Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-10 / 7. szám

1 oldal 1963. Január W, csütörtök Látogató* a válanxtásl csoport irodájában 43 ezer szavazásra jogosult Kecskeméten r L NAPTÄR 1963. január 10, csütörtök. Névnap: Melánia, Napkelte: 7 őrei 30 perc. Napnyugta: 16 óra 14 perc. 1 _J — ÖTVENNYOLC­EZER új típusú Vé­nusz porszívógépet gyártanak ebben az évben a Bajai Villa- mosipari Gyárban. Az első negyedév folyam mán ebből 15 ezret ad­nak át a kereskede­lemnek. — Hatvan kilométer hosszú szakaszon 450 négyzetméternyi út ke­rül felújításra össze­sen 63 millió forintos költséggel, ebben az évben megyénkben. — Az Idén 45 termelö­•Eövetkezetben építenek egyenként 5—10 ezer tyúk befogadására alkalmas, korszerű tojóházat az or­szágban. — A kedvezőtlen időjárás ellenére fo­lyik a nyíllak hálóval történő befogása a Du- naártéri Erdőgazdaság területén. Eddig mint­egy ezer nyulat fogtak be, amelyeket vérfel­frissítés céljából az or­szág más vidékeire szállítanak. — HOGY AH TER­JEDNEK az állatbeteg­ségek címmel holnap este 6 órakor dr. Thiel Miklós vezető átlator- vos tart előadást a ba­jai Micsurin Termelő- szövetkezet tsz-ákadé- miáj&nak ötödik össze­jövetelén. FILM AZ OLASZ FASIZMUSRÓL Dtao de LaurentHs filmproducer vélemé­nye szerint itt az ide­je, hogy az olaszok megismeri ék a teljes igazságot hazájuk fa­siszta múltjáról, e ezért t részes monstre filmet forgat Musso­lini felemelkedéséről és bukásáról, s ennek keretében az olasz fa­sizmusról. — Befejezték a de­cember első felében megkezdett zárszám­adási előkészületeket a kisszállási Szabad­ság Tsz-ben. Pár hé­ten belül megtartják a zárszámadási köz­gyűlést. — NÉGY KUTA­TÓT hívtak meg elő­adónak a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézetből a Solton most folyó zöld­ségtermesztési tanfo­lyamra, amelyen a környező termelőszö­vetkezetek brigádveze­tői vesznek részt. — KONSTANTINÁ­POLYBAN pusztult el Mátyás király könyv­tára. Csapodi Csaba professzor, az Akadé­miai Könyvtár kéz­irattárának vezetője nemrégiben közzé tett tanulmányában a XVI. és XVII. századbeli kútfőket elemezve megállapítja, hogy Bu­da eleste után a könyv­tár Konstantinápolyba hurcolása vetett véget a kultúrtörténeti szem­pontból oly jelentős gyűjteménynek. 185 évvel ezelőtt halt meg Carolus Linné svéd természettudós egyetemi tanár. A Sytema Naturae című művében első Íz­ben ő rendszerezte a nö­vény-, állat- és ásvány­világot és alkalmazta a növények ma Is haszná­latos — nemük és faj­tájuk szerinti — latin megjelölését. Rendszere­zése két évszázadon árt uralta a biológiát. — NAGY az építke­zési kedv Baján. Az 1961 óta értékesítésre átadott 209 telek kö­zül 198-at már meg­vásároltak az építkez­ni szándékozók az OTP bajai fiókjától. — Közel félmilliárd fo­rintos beruházással bőví­tik a másodi.k ötéves terv során a Szegedi Textil Műveket. Rövidesen meg­kezdődik az új. fonoda és szövöde építkezése, mely­nek „berendezéséhez” Kí­nában már behajózták az első 150 szövőgépet, s folyamatosan érkeznek a szovjet gépek Is. Jmb leütni ajándéki Itéiexer szem krumpli Marcel Achard — akinek A féleszű lány című da­rabiát nemrégiben Kecskeméten is játszották — a napokban ünnepelte életének kettős jubileumát: a Pa­taié. vagyis Krumpli című vígjátékénak kétezredik előadását és negyven éve előadott első darabjának csúfos bukását. A szerző a jubileum alkalmából egye­bek között 2003 szem krumplit is kapott tisztelőitől. — Több mint fél­ezer erő- és munkagé­pet javítottak ki eddig megyénk gépállomá­sain. A solti gépjavító mű helyben - a tsz-ek tra ötórainak főj a vitá­sé' végzik. E hónap­ba” erőgépet újíta­nak itt fel a környező közös gazdaságok szá-• mára. — A LEGTÖBB to­tó- és lottószelvényt megyénk városai kö­zül Kecskeméten vásá­rolják. Itt minden ezer lakosra átlagosan 500 megvásárolt szelvény jut hetenként. Baján minden harmadik em­ber játszik rendszere­sen a totón, vagy lot­tón. — KI MIT TUD? cí­mű vetélkedőt rendez a jövő hónap első fe­lében a kecskeméti vá­rosi KISZ-bizottság. — huszonketezek műtétet végzett, 61 szak- dolgozatot és öt könyvet írt dr. Bugyi István, a szentesi megyei kórház igazgató-főorvosa, akit a közelmúltban 65. születés­napja alkalmából a Mun­ka Erdekrenddel tünte­tett ki a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. 70 úi ruhaszalon és fiók A szövetkezeti ipar mintegy száz üzle­tet, mérték után dol­gozó ruházati sza­lont szépített, Illetve korszerűsített az el­múlt esztendőben. Ebben az évben a meglevő szolgáltató hálózat további bő­vítésére kerül sor. A megye városaiban és községeiben 70 új fiókot és méretes szalont létesítenek kisipari szövetkeze­teink. — UTAK és járdák építésére 719 ezer fo­rintot fordítanak a községfejlesztési alap­ból ebben az évben a kiskunhalasi járásban. Olvasóink figyelmébe! Pénteki számunkban megkezdjük Valentyin Ivanov A rajnai vár­kastély című tudomá­nyos, fantasztikus kép­regényének folytatásos közlését. — Az Országos Terv­hivatal által jóváha­gyott és az országgyű­lésen elfogadott me­gyei tervek lebontását január 15-i ülésén tár­gyalja meg a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága utána meg­valósításra kiadják a helyi tanácsoknak, vál­lalatoknak, intézmé­nyeknek. — A TÉLI szünet­ben négy helyi terme­lőszövetkezet gazdasá­gi életének alakulásá­ról 70 színes tablót ké­szítettek a dávodi is­kola pedagógusai. (Ma­gyar János leveléből.) — A kiskunhalasi járás három községé­ben — Rémen. Boro- tán és Kéleshalmon — végeznek tüdőszűrő­vizsgálatot az idei év első negyedében. Ala­kosság összeírását — a szűrés lebonyolításá­ban is tevékenyen résztvevő — vöröske­resztes aktívák vég­zik. Mono Lisa Washingtonban Nyilvánosan kiállítottál: Washingtonban Leonardo da Vinci Mona Lisá-ját. Az Országos Művészeti Galé­riában kedden megnyílt kiállításon 1500 résztvevő előtt Kennedy elnök mondott ünnepélyes megnyitót. A meg­nyitón részt vett Malraux francia kulturálisügyi mi­niszter, valamint Kennedy elnök felesége is. A,'fest­mény négy hétig lesz megtekinthető Washingtonban. — Hogyan válik gyermekünk közösségi emberré címmel hang­zik el érdekes ismeret- terjesztő előadás hol­nap este 5 órakor Kis­kunhalason, a Haran- gos téri iskolában. — NEGYVENNÉGY állami gondozott kis­gyermek megajándéko­zására 2900 forintot adományoztak a Z1M Kecskeméti Gyáregy­ségének dolgozói. — Megkövesedett őslény maradványaira bukkan­tak Nairobitól 150 mér- főldnyire északnyugatra. Egy angol antropológus szerint ez az őslény — amely már nem majom, de még nem Is ember — körülbelül 14 millió év­vel ezelőtt élt. — A PÉCSI Szén­bányászati Trösztnek 140 darabból álló für­dő-, öltöző-, varrodai és ruhatári berende­zést gyárt a Kiskunha­lasi Fa- és Építőipari Kfcsz. ♦ IDŐJÁRÁS Várható időjárás csü­törtök estig: párás idő. változó mennyiségű felhőzet, néhány he­lyen kisebb havazás. Mérsékelt szél. Az éj­szakai lehűlés kissé fo­kozódik. A nappali hő­mérséklet mínusz 1— mínusz 4 fok között. Derűs sarok — Ha te megtiltod nekem a feketekávét, én megtiltom neked a cigarettázást! Elkészültek az ideiglenes választói névjegyzékek Az imént még 32 írógép za­jos kapogása töltötte be a ter­met, a nagy munka azonban véget ért, elkészültek az ideig­lenes választód névjegyzékek. Dr. Kálló János, a kecskeméti választási csoport vezetője meg­könnyebbülten sóhajtott fel és már mosolyogva válaszolt kér­déseinkre. — A február 24-én lébonyolí­tásra kerülő választások előké­szítése — a párt, társadalmi és tömegszervezetek politikai tevé­kenységén kívül— nagyarányú és igen gondos adminisztrációt követel. Novemberben 143 összeíró járta a várost és a külterü­letet. összegyűjtötték a szavazásra jo­gosultak adatait, amelyeket Ke­rekes Gáspárral, a választási csoport másik tagjával rendsze­reztünk, s készítettük élő gé­pelésre. Egy hosszú asztalon kötegek- ben sorakoznak egymás mellett az ideiglenes válaszdói név­jegyzékek. Napokon át reggel­től estig 32 gépírónő dolgozott öszeállításukan. 43 600 választásra jogosult kecskeméti lakos adatait tartalmazza a papírhalmaz, amelynek súlya lehet vagy 150 kiló. — Nagy munka volt, de ez­zel még nem fejeződött be — mondta a választási csoDort ve­zetője. — Január 14-én köz­szemlére helyezzük él a névjegy, zékeket itt a tanácsházán a bér­házakban és a külterületi isko­láknál. Ezek a névjegyzékek ugyanis nem véglegesek, tehát a véletlenül kimaradt, válasz­tásra jogosult személvek ada­tait pótlólag felvesszük és az­után állítjuk össze a végleges névjegyzékeket Csak akkor mondhatjuk el, hogy jó mun­kát végeztünk, ha február 24- én minden arra jogosult 18 éven felüli magyar állampolgár élhet választójogával. Ezenkívül a városi pártbizott­ság, a Hazafias Népfront a vá­rosi tanács végrehajtó bizottsá­ga a választókerületi bizottsá­gokkal karöltve. kidolgozta a január 10—29-e között megtartásra kerülő jelölőgyűlések ütemtervét Az ezzel kapcsolatos adminiszt­rációs munkát is csoportunk végzi, — mondta még búcsú­zóul Kálló elvtárs. Ezek szerint a választási cso­port irodája február 24-ig még sokszor lesz hangos a munka zajától... N. O. j OOÖOOOOOÖOÖOOOI Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Horváth Zoltánnénak, a pártfőiskola tanárának ered­ményes munkája, valamint a munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes tevékenysége el­ismeréséül a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta. Sxerhexxtől üzenetek Domokos Kecskemét: Kériűte keressen feä bennünket szerkesztősé­günkben Egy elkeseredett kislány, Kiskun­halas: Pontos címe nélkül nem le­hetünk segítségére. Több névtelen levélírónak: Má* több alkalommal is megüzentük: Névtelen levelekkel nem foglalko­zunk. Megkezdte tevékenységét a felvásárlási osztály Több óf jogszabályt hoztok Az Élelmezésügyi Minisztérium felvásárlási kirendeltségei a gaz­dasági bizottság határozata alap­ján a múlt év december 31-ével megszüntették működésüket, s a tanácsok végrehajtó bizottságai vették át hatáskörüket és látják el a felvásárlási szakigazgatási feladatokat. A megyei tanács vb-n is megalakult már a fel- vásárlási osztály, az egyes járá­sokban pedig a járási tanács vb felvásárlási csoportja. A tanácsi szervek ennek az intézkedésnek következtében megkapták mind­azokat a jogokat, amelyeket ed­dig az Élelmezésügyi Miniszté­rium felvásárlási kirendeltségei élveztek, így a minisztériumhoz tartozó felvásárló vállalatok gyakorlati munkája feletti ellen­őrzést, valamint a termelőszö­vetkezetek és vállalatok közötti viták rendezésének jogkörét. A jövőben ezeknek a szerveknek sokkal nagyobb lehetősége nyí­lik a termelés és a felvásárlás összefüggéseinek vizsgálatára. Az új apparátus egyik legdön­tőbb feladata az 1963. évi felvá­sárlás alapjainak biztosítása mel­lett az elmúlt év eredményeinek részletes, elemző értékelése, a tapasztalatok felhasználása cél­jából így például vizsgálják az előreláthatóan mérleghiányos, vagy gyenge termelőszövetkeze­tekben a termelés és az áruér­tékesítés tapasztalatait, különös tekintettél a megyei pártbizott­ság szakosításra, hozamnövelésre stb. vonatkozó határozatainak végrehajtására. Néhány újabb, a felvásárlás­sal kapcsolatos jogszabály is napvilágot látott a közrimffiV ban. Többek között engedélyez­ték. hogy az elmúlt évre lekö­tött baromfiszerződéseket mind a termelőszövetkezetek, mind a háztáji és egyéni gazdaságok ja- nuár 31-ig kötbérmentesen tel­jesíthessék. Az így átadott ba­romfiért a december hónapra ér­vényes szerződéses ázat kopjáh meg. A szarvasmarha-felvásárlások* nál tavaly sok problémát oko­zott, hogy a Tenyészállatforgal­mi Gazdasági Iroda (TBGI) a termelőszövetkezetekkel igen sok fiatalkorú üsző átvételére kötött szerződést, amikor pedig még nem volt megállapítható, hogy azok felnőtt korban ténylegesen tenyészértékűek lesznek-e. — Emiatt jelentős mennyiségű se­lejt adódott, ami az Állatfor­galmi Vállalat szerződéses menyj nyiségét növelte és átvételi za­varokat okozott Ennek meg­szüntetésére a TEGI csak vem­hes üszőre köthet szerződést A tsz-ek minden nem vemhes üsző­jére pedig a mezőgazdasági osz­tály engedélye alapján az állat­forgalmi vállalatok szerződhet­nek. Ezekből az üszőkből később az osztály és a termelőszövetke­zet kiválogatása alapján viasza lehet tartani tenyésztésre. A sertéstenyésztés érdekelt szolgálja az a másik intézkedés* amely szerint ez év elejétől a szerződésre átadandó süldők al­só súlyhatára az eddigi 40 kilo­gramm helyett 30 kilogrammra csökken, ami tehát a szerződött süldők rövidebb tartását teszi lehetővé

Next

/
Oldalképek
Tartalom