Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-27 / 48. szám

1963. február 27, szerda 5. oldal Mozihálózatunk képekben Érdekes tábla vonja magára a belépő figyelmét Hanesch Lászlónak, a Bács-Kiskun me­gyei Moziüzemi Vállalat igazga- tójának irodájában. A rajz me­gyénket ábrázolja, s rajta szí­nes villanyégők sűrű erdeje A képek aláírásából kiderül, hogy 1957—1962-ig társadalmi munkán kívül a községi taná­csok 27 milliót, a vállalat pedig 16 millió forintot fordított a hálózat fejlesztésére. Ennek kö­vetkeztében a mozihálózat 40 Minden igényt kielégít, újszerű mennyezetmegoldásával kel­lemes látványt nyújt Kunszentmiklőson a tavaly elkészült széles­vásznú mozi. mutatja a kiterjedt mozihálóza­tot. A szélesvásznú filmszínhá­zakat piros, a normál mozikat kék, a keskeny és kiskörzeti mozikat pedig sárga-zöld színű lámpák jelzik, és ha valameny- nyi kigyullad, 156 apró fényecs- két számlálhat össze a türelmes látogató Az asztalon album. Benne színes felvételek sokasága bizo­százaléka megfelel a korszerű követelményeknek, kifogástalan körülmények között üzemel, 30 százaléka átlagosan jónak mondható, de a fennmaradó 30 százalék felújításra szorul, ille- ve helyükbe új épületet kell emelni. A fejlődést szemléltetően ér­zékelteti az a színes felvételek­ből összeállított vándorkiállítás, Vonzó külsejével messziről felhívja magára a figyelmet a nagybaracskaiak 1959-ben felépített szélesvásznú filmszínháza. nyitja, mekkora utat tett meg a vállalat az elmúlt 4—5 év alatt. Sok helyen a szép, korszerű épület vagy nézőtér képe mel­lett ott található az „elődjé­nek” nem éppen vonzó külsejé­ről készített felvétel is. Tólesik látni az ellentéteket és arra gondolni, hogy fűtetlen, rossz állapotban levő, hiányosan fel­szerelt épületek helyett egyre több helyen fogadja a film ked­velőit barátságos, ‘minden igényt kielégítő környezet. is, amelyet a vállalat a tanács­választásokra készíttetett. A ki­állítás jelenleg a kecskeméti Városi Moziban látható, de rö­videsen útnak indul megyénk filmszínházaiba. S említsük meg végül a táv­lati terveket, amelyekről se az album, se a kiállítás nem szól: — a tanácsokkal közösen a vál­lalat 1965-re megyénk vala­mennyi filmszínházát korszerű­síti. V. Zs. A LEGNAGYOBB NYERESÉG A Kiskunfélegyházi já­rásban két községben rendez­tek az idén kéthetes téli pártis­kolát, az egyik Kiskunmajsán volt. Húsz lelkes hallgató lá­togatta az előadásokat, többsé­gükben pártvezetőségi tagok. Egyikük, Pintér Sándomé a Kiskunmajsai Földművesszövet- keaet felvásárlási osztályának könyvelője, a földművesszövet­kezet pártszervezetének vezető­ségi tagja. Szívesen emlékezik a •tanfolyamra. Amikor megkaptam az érte­sítést, hogy részt vehetek az is­kolán. bizony vegyes érzések­kel készülődtem. Kitüntetésnek vettem természetesen, örültem is. hogy tanulhatok, csak hát az is eszébe jut ilyenkor az ember­nek, hogy a munkáját bizony nem fogja elvégezni helyette más. Az elmaradást nekem kell majd pótolnom — mondtam ak­kor, s a többiek sem gondol­kodtak másként, eleinte. A vé­gén aztán elégedetten, tudás­ban gyarapodva búcsúztunk. — Nehéz volt-e az anyag? — Kitűnő előadóink voltak, Hogy szívesebben járjanak Az éreekcsanádi Gábor Áron úttörőcsapat most indult házi újságjában, a Szömözgetőben sok érdekes írást találtunk. A cikkecskék némelyike tanulsá­gos mások számára is. A többi között Szabó Mária őrsvezető arról számol be, hogy az év elején a Fecske-őrs össze­jövetelei bizony nehezen indul­tak. Az első alkalommal csak három pajtás jelent meg a fog­lalkozáson, a másodikon is még csak hat. Legutóbb azonban már együtt volt a teljes létszám, mind a tizenhárom úttörő. Ennek bizony titkai vannak — írja Szabó Mária. — Utána néztem, s azt tapasztaltam, hogy a pajtások bizony unják, ha az őrsi foglalkozásokon is csak el­mélettel tömjük a fejüket. Hogy az őrsi összejövetelek közked­veltté legyenek, játszunk, vetí­tünk, megbeszéljük a magunk apró-cseprő gondjait, például mostanában a hulladékgyűjtést és készülünk a KISZ-tagságra, tanulmányozzuk az Ifjúság a szocializmusért próba követel­ményeit. Tehát nemcsak az út­törő élet 12 pontját tárgyaljuk állandóan, mint tavaly. I Bizonyosak vagyunk benne, hogy Szabó Mária őrsvezetőnek igaza van. Necsak tanulságos le­gyen az úttörő-foglalkozás, ha­nem érdekes is. s a legtöbb előadás valóságos élményszámba ment. Ez volt a legnagyobb nyereség: képzett emberek világos okfejtésein okulni. Az anyag a gyakorlati pártmunka során hasznosítható valamennyi fontos tudnivalót tartalmazta. Hallottunk filozó­fiai előadásokat, tanultunk a szervezeti munkáról, a kongresz- szusról, a szocialista erkölcsről, s a mezőgazdaság feladatairól. — Valóban érdeklődéssel hall­gatta a mezőgazdasági előadást is — a könyvelő? — A mezőgazdaság fejleszté­se ma senki számára sem lehet közömbös. Annak is tudnia kell róla, aki nincs közvetlen kap­csolatban vele. Különben ... há­rom évig magam is könyvelő voltam egy termelőszövetkezet­ben. Elmondotta Pintér Sán­domé, hogy a pártoktatásnak ez az új formája, amelyet me­gyénkben az idén vezettek be először, szerinte számos élőnv- nyel jár. Különféle szemináriu­mokat végzett azelőtt. A napi munka után bizony fáradtan és többnyire nem a legtökéleteseb­ben felkészülve járt oda. Most azonban 14 napig csak a tanu­lással foglalkozott, így több időt fordíthatott megszakítás nélkül a tanulásra, jobban el is mé- lyedhetett. az anyagban. Más­részt többet adott ez a tanfo­lyam az eddigi szemináriumok­nál a témák átgondolt és a gya­korlati követelményekre ügye­lő összeállításával. Az is előny* hogy az előadók váratlan aka­dályoztatása a két hét folyamán kevésbé valószínű, mint a több hónapos szemináriumokon* könnyebb tehát a járási párt­bizottságnak megszerveznie az ilyen iskolát. S végül: megis­merhették egymást nemcsak a község, hanem a környékbeli pártszervezetek vezetőségi tag­jai, s így is sok tapasztalatolt szereztek. Pintér Sándorné tehát meg­erősíti az általános véleményt a pártoktatásnak ezzel az új formájáról: amit elmondott* egyezik a többi 14 téli pártisko- la tapasztalataival. Kezdő fokon természe­tesen túlságosan költséges mód­ja lenne ez a tanulásnak —fog­lalja össze a véleményét — de meefelelő előképzettség után na­gyon eredményes továbbképzési forma. Ha kísérlet volt, mind a húsz itteni résztvevő nevében tanúsíthatom hogy bevált, jö­vőre még többet kell rendezni. M. L. Rövidesen hozzáfognak... A múlt héten ismét megelevenedett az épülő kecskeméti ének-zenei általános iskola környéke. A fal mellett egy munka­csapat elegyengette a földet, síneket fektetett le. Az emelet ma­gasságában pedig deszkakoszorú övezi a csupasz falakat. Érdek­lődésünkre az építés vezetői elmondották, hogy ígéretet kaptak az Épületellátó Vállalattól: hamarosan küldik a födémelemek első szállítmányát. A Bács-Kiskun. megyei Építőipari Vállalat tehát, hogy mielőbb folytathassák az építkezést, sürgősen hozzá­látott az úgynevezett koszorúzsaluzáshoz és a vasbetonszerke­zetek zsaluzásához. Fényképünk elkészülte óta már áll az épület mellett a toronydaru is. gerből valók. A gyár különböző műhelyeiben több száz depor­tált dolgozott. Az SS-konvoj reggelenként áthozta őket, este pedig — létszámellenórzés után — visszakísérték valamennyit a lágerbe. Stalecker a kijáratnál állt, s nézte a foglyokat, akik az őrök egyetlen intésének pncm-iri -nre­kedve előbb félre álltak, kü­lönböző csoportok szerint, aztán kimentek az udvarra. A deportáltakat elvitték. Minden irányból özönlöttek a munkások a gyárudvarra, a ka­puk felé. Itt egv szűk folyosó­féle volt. Mind a két oldalán egy-egy kapuőr állt, aki kímé­letlenül végigtapogatta a kette­sével sorakozó munkásokat, szi­gorúan ügyelve, hogy a műve­letből ki ne maradjon egy se. Alekszandr Nastibov regénye 33. A zon a napon, amikor Her- w bért Lange olyan köny- tiyelmű módon odaadta az éle­tét, Otto Stalecker, a „Gans- Behmer” gyár műszerésze, a szokásos időben fejezte be a munkát. Kezet mosott, átöltö­zött, és a kijárat felé indult. A kapuban feltartóztatták. SS- katonák csoportja állt ott. A szomszédos koncentrációs lá­Stalecker, amikor túljutott a motozáson és az utcara ért, Lange háza felé vette útját. Nyugodtnak látszott, de lelke mélyén azért rendkívül izgult. Nem hagyta nyugton az a Frau Lizellel folytatott különös be­szélgetés. Még belegondolni is furcsa: visszajött Herbert, s nemsokára, néhány perc múl­va ismét megláthatják egymást. Stalecker feltétel nélkül hitt régi jó barátjában. Tudta, hogy Herbert megingathatatlan be- csületű ember, aki soha, sem­milyen körülmények között sem képes az árulásra. De mostani váratlan érkezésére mégsem ta­lált magyarázatot. Már itt is a háza. Mennyi szép közös estét töltöttek ebben a kis lakásban! Egy perc múlva — porig le­sújtva a tragédiától, amely né­hány órával ezelőtt elragadta az élők sorából Herbert Langet — Stalecker ott ült barátja holt­teste mellett. Belekarolt, s úgy tartotta az órák óta könnyező, alig eszméleténél levő Llzelt. Az özvegy görcsös sírásban tört ki, valahányszor el akarta kezdeni, mi történt Herberttel. Szófoszlányaiból mégis megtud­ta Stalecker: Herbert azért hív­ta őt ilyen sürgősen, mert be akarta mutatni annak, akivel hazajött. Megtudta azt is, hogy Herbert nem akarta elhagyni a házat, úgy látszik, félt vala­mitől. Langeék egyik szomszédja jelent meg az ajtóban. Egy gyári munkás, akit Stalecker régóta ismert. A szomszéd ujjá- val intett a műszerésznek: jöj­jön ki. Stalecker magára hagyta Li- zelt, s kiment. A munkás félre­vonta a veranda végébe Óva­tosan szétnézett, s úgy suttogta: — Itt volt a rendőrség! — Miért? — Előbb az orvosukkal együtt jöttek, hogy megállapíthassák a halál tényét, felvegyék a jegy­zőkönyvet, meg miegymás. — És utána? Talán vissza­jöttek még egyszer? — Igen. És akkor már velük voltak a katonai parancsnokság képviselői is. — Ez természetes. A szomszéd egyik lábáról a másikra állt, látszott, akar még valamit mondani. — Elszedték Herbert igazol­ványait. Tudja, én figyeltem őket, amikor lapozták Herbert igazolványát... Nem tetszettek nekem ezek az alakok. A sze­müket úgy jártatták a papíro­kon, mint valami vércse. Ezért aztán gondoltam, hogy... — Ebben nincs semmi külö­nös — mondta közömbösen Stalecker. — Háborús időket élünk, mindennek pontosan utána kell nézni, kivizsgálni. Az óvatosság soha nem árt. — Persze, persze — vágta rá a szomszéd. — De ... — Harmadszor is lőttek? — kérdezte Stalecker, mert látta* hogy még mindig akar valamit mondani a munkás. — Hivatalosan nem. De ép­pen az imént mászkált itt fel- alá két ilyenféle. Stalecker visszament ' tizei­hez. Fél óráig maradt még ott. (FotJjtatjukJ '

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom