Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-26 / 21. szám

EGER—SZEGED—BAJA S fSiK«K, RovilvemM: Tith LáasM Két szépségd'jas játszma Óttörfi asztalitenisz-bajnokság Kiskorona jsán A kiskunmajsai központi fiú­iskola sportköre a községi úttö­rők részére asztalitenisz-baj­nokságot rendezett. A verse­nyen mintegy 40 pajtás vett részt. Először osztályokon belül dőlt ti a bajnokság és a 'ovibbju­tás sorsa. Győztesek: Vili. o.: Molnár Aladár, VII. o.: Hoppál József, VI. o.: Kurucsai Lajos. A döntőben első lett Kurucsai Lajos VI. A), 2. Molnár Vili. B), 3. Hoppál VII. B). — A győz­tesek és a helyezettek oklevél­díjazásban részesültek. Bemutatjuk ’ Winkler Gézát, a Kecskeméti Dózsa NB XI-s labdarúgó csa­patának új játékosát. 1938-ban született, foglalkozása elektro­technikus. 1951-ben került a Budapesti Bástyához, ahol több «1 italommal játszott az NB I-es csapatban. Később a Budapesti Elektromoshoz igazolták át. A tavaszi szezonban már a Kecs­keméti Dózsa színeiben láthat­juk. Erénye a kemény, de sport­szerű játék. Lelkiismeretes ed­zésekkel készül a tavaszi for­Ez a három név jelentette egykor a vidék nagy vetélkedé­sében az ország úszósportját. Nem véletlen, hogy ma erről beszélni kell. Hírül vettük, hogy Szegeden egyesítették az úszó- és vízilabda-sportot, és újra életre hívták a régi nagyhírű vetélytársat, a Szegedi Úszó Egyletet. Az utcákon még félméteres a hótakaró. Fázósan siető embe­rek igyekeznek a meleg szo­bába, mi azonban bizakodva tekintünk a késlekedő tavasz felé, amikor a jégsportokat a vízi sportok váltják majd fel. Megyénk az 1962. évben na­gyot lépett előre az úszósport­ban. Minket, bajaiakat nagyon ér­dekel városunk úszó- és vízi- labdasportjának a jövője. A versenyzési körülmények ná­lunk nagyon mostohák. Az úszó­pálya megoldásával kapcsolat­ban már évek óta kísért a lét vagy nemlét kérdése. A mostani pályával talán ideig-óráig az edzések, esetleg Sári versenyek rendezése még megoldható, de már egy megyei bajnokság megrendezése — I amihez az esetleges csúcsjaví- I tások miatt csak hitelesített pá- jlya alkalmas — teljesen elkép­zelhetetlen. Az, hogy eddig is működött ez a pálya, egyedül és kizárólag a Bajai Spartacus áldozatkész­ségének köszönhető. Ez az ál­dozatkészség évente megismétlő­dő 5—10 ezer forintos helyre- állítási összeget igényelt. Érte­sülésünk szerint ebben az év­iben már ilyen természetű ki­adásokra semmiféle összeg nem áll rendelkezésünkre. Nagyon sok tehetséges úszója van ennek a Duna menti kis városnak. Víz szempontjából az előfeltételek biztosítva is van­nak. Ez azonban egymagában még nem elég. Ha már fedett uszodánk nincs, amiről még csak álmodni sem merünk, legalább biztosítsuk az úszósport mini­mális előfeltételeit az úszni akaróknak arra a néhány nyári hónapra, amíg azt a szabadban való fürdési lehetőségek bizto­sítják. Még egy dolog, amire már annyiszor kitértünk. Az úszó­sporttal foglalkozó egyesületek gyei jogú városi TST-hez illetve budapesti TST-hez benyújtani. 2. A tanfolyam ismertetése: A tanfolyamom az oktatás 1963. szeptember második felé­ne idegenkedjenek a vízilabda­csapatok megszervezésétől. A kezdeti nehézségeken át kell esni. Először szervezzenek vízi­labda-bajnokságot megyén belül azok a sportkörök, amelyeknek van úszószakosztályuk. Aztán majd kialakul egy helyezési rangsor. Ebből az első helyezett magasabb osztályba kerülhet, amely területi fekvés szempont­jából a legjobban megfelel. A vízilabda-mérkőzések az úszó­vetélkedések sava-borsa. A ver­senyek látogatottságát is a vízi küzdelmeknek köszönhették. Mi, bajaiak minél előbb sze­retnénk valamit látni a vízilab­dából, mert az már a nyarat is jelentené, meg azt is, hogy Ba­jának korszerű úszópályáia ké­szült. F. J. szombaton a községi, hétfőn a városi sportköri vezetők részé­re tartott sportértekezletet. A szombati sportértekezletein 20. a hétfőim 35 sportvezető vett részt. A sportvezetőkön kívül a szövetségi vezetők is meghí­vást kaptak az értekezletre. Balazsits István, a TST el­nöke értékelte az 1962. évi sportmunkát és ismertette az 1963. évi sportfeladatokat. Az 1962. évi sportmunka a bajai járásban sikeres volt. Minden szakvonalom teljesítet­ték a tervet, csak a társadalmi edzőképzésbem mutatkozott né­mi lemaradás. Balazsits István elnök felso­A Témái saldcoUmplán Argentína a harmadik helyre tört fel g ezzel a szép teljesítménnyel bizonyította a dél-amerikai sakkélet fellendü­lését és magas színvonalát. A leg­utóbbi argentin bajnokság Játszmái arra vallanak, hogy fiatal sakko­zóik a szovjet sakkiskola beható tanulmányozói és kővetői, akik harcos szellemmel és bátor kezde­ményezéssel küzdenek. (A ml él­gárdánk — legalábbis a mostani bajnoki küzdelemben —, ha nem Is megalkuvóan, de békülékenyen játszik. A Vili. fordulón 10 játsz­ma közül 8 döntetlenül végződött!) Fiatal sakkozóink tanuljanak az alábbi harcos, szépségdljjal jutal­mazott játszmákból! szicíliai vedelem Gonzales Sanguinetti 1. e4, c5 2. Hf3, d« 3. d4, cd: 4. Hd4:, Hf6 5. Hc3, Hc6 6. Fc4, e< 7. Fb3, Fe7 8. Fe3, 0—0 9. f4 rolta a közeli időszak legfonto­sabb sportmvmkáit: sportegye- sületi. sportköri közgyűlések megtartása, labdarúgó- és kézi­labda-játékvezetőképzés meg­szervezése, továbbá a külön­böző bajnokságok — asztalite­nisz. kézilabda, kosárlabda, röplabda, labdarúgás, sakk. teke — megindítása. Mindkét sportérteíkezletem több, arra érdemes sportaktívát jutalmazott meg a testnevelési és sporttanács. A községi aktí­vák közül tizenöten, a városi aktívák közül 34-en kaptak ju­talmat eredményes és jó mun­kájukért. Ezenkívül nyolc ter­melőszövetkezet kapott felsze­relést a TSTtől. Óvatosabb (. fj későbbi hoss-u sáncolással. J. —, Hd4:l M. Fd4:, Mi M. <*, d«: 12. fe:, Hd7 13. 0—0 Nem Jár haszonnal 13. Hb5:, Va5t 14. Hc3, Ve5: 13.—, b4 U. He4, HM »5. Hf6f, KhS Az áldozat elfogadása végzetes lenne. 16. Vg4í, HdS! 17. V«4! Sötét kénytelen az áldozatot el­fogadni. Védekezése rendkívül pre­cíz. 17. —, gf: 18. ef:, Fd6 I». c4;, Bg8! 20. Fc2, Bg6 21. Cd:, Vg8! 22. Bf2, Bg4! 23. Ve3, Fb7! Most már sötét támad a nyílt g-vonalon. 24. Fb3, Vg6 25. Bel, Bg8 26. Blc2, Be4! 27. Vd2, Bh4! 28. gS. s* mim ifi i 9 Ül* ** Tf W: m v ¥ m p *j m W' 'm & , r« Ü I f| ü m !§ & Sötét most tisztáldozattal szét­zúzza az ellenfél királyállását. 28.—, Fgl:!! 29. hg:. Vg3:t 3». Bg2, Vh2t 31. Kfl, Fa6f 32. Kel, Be4t S3. Kdl, vhlt 34. Fgl. Vgl:+T és világos feladta. SZICÍLIAI védelem Torres Eliskases 1. e4, c5 2. Hf3, Hc6 3. d4, cd: 4. Hd4:, eS 5. C3, d5 6. Fb5!, Fdl 7. ed:, ed: 8. 0—0, Fd6 9. Beit, Hge7 10. Fd3!, 0—0 11. Vh5, g6 Gyengíti a királyállást, h6-ra pe­dig áldozat következik. 12. Vh4, HeS 13. Fc2, Hec6 14. FgS!, Vb6 15. Hd2, Bfc8 Vb2:-re 1«. Ff6! nyer. 16. Fb3I, Vai 17. Be3, Hg4 18. Bf3, Hce5 19. Bf4!, Ff8 20. Il3, h6 24. hg:, hg: 25. Vg5:, Fg7 A huszár ütésére 24. Bf7: dönt. 2«. Fd5:, Vg5: 25. Hg5:, Bc5 26. Ff7:t, HÍ7: 27. Bf7:, Fg4:7 A sötét állás e hiba nélkül sem védhető. Bg7:f, Kg7: 29. Hge6t sötét *i ul okra. KXXXXX>COOOOOOOOOOO< Jelentkezési felhívás oktatóképzö tanfolyamokra Sportértehexleteh Baján A Bajai Járási és Városi TST Távoli tanyákon r 'A Sportvezető és Edzokepzo lintézet felvételt hirdet az 1963 ^64-es tanévben induló ok­tatói tanfolyamokra, valameny- oyi sportágban. | 1. Jelentkezési fettételek: f A tanfolyamra jelentkezhet, kki: a) Erkölcsi-politikai és egész­ségügyi szempontból oktató-ne- yelő munkára alkalmas; b) Betöltötte 22. életévét, de &5 évnél még nem idősebb; c) Középiskolai érettségivel, Vagy középfokú iskolai végzett­séget igazoló oklevéllel rendel­kezik, 40 éven felül pedig ál­talános iskolai végzettséggel; d) A segédoktatói tanfolyamot legalább közepes átlagered­ménnyel végezte el; e) Legalább 3 éves segédokta- tei gyakorlattal rendelkezik; [) Valamelyik sportegvesület (sportkör, sportklub) tagja. Jelentkezési határidő: 1963. Június 1. Jelentkezni lehet az intézet­né! a budapesti, a megyei és mesvei jogú városi TST-nél (levél útján is beszerezhető fcy -not atvánvon).-\ ielentkezési nyomtatványt olvashatóan nyomtatott betűvel, vagv írógéppel kell kitölteni és e. szükséges mellékletekkel Agyütt a ielentk^ző lakhelye - -1- t ,ie£yei. me­ben kezdődik. Az általános el-i méQeti tantárgyakból kb. 4 he­tenként — összesen 10 alka­lommal — 8 órás foglalkozás lesz a megyeszékhelyeken, il­letőleg Budapesten. Ezenkívül sportáganként kb. kéthetes gya­korlati táborozáson kell részt venni. A gyakorlati tábor az el­méleti vizsgák után, általában a nyári hónapokban kerül lebo­nyolításra. A 10 hónapi tanulmányi idő végén — előre közölt időpont­ban — az elméleti tárgyakból, a gyakorlati tábor végén pedig a sportág szakanyagából vizs­gát kell tenni. Sikeres vizsgát tett hallgatók oklevelet kapnak, mely oktatói minősítésű edzői működésre jogosít. A konferenciák és a gyakor­lati táborhoz szükséges szabad­időt a hallgatónak kell saját szabadsága terhére biztosítani. A tanfolyam tandíja 300 Ft. Részletes felvilágosítást az in­tézet és a TST-k adnak. Test­nevelő tanárok részére az inté­zet 1964-ben külön felhívást tesz közzé. Levélcím: Budapest, XII. ke­rület. Alkotás u. 44. Sportvezető és Edzőképző Intézet Téred, aki azt hiszi, hogy csak a városban szeretik a spor­tot. Sok-sok kedvelője van fa­lun is, csak hát ott — különö­sen a tanyavilágban — nehéz a szervezése, a versenyek rend­szeres biztosítása. Egy-egy szét­szórt településünkön még ma is kilométereket kell gyalogolni a versenyzőknek, ha edzésen, ha versenyen akarnak részt venni. Jellemző ez a felsőlajosi Tö­rekvés Termelőszövetkezeti Sportkörre is. Éppen ezért di­csérendő a szövetkezet vezetői­nek két éve hozott határozata, amely sportkör alakulását tűzte ki célul, megkísérelve bevonni a távoli tanyákon élő fiatalokat a sportolásba, a rendszeres test­edzésbe. Siheriili-e? Erről szól mai tudósításunk... 1961. január 15. Hivatalosan megalakult a felsőlajosi terme­lőszövetkezeti sportkör. Az ala­kuló közgyűlésen labdarúgó, női kézilabda és sakkszakosztály létrehozását határozták el. Á kezdeti lépések nem voltak va­lami biztatóak: a megválasztott szakosztályvezetők más elfog­laltság miatt keveset foglalkoz­tak a sporttal. Egy későbbi sportköri gyűlésen részletesen megtárgyiltak azonban a hibá­kat, s azt, hogy mit tegyenek a jövőben. Elsősorban is elhatá­rozták, hogy otthont szereznek a sportolóknak. Béreltek helyi­séget és társadalmi munkával hozták rendbe. Két újabb szak­osztályt is alakítottak: a röplab- dázóknak és az asztalitenisze­zőknek. A szövetkezeti sportkör­nek ma már 61 tagja van. Ebből 48 játékos. A labdarúgók 1961 —62. évben a járási másodosz­tályú bajnokságra neveztek és az élcsoportban végeztek. A lab­darúgók fegyelmezettek, jó a kollektív szellem a csapatban. A sakkozók öt versenyzővel vettek részt tavaly a járási egyéni bajnokságon és két okle­velet szereztek. A röplabdázók a nyári hónapokban kezdték meg a tanulást 15 fiatal részvé­telével. A női kézilabdázók ked­vüket vesztették, mert egyálta­lán nem találnak ellenfelet a környéken, hogy összemérhet­nék velük tudásukat akár baj­noki, akár barátságos találko­zón. Az asztaliteniszezők között nincs még kiforrott versenyző — most ismerkednek ezzel a sportággal. A felsőlajosi termelő­szövetkezeti sportkört tehát si­került életre hívni. Az eddigi eredmények azonban még kez­detiek. Hogyan tovább? Az len­ne a legfontosabb, hogy a meg­levő szakosztályokban rendsze­ressé tegyék a sportmunkát. Erre a célra nagyon alkalmas lenne a sportotthon, de egyelő­re nincs villany és tüzelőt sem tudtak biztosítani a téli spor­toláshoz. A sportkör és a helyi KTSZ- szervezet ezentúl közösen dol­gozik a sportélet fellendítésén. Remélik, hogy sikerül minden fiatallal megkedvelteim a Ki- lián-mozgalmat és a szakosztá­lyokban lehetővé tudják tenni a rendszeres sportolást. M. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom