsai I. István Gimná­zium és a Bajai Hajójavító Vál­lalat együttese. Zene szólószám­ban legjobbnak forgó Katalint minősítették, a Kecskeméti Bá­nyai Júlia Gimnázium növendé­két. Énekszólóban négyen értek el helyezést: Türei Sarolta, Nóg­rádi Margit kecskeméti, Bokor László kiskunhalasi, AÍtrichter Teréz kecskeméti versenyző. Az Megjelent a Tiszatáj februári száma. A szokottnál is gazdagabb tartalommal meg­jelent lap sok érdeklődésre szá­mot tartó cikket közöl, köztük nagyobb részletet Tamási Mi­hály most készülő szociográ­tana József Gimnázium növen­déke pedig a második. Az „egyéb” kategóriában Mándi Yvette és Sóvári Ágota győzött ötletes rádió-paródia számmal. Mindketten a Bajai Tóth Kál­mán Gimnázium tanulói. A sikerült rendezés a Kecs­kemét városi és a megyei KISZ bizottság érdeme. Nem tehetnek róla, hogy a nagy érdeklődés miatt túlságosan is szűknek bi­zonyult a MÉSZÖV kultúrter­me. Ez is azt bizonyítja, mind több és egyre színvonalasabb rendezvényeink számára sürgő­sen szükség lenne jól fűthető, tágas előadóteremre Kecskemé­ten. V. Zs. fiai munkájáról. Cikk méltatja a 80 éves Vlasies Károly gyűj­teményes kiállítását, Gerzsa Fe­renc pedig Tamári Áron drá­máit értékeli. Alekszandr Naszlbov regénye közömbös nyugalmát. — Na, és miféle ember ez a... hogy is hívják? — Homann, tiszt úr. — Mi van ezzel a Homannal? Most nincs maguk között? Vagy elesett? — Sem az egyik, sem a má­sik. — Hát akkor hol van? 30. Lange vállat vont. — Ki tudja? — felcuc. — Otto bátor, határozott termé­szetű ember. — Igen — dörmögte elgon­dolkozva Aszker. — Rendes ba­rátai vannák. — Nem rosszak — bólintott rá Lange. — No, és a harmadik? — A harmadik katona. Együtt szolgáltam vele. Georg Homann. — Együtt szolgáltak — ismé­telte Aszker, gondosan vigyáz­va, hogy megőrizze hangjának — Ahogy egy héttel ezelőtt kihirdették: dezertált. Átszö­kött a maguk oldalára. Most valami fogolytáborban őrzik, vagy valami ilyesmi hír jött róla. Kivéve természetesen, ha útközben nem lőtték agyon. — Maga úgy beszél, mintha nem tudta volna, hogy Homann dezertálni készül. — Én valóban semmit nem tudtam róla. — De hiszen maguk jó bará­tok voltak! Lange kiegyenesedett a szé­ken. — Ilyen az ő természete, tiszt úr. Ha egyszer nem mondta, bi­zonyosan azért van, mert nem mondhatta. Nem mondhatta és kész. — Maguk a háború előtt is ismerték egymást? Lange a fejét rázta. — Nem. Bár nem laktunk távol egymástól, mind a ketten Ostburg ban éltünk. Homannal másfél éve ismerjük egymást. Azóta, hogy egy századba kerül­tünk. • — Maga mikor volt otthon utoljára a családjánál, Lange? — kérdezte váratlanul Aszker. — Régen. — De gondolom, szeretett volna már elmenni? — Természetesen, tiszt úr. Nagyon szerettem volna. De hát most már vége. Várni kell, amíg befejeződik a háború, vkgy hadifogolycsere lesz. — A családja hol ét? Ost- burgban? — Igen, ott, tiszt úr. A fele­ségem és ötéves kislányom van ott. Nagyon nehéz most a hely­zetük. Kevés az élelem, s rá­adásul elég gyakran bombázzák Ostburgot. Homann mesélte, hogy... — ö levelet kapott talán a Rajna menti Ostburgból. — Nem. Oda utazott. El is felejtettem mondani, tiszt úr. Georg Homann most nemrég Ostburgban járt. Ördögi szeren­cséje révén jutott a szabad­sághoz. A dolog akkor történt, amikor egyszer őrségben állt az élelmiszerraktárnál Homann éj­félkor vette át az őrséget, s alig járta körül kétszer a rak­tár épületét, amikor a közelben tartózkodó katonák hangját hal­lotta. „Nézz hátra, te mamlasz!” — kiabáltak neki. Homman hát­rafordult, s meghűlt benne a vér: a raktár ablakából világos­ság szűrődött ki. S ráadásul a fény hol egészen erős volt, hol meg majdnem eltűnt. Homann azonnal megértette: tűz kelet­kezett a raktárban. Cselekednie kellett, méghozzá gyorsan. Ki­törte az ablakrámát, s bebújt a '--''tárba. Az üres ládák ég­tek, amelyeket a fal mellé rak­tak. Homann szétdobálta őket, s nekilátott, hogy felszámolja a tűzfészket. Mire a vészjelzésre megérkeztek a többiek, Homann már el is oltotta a tüzet. Ho- mannt természetesen azonnal felváltották utána, bevitték az őrszobára, hogy magához tér­jen egy kicsit és kipihenhesse a tűzoltás fáradalmait. Reggel pedig a zászlóaljparancsnokhoz hívták, áld soron kívüli szabad­sággal jutalmazta bátor helyt­állását. így jutott haza Ostburg- ba, ahonnan nekem is hozott egy levelet a családomtól. Visz- szajövetele után gondterhelten, komoran járt-kelt folyton. Va­lami nyugtalanította. Most már tudom, hogy mi. A szökési szán­dék foglalkoztatta. Ez az, amit mondani tudok, tiszt úr. Lange elhallgatott. Szótlan volt Aszker is. Megértette, hogy Lange vallomásának minden szava rendkívül fontos. Az in* tuíció, a nyomozó és a felderítő kifinomult érzéke, szimata dik­tálta ezt a felismerést. S egy másik érzése is volt a kihallga­tás alatt: valami megfoghatat­lan, inkább csak tudat alatti nyugtalanság, aggodalom. Asz­ker ebben a pillanatban úgy érezte, egyedül kell maradnia egy kis időre, gondolkodni, meg- hányni-vetni magában az eddig hallottakat, míg elszív egy ciga­rettát ... elvezettette a foglyot* s k!—°nt a táborból, sétálni egyet a fenyvesben. (Folytatjuk.) i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom