Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-15 / 38. szám
WWL február 15, púiteft S. oldst Két döntő között Télből is megárt a sok Semmi sem volt fontos, csak az ének: — egy Kodály feldolgozásé népdal. Tisztán csengett a hangja, híven kifejezve a népdal finom szépségét, érzelemgazdagságát. Aztán felzúgott a taps, a kiváló előadást még a kimondottan tón cdalkedvelők is elismeréssel jutalmazták. Ennyi a története annak, hogy az erős énekrne- »őnyben — Türei Séri első lett. Wem vékádénál. De erről beszéljen ő maga: — Másfél éve tanulok énekelni — mondja kipirult arccal (hiába, nyomot hagy a sok izgalom, meg a hirtelen jött öröm is) — a zeneiskola növendéke vagyok, tanárom, dr. Pálfíy Gézéné. Eleinte nagyon féltem, hogy megcsulelik a hangom, belezavarodom az énekbe. Józanul átgondolva semmi jót nem vártam a szerepléstől, titokban mégis nagyon sokat. Ettől —, most pedig az országostól — tettem függővé, hogy valóban alkalmas vagyok-e az énekesi pályára. Ha igen, akkor jövőre felvételemet kérem a Szegedi Zeneművészeti Szakiskolába. Addig is — csakúgy mint eddig — sokat tanulok, képezem magam. Sári az egyik, aki megérdemelten győzött és hol aggódva, hol bizakodva várja az országos döntőt, a továbbjutást. Sokkal több önbizalmat árul ed a tánens. — Nem tudom, mit hoz számomra az országos vetélkedő — mondja most már nyugodt mosollyal Csősz! Sándor, a Kecskeméti Katona József Gimnázium IV. osztályos tanulója — de egyben biztos vagyok. Táncos leszek és talán egyszer sikerül bejutnom az Állami Népi Együttesbe is. Most sem a győzelem vágya vezérelt, mikor jelentkeztem. Csak szeretek táncolni és mivel az iskolánkból f’supa szavaló, meg zenész indult, gondoltam, majd én viszek a műsorba egy kis változatosságot. Nemcsak szavai árulkodnak imoonáló biztonságról, akaraterőről, erről tanúskodott lendületes mozgású, kifejező ereAz iskolahálósat bővülés© a kiskunhalasi járásban Az 1958-as tanácsválasztások óta több mint kétmillió forint beruházással bővítették a kiskunhalasi járás iskolahálózatát. Nyolc tantermet, három politechnikai műhelytermet és leét, egyenként kétszobás nevelői lakást, valamint a bodoglári művelődési otthont építették fel négy év alatt. A bővítést többségében a legjobban elhanyagolt tanyai területeken hajtották végre. Alsóbodogláron és Sűrű-Tajón új iskola épült, a bogárzói és rekettyéi iskola tantermei kapott. Jelentős társadalmi munkával és 103 ezer forint beruházással készült el a harangos-telepi iskola. Az általános iskolák mellett bővült a közép- és felsőfokú intézmények hálózata, 1959-ben állami zeneiskola létesült Kiskunhalason, két évvel később a felsőfokú mezőgazdasági technikumban kezdődőit meg a tanítás, tavaly pedig megkezdte a munkát a varosban a Bajai Kertészeti Technikum kihelyezett osztálya Is. jű legénytől! ca is. Tagja a Hírős Együttesnek és szabad idejének legnagyobb részét a népi tánc foglalja ed. Kívánságait három csoportba osztotta: Első, hogy sikerüljön az érettségi. második, hogy jól szerepeljen az országos vetélkedőn, harmadik, hogy felvegyék az Állami Népi Együttesbe. Az első lesz bizonyálra a legkönnyebb — négyes tanuló, remélhetőleg a többinél sem merül föl elháríthatatlan akadály. Mi pedig kíváncsian várjuk valamennyi Ki mit tud megyei bajnok szereplését a tavassal, a tv képernyője előtt... Ügy kell nekünk, megérdemeltük már ezt a telet! Hosszú évek óta azon keseregtünk, hogy hiányoznak a jó méteres havazások. Az újságok — meggondolatlanul — évről évre ezt a sablon sóhajt ismételték: „Hol vannak már azok a régi telek?” Mivel hó sem volt, hideg sem volt, régi írások alapján emlékeztünk az egykori pogány telekre. Most azután az ellenkezőjét tesszük. Fogadkozunk, hogy csak még ez egyszer múljon el fejünk felől a zimankó, istenbizony nem hiányoljuk többet. Ha már hideg- és hó-hiányos teleken egykori feljegyzésekkel vígasztalgattuk magunkat, most a hideg elviseléséhez merítsünk erőt egy öreg naplóból. Egy akkurátus honpolgár 1797-től 1845-ig hűségesen feljegyezte, milyen idő volt az esztendők nevezetes szakaszaiban. Naplóját Komárom medvében találták meg, de az idő- és egérrágta, porlatag fedőlapon, oldalakon sehol nem fedezhető fel a szerző neve. Lapozzunk bele a penészes szagú kis kötetbe. 1803-ról nagyon röviden emlékezett meg: „Ezen esztendőben, mintegy június végefelé, szörnyű sok apró ponty ment minden folyóvizén fölfelé, úgy, hogy a vizet tőlük nem látták, és ez tartott majd öt nap. Csak meríteni kölletett őket; egy merítéssel a halfogó szák szakadozott álattok.” No de most a tél felől akarunk vigasztalódni. Lássuk az 1805-öst: „Nagy telünk volt ezen esztendőben. A juhokat 20 hétig kölletett bent tartani. Gly szűke lett a szénának s szalmának, hogy három nap is elkeresett az ember, míg — pénzéért — tudott találni.” Hát még az 1807-es tél! Ennek áprilisáig olyan hideg idols voltak, hogy „a nyulak megvet- kezve, az hideg s éhségben elgyengülvén kézzel foghatott voltak az nagy hóban. Vadga- lombok, rigók' s pacsirták berepültek, az istállókba.” 1809: „Iszonyú nagy tél.” 1810: „Január 14. Nagy üíiJ- indulás volt. Február 9. Éjjel vellámlott.. Ugye, megkönnyebültünk ismeretlen atyánkfia feljegyzéseitől? Voltak másfél száz esztendővel ezelőtt is irtóztató telek, — és mi is megvagyunk. Meg azután arról is meggyŐa bennünket ez az öreg naplói hogy nagyot léptünk előre azóta az időjóslásban is. Öregeink még a tavalyi időjárásból következtettek, milyen termés lehet az idén. Ma viszont meg tudjuk előre mondani, milyen idő lesz a következő héten. Ha pedig véletlenül nem úgy sikerül? önkritikát gyakorol a meteorológiai intézet. Tóth István Már a nyárra készülnek Már több mint 7000 forint értékű takarékbélyeget vásároltak az éreekcsanádi általános iskolások. Legfőbbjük a nyári táborozásra gyűjti a pénzt, hogy amikor elérkezik az ideje, ne okozzon gondot a táborozás költségeinek befizetése. Az orgoványi óvoda As orgoványi óvoda szép és berétóá^ns épülete tm etenúS* négy év létesítményei közé tartanák. As épftfcesfe több mint egymillió forintba került. azt, amtt Csisztov ezredes közölt? Aszker hallgatott — No, jól van. — Likov felállt, Aszker tudtára adva ezzel, hogv a beszélgetés befejeződött. — Magával hozta Homann vallomásait? — Igen, ebben a dossziéban vannak. — Hagyja itt. Még ma ide rendelem hozzám Homannt. Szeretnék megismerkedni vele. Magát pedig holnap délelőtt tízre várom. Másnap a megbeszélt időben Aszker ismét megjelent Likov szobájában. A tábornok fáradtnak látszott Nem aludt az éjjel. — Homannt kihallgattam — mondta. — Pontosan ugyanaz a benyomásom, mint a magáé Likov egy ceruzát vett fel az asztalról, szórakozottan, elgondolkozva forgatta az ujjai között, aztán visszatette. — Ezek szerint — szólalt meg kis idő múlva a tábornok — megegyeztünk, hogy hiszünk Homannak... De hogyan legyünk azzal, amit Csisztov ezredes ielentett? Magának van valamilyen oka rá, hogy ne higgyünk neki és az embereinek? — Nincs, tábornok élvtárs. — Én sem tudok semmi ilyen okot. Csend lett Egyikük sem szólt LJkov is, Aszker is gondolataiba merülten ült — Lehetséges, hogy Ostburg- ban is, és Karlslusteban is van rejtekhely? — folytatta a tábornok. — Az adott körülmények között nem lehet alaptalannak tekinteni ezt a feltételezést sem. De egyelőre nem tudom elfogadni. Két ok miatt Az egyik: a két város túlságosan közel fekszik egymáshoz. Éppen ezért semmi értelme nem lett volna kétszer elvégeztetni egy és ugyanazt a nagy munkát... A rejtekhely építésére gondolok. A másik ok pedig: Csisztov ezredesnek a rejtekhelyről közölt adatai meglepően hasonlítanak Homann és a Bakuban letartóztatott ügynök adataira. önkéntelenül adódik a gondolat: ebben a két esetben vajon nem egy és ugyanarról a rejtekhelyről van szó? Emlékezzék vissza, minden egyezik: a rejtekhelyek berendezése, az őrzés módszere A tábornok felállt, fel-alá Járt a szobában, majd Aszker mögött állt meg. — Az éilel jelentést tettem a vezető elvtársnak. Megkérdezte tőlem: „Nem kellene-e inkább kockáztatnunk, s a Karlslusteben dolgozó csoportot átdobni Ostburgba? — Én nem tartottam ezt lehetségesnek. Végül arra a megállapodásra jutottunk, hogy innen küldünk felderítőt Ostburgba. Hadd nézzen utána mindennek a helyszínen. Aszker fel akart állni. Likov a vállát fogta, s nem engedte felkelni. Az asztal túlsó felére ment, s fáradtan a karosszékbe ült. — Magának kell mennie, Kerimov elvtárs. Aszker bólintott Likov megfogta az őrnagy kezét. — Mi már beszélgettünk arról, milyen nagy szükségünk van ezekre a dokumentumokra. Csak emlékeztetni szeretném a régi fasiszta kémhálózatra, meg azokra az új kémekre, akiket a megszállók természetesen igyekeztek összeverbuválni, s amikor elhordták az irhájukat, itthagyták őket a felszabadított részeken. Gondolja el, mennyi felbecsülhetetlen értékű információ van erről az összes gazemberről azokban az iratokban, amelyeket keresünk. De ez még távolról sem minden. Gondoljon bele, mennyi szovjet hazafit hurcoltak meg és küldtek halálba a Gestapo, az Abwehr és az SD kínzókamráiban! Hány emberünk lelte kínhalálát a különböző Sonderkommandók és Einsatzgruppék pincéiben és krematóriumaiban... Azokban az archív-anyagokban bizonyosan megtalálhatjuk, hogyan éltek, hogyan harcoltak és haltak meg ezek a honfitársaink. Aztán: különböző utakon olyan híreket kaptunk, hogy ezek a vadállatok embertelen, tömegirtó kísérleteket végeznek a hadifoglyokon. Oxigénszomjjal, ultraalacsony hőmérséklettel, ultraalacsony légnyomással ölik meg őket. Mérgeket fecskendeznek be a foglyok ereibe, rajtuk próbálják ki a mérgező eszközöket, az új fegyverfaitá- kat: a gránátokat, az aknákat, a lángaknákat. Ki tudja, nin- csenek-e minderről adatok a fasiszták titkos archívumaiban!.« S még egyszer hangsúlyozom: a hitleristák ügynökhálózatának feljegyzései, iratai. Ezek a a legfontosabbak. Nagy kár származik belőle, ha elkésünk velük. Minden módon, bármi áron meg kell szereznünk ezt a dokumentációt. Vegye számításba: nemcsak ml érdeklődünk az archívumok után. Távolról sem. Nem bocsátja meg hazánk, ha ezek a dokumentumok, amelyekről szó van, más országok hírszerzőinek a kezére jutnak. Ebben az esetben a fasiszta ügynökök új és veszedelmesen energikus gazdát kapnának. — Mindent megértettem, tábornok elvtárs — mondta Aszker. — Megértett« és felmérte, mennyire fontos az a feladat, amelyet meg kell oldania? — Igen, tábornok elvtárs. — Hány éve párttag, Kerimov elvtárs? — Három éve — felelte Aszker, de aztán kijavította magát: — csaknem három éve. — Ezt a mostani munkánkat fontos pártmegbizatásnak tekintem — mondta Likov. — Ügy vélem, csak így gondolkodhat egy állambiztonsági tiszt. — Pontosan így. — Mindig eszerint cselekedjék. És még egy: gondoljon mindig hazánkra, népünkre* elvtársaira és családjára. Higgye el, ez átsegíti a nehéz órákon. — így végzem majd a munkámat, tábornok elvtárs. — Ott.. — Likov egy pillanatra elhallgatott, s közben a fejével félre mutatott —, ott már tudják, hogy maga megy. Tudják és egyetértettek a választásommal. — Köszönöm, Szergej Szépgejevics — szólalt meg rekedten Aszker. — Megfogadom önnek: mindent megteszek, hogy_ Nem fejezte be a mondatot; hanem hevesen megszorította Likov feléje nyújtott kezét. (FolytatiakJ) Csak néhány napja zajlott le a Ki mit tud vetélkedők megyei döntője, de a legjobbak mái alig gondolnak a lezajlott versenyre, mert gyorsan közeledik az újabb, még nagyobb erőpróba. az országos döntő ideje. Egy bele még azon izgultak, hogy bárcsak bekerüljenek a megyei döntő élgárdájába, ma pedig az országos vetélkedő esélyeit latolgatják. Kettőt szólaltatunk most meg közülük —. mondják el sikerük titkát, számoljanak be róla, miiven érzés elsőnek lenni és árulják el, mit remélnek a következő szereplésükről, amelynek nemcsak különös érdekessége. hanem izgalma is lesz az; hogy a televízió kameráinak kereszttüzében fog lezajlani. As énekes Mikor Türei Sári. a kecskeméti posta távirásza a Ki mit tud vetélkedőre benevezett, álmodni sem merte volna, hogy ő lesz az első a szólóénekesek között. A színpadra is úgy lépett, hogy majd kiugrott a szive az izgalomtól. De abban a pillanatban, ahogy megszólalt az énekét kísérő zongora, mindenről elfeledkezett. Nézőtérről, esélyekről és az „árgus fülek- |«,al” hallgató zsűri teóriáiról.