Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-27 / 22. szám

1963. január 21, vasárnap

3. oldat

*

írás!*« foglalták a családok vállalását

iiesxelgele» egy »xöretkexeti párititkárrnl

Nem volt véletlen, hogy miközben Diószegi Imrével, a kun. szentmiklósi Kiskunság Tsz párttitkárával a gazdaság munka- szervezéséről beszélgettünk, ismételten szóba kerültek a múlt év tapasztalatai. Ezek ösztönözték ugyanis a pártszervezetet, hogy ez évi első vezetőségi ülésének napirendjére éppen ezt a fontos témakört, az idei munka megszervezésének feladatait tűzte.

Amit elértünk

nem kell vele szégyenkeznünk...

— mondja elgondolkodva a párttitkár. — Több növényféleségből — napraforgóból, búzából, cukorrépából — az aszály miatt körülbelül 50 százalékos kiesés volt. Különösebb gondot azonban nem okozott ez, mert állattenyésztésünk tervének túlszárnyalásával kisegített bennünket. A tervezettnél több, összesen 1500 bárány exportálása 350 000 forint tiszta jövedelmet hozott A gyöngy ős tartás kitűnő üzletnek bizonyult. A közel 18 ezer pettyesszámyas értékesítése 200 ezer forint tiszta haszonhoz juttatott bennünket. Sajnáljuk is Király agronómus házaspárt, hogy elpártolt tőlünk. Különösen Magdát, a kiváló baromfi- tenyésztő szakembert. A férj vágyódott máshová, s most az asszonyka is az egyik hartai tsz-ben hasznosítja tudását....

Királyné Kunszentmiklóson járatlan úton indult el a nagyüzemi gyöngytyúknevelés megalapozásával. S a Kiskunság Tsz gazdái jó tanítványoknak bizonyultak. Legalább 20 ezer darab tartásáról idén sem mondanak le. De ha jól megy, megfelelő tartási lehetőségek biztosításával a következő években 60—80 ezerre kívánták emelni az állományt.

Hasznos befektetés volt a 1E0 holdas halastó létesítése is. Kevés ráfordítás mellett mintegy 80—90 ezer forintot jövedelme- eett.

— Csakhogy a munka jó megszervezésével ennél is

többre mehettünk volna

— vázolta Diószegi Imre. A szövetkezet elnöke — főagronómus híján — felaprózni kényszerült erejét, idejét. Nemegyszer — mert a dolog sürgetett, s egyik- másik brigád vezető népszerűtlennek tartotta dologba szólítani az ei-elmaradozó gazdákat — mozgósítania kellett a munkára. Az erőgépeket nem használták ki megfelelően, összefogásukat

nehezítette, hogy külön a gépek irányításáért senki sem volt felelős. Akadtak ezenkívül szervezési hiányosságokból adódó más kiaknázatlan lehetőségek is.

Mindezeket számba vette a pártszervezet vezetősége, meg- hányta-vetette a tennivalókat, s jól átgondolt javaslatokat _ terjesztett a szövetkezet vezetősége elé.

Miután január 1-vel tapasztalt íömezögazdász alkalmazásával a szövetkezet nagy gondja oldódott meg, nemcsak a tsz elnöke hasznosíthatja kamatozóbban a munkaerejét, de lehetőség kínálkozik a brigádvezetői gárda némi átszervezésére, megerősítésére. Az erő- és munkagépeket brigádonként tervezik szétosztani. Komolyan mérlegelte a pártvezetőség a belső munkák helyzetét. az ott dolgozók tevékenységét, magatartását, s néhány szervezési változást ezzel kapcsolatban is javasolt, a tsz vezetőségének. Hiszen jól tudja, hogy minden adminisztratív feladatkör a termelés szolgálatában áll. Segítheti, de a lazaságok eltűrésével hátráltathatja is azt. Hasznosnak ítélné a pártvezetőség ezenkívül a brigádvezető, az agronómus premizálását, s a jól dolgozó gazdáknál a jutalom bevezetését,

— A múlt évi tapasztalatok ébresztettek rá bennünket — mondja Diószegi Imre —, hogy a szövetkezet területéről nagyon sok baromfi, tojás, süldő került a piacra, amit a tsz-en keresztül lehetett volna értékesíteni. Hasznát láthattuk volna az állami kedvezményekben, s nem utolsósorban abban, hogy keveMegérkezett a műtrágya

A szabadszállási vasútállomásra pétisóval megrakott vagonok gördülték be a minap. A József Attila és a Kiskunság Tsz részére két-két vagon talajjavító anyag érkezett. A két -közös gazdaság dolgozói egyesült erővel láttak hozzá a zsákok el száll í fásához.

Képünkön Tóth Lajos, Kovács István és Szappanos Lajos, a József Attila Tsz gazdái rakják a vagonokból a műtrágyával! teli zsákokat a pótkocsira, amelyet majd Hegedűs István, a Kiskunság Tsz traktorosa bevontat a központba.

(Pásztor Zoltán felvétele)

sebb lett volna gazdáéi* munkakiesése.

Amit tavaly elmulasztottak,

mo»t pótolják.

A közelmúlt napokban lezajlott brigádgyűléseken a családok 90 százaléka megjelent. Ezeken nemcsak a családi művelésre tettek írásos vállalást, hanem szóba került a háztáji termékek tsz-en keresztül való értékesítésének hasznossága is. S amikor a brigád vezetők, párttagok és pártonkívüli aktivisták a gyűlés utáni napokban hozzáfogtak a családok személyes látogatásához, nem maradt el az eredmény. Az első három napon száz kiló baromfi, 12 ezer tojás, hat hízó és mintegy ezer liter tej értékesítésére vállaltak szerződéskötést a megkeresettek. És szép eredményt hozott a közös táblák erő-utánpótlására a háztájiból felajánlott szervestrágya mennyisége is.

A pártvezetőség hasznos javaslatok hozatalánál a VIII. pártkongresszus iránymutatásából indult ki. így okoskodott: ahhoz, hogy a 1963-as évet jobban zárhassuk, eredményeinket: nem elég a múlthoz mérni. Többre, jobbra, olcsóbb termelésre kell törekedni. S ennek a munka, a termelés körültekintő megszervezése egyik alapfeltétele. Ezért dicséretes, hogy a párt- szervezet javaslatai nyomán a szövetkezet vezetősége is megtárgyalta a munkaszervezés tennivalóit, s a hozott határozatok szolgálnak ez évi munkájuk alapjául.

Perny Irén

Akták és emberség

E

leven színűek, mondhatnám megfiatalodtak tatarozás után a jánoshalmi tanácsháza öreg falad.

Bent, a hivatali szobákban, a szokásos mindennapi ügyintézés. Ügyfelek nincsenek a folyosón, csak bent a helyiségekben, a kérdésekre adott válaszok azt tükrözik: törődnék az emberekkel, a község lakosaival. A hangnem udvarias, csaknem szívélyes.

Ezt tapasztaltuk Kelle György, a vb titkár és Adám Vencel* az adóügyi csoportvezető szobájában is. Mindketten régi „kerekei” a közigazgatás bonyolult gépezetének. Munkámként azonban egyáltalán nem látszik, hogy „elkoptak”. Nagv tapasztalattal, a rendelkezések teljes ismeretében, a lehető leghamarabb igyekeznek pontot tenni a sokszor esváltalán nem könnyű ügyek végére.

A közigazgatásban dolgozó ember élete a kívülálló szemében száraz, eseménytelen életnek tűnhet. Pedig nem az. A tanácsháza öreg faltad — ha mesélni tudnának — bebizonyítanák ...

Megyvenes évek eleje. E3k- ™ kor már mindketten itt dolgoznak a járásnál. Rideg, bürokratikus légkör.

— Kistisztviselők voltunk akkor — emlékezik a vb titkár. — A szolgabíró pedig nagy úr volt. Ha be akartunk hozzá menni, külön kihallgatást kellett kérnünk ... Persze, a község „felső ötvenével” más volt a viszonya. Ha elfelejtettünk köszönni valamelyik virilistának, a szolgabíró erősen megrótt bennünket... A háborús időszakban, amikor a bőrt utalványra adták, annak többségét a gazdagok kapták, akiknek épp a legkevésbé volt rá szükségük. A szegényeket emberszámba se vették. Emlékszem, egy ízben a szolgabíró beidézett egy tanyán, a községtől 12 kilométerre élő cselédembert, hogy reggel 8-ra jelenjék meg. Tél volt, nagy hó. s a szerencsétlen nem tudott sietni, emiatt 9 óra után érkezett meg. A szolgabíró jól összeszidta, s aztán — hazaküldte.

Így ment ez akkor. A szolgabíró a beosztottjaival csináltatta a szerződéseket, amelyekért az ügyféltől 50—60 pengőt is elkért. A tisztviselőknek csak két-három pengőt, adott a „különmunkáért”.

— Némely ügyben a megyéhez lehetett fellebbezni — mondia Adám Vencel. — Ennek megszövegezését is ránk bízta a szolgabíró. amelyért természetesen szintén ő kapta a b- noráriumot. A dolog később már ódáié fajult, hogyha valaki betért hozzá, még el sem kezdhette a mondókéját. a szóL gabíró felkiáltott:

— Meg kell fellebbezni!

*

A felszabadulás utáni évek- ’’ ben megváltozik, tisztábbá válik a légkör. A közigazgatás alkalmazottai érzik, hogy véere a dolgozók, a nép ügyét szolgálhatják.

Aztán . .. később, mégis valami furcsa nyomás nehezedik a közigazgatás, az akkor már választott tanács végrehajtó bizottságának a munkájára. A feliratok ezt hirdették: „Minden szem begyűjtött gabona esnnás az imperialistákra!’'

De ezek az idfflt elmúl tak.

— Szinte fiatalabbnak érzem magam, mint tíz évvel ezelőtt — mondja a vb-titkár. — Bár probléma most is van. mégis nyugodtan fekszem, nyugodtan kelek S nyugodt légkörben dolgozhatunk, a rendelkezések szilárdak, megfontoltak. Előtérbe kerültek a szociális jellegű, a családi, a nyugdíj- és a lakásügyek. És az egész község fejlesztése, hogy minél inkább otthon érezzék itt magukat az emberek.

— A felsőbb szervekkel is egész más a kapcsolatunk, mint régebben — toldja meg az adóügyi csoportvezető. — Megértőki nroblémáimlkat meghallgatják, s nem kérik, hogy irreális feladatokat oldjunk meg. Csak azt. ami emberileg és a rendelkezések szellemében — nem betűi szerint! — teljesíthető.

A megújult falakat odakünn fénybe vonja a téli napsütés.

Hatvani Dániel

Az öreg negyvennyolcas

Ügy vesszük körül a duruzsoló kályhát, mint csirkéik a köti őst, legszívesebben md is alábújnánk, aa lehetne. Az iskola félig fagyott ablakain még kinézni se jó, úgy hordja a szél a havat, hogy idebent is megborzad tőle az ember.

Jelölő gyűlésre jöttünk, de meg kell vallani, nem sok reményt tápláltam magamban, hogy mások is feljönnek-e? Ilyen istenátka időben, mínusz 15 fok alatt ki mozdul ki a jó meleg lakásból?

Azért lassanként szállingóznak az emberek. Már vagyunk vagy tízein, mikor hangos „Adjon istan”- nc ! belép egy magas, hajlott hátú öregember. Sokan kezelnek vele, aztán széket tesznek a kályha közelébe, kigombolják a nagy kabátját, közben csodálkoznak rajta ugyancsak, hogy itt látják.

— Hát eljött Sándor bácsi, eöbea a mocsok időben? Miért nem maradt otthon, hiszen maga már öreg az ilyen hosszú úthoz, meg időhöz?

Az öreg kissé reszkető kezeivel a szemét törli, aztán meg szép tömött fehér bajszát hozza rendbe. Ültéből felnéz az előbb szóló menyecskére:

— Tanuld meg lányom, hogy nem az számít, hogy ki milyen öreg, hanem az. hogy ki hogyan öreg! Igaz, hogy már éppen a kilencvenedik januárt nyüvöm, de azért, ahova akarok, oda elballagok.

Megindul a beszélgetés, időjárásról, munkaegység ről, erről, arról, majd a jelölésire, az új választásra kerül a sor. Egyszer egy negyven év körüli mo- kány kis ember azt mondja:

— Na, Sándor bátyám, maga aztán sok választást láthatott már életében!

— Hát láttam egy párat, az már igaz. — összeráncolja homlokát, látszik

rajta, hogy erősen gondolkodik, aztán folytatja: — Az 1900-as évek elején szavaztam először. Akkor még nem volt titkos szavazás, oda kellett állni a bizottság elé és megmondani, hogy kit választunk. Körzetek se igen voltak, bent kellett szavazni a városban. Két jelölt lépett fel, az egyik kormánypárti, a másik meg negyven- nyolcas programmal. A mi családunk nagy Kossuth párti volt, mióta csak az eszmet tudtam. Apámnál, apósomnál, meg nálam is Kossuth képe függött a szoba legszebb helyén. Kálvinista ember vagyok, se kereszt, se templom előtt kalapot még nem emeltem, de ha bemegyek a városba. Kossuth apánk szobra előtt a mai napig megemelem a fejfedőt.

Sok kortes beszéd, meg mindenféle előzmények után eljött a választás napja. A kormánypártiakat zeneszóval hordták ki a hintók az akkor új állomásra, mi meg csak úgy gyalog nekiindultunk.

í okos a vaura, a íOKara meg szakajtóruhába kötött elemózsia a hosszú útra. A nagygazdák — mert főleg azok voltak a kormánypártiak — rá is szóltak apámra a hin tóból: Minek viszed azt a batyut, Imre? Főznek ott ebédet eleget? Az meglehet, hogy főznek — felelte apám —, de nekünk nem! Nem is ettünk mink a kormány- párti jelölt ebédjéből, meg lehet, hogy sajnálta is volna belőlünk, mert hintó ide, ingyen ebéd oda, megbukott. az isten teremtette. Igaz ugyan, hogy a mi képviselőnkkel se mentünk sokra, de legalább megmutattuk, hogy mi a negyvennyolcas becsület.

Elmosolyodik Sándor bácsi, pipára gyújt, a csutorával mutogatva folytatja*

— A két háború között aztán már nem mentem el szavazni egyszer se Nem én! Minek mentem volna, mikor mindegy volt. hogy kit választunk, úgyis csak azt értük volna el, hogy „az ökör elment, a járom megmaradt”. Nem

volt akkor a szegénynek szószólója, az igazságnak meg még úgyse.

Háború után, 47-ben aztán elmentem, szavaztam is, a Parasztpártra. Jól haladtak akkor a dolgok egy darabig, világos, tiszta volt minden, de valahogy megint befellegzett. 1950 és 1956 között megint nem mentem én sehova se, se választásra, se másra. Jött egyszer értem a tanácstól valaki, hogy elvisz az autójával, váltig mondtam neki, hogy már nagyon öreg vagyok, csak nem akart tágítani. Méregbe jöttem, azt találtam neki mondani, hogy én már csak olyan vagvok, hogy akkor tapsolok, de csak akkor, ha a tetszéstől önmagától összeverődik a tenyerem, másképpen nem tudok, mert az eszemnek nem engedelmeskedik a tenyerem. Erre aztán otthagyott.

— 1958-ban, az ellenforradalom után elment-e a bácsi? — kérdem kíváncsian.

— Akkor el — bólint az öreg.— Azt mondtam magamban, na Sándor, ha ezek két esztendő alatt így helyrerakták az ország össze-vissza dobált, félig felfordult szénásszekerét, akkor valamit kon yíihatnak hozzá. Le is adtam rájuk a voksot. Négy esztendő alatt meg rájöttem, hogy nemcsak konyíta- nak, értenek is ezek az állam szekeréhez, mert tanulja meg fiam, hogy nem elég a sok szép ígéret, a menyecskének való is sokat ígér a házasság előtt, de csak lakva válik el, hogy mit tart meg belőle Ez a kormány olyan, hogy többet adott, mint amit ígért. Elhiheti, hogy sok mindent megértem már, de ilyet még álmomban sem, nemhogy valóságban.

— Hát látod, Julis — bök a pipaszárral az előbbi menyecske felé — ezért vagyok én most itt. Most már elhiheted, hogy ahova én akarok, oda el is megyek.

Szőtt Jóm