Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-18 / 14. szám

1963. Január 18, péntek s 5. oldal Qjűldűq nqái'laleüH Tamási Áron színjátékának ősbemutatója Kecskeméten ABBAN a szerencsés hely­zetben vagyunk mindannyian, akik nagy örömmel és várako­zással néztünk Tamási Áron új színművének bemutatása elé, hogy nemcsak pusztán a szerző által színjátéknak nevezett mű­ből kicsengő erkölcsi és politi­kai tartalmat értékelhetjük, ha­nem külön is némi támpontot kaphatunk a színház érdekesen és jól összeállított műsorfüzeté­ben a darabról, az író szándé­kairól és a bemutatással kap­csolatos gondolatairól. Tamási Áron, mind lapunkban koráb­ban megjelent nyilatkozatában, mind a műsorfüzet bevezető so­raiban hivatkozik arra, hogy a Boldog nyárfalevél konkrét po­litikai időszak eseményeit, esz­méit, politikai és társadalmi vonatkozásait tükrözi művészi formában, s egyáltalán nem holmi kitalált, elképzelt társa­dalmi viszonylatot tükröz, kor­tól és időtől elvonatkoztatva. 1946-ról vagy 45-ről van szó, a főhős egy néppel együtt érző. haladó gondolkodású falusi jegyző, aki hosszú harctéri, majd fogságbeli hányódás után kö­szönti újból faluját, elhagyott családját. TAMÁSI ÁRON műve közép­pontjába egy olyan örök erköl­csi jelenséget állít, mint a bi­zalom. Bizalom — az egyén életében, bizalom — a társa­dalom és az egyén viszonyla­tában. A konkrétságra való hi- v; tkozás azonban már itt a ki­ír dúló pontnál némi csorbát szenved. Hiszen az egyén és a társadalom életében jelenlevő Iá'piom bizonyítására, összes erkölcsi — sőt bizonyos fokig politikai — vonatkozásainak ki­bontására valami meseszerű ^próbatételek” közbeiktatásával talál módot a szerző. Az egyén, a családi élet légkörében élő bizalom megidézése, próbatéte­le rendkívül reális. A tétel fel­állításé világos és egyszerű: « a- jjon az idők viharában a ne­héz és zimankós háborús na­pokban megmaradt-e, nem fo­gyott-e el az egyedül maradt asszony hűsége férje iránt? A reális kérdés felvetést azonban — a darabnak ezt a lényeges elemét — Tamási rendkívül Ir­reális, tneseszerű végkövetkez­tetéssel és módszerrel zárja le — mégpedig egyáltalán nem megnyugtatóan. Transzcendens régiókból érkező szerzetes csu­hájában gyóntatja meg a férj — a fogságból szabadult Jegy- ®5 — a feleségét, és hát, min­den Józan megfontolás szerint Cs megnyugodhatna az ered­ményben. Az asszony tiszta és »zűzies ártatlansága kiállta a próbát, akár fel is fedhetné ma­gát az álruhás jegyző, hogy mindjárt az első felvonás vé­gén a nyugalom égi derűje áradjon szét. De nem ez törté­nik. A jegyző ugyanis ráveszi a feleségét, dobja el eddig őriz­getett hűségét az álorcás szer­zetes kedvéért. Az asszony ebbe bele is egyezik. S ami a leg­csodálatosabb, a drámai mó­don megtört hűség fölött vég­telen öröm tölti el a jegyzőt. Hogy ennek az örömnek az in­dítékait megkíséreljük megér­teni, ahhoz valami eléggé za­varos, mély lélektani következ­tetés hínárjai közé kellene alá­bocsátkoznunk, hogy meglás­suk, miként érezte meg az asz- szony „tudat alatt” a férje kö­zelségét, a darócköntös ellenére is, miként történt az, miszerint tulajdonképpen a férjnek mon­dott igent a csábító szavaknak engedve, s nem a vándor lelki­atyának. A DARAB másik lényeges eleme a társadalmi próbatétel. A bizalom kollektív próbája. Ez az irreális szerzetes elmegy ugyanis a községhez, a közös­ség képviselőihez, s megkérdi tőlük, megértek-e az idők viha­rában józanságuk, világos látá­suk tekintetében. Csak hát a próbatétel itt mesterkélten egy­szerű. Arról van szó, hogy a szerzetes, vagy ahogy Itt neve­zik, „ágitátor atya” rá akarja venni a falubelieket, hogy a múlt átkos rendszere legalanta- sabb képviselőjének, a csendőr­nek az emléke végső kiirtására, nyomtalan eltüntetésére irtsák ki a háborútól megcibált, egyéb­ként sem túlságosan bőségesen élő faluban az összes kakasokat. Mert hiszen a kakastoll a leg- prominensebb emlékeztetője a csendőri erőszaknak. A jelenték­telen és meseszerű kérdésfelte­vés irrealitását egy rendkívül naturális zárótétel követi. A fa­lu asszonyai kiakolbólitják ezt a nevetséges szerzetest kísérő­jével együtt és kereken meg­tagadják a kívánság végrehaj­tását. Felháborodott haragjuk szinte egy másik — éspedig méltánytalanul elhallgatott — lehetséges kérdésfeltevésre is választ kínál. Mert ha 1946-ban játszódik le a darab, a társadal­mi és történelmi realitás összes követelményei azt kívánták vol­na meg talán elsősorban, hogy a Horthy-féle hadsereg egyen­ruhájában kopogtató jegyző hű­ségét tudakolnák ki a falube­liek, tehát a közösség tagjai, nem pedig fordítva. Erre a jo­gos kérdésére és próbájára a bizalomnak azonban Tamásinak egy szava sincs. A színjáték elavult alkotói módszerével, a logikai láncsze­mekkel kissé önkényesen játsza­dozó alkotásmódjával alig lehet megbarátkozni. Arra gondolunk, talán jobb lett volna, ha 1947, az ezt megelőző Tamási bemu­tató és 1962 között többször is alkalma lett volna a neves szerzőnek színpadra lépni, ak­kor minden bizonnyal tovább juthatott volna a modernebb és korszerűbb politikai és erkölcsi állásfoglalás készsége tekinteté­ben. Sajnos, a Szirom és boly kissé bátortalan, de minueu- esetre becsületes színvallásához képest ez a mű, a Boldog nyár­falevél, visszalépést jelent, s ez az, ami miatt következtetéseivel csak sűrű fenntartások köze­pette tud a néző ismerkedni. Az aránytalanul ellenpontozó szerkesztés hiányosságai követ­keztében elég kevésszer tud Tamási hozzányúlni nyelvi le­leményének korábban csodála­tos gazdasággal megmutatkozott kincsestárához, a közben epizo­dikusán jelentkező, bájosan hangulatos diskurzusok is (Bar­ka és Tódor között) inkább megállítják a cselekményt, mintsem hogy előre vinnék. Egyes szereplői a színműnek nem is tudnak valósággá válni. Legtöbbször csak egy-egy tétel halvány bizonyítékai, s nem em­berek. Az itt-ott megcsillanó költői, lírai hangulatok kárpó­tolnak — bár kissé szűkmar- kúan. AZ ELŐADÁS Seregi László igazán kitűnő, hangulatos ren­dezésében az együttessé erett szereplőgárda nemes igyekeze­tében sok tekintetben feledteti a darab gyengéit. Seregi színe­síti, tartalmasabbá, emberibbé igyekszik formálni ezt az elvont jelenetsorokból összetett művet. Kiemeli és realitásával megerő­síti a két epizódista Margittay Ági és Fekete Tibor egyébként is kitűnő, szellemesen vérbő játékát. Dévay Camilla Kláris asszony asztrális lényét bájosan érzelmes köntösbe öltözteti, Si­mon György, mint Vaksa Gel­lert jegyző — de különösen, mint próbatételre elszánt szer­zetes — rendkívül mulatságos és hangulatos játékot nyújt. Major Pál a kántor szerepé­ben kitűnő kabinetfigurát te­remt. Jó Szalma Sándor. Nagy része van a második felvonás sikerében Gyulai Antalnak és Budai Lászlónak. Göndör Klá­ra, sajnos, egy kissé elütő tó­nust képvisel, inkább egy nép­színműbe illene, mint ebhe a különös játékba. A díszletter­vező Borosa István színpadképe meggyőző és atmoszférát te­remtő, Márton Aladár jelmezei igen szépek. Csáky Lajos Két fiatal művész Kecskeméten A legutóbbi nagyzenekari hangversenyen a Kecskemétem először vendégszereplő Lukács Ervin — a római nemzetközi karmesterverseny díjnyertese — igen előnyös hatást keltett a kö­zönségben. Nem virtuóz, hatásokra törek­vő karmester — ez különösen Brahms II. szimfóniájánál tűnt ki. Zsonglőrösködésmek nyoma sincs, a kápráztató manuális trükköket mellőzi, amire alkal­ma nyílna különösen a negyedik tételnél. Az első tételben melég ex- oresszív cantabile dallamot hal­lunk. A második tétel részben mélabús. részben táncos elemek­ből tevődik, ami a komponista ifjúságát illusztrálja. Majd a ki­dolgozási rész viharos szenve­délyessége váltja fél az előző hangulatot. Végül fátyolozott, panaszos dallammal záródik a tétel, az előbbi vihar szenvedé­lyének emlékével, amit a cselló- szólam visszhangként hoz. A harmadik tétel népies kedélyes­sége, jóízű humora Haydnra em­lékeztet. a zárótételből vad élet­szeretet. féktelen jókedv árad. A tétel pompázó hangszínét, üde ragyogását, az életkedv Sod­'S tempóját Lukács átérzi, de nem hamarkodja el. Viszonyla­gos nyugalma mégsem teszi la­possá az előadást. Érezzük a fe­szültséget, amely egyre fokozódik és csúcspontra jut a kódában. kiteljesedve a mű alaphangula- ta. az élet szépségeinek ujjongó magasztalása. A műsor másik önálló zene­kari száma Farkas Ferenc. Fur­fangos diákok című táncjátéká­nak zeneanyagából összeállított hattételes szvit. Jókai Debreceni lunátikusának nyomán feldolgo­zott mulatságos epizódok soro­zata. A mű struktúrája nem a Bartók. Kodály alkotások ke­mény. márványmetszetét for­mázza, hanem színes, sokszor ko­mikus. majd sziporkázó hang­hatásokkal váltakozó. Lukács Ervin a szvit alaphan­gulatát frappáns szellemesség­gel érzékeltette, kidomborítva a groteszk rusztikus népi eleme­ket. A Budapesti MÁV Szimfoni­kusok zenekara becsületes igye­kezettel követte vezetőiét és el­tekintve néhány felületesen ki­dolgozott részlettől, jó produk­ciót nyújtott. Az előadás keretiében Lukács mint kísérő karmester is bemu­tatkozott és úgy érezzük, hogy kitűnően támasztotta alá a szó­lista. Kocsis Albert játékát. Kocsis Albertét már is­meri a kecskeméti közönség, a Filharmónia kamarazenei elő­adásairól. Először hallottuk azon­ban őt zenekarral, s bemutatko­zása örömet szerzett a hallga­tóságnak. M endelssohn E-moll hegedűversenyét játszotta a szo­kásostól eltérő stílusban. Reális» férfias, érzelemmentes felfogása a mű új arculatát mutatta. Bár nem értünk egyet elképzelésé­vel, el kell ismernünk, hogy a fiatal hegedűművész mostani művészgárdánk egyik legkivá­lóbb reprezentánsa, aki világvi­szonylatban is megállja a he­lyét. Technikája kétségtelenül jó. csupán egyik-másik bravú­ros részletnél éreztük a pergő technika kisebb fogyatékosságát Hiányoltuk a virtuozitásnak azt a fölényét, ami jellemzi a nagy hegedűsöket. Kocsis Albertnek még ezt a fölényt kell elsajátí­tania, s hisszük, hogy ragyogó manuális készsége mellett nem fog nehezére esni. Sokkal fontosabb azonban Bach egyik szóló-partitájánák ráadásul adott két tétele, mely­nek formálása, egyes részek ta­golása Kocsis kiváló muzsikus voltát dokumentálta. Előadómű­vészetében itt mutatkozott meg legjobban képességeinek ragyo. gő távlata, amit nem lehet meg­tanulni matematikai pontosság­gal. amire születni kell. A délutáni ifjúsági hang­versenyen az esti program rész­leteit hallhatták a diákok. Elő­ször részesültek nagyzenekar produkciójának élményében. — Örömmel vettük véleménynyil­vánításukat Fegyelmezett ma­gatartásuk. odaadó figyelmük zenei fejlettségre enged követ­keztetni és a műveltség komoly fokmérője, amely kihat az élet más területeire is. Gaál György Sándor értéke* műsorismertetése zárószavaiban meg is jegyezte: „Igyekszünk kedves, jó. igaz emberré válni* de ti fiatal hallgatóink kedve­sebbekké. igazabbakká. jobb emberekké válhattok, mert ta­nuljátok, szeretitek és megérti­tek a zenét.” önkéntelenül fel­vetődik bennünk a gondolat: mL lyen felmérhetetlen nevelő ha­tása van a muzsikának. Mégis halljuk időnként — szerencsére egyre ritkábban — nevelő intéz­mények, szervek vezetőségének roppant elavult, cseppet sem ha­ladó megállapítását, hogy a w iktatása felesleges. Végül annyit: szeretnénk ha nemcsak az ifjúsági hang­versenyeken hallhatnánk mű­sorismertetést és hozzáfűzött megjegyzéseket, hanem az esti rendezvények felnőtt közönsége is élvezhetné egy-egy kitűnő narrátor ismertető előadását. Pártos Gyorsan növekednek s ar igények „Hallgassa meg csütörtökön, J7-én délután 17.20-kor falu­ról — falura’ című műsorunk­ban a Kun Miatyánkra küldött fcaukázusi választ. Falurádió Ez a távirat érkezett Kun- tezentmiklósra, a Hunyadi utcá­ba, Szappanos Lukács bácsi­hoz, e hónap 15. napján. Az élete 77. évében járó Lukács bácsi néprajzos, nyelvész és ki tudja még milyen tudomá­nyos körökben közkedveltség­nek örvend. Hogy a Kun Mi- atyánkkal, ezzel az érdekes nyelvemlékkel hogyan ismerke­dett meg, azt látogatásunk al­kalmával így adja elő: — Baksay Sándor volt az én gyerekkoromban Kunszentmik- lóson a református lelkész. Ké­sőbb püspök is lett. Nagytudá­sú író és nyelvész volt. Azt mondja egyszer az apámnak: — Szappanos uram, ezt a gyereket taníttassuk. Amilyen feje van, mi "den támogatást megérde­mel. — Nagy tiszteletű uram, paraszt volt ennek az öregapja fa 'ómagam is, hadd maradjon ö is az. — Baksay kedvelt en­gem; ö tanított meg a már- már feledésbe merült Kun Mi- st-yánkra. BEZEN ATTAMAZ... S Lukács bátyánk elkezdi „felmondani”, megilletődötten, a ma emberének annyira szo­katlan hangzású ősi szavakat: „Bezen Attamaz kenze kikte szén lészen, szén adón, Dősön szén küklön, nilniengen, gerde, ali kekte. Bezen akómezne, ok- ne mezne bergezge, pit bütör küngön. Ili bezen, mene mezne, neszen beszde permezberge, utrógergene. Ilimé bezne, algya manna, kutkor bezne algya manna, szén börsön, boka valli, botson igye tengere. Ámen.” — Bizony, nem hiszem, hogy sokan vannak már rajtam kí­vül, akik ismernék. A Magyar Rádió azonban gondoskodott róla, hogy fennmaradjon az utókor számára, Kispista István „riportozott” itt nálam egy esz­tendeje A szovjet nyelvtudósok hallották az adást, s az 6 ké­résükre tűzi most újra műsorra a rádió, mert állítólag sok szó­ról felfedezték, hogy azok ha­sonlóak vagy megegyeznek a Kaukázusban élő kun, polovec, kipcsák nyelvek szókincsével. Bemegyünk a „tiszta szobá­ba”, ahol a falon bekeretezve sok érdekes okmány és kép függ. Itt látom a Szappanosok redempciós levelét, 1768-ból. — A mi családunk nem tős­gyökeres kun — magyarázza az öreg, fején az ősi kun kucs­mával —, de a kun törvény, a Lex Cumanorum szerint, aki öt évig élt a kunok közt, és jól viselte magát, azt felvették a közösségbe. Ott van a falon a Kun Mi­atyánk szövege is, aranybei ük­kel írva; a Lukács bácsi meg­festette családfa és sok-sok fénykép az egykori Gyöngyös­bokrétáról, amelynek több mint egy évtizeden át egyik táncosa volt. — Megjártuk mi annak ide­jén fél Európát — mondja em­lékezőn. — Harmincnégyben Bécsben szerepeltünk, harminc­hétben pedig Cannes-ból hoz­tunk el, tizenhét nép elől, egy szép zászlót, ötféle kun tánc volt a műsorunkban. Megtudjuk, hogy a régi uép­dalokat Is gyűjti, s a Kiskt verbunkost is 6 őrizte meg a népdalkutatás számára. — Mikor községi ember vol­tam, s összeírások végett jár­tam a házakat, sohasem az volt az első kérdésem, hogy hány hold földje, meg hány jószága van az illetőnek, hanem, hogy szeret-e mulatni? Ha igennel felelt, asztalra került a borocs­ka, s csakhamar felcsendültek a régi dalok, amiket én ide jegyeztem lel — bök a homlo­kára. — Kodály embere is fel­keresett, s lejegyzett jópár dal­lamot. Tovább nézzük a képeket. Két nyílt tekintetű, vállas fia­talember néz szembe velünk az egyik családi fotográfiáról. — A fiaim — szól halkan. — Mindkettőt elvitte a háború.. Ezért gyűlölöm én, kedves öcsém, a háborút. Minden in­kább, csak az ne! Szívből kívániuk Lukács bá­csinak, hogy még számos éven át élhessen békességben a fe- hérfalü kis házban, élete pár­jával, érdekes, értékes emlékei között. Jóba Tibor A közművelődési könyvtárak általános fejlődését mutatja, hogy 1951. óta a kölcsönzött kö­tetek száma majdnem hét és fél­szeresére emelkedett megyénk­ben. Az esetek 50,8 százaléká­ban szépirodalmi művet, 32,2 százalékában gyermek- és ifjú­sági szépirodalmi művet, a töb­bi esetekben pedig társadalom- tudományi, természettudományi, műszaki, mezőgazdasági és egyéb ismeretterjesztő műveket köl­csönöztek; »OOOOOOOCOOO« A művelődés mai echos szekerén A megyében a kultúra ter­jesztése érdekében 3 művelődési autó is működik, amelyeknek könyvállománya 1961. évben át­lagosan 3835 kötet volt, a be­iratkozott olvasók száma pedig az év végén 1637. A művelődési autók a külterületi lakosság ré­szére 1901. évben 96 Ismeretter­jesztő előadást, 5 kiállítást ren­deztek. valamint 203 játék- é* 114 ismeretterjesztő filmet vetí­tettek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom