Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-03 / 1. szám

1963. január 3, csütörtök 3. oldal Kongreanxua után Szakemberképzés a tanácsi iparban A laboratórium vezetője Bács-Kiskun megyében a ta­nácsi könnyűipar vállalatai a gyors ütemű fejlesztés jegyében alakították ki 1963. évi felada­taikat. Ha nem is kerek egé­szen, de 200 millió forint az a termelési többlét, amit az ipari osztály vállalataitól vár a nép­gazdaság. Ilyen körülmények között számos nehézség jelent­kezik a folyamatos termelés fel­tételeinek biztosításában. Egyik megoldandó feladat ezek közül a tanácsi ipar szakemberképzé­se, melyre a Vili. pártkongresz- szus, s azt megelőzően a megyei pártértekezlet külön is felhívta figyelmünket. Sok munkás — kevés szakember Megyénk, mint az Alföld ré­sze, nem ipari területe az or­szágnak. Eddigi erőfeszítéseink ellenére ma is találó a megál­lapítás: Bács megye elsősorban munkaerő-tartalékaival tűnik ki. Ez a sok munkás azonban szak­mailag képzetlen. Kedvező vi­szont az ipar fejlesztése, a fog­lalkoztatottság növelése tekin­tetében, hogy megyénkben több ezres lélekszámú községek, sőt tízezer lakost meghaladó nagy­községek alakultak ki. Épület- adottságaink ezeken a helyeken szinte kínálják a lehetőséget, hogy viszonylag kevés beruhá­zással segítsük az Alföld ipa­rosítását. A tanácsi ipar erőteljesen gvümölcsözteti ezeket a lehető­ségeket. Csupán egy év alatt kétezer fővel nőtt a tanácsi iparban a dolgozók száma. Azon-- ban a gyors ütemű iparfejlesz­tés — nyolc új szolgáltató vál­lalat és egész sor üzemtelep lé­tesítése — mellett csak részben sikerült megoldani a másik fel­adatot: a tervszerű szakmun­kásképzést. Ennek fékező ha­tása több esetben is jelentkezett az 1962. évi tervek teljesíté­sénél. Oktatás az üzemekben A tandíjból okultak a veze­tők, s az ipari osztály is egyik fő feladatának tekinti annak segítését, hogy a vállalatok mind több dolgozója tegyen szert a beosztásához szükséges szak­mai ismeretekre. Egyes ipar­ágakban — főként a régebben meglevő üzemeinknél — az új dolgozók részére a vállalat veze­tősége szervez szakmai tanfo­lyamokat. Itt a legjobb műsza­kiak oktatnak. Esténként meghí­vott vendégek tartanak előadá­sokat a szakma elvi alapisme­reteiből. Más a helyzet az új gyártmá­nyok átvételénél, a fővárosból letelepített üzemeknél. Kétezer új dolgozónak többségét ugyan­is ilyen üzemekben, üzemré­szekben foglalkoztatjuk. A job­bik eset, ha olyan áru sorozat- gyártására készülünk, melynek technológiája rövid idő alatt el­sajátítható. Ezekben az esetek­ben, több-kevesebb ideig, egész sor dolgozó tanulja a budapesti üzemben az új szakma ismere­teit. Tapasztalatcsere útján az­tán ők nevelik a letelepített üzemben munkatársaikat. Sok­kal több viszont a gond, ha az új gyártmány jellegénél fogva Budapestről kell „importál­mink*' a szakembereket, veze­tőket, akik a termelés szerve­zése mellett hónapokig oktatják a gyártási ismereteket a tanácsi ipar áj dolgozóinak. Több tanműhelyt A tervszerű szakmunkás-után­pótlás, az ipari tanulók képzése különösen a nagyközségekben létesített ipartelepeken sürgető. Itt a megfelelő színvonalú ok­tatást gátolja, hogy a tanulók gyakorlai képzése nem szerve­zett formában történik. Kisebb mértékben hasonlót tapasztal­tunk városi üzemeinkben is. A gátló körülmény itt a megfelelő tanműhelyek hiánya. Ezek léte­sítésére már az új esztendőben jelentős összegeket fordítunk. Számítunk ugyanakkor arra is, hogy vállalataink saját erőfor­rásból, társadalmi munka szer­vezésével is segítenek a tanmű­helyek építésében. Ez az össze­fogás biztosíthatja, hogy a je­lenlegi közel 800 ipari tanuló­nak több mint kétszeresét ok­tathassuk 1965-ben megfelelő körülmények között. A szakemberképzés persze sokkal szélesebb területet ölel fel az eddig írtaknál. De így is elmondhatjuk: egyik lehetősége lesz a tanácsi könnyűipar még gyorsabb fejlesztésének, ha már az idén pótoljuk e tekintetben a mulasztásokat, szervezettebbé tesszük a szakmunkásképzést. Dr. Bruncsák Andris A keleti-tengeri Riems-sziget tudományos intézetében dolgozó keletnémet kutatók olyan oltó­anyagot készítettek, amely az Európában fellépő száj. és kö­VALÖSAGOS, modern boszor­kánykonyha ez: csillogó kém­csövekben zöldessárga folyadék, üvegedények, elektromos műsze­rek, különleges érzékenységű vegypapírok. S közöttük nap­jaink „mágusa”, aki azonban már nem öncélúan pepecselget, hanem kemény következetesség­gel, szigorú logikával summázza a kutatómunka eredményeit, a közösség hasznára szolgáló nagy célok érdekében. A DUNA-TISZA közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézetben vagyunk, a Vidéki László tudo­mányos munkatárs vezette ké­miai laboratóriumban. — Köztudomású — mondja a fiatal szakember —, hogy inté­zetünk „fő profilja” a paradi­römfájás mindhárom fajtájával szemben hatásos. Már ez év­ben az új trivalems (háromérté- tű) oltóanyaggal oltják be a marhákat a« NDK területén. csomnemesítés. Mi a paradi­csomfajták, faj táj elöltek labora­tóriumi vizsgálatát végezzük. Igyekezetünk arra irányul, hogy az általunk nemesített fajták a termesztési értékek (bőter- mőség, koraiság stb.) mellett előnyös élettani tulajdonságaik­kal is kitűnjenek; jóízűek, szép színűek legyenek, magas C-vita- min tartalommal. Az általunk. végzett kémiai vizsgálatok e nemesítési célok elérésére irányulnak. E növény­nek csaknem minden tulajdon­sága a kémiai összetevőktől, az anyagcserétől függ. Feladatunk, hogy ennek folyamatairól ada­tokat gyűjtsünk, s ezzel a ne­mesítési munkát megkönnyít­sük. A növény ízének kialaku­lását például a cukor- és sav­tartalom összetétele határozza meg. Jelenlegi vizsgálatainkat egy nem régóta alkalmazott elemző módszerrel végezzük. A vizsgá­landó anyag egy cseppjét szű­rőpapírra juttatjuk, majd azt oldószerbe helyezzük. Szárítás és előhívás után kerül sor a vegyi összetétel vizsgálatára. Megállapítottuk például, hogy a legjobb ízű paradicsomsűrítmény abból a fajtából készíthető, amelynek a cukortartalma 50 és 75 százalék között van. Ha ennél alacsonyabb: savanyú; ha pedig magasabb: akkor túl édes lesz a sűrítmény. A 33 ESZTENDŐS Vidéki László közel tíz éve dolgozik a kísérleti intézet laboratóriumá­ban. Bonyolult, a laikus számá­ra bizony nehezen érthető, ap­rólékosan pontos tudományos munkásságával jelentősen hoz­zájárult a fajtanemesítésben ed­dig elért szép sikerekhez, ő ás a laboratórium dolgozói vala­mennyien megérdemlik, hogy megbecsüléssel gondoljunk ku­tató tevékenységükre. J. * *.rvvvv»vvvw«YYiQnrmmKXX)üOCXX^ Követendő módsster Közel ezer holdon 40 mázsa feletti átlagtermés kukoricából HáromértékQ oltóanyag száj- és körömfájás ellen Mélyhűtőn a Béke és azl Üj Élet Tsz-ben összesen B70 holdon termesztették az idén a .szántóföldek királynőjét”, — a kukoricát Mindegyik gazdaság­ban 40 mázsánál több termés­mennyiséget takarítottak be egy- egy holdról E kitűnő eredmény „titka" a korszerű termesztési módszerek alkalmazásában rejlik. Szem Sándor, a Béke Tsz ag- ronómusa elmondotta, hogy a 400 holdon termesztett kukori­cának a felét 25—52 centiméte­res őszi mélyszántásba vetették. Gazdaságukban száz-száz hold­ra csupán 14 számos állat jut, ezért vetés előtt csak minimális mennyiségű szervestrágyával tudták pótolni a talajerőt. (A jövő gazdasági évben e tekintet­ben javul majd a helyzet, mert Időközben állatállományuk a kétszeresére növekedett) * alamennyi területen az WV—1-es hidbridfajtát termesz­tették, s a gépi sorvetés után holdanként 18—19 ezer tövet hagytak. Fészektrágyázást a ve­tésterület egynegyedéin alkal­maztak: holdanként két mázsa szú perfoszfátot 70—80 kilo­gramm nitrogén műtrágyát és 10—15 mázsa tőzeget használtak fel. Az ősrí szántást tavasszal megtárcsázták, s ezt követte a vetőgép, a könnyű fogasolás, majd a hengerezés. Lófogattal háromszor, kézi erővel pedig kétszer kapáltak: az erősen gyo- mos részeken azonban a kézi kapálást is háromszor végezték, így teljes gyommentességet ér­teit el. Ily módon sikerült a 40 má­zsát jóval meghaladó termésát­lagot elémiök — a nem fészek­trágyázott háromnegyed résznyi kukoiricaföld egy-egy holdján viszont 10—15 mázsával keve­sebb termett. A község egy másik közös gaz­daságában. az Űj Életben, előző év őszén 32—35 centiméter mé­lyen szántottak a kukorica alá. Gondot fordítottak arra is, hogy hosszú, téglalap formájú táblá­kat alakítsanak ki. — Ezeken ugyanis — mivel így a fordulók száma kevesebb — fokozni le­hetett a gépek teljesítményét. A kukoricát általában nagytáblá­kon termesztették: 100 holdas­nál kisebb táblájuk nem volt, a legnagyobb pedig 270 holdon te­rült eb istállótrágyát egyál­talán nem kapott a kukorica- föld. Tavasszal — mihelyt a ta­lajviszonyok engedték —nyom­ban fogasoltak, tárcsáztak, majd minden holdon 50 mázsa tőzeg­gel, egy mázsa szuperfoszfáttal, 60 kilogramm pétisóval és 40 ki­logramm kálival pótolták a ta­lajerőt A vetést négyzetesen, 75x75 centiméter sor- és tőtávolság­ban, fészkekbe végezték. Egy- egy fészekbe három-négy sze­met helyeztek, később aztán két- két szálat Megyeitek. A holdan­ként tőszám 18—20 ezer volt. Egyébként itt is az MV 1-es hib­ridfajtát termesztették. A traktor vontatta ekékapák- kal kétszer művelték meg ke- resztben-hosszában a sorközö­ket, s egy ízben végeztek kézi kapálást. A kukorica 570 holdjáról 42 mázsa átlagtermést takarítottak be. (Ugyanennek a területnek a tavalyi termésátlaga az ideinek majdnem csak a fele — 23 má­zsa — volt:) A jó termés következtében a tsz takarmánykészlete jelentős mértékben növekedett (pénzér­téke 2 millió forinttal magasabb a tavalyinál), ami az állatállo­mány további fejlesztését is biz­tosítja. 12 ezer cipó naponta Elkészült a gépesített kenyérgyár Kiskunhalason Felleg-füstje nem ül a város fölé. Kéménye nem tör a ma­gasba. Mégis gyár ez a javá­ból. Korszerű, hozzánk illő. A jövőt mutatja. Termeiben csil­logó gépek, fény, tisztaság és Hozzá igazítottuk a kemencék hőfokát, a vetés gyorsaságát, meg a babusgatást is, mert a kenyér ott ezt megkívánta. Hol friss, erős tüzű kemencébe tet­tük hol meg kihültebbe. Alsó Egy gombnyomás és működik a kenyérgyár szíve, az FNÁ—24 típusú gépkemence. vidám emberek, akik birtokba vették. Elsőnek ők „temették” el a hosszú nyelű vetőlapátokat a megye sütőiparában. Kiskun­halason megszűnt mindaz, ami nehéz volt a pékszakmában. Mindennapi kenyerünk ké­szítésénél itt már gép helyet­tesíti az erőrabló fizikai mun­kát. Sőt, több is ennél: egész gépsorok nagyrészt automatizál­va. Mi tagadás, a pékeknek is furcsa ez a változás. Szokatla­nul új és más az egész gyár­tási technológia is. A nagyüze­mi pékek ezt így magyarázzák: — A régi műhelyekben a tésztától függött az egész mun­ka. Annak a mozgása, kelése irányította az összes teendőt. sütőtérből a felsőbe. Vagyis ba­busgattuk, sokszor került lapát­ra. Itt ez másként van. Az új kenyérgyárban nem a tészta az úr, hanem az üzem szíve a két egymás mellé épí­tett emeletmagas gépkemence. Itt ennek van alárendelve a munka és a tudás. Különösen az utóbbi, mert a gép csak ak­kor oldja meg jól a feladatot, ha kezelői okosan adják fel a „leckét”. Kezdődik ez már az előké­szítésnél. Centrifugás szitagép­ből ömlik a liszt a dagasztó csészékbe. Akkora egy-egy, mint az üzemi konyhák gőzfőző üst­je. Kétszáz kiló kenyértészta készül benne. Műszer ellenőr­zi, hogy Ksztfajtánkéni mennyi sóiét adagol hozzá a gép, da recept szerint kerül bele mi iv­óén, ami a gépkemencében sült jó kenyérhez szükséges. Téve- dés itt nem lehet, hiszen embeni kéz nem nyúl a kenyérhez, ha az már kemencébe került. De folytassuk a feldolgozás­nál. A tésztával telt öblös csé­széket, mintha súlyuk se lennem emelőberendezés tálalja as osztógép elé. Ez végzi az ada­golást, s a kenyérnek való göm­bölyítő és hosszformázó gépso­ron át folytatja útját a szakaj­tókig. Innen kerül a vetősza­lagra, majd automatikusan a kemencék örökmozgó bölcsőire. — Legjobban « kilós kenye­ret „szeretikf a gépkemencék — közük a vezetők. — Ezekből, ha folyamatos a termelés, 120 mázsa két műszakban a napi termelés. Nyújtott műszakok­ban több is ennél. — Hány perc az útjuk a ke­mencetérben? — Minden bölcsőnek 35 perc. Huszonnégy van belőlük egy- egy kemencében. Tízesével pi­rul rajtuk a cipó, négyszázöt­ven egyszerre. — Nem egyezik a számítás. Többnek kell lenni. — Elvileg igen, a valóságban nem, hiszen egyik, bölcsőre min­dig vetnek, a másik a kész ke­nyeret borítja futószalagra. Külön terem a szalag vége. Fürge emberek a kezelők, mert a kemence, ha dolgozni kezd,- szinte ontja az illatos, ropogós cipókat. Jut belőle bőven Hains város lakóinak, de a környező községeknek is. Egy év alatt készült, 4 mil­lió 700 ezer forintba került a megye első gépesített kenyér­gyára. Sándor Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom